Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-22 / 21. szám
UM 5 A szovjet-amerikai viszonyban az elmúlt néhány év során, mondjuk meg egyenesen, nem volt sok örvendetes pillanat — mondta Leonyid Brezsnyev a Time című amerikai hetilapnak néhány hónapja adott nyilatkozatában. Most végre elérkeztünk egy örvendetes pillanathoz: hivatalos bejelentés szerint elvi megegyezés született a hadászati támadófegyverek korlátozásáról. szóló szovjet-ameriikai megállapodás ról A bejelentésre sokáig kellett várnia a világnak. Pedig a SALT 1 19?2 májusi megkötésekor közelibbnek tűnt a folytatás. Hiszen még 1972 novemberében tárgyalóasztalhoz ültek Genfben a két ország képviselői, és 1973 júniusában Leonyid Brezsnyev az Egyesült Államokban már megállapodást köthetett a SALT-tárgyalások alapelveiről. Nemcsak ez. de a jelentős eredménnyel zárult 1974 novemberi vlagyivosztoki csúcstalálkozó is kevésnek bizonyult azonban a sikerhez. Amerikai elnökök jöttek és mentek, kormányok és kongresszusok váltották egymást anélkül, hogy a kidolgozott alapelvek elvezettek volna a kibontakozásig. A feladat valóban hallatlanul bonyolult. Mégsem a ténylegesen felmerült katonai, technikai problémák hátráltatták a megegyezést Sokkal inkább azok az erők, amelyek az amerikai hadiipari komplexumoktól a jobboldali szenátorok népes hadán keresztül, egészen a szovjet-amerikai szembenállás szítására játszó pekingi vezetőkig a SALT 2 megtorpedózására szövetkeztek. A SALT 2 nem vet véget a fegyverkezési versenynek, és nem küszöböli ki az emberiséget fenyegető háborús veszélyeket. Mégis az enyhülés hívei és ellenfelei közötti harc központi kérdése lett. Nemcsak mi ismertük fel, hogy létrejötte nélkül az egész enyhülési folyamat, maradandó kárt szenvedne, és a szovjet-amerikai viszony, az egész nemzetközi helyzet a hidegháború korszakához hátrálna vissza. Igaz. egy újabb SALT-megállapodással sem talál az emberiség gyógyírt minden akut problémájára, de még a szovjet-amerikai kapcsolatokat zavaró gondokra sem. Ez sem csökkentheti azonban annak a jelentőségét, hogy a SALT 2-vel a legerősebb szocialista és a legerősebb kapitalista nagyhatalom biztosítja a hetvenes években kibontakozott ésszerű nemzetközi folyamat életképességét, s a példátlan méretű fegyverkezési verseny valamelyes ellenőrzését. A szerződés nem akadályozza meg az amerikai hadiipart újabb fegyverfajták előállításában, de mérsékeli annak a veszélyét, hogy e komplexum a fegyverkezési verseny minőségileg új korszakába kergesse a világot. Csökkenti ugyanakkor a nukleáris háború kockázatát, gátolja az újabb fegyverrendszerek kifejlesztését. Ez persze profitveszteséget jelent a militarlzá- lásban érdekelt monopóliumoknak. A Watergate- -botrány hullámain mind magasabbra kerülő szovjetellenes erők ezért nyitottak offenzívát. A megújuló rohamoknak sem Ford, sem Carter kormá- zata nem volt képes ellenállni. Olyannyira nem, hogy többször meg is hátrált. Mint tavaly márciusban, amikor a Fehér Ház kísérletet tett olyan javaslatok keresztülerőszakolására, amelyek katonai fölényének a SALT-tal szentesített biztosításához vezettek volna. Voltak olyan törekvések is, hogy a megállapodást teljesen Irreális politikai feltételekhez kössék. A Szovjetunió elvi szilárdsága, türelme és állhatatossága érlelte a felismerést: a SALT 2 mindkét fél közös érdeke. Hiszen a korlátlan fegyverkezés nemcsak a szocialista építőmuwkától vonta el a milliárdokat, hanem mérhetetlenül