Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-17 / 16. szám
PALÁGYI LAJOS ÉS MÉSZÁROS JÁNOS RIPORTJA 3 Stefan Zafko, a javíthatatlan álmodozó B árikitől is származott, szerencsés ötlet volt, hogy Leonyid Iljtcs Brezs- nyev Szüzföld című könyvéről ren dezzének vitát azon a helyen, amely har mine évvel ezelőtt, még szintén szűzföld, vagy a nálunk Inkább használt paraszti sző járással mondva, senki földje volt Azon a helyen, ahová pontosan harminc évvel ezelőtt érkezett húsz vállalkozó szellemű és lelkes fiatal azért, hogy szembeszálljon a könyörtelen természettel, és termővé tegye, a feneketlen lápot. Szebb és méltóságteljesebb megünneplése nem is lehetett volna Ifjúságfalva (De- dina MládeZe) megalapítása 30 évfordulójának, mint ez a könyvvita A művelődési ház könyvtárszobájában a jelenlevők között ott ültek azok is, akik harminc évvel ezelőtt ott voltak e „szüzföld“ meghódítói között. A vállalkozás értelmi szerzője, a maroknyi csoport vezetője, Stefan Zafko, aki párhuzamot vonva a szibériai óriási kiterjedésű szűzföldek és a Vág és a Kis-Duna összefolyásánál elterülő, az előzőhöz kéjest .parányi terület meghódítása között, elmondta: „Több mint szimbólum, hogy ma itt Brezsnyev elvtárs könyvéről beszélgetünk-“ Annak idején a szovjet szocialista nagyüzemi gazdálkodás mintájára és sikerein felbuzdulva kezdtünk hozzá a falu szocializálásához, amelynek egyik első állomása volt Ifjúságfalva megalapítása, S bár az ifjúságfalva határában termővé tett néhány száz hektár nagyságban össze sem hasonlítható a Kazahsztánban termővé tett 25 millió hektárral, a Szlovák Ifjúsági Szövetség felhívására Ifjűságfalvára jött fiatalok helytállása felér a komszomolistákéval, a- kik mégiscsak korszerű gépekkel láttak munkához, míg itt a Vág partján kezdetben a puszta két kezükkel túrták a földet. Az ember, aki álmodozott 1949. április 4-ét írtak, amikor a Vág és a Kis-Duna összefolyásánál álló elhagyott pásztorkunyhóba húsz vállalkozó kedvű fiatal érkezett, hogy a mocsaras, kietlen földön szocialista mintngazdaságot hozzon létre. Közülük többen mér Ismerték egymást SZÜZFÖLD és korábban leckét vettek a szocialista országépítésből az első, ma már legendás ifjúsági építkezéseken, mint amilyen az Ifjúsági Vasútvonal is volt. A gondolat Stefan Zaíkónak, a Szlovák Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága akkori osztályvezetőjének fejében született, akiről azt tartották, hogy javíthatatlan álmodozó. A javíthatatlan álmodozó ma deresedé hajú, pirospozsgás nyugdíjas, akiből még most is szemmel láthatóan árad az optimizmus és életerő, amellyel a legnehezebb pillanatokban társait is magával ragadta Mert voltak a gazdaság életében nehéz pillanatok, napok, sőt évek is, amikor sokan re ményüket vesztették. De a legtöbben kitartottak, és munkájuk eredményét az utó kor csak csodálhatja. A gútai (Kolárovo) szálloda éttermében ülünk. Az asztal körül Stefan Zatkón kívül a harminc év előtti „honfoglalók“, Illetve azok, akik valamivel később csatlakoztak társaikhoz: Stefan Rímovskf, jozef Turőina, Ján Kostka, ján Zafko, Stefan Hu- dek, Őri György és mások. Hallhatjuk a visszaemlékezést a kezdet és a folytatás derűs és kevésbé derűs pillanataira. Ma a zonban már hangos nevetéssel gondolnak vissza azokra az eseményekre is, amelyek egykor sok kellemetlenséget és bosszúságot okoztak nekik. Stefan Zafko, aki néhány év után távozott a faluból, mivel más felelősségteljes funkciókkal bízták meg, ma Diószegen (Sládkoviöovo) él. Egyre ritkábban találko zik ilyen teljességben társaival, akikhez egy életre szóló