Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-29 / 22. szám
■OH hezebben az- esti órákban -megy, de amit iX-yeaa- kor tanulunk, az marad meg a legjobban, és erről érdemes egy kicsit elmélkedni. Este tehát fárasztó a bevésés, nehezen tanulunk, több időre van szükség a tanuláshoz, de amit az ember este megtanul, az általában sokkal tar- tósabb, mint amit reggel ■ tanult meg. Ennek az az oka, amit szaknyelven „retroakciőnak“ nevezünk, és ami azt jelenti hogy a tanulás befejezése után történtek negatív hatással vannak a még le nem ülepedett tudásanyagra, kioltják azt. A reggel vagy délben tanultakra mindaz, ami utána történik, ilyen módon hát. • tehát nem csoda, ha másnap reggelre ezekre a dolgokra már alig emlékszünk: Este viszont a tanulást rendszerint alvás követi, és nincsenek olyan élmények a tanulás után, amelyek kitörölhetnék a tanultakat, nyugodtan leülepszik a tanult anyag, és másnapra vU szonytag tartós tudássá válik. Ennek ellenére a tanulásra nem az esti 6- rák a legjobbak, hiszen már szóltunk arról, hogy ilyenkor nagyon nehezen megy a bevésés. Legjobb kora délután tanulni, és este mindenképpen átismételni a tanultakat (tizenöthúsz perc elég erre). Megdöbbenve tapasztaljuk az ismétléskor, hogy mi mindent elfelejtettünk, BIZTOS SIKER AZ ÉRETTSÉGIN A tanulás fáradságos munka — állítjuk valamennyien, akik életünk folyamán csak egyszer is vettünk kezünkbe tankönyvet tanulás céljából. Most, közvetlenül a tanév végi hajrá, az érettségi és vizsgaidőszak előtt, a nagy osztások és szorzások idején (van két négyesem, milyen jegyre kell felelnem, hogy a bizonyítványba hármast kapjak?) a diákok rendszerint túlfeszítik erejüket, és egy „mindent bele“ felkiáltással éjt nappallá téve bújják a könyveket. Hogyan tanuljunk, hogy — tudjunk? Erre ad választ Ranschburg Jenő pszichológus. AZ AZ OKOS, AKI KÉRDEZ Minden tanulás egyik legalapvetőbb felvétele, hogy soha nem szabad megértés nélkül tanulni — ahogyan ezt diáknyelven nevezik: „magolni“. Ez rendkívül fárasztó és ellenszenves módja a tanulásnak. Mielőtt egy anyagot, anyagrészt megtanulunk, el kell olvasi : any- nyiszor (és úgy), ahányszor ahhoz szükséges, hogy az olvasottak teljesen világosak, érthetőek legyenek, az összefüggéseket, a lényeget felfogjuk. Amíg ez nem valósult meg, nem szabad a munkát, a tanulást '.elkezdeni. Még két dolgot fontos megjegyezni a megértéssel kapcsolatban. Először is azt, hogy nem az ,az okos diák, aki soha nem kérdez, hanem éppen ellenkezőleg, mindig az az okos, aki kérdez. Nem szabad félni a kérdéstől, és mindaddig kérdézni kell (tanárokat vagy másokat, akik illetékesek egy-egy témában), a- meddig minden összefüggés világossá nem válik. Bár ez rendkívül fontos dolog, a diákok nagy része mintha az évek során lassan leszokna a kérdezésről. A kisgyerekek még rengeteget kérdeznek, viszont mire elérkeznek a tizenhárom-tizennégy éves korba, addigra jelentős részük abbahagyja az érdeklődést. Ebben gyakran a felnőttek is hibásak, akik leszoktatják a gyerekeket a kérdezésről. Vagy azzal, hogy nem válaszolnak, vagy azzal, hogy rossz, végig nem gondolt válaszuk miatt a kérdezés értelmetlennek tűnik. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy mindig kérdezni kell, egészen a megértésig. A megértésnél maradva szóvá kell tennünk egy másik dolgot is: azt a helytelen gyakorlatot, hogy a tanítási órákon a diákok általában nem figyelnek. Ez — sajnos ősidők óta— hozzátartozik a diákmentalitáshoz. Egy tanítási óra tehát számukra nem negyvenöt percig tart, hanem mindössze tizenöt-húszig, a felel- tetés végéig. Abban a pillanatban, amikor az őrá lényege, az új anyag, ismertetése elkezdődik — amit a pedagógus egy-egy .mozdulata is jelez, például becsukja az osztálykönyvet, vagy feláll a katedra mellől —, ebben a pillanatban szinte hallani lehet a diáklelkekről lehulló kövek kopogását. Hiszen a tanítási 6- ra a gyerekek számára befejeződött. MEGÉRTÉS UTÁN: BEVÉSÉS, MEGŐRZÉS, FELIDÉZÉS Ilyenkor vagy a következő órára készülnek a pad alatt, vagy egészen mással foglalkoznak, miközben a tanár a következő anyagrészt magyarázza. Közben huszonöt-harminc rendkívül értékes perc elvész: ezalatt el lehetne jutni a megértésig, és így az otthoni tanulás Idejére már csak a tényleges megtanulás maradna, és nem kellene a megértéssel is otthon küszködni. Az oly sokat emlegetett túlterhelés egyik jelentős tényezője ez lehet. Másik oldala a kérdésnek, hogy a diákok nagy része akkor, amikor valamit megértett, azt egyben megtanultnak is véli. Holott hangsúlyozni kell, hogy a tanulás során a megértés csak az első lépés, és attól, hogy valamit megértettünk, még nem feltétlenül tudjuk is azt, sőt! Tudáson ugyanis azt értjük, ha a megtanultakat bármikor fel tudjuk idézni. Felidézni azonban csak azt tudjuk, amit — szaknyelven szólva — előzőleg „bevéstünk“. A megértés pedig nem azonos a bevéséssel. A megértés után következhet csak a bevésés. A tanulásnak tulajdonképpen három lépése van: a bevésés, a megőrzés és a felidézés. Az utóbbi két lépés feltétele pedig az, hogy a bevésés megtörténjen. Ez az a lépés azonban, amelyet a diákok a legkevésbé szeretnek, és ezt őszintén szólva, meg is lehet érteni. És nem véletlen, hogy a diákok általában azokat a tárgyakat nem szeretik, amelyeknél a bevésés nagyon igényes munkát jelent: a „mago- lős“ tárgyakat. REGGEL? ESTE?________ DÉLUTÁN ÉS ESTE! Nézzünk tehát néhány hasznos tanácsot arra nézve, hogy hogyan tehetjük lehetőleg könnyebbé ezt a fáradságos munkát. Mindenekelőtt nagyon gyakran vetődik fel a kérdés: mikor tanuljunk? Már tudniillik a nap melyik szakában. A diákok tapasztalata ezzel kapcsolatban általában az, hogy nagyon jó dolog reggel tanulni. Ennek csak egyik oka az, hogy délután mással vannak elfoglalva (foci, játék, mozi stb.), és másnap reggel igyekeznek pótolni a mulasztást. De az Is kétségtelen, hogy a reggeli órákban rendkívül gyorsan megy a bevésés — természetesen ez egyénenként nagyon változik, de a délutáni vagy esti órákhoz képest reggel mindenki könnyebben vési be a tanulnivalókat. Nem szabad a- zonban elfelejteni, hogy a tanulásnak a bevésési csak egyik összetevője, és a reggel bevésett anyag kevéssé maradandó, tehát amit reggel tanulunk meg, azt nagyon gyorsan elfelejtjük, ebből nemigen lesz tartós tudás. Nem javasoljuk tehát a reggelt tanulást. A vizsgálatok szerint, bár a bevésés a Iegneazonban ekkor még könnyű pótolni, újra felidézni a tankönyvből az elfelejtetteket, így tehát egyesíthetjük a délutáni és esti tanulás előnyeit. ÉRTELMES