Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-22 / 21. szám

9

=;

A FUTBALLPÁLYÁK BOSZORKÁNYKONYHÁJA

avagy a labdarúgásról folytatásokban

*

Volt idő, nem is olyan régen, amikor a magyar labdarúgás berkei egy kortárs magyar fró, Végb Antal nevétől voltak hangosak. E nevet akkor többen megtanulták, mint abányan néhány klasszikus Írónk nevét tudták. Végb Antal örült is ennek, meg szomorkodott is miatta — joggal. A könyv olyan közérdekű témáról szélt a dolgok elevenébe vágó vakmerőséggel, mint a magyar labdarúgás. Azért írta, hogy kimondja benne: a magyar futball beteg; hogy megkockáztassa: a magyar futball állapota a rothadás jellegzetes bűzét terjeszti.

E szokatlan hangvételű, érvekből, tényekből, szenvedélyes, ám jogos indulatokból összeállt állítást a labdarúgás hivatásos vezetői közül a legtöbben felség- sértő és alaptalan vádaskodásnak minősítették, s Uov- szky még a bíróságnál is megpróbálkozott, hogy elégtételt vegyen Végb Antalon. Voltak, akik a fejét kö vetették, de a szerző fejét mégsem sikerült kopjára tűzve végigbordoznink a stadionok lelátói előtt, mert a bíróság leszögezte, hogy mindenkinek joga van o- lyannak minősíteni a magyar futballt, amilyennek ő látja. Végb Antal nlyannak látta, amilyennek megírta. A könyv megjelenésével előállt példátlan helyzetből kiderült, bogy a futballpályák közönségét akotó százezrek, sőt milliók Végb Antalnak adnak igazat. Ezekután a labdarúgás sértett vezetői többször meggondolták, vajon nem lenne-e túl kockázatos vállalkozás Végh Antal fejével körbelovagolni a Népstadion gyepét? Meri bizony az lett volna.

A „Miért beteg a magyar futball?“ cimű könyv, tekintélyes példányszáma ellenére is szinte órák alatt elfogyott. A könyvterjesztés illetékesei szájtátva szemlélték a történteket, mert hasonlóra még addig nem volt példa. Néhány élelmes ügyeskedő házilag sokszorosította a könyvet. Egy ilyen példánynak a pesti aluljárók zugpiacán ezer forintnál is magasabbra szökött az „árfolyama“. Maga a szerző is ott vett egy példányt, kedvezményes áron: nyolcszáz forintért, de ha hitelt adhatunk a legendának, olyanok is szépszerével akadtak, akik hasonló összegek fejében, pénzéri adták kölcsön a példányukat. Kétségtelen, hogy a szerzőnek és könyvének legendája lett s a legkülönfélébb komoly és mulatságos történetek forogtak közszájon az üggyel kapcsolatban. Nem sokkal később Végb Antal könyve az Egyesült Államokban is megjelent, magyarul. Akadt olyan amerikai magyar, aki két bőröndre valót hozott ba • könyvből Magyarországra, mert tudta: ennél kapósabb ajándékkal úgy sem kedveskedhet a hazai rokonoknak, ismerősöknek.

Végb Antal körül azóta — úgy ahogy — elcsendesült a hullámverés és a magyar labdarúgás ügyében is történtek változások, legalábbis ami a vezetőségei és a szándékokat illeti. Közben a szerző további köteteket tét le az olvasök asztalára, s igyekezett elhárítani annak látszatát, hogy ö maga, esetleg meg tudná oldani a labdarúgás általa továbbra is válságos iák minősített állapotát. A kérdésre, bogy mindig beteg-e még a magyar futball? — így válaszol: vegetál. Mert csak toldozzák-foltozzák. A lelátókról legalábbis ez látszik, ezt látja az a drukker, aki a jegyét azért váltja meg, hogy szép játékot, tiszta küzdelmet, a jobbik tél. az életrevalóbb csapat győzelmét óhajtja.

Végb Antal futballszeretetében és megszólalásában az a rokonszenves, ami termékeny írói, riporteri pá lyájának is a legfőbb erénye: a jobbító, javító szándék. Ez munkál minden Írásában, mindsn megszólalásában. Aki mást is olvasott a szerző tollából, tudj* ezt Tudja, hogy ugyanilyen szándékkal, ngyanllyen Indulattal íródott meg az ugyancsak nem kis viharokat kavart „Állóvíz“ című szociográfiája, a körtére valóságirodalom. vagy ba ügy tetszik riport műfajának e- gyik legremekebb darabja.