élmény fűzi. Ha Ifjúságfalva kerül szóba, valósággal felvillanyozódik akár csak akkor, amikor talán csak ő egyedül bízott töretlenül abban, hogy a lélekszomo- rító láp helyén valamikor valóban virágzó gazdaság és rendezett falu áll majd. — Társaim mindig azzal ugrattak, hogy túlságosan buja a fantáziám, és nagyokat tudok lódítani, amikor arról beszéltem nekik, hogy nemsokára kétszoba-ikonyhás összkomfortos házakban fogunk lakni, és tonnaszámra takarítjuk be a földekről a termést, az istállókban hízómarhák és sertéseik százai sorakoznak majd — mondja emlékei között kutatva Stefan Zafko. — És lám, beteljesüt a jóslatom. A szövetkezet jól gazdálkodik, a rendezett, aszfaltos utcák mentén takaros házak sorakoznak. A község lakói a művelődési otthonban szórakozhatnak, a gyermekek tágas iskolába, óvodába járnak. Ami igaz, az igaz. Ifjúságfalva főterén állva nehezen tudja elképzelni az ember, hogy harminc évvel ezelőtt e helyen csak egy elhagyott pásztorkunyhó állt, néhány hektár termőfölddel, a terület nagyobb része meg mocsár, sástenger volt. Még hihetetlenebb a változás azok számára, akik belelapoztak a község krónikájába, amelyen többek között ilyen bejegyzések is állnak a gazdaság „vagyoni“ helyzetéről egy 1949. november 16-i keltezéssel készült jegyzőkönyvben, amely az egységes földművesszövetkezet a- lakulő gyűlésén készült: 6 fejőstehén, 31 üsző, 12 borjú, 1 bika, 35 liter tej naponta, 4 lő, 261 juh, 22 kacsa. 32 pulyka, 346 csirke, 43 tyúk, 8 kölcsönvett traktor, 1 aratógép, 3 utánfutó, 8 eke. Abban az évben 72 hektár földterületet törtek fel és tettek használhatóvá, ma közel 1200 hektár területen gazdálkodik az ifjűságfalvi részleg, mert időközben egyesültek a gútai efsz-szel. — A környező tanyavilág lakói meglehető sen furcsán szemlélték az igyekezetünket — folytatja visszaemlékezéseit Stefan Zafko. — Csóválták a fejüket, és azt jósolták, hogy hiábavaló minden fáradozásunk. Megint csak nekünk lett igazunk. Megkezdtük még az első évben egy fabarakk építését azok számára, akik ide jönnek, felépítettünk két sertésistállőt és néhány tyúkólat. A Szlovák Tervhivatal hozzájárulásával pedig leraktuk a leendő falu első házainak alapjait. Igen ám, csakhogy akikoriban nem volt építőanyag. Nincs? Gondoltuk, akkor majd csinálunk, és saját kezünkkel kezdtünk téglát formálni és égetni. 1950-ben már kétmillió téglát égettünk És ez jellemzi a kezdeteket, hogy ami nem volt, azt magunk készítettük el. Kezdetben főleg az ellátással volt baj, bár szerényen éltünk. Szerencsére a gútai szövetkezeti bolttól kaptunk hitelt, és a Bálványi Állami Gazdaság is támogatott, amelynek a földjén gazdálkodtunk Aztán voltak rossz évek is, amikor sokan kiléptek a szövetkezetből, de a többség maradt, és újak jöttek helyettük. Eloszlik a feleség aggodalma De térjünk vissza a mába. A község megalapításának 30. évfordulója alkalmából megnyitották a forradalmi hagyományok emlékszobáját, amely bemutatja a község fejlődésének egész történetét. Nézegetjük a sárguló fényképeket, a napbarnította, íz mos fiúkat, akik puszta kézzel formálják a téglákat, a deszkaólakat, amelyekben az első gazdasági állatokat tartották, az első házakat, az első utcasort, amely valótlannak tűnik a feneketlen sártengerben, és megint csak nem akarunk hinni a szemünknek. A pásztorkunyhő helyén ma közel 250 egyszintű vagy emeletes családi ház, mű- vélődési otthon, iskola, óvoda, üzletház, vendéglő, korszerű gazdasági épületek állnak. Mivel a község nem tartozik a központi községek közé, ezért az utóbbi években lelassult a fejlesztés üteme, de