Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-06-19 / 25. szám

A SZLOVÁK TANÁCSKÖZTÁRSASÁG NÉPBIZTOSAINAK VISSZAEMLÉKEZÉSEI A 60 ÉVVEL EZELŐTTI FORRADALMI NAPOKRA Jqzaf Sluka, a Szlovák Tanácsköztársaság belügyi népbiztosa 1 Mikulás BENŐ, e> presovi Városi Di­rektórium tagja: „Munkánkban nagy segítségünkre voltak az akkoriban Magyarországon végbemenő események. A munkásság nálunk is lelkesedéssel fogadta a Magyar Tanácsiköztársaság kikiáltá­sának hírét. A munkásotthont és kör­nyékét ellepték a legújabb hírekre várakozó emberek. Mihelyt megtudták, hogy Csehszlovákia, Románia és Ju­goszlávia a franciák parancsára meg­támadta a fiatal magyar proletárköz- társaságot, mérhetetlen felháborodás vett erőt rajtuk. A következő napok­ban a munkások egymás után jelent­keztek a Vörös Hadseregbe. Elvtársaink a magyar Vörös Had­seregben bátran harcoltak. Hatalmas rohammal 1919. július 6-án felszaba­dították Kassát és két napra rá Pre- sovot. Még ma is elevenen él bennem ezeknek a napoknak néhány élmé­nye. Június hetedikéről nyolcadikára virradó éjjel a csehszlovák csapatok a magyar Vörös Hadsereg támadása elől visszavonulva kiürítették PreSo- vot. Másnap reggel az állomás pa­rancsnokságán Jelentették, hogy egy páncélvonat Indul vörös katonákkal Preäov felé. Megjöttek hát a régen várt, szabad­sághozó vitézek. Nagy néptömeg fo­gadta őket, vörös zászlók a házakon, és Ér Mihály elvtárs gondolatban már az üdvözlő beszédét mondogatta, hogy köszöntse az első hadsereget, a- mely valóban a miénk. A világ akko riban olyan furcsa, felfordult volt, hogy nem mindenki fogta fel, tulaj­donképpen mi is történt és kire vá­runk. így esett meg, hogy Magyar József alpolgármester úr kiszállt a parádés hintóből, és már hozzá is fogott vöí-~ na ünnepi üdvözlő beszédéhez. Ekkor Ér elvtárs melléje lépett, a vállára veregetett és megjegyezte: — Ne erőlködjék hiába, alpolgár­mester úr. A Vörös Hadsereget én köszöntöm a preSovt dolgozók nevé­ben. Meg is tette, ahogy mondta. Gyö­nyörű beszédet vágott ki, köszönetül városunk felszabadításáért. De a leg­forróbb üdvözletét a nép nyílvánítot­ta. Zenével, énekszóval kisérte a vö­rös katonákat a városháza elé. Azután hozzáfogtunk a kormány­záshoz. Néhány szociális intézkedést is vég­rehajtottunk. Hadd említsek meg le­galább egyet közülük, amelyről évtize­deken keresztül beszéltek az embe­rek. Az ágghajlékban akkor vagy négy- ven-ötven öregember lakott, gyaláza­tos viszonyok között. A ml forradal­munk róluk sem feledkezett meg. Szépen átköltöztettük őket a katoli­kus püspökség szemináriumába, és ott valóban püspöki eledelekkel tar­tották őket jól, végre emberhez mél­tó lakáshoz Jutottak, sőt orvost ren­deletre még misebort is kaptak a püspöki pincékből. Az életben maradt öregek hosszú idővel a proletárdiktatúra bukása u- tán is hálásan emlegették ezt a két­hetes mennyországot, amelyet a szov­jetektől kaptak. Annál keservesebben emlékeztek vissza arra a napra, a- melyen a püspök úr kiűzte őket a paradicsomból.