megterhelné a nyugati gazdaságot Is. Brown amerikai hadügyminiszter szerint, ha nem lépne érvénybe a SALT 2, az Egyesült Államoknak 30 milliárd dollárral többet kellene fordítania hadászati erőire, és biztonsága mégis csökkenne. Ez Is oka, hogy a legszélsőségesebb antikommunista propaganda spm tudta az amerikai közvéleményt a SALT ellen hangolni. Pedig az amerikai külügyi szóvivő szerint, míg a kormányzat tavaly 600 e- zer dollárt költött a SALT 2 támogatására, az e- gvtk legfőbb SALT-ellenes csoport csak az idén 10 millió dollárt szán az ellenpropagandára. A SALT 2-nek örül mindenki, akinek a béke drága. Azt reméljük, létrejötte és az aláírás kapcsán tervezett szovjet-amerikai csúcstalálkozó nemcsak a két nagyhatalom megromlott viszonyának javítását ösztönzi majd, hanem jótékony hatással lesz a leszerelési tárgyalásokra, az egész nemzetközi helyzetre is. A SALT-csata azonban a megállapodás megkötésével sem ér véget. Az egész amerikai politikának súlyos tehertétele az amerikai kongresz- szus ratifikációs vitája, a harc végigvitele azokkal, akik még mindig nem adták fel enyhülésellenes terveiket. Ezt a harcot azonban az amerikai kormányzatnak már saját otthonában kell megvívnia. BARABÁS Péter A Prágában székelő Nemzetközi Diákszövetség 1979 ben is folytatja küzdelmét a békéért, biztonságért, a nemzetközi e- gyüttműködésért, az enyhülési folyamat visszafordíthatatlanná tételéért, a társadalmi haladásért, az áj nemzetközi gazdajátsszáik. Az NDSZ a leghatározottabban elítélte a kínai vezetés felháborító vietnami agresszióját. A szervezet sokoldalúan támogatja a déWefrikai népek felszabadító küzdelmét is. Igen aktív szerepet Játszik a Délkenése, az enyhülés folyamatának elmélyülése új távlatokat nyitott a diákok együttműködésében is. Európában az NDSZ közreműködött számos nagy jelentőségű ifjúsági és diáktalálkozó megrendezésében f európai Ifjúsági és diáktalálDIÁKFÖRUMOK SORSA A szervezet megalakulása óta küzd a nemzetközi diákmozgalom egységének megteremtéséért, erősítéséért. Az idén no= zóen megkülönböztetett figyel» met fordít a diákság életkörülményeinek javítására, az oktatás reformjára és demokratizálására. E kérdésekkel foglalkozik majd Berlinben ez év végén az a nagymérvű diák- fórum, amelyet regionális diáktalálkozók készítenek eló Afrikában, Ázsiában, Amerikában, az arab térségben és Európában, A diákság és a társada» lom kapcsolatát vizsgálja az esztendő másik felében Helsinkiben megtartandó diákfórum ts. , MIVEL FOGLALKOZIK AZ NDSZ? ■ági kapcsolatok kialakításáért, a diákság sajátos céljaiért — egyebeit között erre edott mandátumot a szövetségnek a tavaly decemberben Cipruson megtartott végrehajtó bizottsági ülés. A SZOLIDARITÁS JEGYÉBEN Az NDSZ szolidaritási tevékenységében jelenleg a legfontosabb szerepet a vietnami nép harcával vállalt akciók-Afrika népeivel és Ifjúságával vállalt szolidaritás jegyében —■ a nemzetközi aparthetdel- lenes év záróakkordjaként 1979 februárjában, Párizsban megrendezett nemzetközi ifjúsági és diákkonferencia előkészítésében, lebonyolításában. A szövetség emellett küzd a közel-keleti kérdés Igazságos rendezéséért, és aktív részese a chilei demokratikus erők tá= mogatására indított nemzetközt szolidaritási mozgalomnak Is. A nemzetközi feszültség csőkközé 1976, Varsó; európai leszerelési Ifjúsági és diákkonferencia, 1978, Budapest), és továbbre is tevékenyen hozzájárul a különböző politikai és ideológiai beállítottságú szervezetek