Annakidején, a „Miért beteg a magyar futball?“ cf- mű könyv megjelenésekor, majd azután is, ágy látszott, hogy Végh Antal nem lr több, a labdarúgásul foglalkozó könyvet. Azért nem, mert elmondta a véleményét, s ba e véleménnyel segíteni, javítani, mozdítani tudott a magyar labdarúgás állapotán, akkor elérte célját, s nincs több mondandója. Annyit ért el, bogy l- gazát a labdarúgás akkori és későbbi helyzete, a Világbajnokság csúfos kudarca igazolta, mi több, korábban jóslatnak minősíthető mególlapltáuirúl is kiderült, hogy nem jóslatról, hanem logikusan előrelátható tárty- megállapitásokról volt inkább szó.

Nem kevésbé rokonszenves az a vonás, hogy Végb Antal könyvének példátlan sikere és visszhangja után sem horgonyozott le a labdarúgás „állóvizében“, nem lett és nem akart a magyar futball tudora és megváltója lenni, és igyekezett elkerülni, hogy sikerkönyvének nyugdíjasává váljék. Irt és végezte tovább trói feladatát, jól ellátva e küldetés szigort kívánalmait. Az azóta eltelt néhány rövid esztendő alatt izmát több könyvet tett le az asztalra. Regényeket, novellákat, riportot, szociográfiát, útleírást. Beszélgetésünk sorún elmondta — mert rákérdeztünk —, hogyan is történi meg közben az, hogy elvállalta a debreceni DVSC labdarúgó csapatának egyik vezetői posztját, abban a hitben, hogy szenvedélyes futballszeretete, kíméletlen helyzetmegítélő képessége és tisztességes szándéka talán elegendő lesz ahboz, hogy e vállalkozásnak megfeleljen. Oe kudarcot vallott, ám e kudarcot idejében felismerte, s önszántából adta vissza „megbízólevelét“ — ahelyett, bogy ebből az anyagi forrásból megélni prébált volna, a fal mellett.

Közben a helyzet úgy alakult, hogy Végh Antal agy- szercsak arra ébredt, hogy szándéka ellenére ismét van mit mondania a labdarúgás helyzetéről, s hogy addig, amíg ezt el nem mondja, hosszabb távú Írói tervei, mindennapi mnnkatervei nehezen valósíthatók meg, mert az új futball-élmény, az új indulat csomóként ül a torkán. Leült tehát és írt egy tutball-regényt. Címe: „90 perc". A bangvétel ismét kritikus, a futballröl ismét mint társadalmi jelenségről van szó e könyvben, s elmondja benne, hogy bizony a magyar labdarúgás igen várt megújulása a jelek szerint késik, alig mnz- dnl valami. Röviden: nem próbál falazni a labdarúgás áldatlan helyzetének.

A könyv ősszel jelenik meg a Magvető könyvkiadó gondozásában, s anélkül, bogy különösebb hírverés lett volna e leendő könyv körül — a könyvesboltokban már most rengeteg rá az előjegyzés. A kézirat után érdeklődnek a filmesek, mi több, a játékszín társulata már színpadra állításán dolgozik. Lapunk, az Gj Ifjúság abban a szerencsés helyzetben van, hogy megszerezhettük Végb Antal új könyvének kéziratát, illetve a folytatásos közlés jogát. Olvasóink nyilván szívesen veszik, hogy a nyár folyamán, még a könyv megjelenése előtt, az Oj Ifjúság hasábjain olvashatják egy „sorsdöntő“ labdarúgó mérkőzés krónikáját, amely az egyik csapat érdekeinek ellenére is döntetlen, nulla-nullás eredménnyel végződik. Az Író elevenen jelenteti meg soraiban mindazt, ami a pályán történik, de izgalmas betekintést nyújt a történtek hátterébe is, abba a világba, amelyik ez esetben lényegesen érdekesebb magánál a mérkőzésnél is. Mert a helyszín a szerző szavával 61- ve: boszorkánykonyha.

Biztosak lehetünk abban, bogy a „90 perc" folytatásos közlásével nemcsak a labdarúgás szenvedélyes rajongóinak nyújthatunk jé élményt, hanem azoknak is, akik a labdarúgás ;ügye iránt teljesen közömbösek.

K. F.

Bölcs Johanna tv-sikere

A Bölcs Johanna c. TV-játékban J. Straían és LukoSíková

Mindig örülünk egy-egy csehszlovákiai magyar dráma megszületésének, de még jobban a sikerének.

Dávid Teréz sokoldalú egyénisége a csehszlovákiai magyar irodaiamnak. Nemcsak érdekes elbeszéléseket, karcolatokat fr, hanem sikerteljes színmüveket is. Darabjait jól ismeri a színházlátogató közönség. Drámáinak alaptémáját túlnyomórészt a „mikrotársadalomban“, a családi életben jelentkező konfliktusok adják, melyeket nemcsak egyéni, hanem társadalmi okok is kiváltanak.

Dávid Teréz azon kevés csehszlovákiai magyar irák közé tartozik, akinek drámáit nemcsak a hazai színházak tűzik műsorukra, hanem a tévé képernyőjének segítségével milliókhoz is eljutnak. A Vidor családot még 1961-ben mutatta be a Csehszlovák Televízió. 1978-ban került képernyőre a budapesti tévé jóvoltából az Időzített boldogság, melyet a magyarországi sajtó elismeréssel fogadott.