“ KOVÁCS Gyula, a Szlovák Tanács- köztársaság honvédelmi népbiztosa: „Stromfeld Aurél a magyar Vörös Hadsereg vezérkari főnöke hadlterve szerint csapatainknak a Vrútky — Brno vonal irányában kellett volna offenzlvát indítaniuk. Ezzel a fran­cia vezetés alatt álló csehszlovák bur- zsóá hadsereg hátába kerülve elszi­getelték volna az ország többi részé­től és megnyitották volna a cseh proletariátus előtt felszabadulásának útját. Böhm Vilmosnak, a hétpróhás magyar jobboldali szociáldemokratá­nak ez persze nem tetszett, össze- paktált a miniszteri bársonyszékek­ben ülő csehszlovák Jobboldali szoc- dem vezetőkkel, és rajtuk keresztül a francia kormánnyal. Az eredmény: Clemenceau, a fehér bajuszos vén tigrhs részletes, pontos éjTpsuJésekf-i *kapöft frontunk helyzetéről, s dip­lomáciai jegyzéket intézett a Magyar Tanácsköztársaság kormányához, és olyan értelmű megállapodást javasolt, amelynek alapján a Magyar Tanács- köztársaság kormánya visszavonja csapatait Csehszlovákia területéről a kijelölt demarkációs vonal mögé, a francia kormány viszont kötelezi ma­gát, hogy megállítja a francia, román, szerb és horvát csapatok előnyomu­lását Magyarország területén. Mi, a szlovák kormányzótanács tag­jai azonnal Budapestre utaztunk, hogy közöljük Kún Bélával és kor­mányával, hogy a franciák feltételeit nem fogadjuk el, azonban későn ér­keztünk. A francia kormány semmit se váltott be ígéreteiből, a Magyar Forradalmi kormányt lépre csalta. Kiürítették Szlovákia Vörös Hadsereg által megszállt területét. Vác felé menet már horthysta tiszteket láttunk. Budapestre éppen aznap érkeztünk meg, amikor Horthy a szegedi ellenkormány élén, fehér banditák kísérétében és a román had­sereg védelme alatt dél felől fehér lovon bevonult Budapestre.“ Jozef SLUKA, belügyi népbiztos: „A Vörös Hadsereg feltartóztatha­tatlanul nyomult előre a harctereken. A győzelmek táplálta harci lelkese­désben, mint mennykőcsapás a derült égből ért bennünket a főparancsnok rendelkezése: beszüntetni a harcot és visszavonulni a demarkációs vonal mögé. Ilyen ajándékkal lepett meg bennünket Böhm Vilmos honvédelmi népbiztos a gödöllői főhadiszállásról. Az arcvonalon viharos viták foly­tak, a katonák nem voltak hajlandók harc nélkül visszavonulni, elégedet­lenkedtek a főparancsnok rendeleté­vel. A katonák kívánságára, akkor mint a Kommunisták Magyarországi Pártja szlovák szekciójának vezetője elutaztam a gödöllői főhadiszállásra. A magyar Vörös Hadsereg főpa­rancsnokának szállása egy vonatsze­relvényben volt, amelyet vakvágány­ra toltak Ezzel a kérdéssel fordul­tam a főparancsnokhoz: — ön adott parancsot a hadműve­letek megszüntetésére? — Én — felelte. — Követelem, hogy haladéktalanul teljesítsék. — Mi késztette ilyen parancs kia­dására most, amikor csapataink szin­te. veszteségek nélkül nyomulnak elő­re? — Nem azért vagyunk itt — esett a szavamba ridegen a főparancsnok —, hogy a parancsok helyességét vagy helytelenségét vitassuk. A pa­rancsot a Katonai Forradalmi Tanács döntése alapján adtam ki. Önöknek az a feladatuk, hogy teljesítsék. Nem tudtam már uralkodni maga­mon. — Az ilyen parancs szétzülleszti a hadsereget, Ez lesz az első lépés a proletárdiktatúra bukásához!“ Idézetek az „Együtt harcoltunk“ cfmű könyvből, amelyet 20 évvel ez­előtt Róják Dezső állított össze, a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltá­sának 40. évfordulója alkalmából. NYUGAT-EURÓPA VENDÉGMUNKASOK Az Európai Gazdasági Közösség or­szágaiban dolgozó külföldi vendég- munkások mllilől mind súlyosabb problémák hordozói. Sorsukkal az International Herald Tribune nemrég háromrészes cikksorozatban foglalko­zott. amelyet az alábbiakban Ismer­tetünk: A munkások mllilől a nyugat-euró­pai gazdasági fellendülés idején — az 1960-as években — érkeztek a nyomor sújtotta Olaszországból, Tö­rökországból, Jugoszláviából, Észak- -Afrlkából és Dél-Ázstából, hogy el­végezzék az „alantas“ munkákat. 