közötti együttműködés elmélyítéséhez. Ebben a szellemben szervezi Prágában azt a kerekasztal-beszélgetést a leszerelésről, amelyet a közeljövőben tartanak a különböző nemzetközi és regionális diákszervezetek a téma néhány nemzetközt szakértőjének bevonásával. vember 17-én lesz a nemzetközi diáknap 40. évfordulója. Ennek alkalmából a szövetség Prágában nagyszabású diákfórumot szervez » nemzetközi diákmozgalom egységének további erősítéséről. Kiemelt esemény lesz a líbiai Benghaziban a nyár folyamán az a szeminárium, aho! a résztvevők elemzik a diákok és szervezeteik szerepét az új világgazdasági kapcsolatok kialakításáért folytatott harcban. Az NDSZ jellegéből követkeAz elmondottak természetesen csak a legfontosabb NDSZ- -akciókat jelzik, s azokat sem teljesen, hiszen számos kezdeményezés még az előkészítés kezdeti fázisában van. Befejezésül említsük meg, hogy az NDSZ magyar tagszervezete számos megmozdulással segíti az NFSZ tevékenységét, így — Immár hagyományosan — az idén is megrendezi Debrecenben az NDSZ-szel közösen a nemzetközi vitatábort, a Ba= latonon pedig külföldi egyetemisták és főiskolások számára a vitorlástábort. Horváth Eva, a CIMEA főtitkára A DÍVSZ GYERMEKSZERVEZETE A Demokratikus Ifjúsági VI- gyárrá fordítva: Gyermek- és lágszövetség keretében műkő- Serdülőkori Mozgalmak Nem- dik a CIMEA. A név francia zetközi Bizottsága. Budapesten, rövidítése a szervezetnek, ma- a DÍVSZ székházában van a titkársága. Oj főtitkára Hor- váth Éva elvtársnő, aki korábban a Magyar Országos Béketanács nemzetközi osztályán dolgozott, és e Magyar Ottft- rak Országos Szövetségének javaslata alapján tölti be jelenlegi tisztségét. 1958. február 15-én a DÍVSZ végrehajtó bizottságának határozata alapján alakult meg a CIMEA. A szervezet fó feladata a világ gyermekeinek jogaiért v&ló küzdelem és a különböző haladó gyermekszervezetek munkájának összehangolása. Az elmúlt években nagy fejlődésen ment keresztül a gyermekszervezet. 1969-ben a DÍVSZ küldöttsége ellátogatott Afrikába Is, és ott új kapcsolatokat teremtett a különböző afrikai szervezetekkel. Ezt követően több fletal afrikai állam gyermekszervezete, pionírja csatlakozott a CIMEA-hoz. Ez volt a fordulópont, mert addig főként csak európai gyermekszervezeteket tömörített magába. S ma már sok millió gyermeket fog össze, jelképével is, a térképruhás bábuval, a „CIMEA VIKl“-vel. Sok-sok színes esemény é- lénkíti a programokét. A gyermekek részvételével számos szolidaritási akciót szervezett és szervez. Minden nyáron megrendezi a nemzetközi béke- és barátságtáborokat. A Szovjetunió hatalmas pionírvárosai: Artyek és Orlonok évente több ezer külföldi pajtást lát vendégül, úgyszintén Magyarországon Zánka és Csillebérc, valamint Werbellinsee, ez NDK Wilhelm Pieck Pionírköztársasága. A CIMEA a béke, barátság, szolidaritás jegyében működik, szervezi ez akciókét. A „CIMEA VIKI“ tervei között az a legfontosabb, hogy minél több pionír találkozhasson egymással, ismerjék meg egymást, egymás szokásait, nyelvét, életét, hogy szoros testvéri képcsőiét alakuljon ki közöttük. 