Érdekes útja volt már eddig is Bölcs johanna cimű drámájának. Brnóban a Szatirikus Színházban volt 1975-ben az ősbemutató cseb nyelven, ezután tűzte műsorára a komáromi (Komárno) Magyar Területi Színház. Cesky Teüinben a kerületi színházban lengyel nyelven is előadták. Mint hangjátékot már háromszor sugározta a Csehszlovák Rádió. A felsoroltakból is kitűnik, hogy Dávid Teréz Bölcs Johanna cimű drámája legsikeresebb darabjai közé tartozik. Ezért is örülünk annak, hogy a Csehszlovák Televízió egyik hétfő esti adásába iktatta. Az alábbiakban ismertetjük a tévéadásról készült kritikát.

Dávid Teréz ebben a darab- ]uk, hogy Dávid Teréz nem ad jában korunk nőinek, asszonya- egyértelmű, végleges megoldást inaik gondjairól beszél. Közpon- a felvetett problémákra, de jatt problémája a női egyenjogú- vára írható, hogy nem törek- ság, amely még napjainkban Is szik holmi álmegoldással nyug. inkább csak elvben, papíron tatgatni a nézőt. Inkább fcitű- érvényesül, mint a hétközna- nő megfigyelő- és karakterfor- pok gyakorlatában. Különböző málő képességéről tesz tanúszemszögekből közelíti meg a ságot. Darabját, amelynek almai nő emancipációs törekvő- címe „24 óra egy nő életéből" seit és a család, a közvetlen figyelmeztetésnek, az állandókörnyezet férfitagjainak reagá- an létező, megoldatlan problé- lását ezekre a törekvésekre. mák sommázásának szánta.

Rögtön az elején elmondhat- A darab központi alakja, a

negyvenöt éves, sikeres szerkesztőnő huszonöt éves házassági évfordulójának ünneplése közben rádöbben, hogy képtelen megbarátkozni az öregedő nő szerepével, aki nap mint nap eleget téve munkahelyi kötelezettségeinek, a konyhában végzi sztereotip „második műszakját", a változatosság, a mindennapokból való felnezsdí tő kizökikenés minden reménye nélkül. Férjével történt össze- kapás után elmegy hazulról. Találkozik nős fiával, aki a leg- szívesebben születendő gverme- ke nagymamájának szerepében látná őt, és Idős édesanyjával, akinek korát megha- zudtolóan modern nézetei vannak, a két nem kapcsolatáról beszélget. Feltűnik a régi udvarló is, de találkozásuk során a fiatalkori szép emlékekből táplált illúzió hamarosan szertefoszlik. „Bölcs Johanna“, aki rovatában olyan rendíthetetlen magabiztossággal osztogatja tanácsait és oldja meg nőtársainak minden problémáját, kudarccal végződő „kitörési kísérlete“ után enyhe rezignáció- val és öniróniával gazdagodva ismét visszatér otthonába, ahol minden változatlan, még a nagy halom mosatlan edény ts, a- mely ugyanúgv tornyosodik a mosogatóban, mint az emlékezetes évfordulói ünnepség estéjén.

Dávid Teréz nem pszicholo- gizálja túl «lakjait, inkább általánosít, figurákban és hely- zetekl egyaránt. Mindezek ellenére alakjai nem sablonosak, hanem mindnyájunknak ismerős, hús-vér emberek, s maga a történet sem fullad banalitásba vagy üres szentimen- talizmusba. Őszinte, nyílt vallomás ez emberekről és helyzetekről, amely méltán tart 1- gényt a nézők érdeklődésére. Lehet, hogy a darabból levonható tanulság nem túl optimista (hisz minden marad a régiben), de épp ezért annál reálisabb és elfogadhatóbb.

A darabot E. Galandová átdolgozása alapján J. Svoboda • rendezte. Csak dicsérhető, hogy nem vetette magát alá a szerző utasításának (Dávid Teréz ugyanis komédiának nevezi darabját 1, s a reálisabb, mértékletes megközelítést választotta. Ugyancsak pozitívuma a rendezésnek az. hogy Svoboda nem igyekezett mindenáron mélyebb, áttételesebb értelmet adni a darabnak, hisz az egyszerű, világos alaphelvzet nem is kívánja a felesleges belema- gyarázésokat. A különböző TV- adaptációkből már túlságosan is ismert bratislavai színészek u- tán jő! esett újabb arcokat, típusokat látni a képernyőn. J. Svoboda kosicei és preSovi színészeket választott a darabhoz, s ezek — különösen a két főszerepet látszó K. LukoSíková és J. Strazan — kitűnően oldották meg feladatukat,D. I.