Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-24 / 17. szám

TARKA

sportvilág

Mär hosszabb ideje kesergőnk hogy legbelsőbb labdarúgó-bajnokságunk színvonala alacsony a Játékosok nemigen erőltetik meg magukat, csak mímelik a labdarúgást. Nem csoda, hogy elriasztják a közönséget, a mérkőzéseket Jóformán üres lelátók előtt játsszák, és akt kimegy is, az ts csak bosszankodik a látottakon.

Az előbbi leírás pontosan ráillik az Inter — Lokomotíva Bratislavában játszott Szlovák Kupa mérkőzésre is. így aztán nem csoda, hogy amikor a mérkőzés második félidejében az egyik Loki-védö a lelátóra messze kirúgta a labdát, a párszáz néző kórusban kiabálta:

— Ne adjátok vissza nekik, ne adjátok vissza nekik!

Az az érzésem, hogy a két csapat játékosai nem is bán- . tdk volna.

o 0 o

Humanizálni kell a profesz- szionista ökölvívást, s hivatalosan kapcsolatba hozni az amatőr ökölvívással, mert másképpen néhány év alatt el jog tűnni. Ezt a riadót senki más, mint éppen Jose Sulaiman, a Nemzetközi Ökölvívó Tanács, a WBC, a két nemzetközi profi ökölvívó világszervezet egyikének elnöke „fújta meg“.

— A professzionista ökölvívás legnagyobb válságának napjait éli. Agóniája nagyon közeli, halála pedig biztosra vehető, ha a következő néhány hónapban nem találunk valamilyen gyökeres megoldásra —- vélekedik Sulaiman, aki abban reménykedik. hogy jövő ősszel Rómában, a tanács kongresszusán találnak rá kiutat.

— Munkacsoportunknak Rómában bizonyos „mentési“ tervet kellene javasolnia, amelynek két fontos pontja lenne. Mindenekelőtt erélyes intézkedéseket kell . foganatosítani a proft ökölvívás humanizálása irányában. Utána követni más szövetségek példáját, mint ahogyan azt a kerékpárosok, labdarúgók tették, s szoros kapcsolatokat teremtve az amatőr szektor és a professionizmus között, a szabályok, akciók és ellenőrzések egybehangolásával.

Na lám, hogy ezt is megértük, és még csak le sem esett a korona a profi ökölvívás mindenhatóinak a fejéről!

o 0 o

A philadelphiai állatkertben huszonkét csimpánzt megtanítottak futballozni. Az állatok feltűnő érdeklődést tanúsítottak a játék iránt, és hihetetlenül rövid idő alatt megtanulták. Egy mérkőzés alkalmával előfordult, hogy az egyik majom hosszas cselsorozat után, áttörve a védőkön a saját kapujába rúgta a labdát, pontosan úgy, mint egy valódi labdarúgó.

A tudósok ezt az öngólt a Uarwin-elmélet egyik legújabb, csalhatatlan bizonyítékának tekintik ...

fpalágyi)

Pesti színének Calóvaban

Érdek«« sportdélutánt rendez május elsején a nagymegyeri (Calovo) Dynamo sportegyesület. Délután 13.30 érái kezdettel a budapesti színészvá- logatott a CSEMADOK — Rádió — Hetilapok focistái ellen lép pályára. Ezt kővetően pedig a nagymegyeri labdarúgók az Ekecs — Csilizköz válogatottjával mérkőznek meg. A szí- nőszválogatottban olyan neves művészeknek is tapsolhatnak, mint juhász Jácint, Szirtes Adám, Zentbe Ferenc, Kibédi Ervin és Hlatky László. Nem is beszélve ai ó! hogy a mérkőzést Végit Antal, a Miért beteg a magyar lotball? szerzője konferálja. A vidám eportdélntént a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége is közvetfti, pontosabban május 7-én 14 órától 13 őréig a délután színfoltjairól egy. őréé adásban számol be.

isi

Józsa László jozef Venglos edzővel, egyetlen válogatott mérkőzésen.

Nagy László felvétele

■ Emlékszel-e még gyermekkorodra, a korábbi évekre, illetve első ligás gólodra?