1979 a gyermekek nemzetközi éve. A szervezet fö szempontja idén Is: a békés, biztos jövö a világ minden gyermekének. A gyermekév keretében európai gyermektalálkozót rendez július 27-tól augusztus 13- ig, amelynek Magyarország ad otthont Budapesten ás Zánkán. A SZISZ és Plonlrszervezete mind hatékonyabban bontakoztatja ki nemzetközi kapcsolatait és együttműködését, kivált a szovjet Komszomollal, a lenini Píonírszervezettel, a szocialista államok többi Ifjúsági és gyermekszervezetével, valamint a DlVSZ-szel, t> Gyermek- és Serdülőkort Mozgalmak Nemzetközi Bizottsága keretében sok más szervezettel és mozgalommal működik együtt. Gőcze Tibor Fotó: a szerző HETED 9i országból Moszkvában és Washingtonban bejelentették, hogy a két ország államfői csúcstalálkozója június 15-18 között Bécsben lesz. Leonyid Brezsnyev és James Carter ezen a csúcstalálkozón hagyják jóvá és írják alá a SALT 2 szerződést (amelyről ezen az oldalon részletesen írunk), és megvitatnak más kölcsönös érdekű kérdéseket is. Rendkívül fontos tanácskozás színhelye volt az elmúlt héten Budapest. A Varsót Szerződés tagállamainak külügyminiszterei találkoztak Itt. Áttekintették korunk legfőbb kérdéseit, eszmecserét folytattak az enyhülésről és a leszerelésről. A tanácskozásra akkor került sor, amikor a világpolitikában ú) pozitív Jelenségeknek a tanúi lehettünk. Vitathatatlan ugyanis, hogy a világhelyzet alakulására a szovjet-amerikai viszony fejti ki a legerőteljesebb hatást. A hadászati támadó fegyvereknek a csökkentése, ha megállítani nem Is tudja, de visszafoghatja a fegyverkezési verseny ütemét, és mindenképpen enyhítheti a nukleáris összeütközésnek a veszélyét. A Varsói Szerződés tagállamai mindent megtesznek azért, hogy felgyorsítsák a bécsi fegyvercsökkentési tárgyalások menetét, s elvárják, hogy a NATO-tagállamok is jóindulatot tanúsítanak a vitás kérdések megoldásában. A szocialista országok külügyminiszterei fontosnak tartják annak az elérését, hogy a béke váljék a nemzetközi kapcsolatok egyedüli normájává, a népek életének természetes és megszokott formájává. Kína ismét bizonyságot tett arról, hogy ma a poll ti'kai enyhülés egyik legna gyóbb ellensége. Az ország maoista vezetése nagyfokú gyanúval és bizalmatlanság gal viseltetik a szovjet-amerikai SALT-egyezménnyel szemben. A Zsenmin Zslpao arra a sajátos következtetésre Jut, hogy az előkészített szerződés nem más, mint „újabb forduló a fegyverkezési versenyben, mindenekelőtt a két szuperhata lom nukleáris arzenáljának minőségi és mennyiségi fej lesztésében“. Peking azt reméli, hogy az amerikai tör vényhozás végül Is nem szentesíti az új megállapodást. Jóakaratának kifejezésére a vietnami fél elfogadta a kormányközi tárgyalások negyedik fordulóján azt a kínai javaslatot, hogv a hadifogolycsere ügyét külön ts tárgvalj-lk meg, és abba vonják be a vöröskeresztet. A hanoi tárgyalásokon e- gyébként Peking nagyobb teret szentel a vádaskodá soknak, semmint az érdemi kérdések tisztázásának. Mindenekelőtt a történelmileg kifejlődött közös határ megváltoztatásához ragaszkodik, és arra hivatkozva próbál engedményeket elérni, hogy a két ország közötti 1957— 58-as levéÍváltásokb',n megfogalmazottakat a vietnami fél változtatta meg. A vietnami küldöttség vezetője ezzel szemben hangoztatta, or szá°a és népe elvária. hogy Kína legalább a saját ere deti javaslatát ne utasítsa vissza. Közölte egyúttal, hogy a két fél megegyezett a tárgyalások folytatásában, ennek szfnhelye a Jelek szerint továbbra Is Hanoi lesz Az egyiptomi-izraeli külön alkuval függnek össze az iráni forradalom eddigi külpolitikai Irányvonalát megerősítő nyilatkozatok. Khomeini ajatollah felszólította az iszlám országokat szakítsák meg kapcsolataikat Egyiptommal „azért a nagy árulásért, amelyet Kai rő elkövetett az iszlámmal és a muzulmánokkal szemben“. J