Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-22 / 21. szám
/□ J A SZÍSZ szkb LAPJA XXVIII. évfolyam 1979. május 22. Ara 1,— korona 0 F \ n igyekeztem mindenki- hez egyformán . kedves lenni. Minden vásárlónak a tőlem telhetőén kielégíteni az igényét. Egyszer az e= gyik vevő azt mondta, hogy őt nagyon kedvesen, szépen szolgáltam ki, ezért szeretné ezt honorálni, és pénzt csúsztatott a zsebembe. Én azonnal utána futottam, és visszaadtam neki az „ajándékot“. Megmagyaráz3 tam neki, hogy én még csak tanuló vagyok, pénzt a munkámért kapok, és egyébként is az a kötelességem, hogy a ve- vöt illedelmesen, rendesen kiszolgáljam, s ezért nem jár semmiféle honorárium. Monda3 nőm sem kell, hogy a vevő mennyire meglepődött, és az« után mindig hozzám jött vásá« rolni. Persze én is meglepőd3 tem, hogy még csak most kéz- dem a szakma ismergetését, és máris pénzt dugnak a zsebem3 be: hát már csúszópénz nélkül kedves, jő modorú sem lehet az ember?“ A Garamkálnai (Kalná nad Hronom) Kereskedelmi Szaktanintézet diákjairól szól riportunk a 4. oldalon. Fotó; Zol ezer. A KECSESSÉG LÍRIKUSA A napokban nyílt meg egy kiállítás a bratislavai Novomes- ky-szalonban Spanner Edit érdemes művész, a Szlovák Nőszövetség aranyplakettje tulajdonosának alkotásaiból. A hazai képzőművészeti közösségben egyéniségnek számító művésznő tárlatáról lapunk 8. oldalán olvashatnak beszámolót. .L.v-,v ' ; . • . - ■ ' ^ ... ______________________ \ | / , . . . \ . ..'i.'- y « ‘ VALÓSÁG ÉS KÉNYSZERKÉPZET Soha nem-esett még annyi sző a természet védelméről, mint mosta* nában. E tényből logikusan egy másik szomorú tény következik: soha nem pusztította még az ember oly kíméletlenül önmaga környezetét, mint mostanában. E pusztítást kijelező szavak és számadatok hovatovább, egyre kevésbé döbbentik meg az embert, mert az ember természeténél fogva sajnos a jót és a rosz- szat egyként képes megszokni. Megszokjuk, hogy a fákat kivágják és helyükbe nem kerülnek új csemeték ... Megszokjuk a közvetlen élettér egyre emelkedő zajszintjét... Megszokjuk a nehéz légzést, az állandó stresszállapotot... Megszokjuk az adatokat s az adatok mögött leselkedő veszélyeket, mi több, magát a veszélyhelyzetet is megszokjuk, alkalmazkodunk hozzá. Már aki alkalmazkodni képes. Aki nem, azt betegségek pusztítják, feszültségek rombolják az idegrendszerét. De kiét nem rombolják — mondjuk nagyvonalú legyintéssel, és éljük tovább az életünket, füstben, gázban, beton között, örök és gyorsuló távolodásban a természettől, s a természet pusztulásáról szóló hírekre mahol nap rá se hederítünk. Közben közös erővel szennyezzük életterünket, és közös jóváhagyással törvényeket hozunk az élettér védelmére. Mi ez, ha nem önámító önpusztítás — kivált akkor, ha e törvényeket csak megszavazzuk, ám nem tartjuk bel? Tizenöt esztendeje élek Szlovákia fővárosában, és ez idő alatt megszámlálhatatlan sok fa kivágásának voltam a szemtanúja. Nem túlzók, hiszen erdőt is láttam eltűnni nyomtalanul ott, ahol lakótelep épült az erdő helyén. Szerencsére a lakótelep közelségében maradt még erdő. De nincs ember, aki meg tudna győzni arról, hogy a lakótelepnek helyet adó erdőt az utolsó fáig ki kellett irtani. Mert igenis, hagyhattak volna néhány fát a házrengetegben!, Illetve hagytak Is... Fényképen kéne megmutatni, miféle fák ezek. Kiszáradt, egy évtizede élettelen, korhadt csonkok, égre meredő „csontvázak“. Mint ha az utókorhoz szólnának, a majdan arra sétáló a- pákhoz, akik megmutathatják gyermeküknek: nézd, kisfiam, ilyen volt hajdan a korhadt fa. S ha a gyerek megkérdezné, hogy milyen volt a nem korhadt fa, zavarában ugyan mi mást is válaszolhatna az apa, mint azt, hogy butaságokat ne kérdezz, kisfiam, hiszen a biológiaórán megtanulhattad, hogy csakis a vegetációban leállt növények őrizhetők meg az utókor számára. Értem, papa — mondja a gyerek, és továbbmennek. Észre se veszik, hogy a fa előtt egy kővé dermedt emberálak áll, akinek a fejére épített hangszóróból egy magnetofon fáradt géphangja ismételgeti: nem értem, nem értem, nem értem... Ez az alak én vagyok. És történik mindez kétezer-valahányban. RESZELI FERENC