— Egészen pontosan emlékszem Srác koromban Diószegen (Sládkovi5ovo) nagy népszerűségnek örvendett az iskolai labdarúgás. Mi is reggeltől estig kergettük a bőrt. Aztán afféle falurész-csapatot alakítottunk, amelynek a bátyám volt a mindenese. Ö ösztönzött arra, hogy még a többieknél is többet gyakoroljam a focit. Biciklin jártuk a környékbeli falvakat, és emlékszem,, hogy akkor is gyakran betaláltam a hálóba. Utána jöttek az ifjúsági évek, majd a felnőttcsapat. Aztán bevonultam Prágába, ahol a Dukla Dejvice színeiben játszottam I. A osztályú bajnokságot. Egy idényben negyvenkilenc gólt szereztem, volt mérkőzés, amelyen 8-9 gólt is lőttem. A katonaévek után Komáromban, majd Spisská Nová Vés II. ligás csapatában próbáltam szerencsét. A csapat kiesésre állt, több ízben szereztem sorsdöntő gólt, és erre felfigyeltek a Lokomotíva vezetői. így kerültem 1972. januárjában Kosicére.’Április 23-án, ötödik ligamérkőzésemen a trencíni Oravec hálójába belőttem első ligagólomat. Érdekes, hogy a századikat is a Xrenéín ellen értem el majdnem hájszálpóntosán hét év múlva, 158. ügamérkőzésemen.

■ Melyek voltak pályafutásod legszebb és legemlékezetesebb góljai?

— Minden gól szép. Különösen szép, ha sorsdöntő mérkőzésen vagy sorsdöntő percekben születik. A legszebb és legemlékezetesebb marad azonban talán az, amelyet 1972-ben Prágában a Sláviának lőttem. Ezzel a góllal döntetlent értünk el, és megmenekültünk a kieséstől. Nagyon szívesen gondolok vissza a VSS elleni rangadóra az 1973/74-es ligaévfolyamban. Húsz perc alatt három gólt lőttem, és BifiovskJ/val megosztva gólkirály lettem. Csak az szomorított el, hogy kiestünk az I. ligából. Különben már több is lenne a száznál, mert akkoriban jő csapatunk volt, egy év múlva ismét visszakerültünk a legfelsőbb osztályba, és én a II. ligában is gólkirály lettem 21 góllal. PerJÖZSA LACIT, a Lokomotíva Ko- Sice csatárát nem kell bemutatnunk olvasóinknak. Lapunk régi jó barátja, többször nyilatkozott már e hasábokon, gyakran eljár a csehszlovákiai magyar újságírók labdarúgó- -mérkőzéseire. Ilyenkor mindig elbeszélgetünk a pályafutásáról, a labdarúgásról, erről a milliókat bűvölet- ■ ben tartó játékról, a góllövésről, as melynek különösen mestere. Három ízben nyert a ligában gólkirályi címet, a közelmúltban pedig feliratkozott azok közé, akik száz, illetve ennél több gólt szereztek az I. ligában, mint a „Százasok Klubjának" 26., illetve 18. még élő tagja. Ebből az ah kálómból beszélgettünk a harmincegy éves /1948. január 16-án született Diószegen ], 193 centiméter magas bombázóval.

sze, ez a Százasok Klubjában nem számít. Természetesen emlékezetes marad a századik gól is. Mintegy 30. méterről lőttem a bal felső sarokba a trenííni Machacnak szabadrúgásból, ami a specialitásom. Szabadrúgásból szereztem a legtöbb gólt. Érdekes viszont, hogy tizenegyesből csak egy gólt lőttem. Nem szeretek büntetőt rúgni. Az említett Trencín elleni mérkőzésen már korábban is elérhettem volna a várva várt századik gólt, mert a játékvezető bunktatá- somért tizenegyest ítélt, de a végrehajtását inkább átengedtem Farkasnak, aki ennek a mestere. A teljes statisztikához tartozik még egy öngól is, amelyet a Brno elleni találkozón vétettem az 1973/74-es bajnoki évfolyamban. Még ma is bánt, ha rágondolok, de ezen már változtatni nem lehet. •

■ Háromszor voltál gólkirály, a kapusok rettegnek a lövéseidtől. Mi a titka a góllövésnek?