így is első pillantásra látszik, hogy a falu lakói jól élnek, semmiben sem szenvednek hiányt. A kíváncsiság hajtott bennünket, hogy közelebbről is meggyőződjünk, hogyan, milyen körülmények között él Ifjúságfalván egy átlagos család, hogyan élte át az elmúlt harminc esztendőt. Találomra kopogtattunk be Ján Zafkőhoz. A ház és a rendezett udvar, a szőlővel, zöldséggel, gyümölcsfákkal beültetett kert, a belső berendezés jó módra vall. Csupán illendőségből nem néztünk alaposabban körül a lakásban, no meg azért, mert az egyik helyiségben egy újszülött kisunoka és az édesanyja feküdt, de így is könnyen megállapítottuk, hogy a ház nem kétszobás, ahogy Stefan Zafko, mellesleg a házigazda bátyja ígérte, hanem ha nem számítjuk a mellékhelyiségeiket — öt-hat szoba is van benne — és minden komforttal el van látva. A házigazda, Ján Zafko a szövetkezet gépműhelyének vezetője, ötvenkilenc éves. Egy időben két évig a szövetkezet elnöke volt. Néhány hónappal az alapítók után érkezett Ifjűságfalvára. — Diőszegen laktunk, és traktoros voltam — idézi fel a múltat fán Zafko. — Nagyon szerettem a traktort, a gépeket. A bátyám egyszer azt mondta, hogy menjek utána Ifjűságfalvára, ott kedvemre trakto- rozhatok. Nem sokat tétováztam, csak az asszony aggodalmaskodott, hogy ott még enni sem lesz mit. — Mondtam neki, hogy minek menjünk az ismeretlenbe, ha itt sem szenvedünk semmiben sem hiányt — szól közbe a feleség, aki eddig csendben hallgatta a belén Zat'ko: „Mindenünk megvan..,“ szélgetésünket. — Vele azonban nem lehetett bírni, és egy kis veszekedés után kénytelen voltam engedelmeskedni. A biztonság kedvéért azonban ötven kakast is hoztam magunkkal, hogy legyen mit enni. De felesleges volt az aggodalom, mert nem voltunk ennivaló híján. Történetesen én főztem az üzemi konyhán, és az emberek dicsérték a főztömet. Amíg beszélgetünk, a házigazda idősebbik lányának kis unokája tipeg körülöttünk. A nagyapa a karjára veszi, a térdére ülteti, és boldogságtól csillogó szemmel ringatja. Ez már Ifjúságfalva legújabb nemzedéke, amely talán már csak a történelemkönyvekből, esetleg a nagyapa elbeszéléséiből tudja majd meg, hogy mi volt itt harminc évvel ezelőtt. — Eredetileg úgy terveztük, hogy csak ideiglenesein maradunk Ifjúságfalván — folytatja Ján Zafko. — Közben két hónapra berukkoltam katonának, és ott is sokat meséltem Ifjúságfalváröl, a szocialista nagyüzemi gazdálkodásról. Katonatársaim érdeklődéssel hallgatták. Leszerelésünk u- tán néhányan el Is jöttek Ifjűságfalvára, mások bizonyái;a otthon meséltek arról, hogy mi folyik másfelé. Egy kicsit tehát ilymódon is hozzájárultam a szövetkezeti gazdálkodás népszerűsítéséhez. Leszerelés után sokféle munkát végeztem. 1952-ben például engem bíztak meg a járdák építésével, mert megfogadtuk, hogy nem élünk sártengerben, mint a béresek. Közben egy évvel korábban megszületett a második lányunk, az asszonynak is megtetszett az itteni élet, és örökre letelepedtünk. Azóta sem bántam meg, Jól élünk, mindenünk megvan, ebben a faluban az összetartozás is más, mint másfelé, mert Itt tulajdonképpen mindannyian egyforma alaphelyzetből indultunk ki. XXX Ezek a szavak csengenek a fülünkben akkor Is, amikor ismét ifjúságfalva „megteremtőjével“, Stefan Zátkóval beszélgettünk. — Gyakran járok ide — mondja —, de ennek ellenére mindig meglep valami új. Mindig észlelek valami fejlődést, és ez ö- römmel tölt el, s ilyenkor az jut eszembe, hogy érdemes volt. Gyökeres György és korabeli felvételek Ifjúságfalva első utcája 1351-ben valóságos sártenger Utcarészlet lijúságialván ma —I-----