1973-as becslések alapján Nyugat- -Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Belgiumban, Hol­landiában és Svédországban körülbe­lül 7,2 millió vendégmunkás volt. A fellendülések Ideje elmúlt, de ók maradtak. 0) munkaerő bevándorlá­sát a hatóságok az 1973. évi energia- krízis után megtiltották, sőt akitől leheteti igyekeztek megszabadulni De sok ország, ahonnan elvándoroltak, nem kívánja visszafogadni őke' mondván, otthon is csak; a munka- nélküliek számát növelnék. Egy svájci parlamenti képviselő országa megoldásmódjáról így nyilat­kozott: „A hivatalos politika az, hogy a régóta Itt dolgozó olasz vendég- munkásokat állampolgárokká változ­tassák. De a hatóságok minden lehe­tőséget kihasználnak, hogy a többi­től megszabaduljanak." Ennek követ­keztében Svájc külföldi munkaereje az 1973-as egymillióról 1977-re 410 ezerre esett vissza. „Megoldottuk a problémát olyformán, hogy munka­nélküliségünket exportáltuk Itáliába“ — mondta a képviselő. De az EGK- -országok ezt nem tudták Ilyen radi­kálisan megtenni, tekintve, hogy kö­zöttük a munkaerő-vándorlás edfoga­dott tény. Ha a külföldi munkások száma csökkent is, az EGK-országokban született külföldi népességnek a szá­ma növekedett. Ez a most fölcserepedő nemzedék olyan európai városokban nő fel, a- melyekbe nem tudnak beilleszkedni, de amelyet nincs szándékukban el­hagyni A Spiegel című nyugatnémet magazin „kétnyelvű analfabétáknak“ nevezi őket. Az NSZK-ban egymillió külföldi gyermek van, és 1,2 millió várakozik vízumra, hogy ott élő csa­ládjához csatlakozhasson. A török serdülőkorúak nyugat-németországi rendkívül nehéz helyeztéről Írva a lap megállapítja, hogy hasonló a sorsuk az algériaiaknak Franciaor­szágban, sőt a nyugat-indiai szárma­zásúaknak Nagy-Britanniában — an­nak ellenére, hogy az utóbbiak papí­ron angol állampolgárok — egyaránt kulturális és faji megkülönböztetés­sel kell szembenézniük. Szüleiktől eltérően — akik segítet­ték az európai fellendülést — a má­sodik generációt nemkívánatosnak tekintik, s általában úgy néznek rá­juk, mint kihívó fenyegetésre, A gyermekek érzik az ellenségességet. „Valamennyiünket a pokolba kíván­nak“ — mondta egy fiatal görög ta­karítónő. aki szüleivel jött az NSZK- ba. Már az Iskolában nehézségekkel indulnak. A hiányos nevelés miatt, és hogy nem szerzik meg a szakmun­kás-bizonyítványt, nagyon rossz esé­lyeik vannak, amikor megjelennek a munkaerőpiacon. A második nemzedék a kapitadlsta válság okozta hanyatlás miatt még olyan „alantas“ munkát sem talál magának, amilyenre szüleik szert tet­tek. Nyugat-Németországban a 16-24 éves külföldiek 80 százaléka mun­kanélküli, Angliában a nem fehérek közötti munkanélküliség háromszor - -négyszer nagyobb, mint az országos átlag. Franciaországban a munkanél­küliek százaléka állandóan emelke­dik, de a külföldi — különösen az észak-afrikai — fiatalok között az átlagosnál kétszeresen gyorsabban. A vendégmunkások nagy többsége sohasem csatlakozik a szakszerveze­tekhez. Az európai szakszervezetek egyébként Is kevés segítséget adnak a bevándoroltaknak. A szakszerveze­ti kapcsolatok hiánya viszont növeli ezeknek a munkásoknak az elszi­geteltségét. Egy nyugat-európai EGK-munkaü- gyl bevándorlási hivatalnok a ven- dégmurakáskérdést Így összegezte: ,.A vándormunkások és családjaik a Kö­zös Piacon belül „tizedik országot“ jelentenek — és talán a legvesze­delmesebbet.