— Nincs semmilyen titka. Kétségtelen, hogy veleszületett adottság kell hozzá, e- rős, lábak, akarás meg ' miegymás. Aztán gyermekkorban sokat kell gyakorolni a kapura lövést, mért később már csak csiszolni lehet a tudást. Legfontosabb azonban a jó és gyors helyzetfelismerés és a bátorság. A csatár ne féljen lőni, ne féljen attól, hogy társai vagy a szurkolói szidni fogják, ha elvéti a kaput, mert ez a félelem gúzsba köti a lábát és minden idegszálát. Minden lövés nem akadhat be a hálóba, de sok lövésből azért egy csak ott köt ki. A labda magától egész biztos nem megy be a hálóba. Jómagam sosem tartok attól, hogy kihagyom esetleg a kínálkozó helyzetet. Ez is hozzátartozik a labdarúgáshoz. Beismerem azonban, hogy gyengeségem a fejelés.

■ Melyik kapus és védő „keserítette“ meg legjobban az életedet?

— A kapusok közül Viktor az egyetlen, akinek nem. rúgtam gólt, és visszavonulása miatt, sajnos, már nem is rúghatok. Mindig jól helyezkedett, sohasem tudtam meglepni. Kár, hogy abbahagyta az aktív szereplést. A védők közül Dvofák volt mindig a legnehezebb ellenfelem.

■ A minap voltál Prágában a Százasok Klubjának találkozóján. Nagy dicsőség a legfelsőbb bajnokságban száz gélt lőni, ennek ellenére szomorúnak, levertnek látszol. Miért?

— Az utóbbi időben nem úgy ment a játék, ahogy akartam, és hamar észrevettem, hogy kezdenek mellőzni. Az ilyesmi rosszulesik az embernek, elvégre mindenkinek lehetnek gyenge pillanatai! Már hosszabb i- deje úgy látom, hogy nálunk nagyon hamar leírják az idősebb játékosokat. Harmincnál jön egy törés, aztán azt tartják, hogy a mór megtette a kötelességét, a mód mehet. Máshol, például az olaszoknál vagy az angoloknál a játék a mérvadó, nálunk viszont egy bizonyos kor után aszerint ítélik meg a játékost, hogy fiatal-e vagy „öreg“. Az öreget szándékosan teszem idézőjelbe, mert egy 30-31 éves játékos még nem öreg. Jó erőben érzem magam, szeretnék még két- három évet játszani.

■ A fiad kilencéves. Lesz-e a családban foci utánpótlás? Érdeklődik a foci iránt?

— Nemigen, bár még minden lehetséges, mert én is a kosárlabdával és az asztalitenisszel kezdtem, amelyben kétszer járási ifjúsági bajnokságot is nyertem, és végül a focinál kötöttem ki. A fiam egyelőre inkább a jégkorongozást kedveli.

... ... Amikor us Gól című prágai folyóirat 1972-ben megalapította a Százasok Klubfát, húsz tagja volt. Hét év elteltével mindössze öt labdarúgó iratkozott fel a klubba, és most legutóbb hatodikként Józsa, aki minden idők leg produktívabb gólgyárosa is. Mindössze 157 mérkőzésre volt szüksége ahhoz, hogy százszor a hálóba találjon. Pedig pályafutása nem volt könnyű. Sokat mellőzték. Ontotta a gólokat, ám a válogatott vezetői figyelembe sem vették, pedig gólszegény világunkban jobban meg kellene becsülni az olyan eredményes csatárokat, mint Józsa Laci.

Palágyi Lajos

SZAKEMBEREK

Az ember azt hinné, hogy a nagyvárosokat övezd járásokban sokkal jobbak a sportolási testnevelési feltételek, mint a kerületi székhelyektől távolabb esd járásokban. A valóság azonban teljesen más képet mutat. A Kosice-vidéki járásban is azt tapasztaltam, hogy a nagyváros közelsége inkább csak gondokat okoz a testnevelési szövet* ség járási vezetőinek, mintsem könnyítené munkájukat. Kevés olyan testnevelési egyesületet találni ebben a járásban — leszámítva a ruskovi és a kysaki egyesületeket —, amelyeknek a sportolói kerUleti vagy országos méretben is jelentős eredményeket érnének el. Az okok feltárása nem célja sorozatunknak, minket elsősorban az érdekelt, hogy a széles tömegeknek milyen feltételeket teremtettek a testnevelésre az elmúlt években. Stefan Filipovsky, a TSZ járási bizottságának vezető titkára ezt így jellemezte:

— A CSTSZ IV. és V. kongresszusa között rohamos fejlődésnek indult járásunkban a testnevelés. Ezen mindenekelőtt a tömegesség kibontakozását értem. íme, néhány adat állításom alátámasztására: két kongresszus között háromezerrel nőtt a szövetség taglétszáma, a testnevelési egyesületek száma nyolcvanegy, a turisztikai szakosztályoké harminchét, az alapozó és üdülösport szakosztályaié pedig huszonkettőre gyarapodott. Külön örülünk annak, hogy a legnagyobb fejlődést ép pen az utóbbi két szakosztályban értük el. Legjobb eredményünknek viszont azt tartjuk, hogy évente több mint húszezer fiatal kapcsolódik be a különböző versenyeinkbe. Sajnos, el kell azt is

mondanom, hogy a rátermettségi jelvényért folyó versenyben nem tudtunk olyan eredményeket elérni, amilyeneket szerettünk volna. Bár az elmúlt évben kétezer-négyszáznyolcvanheten szerezték meg ezt a jelvényt, még mindig nem lehetünk megelégedve. E tekintetben a legnagyobb gondot az úszószámok okozzák.

— Ebből arra következtethetek, hogy járásukban nem bővelkednek sportlétesítményekben, főleg uszodákban.

— Párt- és állami szerveinknek köszönhetjük, hogy a testneveléshez és a sportoláshoz szükséges feltételek évről évre jobbak járásunkban. Tizenhat tornaterem, három uszoda áll rendelkezésünkre, s egy tornaterem építését a közeljövőben fejezzük be. Sportpályáink hatvan százaléka korszerű, a legtöbb helyen elkészültek már a szükséges szociális létesítmények is. Valamivel rosz- szabb a helyzet az atlétikai pályákkal, de már é- pül két atlétikai pálya, ha elkészül, atlétáink sem panaszkodhatnak.

— A gondok orvoslásában mennyire segítik a testnevelési szövetséget a tömegszervezetek?

— Hathatós segítséget kapunk valamennyi olyan tömegszervezettől, amelynek köze van a testneveléshez. A SZISZ segítségével rendszeres sportolási lehetőséget teremtettünk a pioníroknak és a fiataloknak. Valamennyi járási szintű verseny megszervezésében segítő társunk az ifjúsági szervezet, de a falvakon sem tudnánk elképzelni nélkülük a sportéletet. A szakszervezet elsősorban a vállalatok és az üzemek közötti versenyek megszervezésében siet a járási bizottság segítségére. A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének közreműködésével szép eredményeket értünk el a mezőgazdasági fiatalok olimpiájának megszervezésében. 1978-ban kerületünkben a mi járásunk sportolói végeztek csapatversenyben az első helyen.

Hasonló segítséget kapunk a többi tömegszerve- zettöl is, de sajnos ugyanezt már nem mondhatom el a termelő üzemekről. Közönyt tapasztalunk a földművesszövetkezetek részéről. Ennek okát abban látom, hogy az integrációs folyamatot nem mindenütt értelmezték megfelelően. A szövetkezetek az utóbbi időben többségükben csak a központi falvakban támogatják kielégítően a testnevelési egyesületeket, a hozzájuk csatoltakkal azonban e* lég mostohán bánnak. Ezen feltétlenül változtatni kelll Mégsem általános ez a jelenség, egy e- gész sor olyan üzem van a járásunkban, amelyek példás segítői és támogatói a sportéletnek.

— A testnevelés irányítása ma már elképzelhetetlen megfelelő képzettségű szakemberek nélkül. Van-e elég szakember járásukban?

— Elég sok nehézséggel küszködünk. Nincs elegendő képzett szakemberünk. A legnagyobb gondot a játékvezetők továbbképzése okozza. Az idevágó feladatainkat mindössze hatvan százalékra tudtuk teljesíteni, úgyhogy van még mit tennünk az ötéves terv végéig. A TSZ járási bizottsága módszertani és műszaki feltételeket is tudna ebhez teremteni, de sajnos igen kicsi az érdeklődés iránta. Gyakran előfordul, hogy a tanfolyamok résztvevőinek a fele még menet közben lemorzsolódik, úgyhogy nagyon nehéz lesz eleget tennünk az előirányzott létszámnak. De hasonló a helyzet az edzőkkel is. Kétszázhatvan edzőből mindössze hétnek van másodosztályú képesítése. Ha előrehaladást akarunk elérni — márpedig akarunk —, ezt a számot legalább a háromszorosára kell emelnünk. KAMOCSAI Imre