EGYSÉGEKRE Sokszor felmerül az a kérdés is, hogy milyen sorrendben érdemes az egyes tárgyakat tanulni. Nos, erre semmilyen általánosan érvényes receptet nem adhatunk. Mindenkinek saját magának kell ezt kipróbálnia. Azt mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy nemcsak az utóbb következő események hatnak vissza a megtanultakra, hanem az előbb megtanultak a későbbiekre is (szaknyelven ezt „transzfernek“ nevezik). Ha jól választjuk a sorrendet, akkor a hatások pozitívak, ha rosz- szul, negatívak lehetnek, a helyes sorrend a- zonban diákról diákra változik. Magával a tanulással, a bevéséssel kapcsolatban gyakori megfigyelés, hogy a diákok mechanikus egységekre bontják az anyagot. Oldalanként, bekezdésenként tanulnak, pedig nagyon fontos itt is az értelmes egységekre való felbontás. Fel lehet tehát bontani az anyagot, és nem kell öt-hat oldalt egyszerre megta- tanulni, de a felbontást úgy végezzük, hogy mindig értelmes, önmagukban is helytálló részeket kapjunk. Még ennél is fontosabb, hogy a részek megtanulása után biztosítsuk a folyamatosságot, „tanuljuk össze“ az elsajátított részeket. Meg kell tehát próbálni végiggondolni vagy elmondani az egész anyagot egyfolytában. A részenként tanult anyag azt a veszélyt rejti magában, hogy az adott rész utolsó szaváról újra ugyanannak a résznek az első szava jut eszünkbe, és nem a következő rész szava. (Verstanulásnál nagyon gyakran tapasztalhatjuk ezt, ha a diák szakaszonként tanulja meg a verset, a szakasz végén újra a szakasz első szava „ugrik be“, és nem a következő versszak kezdete.). MINÉL TÖBB ÉRZÉKSZERVEN Hangosan tanuljunk-e vagy magunkban — ez is gyakori kérdés. Ezen a téren ismét a tanuló személye válogatja, hiszen kétféle...típus létezik: az úgynevezett vizuális és az auditív. Azaz akik látva, illetve hallva jegyeznek meg elsősorban dolgokat. Vannak tehát, akik csendesen olvasva tudnak jobban tanulni, és vannak, akiknek a hangos olvasás segít a lobb megjegyzésben. Mégsem javasolható a vizuális típusoknak sem, hogy mindig magukban tanuljanak, hiszen köztudott dolog, hogy minél több érzékszervünkön „áramlik be“ egy információ, annál jobban rögzítődik. Tehát a vizuális típusoknak az a legjobb, ha magukban olvasva tanulnak, majd megpróbálják hangosán „felmondani“ az anyagot. Hatékony és jó módszer a tanulás során az úgynevezett „cetlizés“, amikor a tanult anyag lényegét — különösen nagy, átfogó anyagrészek tanulásánál — egy kis cédulára „kivonatoljuk“. Sokkal jobb módszer ez, mint a könyv aláhuzogatása, már csak azért is, mert nem árt megszokni a könyvek tiszteletét. Különösen hatékony a lényeg kiírása akkor, ha igyekszünk a lényeget saját szavainkkal megfogalmazni. Ennek módszerét megtanulni már csak azért is hasznos diákkorban, mert később, továbbtanulva, vagy az élet különböző területein ennek az ismerété, alkalmazása óriási segítséget jelenthet. A nyitott ablakon át megcsapja a fülemét egy gyermek kunyerálú hangja: „Anyuka, csak még néhány percet hadd maradjak!“ Fölállok, kitekintek az ablakon. A nap még jóval -á- látóhatár jölött van, sugarai javában ontják a kánikulai meleget, és kint az utcán, az előttünk lévő játszótéren, a még beépítetlen terű- ’eten, a grundon garmadával játsza- ioznak a gyerekek. Néhányon fára násznak, mások labdáznak, megint nások homokoznak, futkároznak, kerékpároznak ... Az órámra tekintek: hat óra van. Még „él" a játszótér, Jdakinn javában zajlik az élet, de már elhangzott az első hazarendelő „HAGYJATOK JÁTSZANI!