“ Lapzártánkkor folynak az előkészületek a szovjet-a­merikai csúcstalálkozó meg­rendezésére Bécsben. Ami­kor az olvasók lapunkat a kezükbe veszik, a napi hfr- közlőszervekből már ismer­ni fogják a találkozó részle­teit és eredményeit. Leonyld Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, a Legfelsőbb Szov­jet Elnökségének elnöke, az indiai miniszterelnök tiszte­letére adott vacsorán júni­us 11-én a Carter elnökkel várható találkozóról többek között ezeket mondotta: „A SALT-2 szerződés aláírása nagyon fontos közös lápás lesz a fegyverkezési hajsza feltartóztatásában. Mt azt szeretnénk, ha e találkozó Jelentős szakasz lenne a szovjet-amerikai viszony to­vábbi fejlődésében. A maga részéről a Szovjetunió min­den lehetőt megtesz majd ennek érdekében.“ Leonyid Brezsnyev az In­diai miniszterelnökkel való találkozásán elemezte az á- zsial földrészen lejátszódott legújabb fejleményeket Is. Kiemelte, hogy a Vietnam ellent kínai agresszió, illet­ve Peking folytatódó fenye­getései súlyosan bonyolít­ják a földrészen kialakult helyzetet, és nem kis ve­szélyt jelentenek az ázsiai államok számára. A szovjet- kfnal barátsági szerződés felmondása Peking céljait illetően tovább növeli a ké­telyeket — mondotta Leo­nyld Brezsnyev, majd hoz­zátette: — Igaz, a két or­szág közötti viszony normá­lisabb mederbe terelése cél­jából jelenleg folyik a szovjet-kfnal tárgyalások szervezésével kapcsolatos lehetőségek megvitatása. Mi régóta síkra szállunk ilyen célú tárgyalásokért, a Ki nához fűződő kapcsolatok­nak a békés egymás mellett élés elvei alapján történő normal izásáért. A Szov­jetunió amellett van, hogy a két fél kölcsönösen vál­laljon kötelezettséget, a- mely szerint nem Ismerik el senki Igényét előjogokra és hegemóniára a nemzetközi kapcsolatokban — jelentet­te ki Brezsnyev. — Hogy mennyire komolyak a kínai vezetők szándékai, a Jövő mutatja majd meg — fűzte hozzá. Nem szolgálják az ázsiai helyzet Javítását az afgán belügyekbe való kü­lönféle beavatkozási kísér­letek sem, — mutatott rá az SZKP KB főtitkára. A Szovjetunió határozottan el­ítéli az afgán forradalom elleni felforgató tevékeny­séget, és nem hagyja cser­ben barátját, az afgán népet, amelynek joga van arra, hogy saját akarata szerint éljen. Ismét súlyosbodott a helyzet Dél-Libanonban. Iz­raelt gépek többször bom­bázták Nabattjeh város kör­zetét. Izrael agresszív ál­láspontjáról tanúskodik Bo­gin miniszterelnök minden eddiginél élesebb hangú nyilatkozata, amely min­den kétséget eloszlatott a- felől, hogy Tel Aviv sem­miféle érdemi megállápo- dásra nem hajlandó. „Soha nem lesz Palesztin állam Júdeábán és Szamáriában“ (az izraeli megszállás alatt tartott CISZ Jordániáról van szó). Ha az autonómia gya­korlására felállított palesz­tin adminisztratív tanács ki­kiáltja az államot, Izrael 24 órán belül katonai erővel „helyre állítja“ a megszál­lást — fenyegetőzött Begin. Az, hogy Egyiptom ezek u- tán is hajlandó tárgyaló asztalhoz ülni a palesztinok látszat autonómiájáról — amelyet sem a palesztinok, sem az arab egység hívei nem fogadnak el — tükrözi a kairól vezetés megalkuvó politikáját.

Next

/
Thumbnails
Contents