“ erélyes anyai szó: „Mirkó, azonnal gyére haza, vacsorázunk!“ Es elhangzott az első, lakótelepet megrengető keserves gyermeksírás is. Mirkó u- gyanís nem akar még hazamenni, pajtásaival épp most készülnek meghódítani a következő ja csúcsát, de a „még néhány percet hadd maradjak" elhangzása után az anyuka lerohan hat év körüli gyermekéhez, karon ragadja őt, jenekére, fejére legyint néhányszor, majd cipeli magával a fiát. Látva ezt, a többi gyermek is megszeppen, és egyszeribe . gly.anrcá változik a házunk előtt elterülő tér élete, mint egy meg gyár- . sított film: a sok gyermek kapkodni kezd, gyorsabban jut, erőteljesebb mozdulatokkal mászik a fára, jár a keze, , mint a motolla, olyan gyorsan építi homokvárát... Szinte érzik ők is a levegőben vibrálni az újabb e- rélyes szülői intelmet, a Mirkó a- nyukájához hasonlót. Nincs ts rossz szimatuk, állapítom meg gyorsan, mivel alig telt el néhány perc, és a balkonokon, az ablakokban máris megjelentek a csemetéiket hívogató anyukák, apukák. Ki kedvesebben, ki gorombábban, de mind ugyanazt szajkózza: „Fejezd már be a játékot, és gyere haza!'1 „Azonnal gyere haza, mert lemegyek, és elfenekellek!“ Es a szót tett követi. Fél óra sem telik el, és szinte kihaltan, üresen kong a tér, pedig a napocska még mindig nem súrolja a látóhatárt. Már csak azok maradtak kinn, akiknek később érkeznek haza a szülei, vagy az olyan szü- j löké, akik talán örültek is annak, hogy kinn játszhat a gyerek, nem Iá batlankodik a lakásban. A gyerekeket persze nem érdeklik, miért nem kell hazamenniük, a lényeg a fontos, hogy még mindig kinn maradhatnak. Ök még boldogok, mert hagyják ő- ket tovább játszani, szinte a kimerülésig. Leadni minden energiát, ami az iskolai órák alatt felgyülemlett, amitől nem lehet megszabadulni az osztályban, az iskola folyosóin, a szűk lakások szobáiban — csak kinn a szabadban. Es el tudom képzelni, mi lett a- zoknak a sorsa, akiket hazarendeltek a szülők: kezet mostak, megvacsoráztak, megkérdezték tőlük, kész-e a lecke, aztán odaültették ö- ket a tévé elé, megnézhették a mesét, majd uzsgyi az ágyba. A gyermeknevelés tudománya erre a napra ezzel véget is ért, és ismét „bevált“ a szülői bölcselet: „Az én gyermekem jól van nevelve, tudok neki parancsolni, azt teszi, amit mondok!“ A gyermek aztán másnap duzzog- va, morcosán megy iskolába,. csipkedi szomszédját, szünetekben verekszik,* amiért később behívatják a szülőket. Elbeszélgetnek velük a tanítók arról, hogy a gyermek rakoncátlan, nehezen fegyelmezhető, ennek logikus. következménye: a gyermek még aznap este. verést kap. Nem figyel az "órán, mert „de jó lenne kinn játszani“, aztán hazamegy, összecsapja a leckéjét, és rohan le a térre, mert olyan rövid a nap, és anyuka még azt is megnyirbálja. Aztán ismétlődik minden elölről. Es egyszer csak, amikor már tarthatatlannak érzi a helyzetet, elordít- ja magát: — Miért nem hagytok játszani?! A felelet: íj — Mars haza! : £s ö/ra eltelt egy nap, ami olyan, de olyan rövid volt. Zolczer János IWiftWWtüMCHMBBBW
