Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-10 / 15. szám

4

V

A József Attila Ifjúsági Klub re többen mutogattak ujjal e- az Igaz, és mennyi a szubjek- és vele együtt a klubmozgalom zekre a helyekre. Vagyis: vol- tív értékelés? Ügy érzem, na- is tizenöt éves — figyelmeztet tak, de már nincsenek. A Jó- gyón sok a szubjektív elem. a CSEMADOK KB egyik meg zsef Attila Ifjúsági Klub vi- Nem szeretnék senkit sem hívója, s mi tagadás, kicsit fel- szont él. Sót, ma is egy széle- megbántani, de nem találom e- kapom a fejem, [gaz lenne ez? sebb mozgalom alkotó eleme, gészen helyénvalónak, hogy ki- — tűnődőm, de aztán Molnár és minden nyáron találkoznak -ki azt az időszakot tartsa a Imre, a klub egyik mai veze is a tagok a nyári művelődési legszámottevőbbnek, amikor tőjének az előadása meggyőz táborokban. maga is részt vett a munkában,

arról, hogy valóban tizenöt ' -e Hadd legyek szubjektív, In Meg kellene végre tanulnunk, annak, hogy keresték egymás azt állítom, talán mégsem sza- hogy a kollektivitás elvét ne barátságát Bratislavában, Prá- badna ennyire komolyan ven csak hangoztassuk, hanem a gában, KoSicén, Brnóban a fia- ni magunkat. Hogy miért? gyakorlatban is érvényesítsük, tálak. Az említett meghívó ugyanis s közös munkának tekintsük

Ez abban az időben vala- egy kétnapos szemináriumra azt, amit tettünk, hogy természetes volt, és része szólította a címzetteket, hogy Vegyük például Tóth Lajus- volt egy általáno.. mozgásnak a jubileum apropóján azok, a- nak, a sellvei Vörösmarty Mi- Falvakon, városokban, gyárak, kik — fiatalok és idősebbek, hály Klub elnökének a szere» „NÖSTÉNYKENTAUR“ AVAGY TIZENÖT ÉVES VAGYOK

főiskolák és középiskolák ifjúsági szervezetei mellett gombamód születtek a klubok, s így természetes, hogy mi is 1- gyekeztünk felzárkózni a cseh és a szlovák fiatalok mellé.

Majd saját székhelyünkön túljutva a kezdeti felbuzduló son, egymás irányába is kinyújtottuk kezünket, levelez ni kezdtünk, meghívókat küldtünk egymásnak, majd tábori szerveztünk, hogy ne csak egymást, hanem a kétkezi munkásembert és a művészeket (többek között Fábry Zoltánt, Szabó Gyulát és másokat) is megismerjük.

Ennek már tizenöt éve, és most nemcsak emlékezünk, értékelünk, de ünnepelünk is. Sőt!

És van mit értékelni, ünne pelni? — kérdezzük.

Talán . . .

Voltak klubok, amelyek ká vébázakat kaptak Prágában, Nyitrán, de az illetékesek később haladéktalanul kávéházakká alakították a klubbá nőtt helyiségeket, mert hiszen egya CSEMADOK tagjai — Sely- lyén, Komáromban (Sala, Ko- márno) és másutt részt vesz nek a munkában, megbeszél hessék a teendőiket. Ügy érzem, épp ez az eszmecsere ma radt el, erre nem jutott elég idő. A színvonalas előadásokat, amelyeket dr. Nagy László, Tóth Attila mérnök és dr. György István, a CSEMADOK litkára tartott, nem követte 1- gazi és jó vita. Sőt, egyszer csak neveket soroltak, az egykori klubelnökök nevét, az e- nyémet is többek között, és egy könyvvel emlékeztek meg run kánkról. Nagyon furcsán érez tem magamat. Nem hiszem, hogy ennyire fontosak lennénk, hogy kézrázásra felsorakozhat nánk a mai fiatalok elé. Nehezen is emelkedtem ü és mentem ki. Miért kell azt a kevéske munkát, amelyet néhány éven keresztül végeztünk, env- nyire nagyra becsülni, vagy netalán mások annyira becsben

táftjftM.inni■ nm■ i ■ r feu

Molnár Imre vázolta a tizenöt éves múltat. Mennyi ebben

pét. Milyen jogon állhatok én vagy bárki más elé a sorb:"->? Ki több, ki a kevesebb? Ail- Lam hát a sor végén, és figyel tem, ki milyen könyvet kap Nekem a Nősténykentaur című antik prózaantológia jutott. Jó csak nehogy mi is úgy jár junk, mint Zeuxtsz festő, hogy csak érdekesség legyünk. Nem, erre nem tartok számotl Azi szeretném, ha a mai fiatalok Molnár Imre és a többiek elő re tekintenének, és a felada tokát látnák maguk előtt, virágos, kenetteljes ünneplése helyett annak a kevésnek, amit sikerült megvalósítanunk. Én siratom, amit minden igyekezetünk ellenére sem sikerült megvalósítanunk. Valóra váltják-e legalább azok, akik ma járnak a klubokba? Annyi a teendőnk, miért nem ezekről beszéltünk inkább?! Most; hogy tizenöt éves a József Attila Ifjúsági Klub, inkább ezt kelle ne tennünk.

Németh István

Pionírok a budapesti szlovák gimnázium diákotthonában

V

ándortarisznyát akasztottak vállukra a boly! (Bof) általános iskola barátságklubjának küldöttei és elindultak: Kopasz Mária csa-S patvezető és Stubendek István -t, né pedagógus, valamint öt pio-í nír Csorna Ágota, Király Katalg, lin, Balogh Jolán, Fucskó Mik lös és Perhács Imre.

A CIMEA egyik klubjának meghívására mentek Budapestre, és persze magukkal vitték a vándortarisznyát. Ez nem valami Jelképes dolog, hanem egy valóságos tarisznya, amilyent a barátságklubok küldöz getnek egymásnak. Mindenhol hímeznek rá valamit, telerakják levelekkel, ajándékokkal. Járt már ez a tarisznya a Szovjetunióban, Jugoszláviában is és érdekes motívumot hímeztek rá a kongói pionírok. Legutóbb a bolyi barátságklub kapta meg.

XXX

Budapest. Mező Imre út, délután fél öt. Megállunk a diákotthon épülete előtt.

Csak az egyenruhák alapján tudom megkülönböztetni, hogy ki kicsoda, mert emitt magyarul, amott szlovákul beszélgetnek. Az sem ritka persze, hogy az előbb még szlovákul csevegtek, de a budapesti diák nem értett meg valamit, tehát magyarul folytatják.

Előkerül a CIMEA vándorta- risznyája, most az a legfőbb program, hogy mi is van ebben a tarisznyában.

Furcsa egy tarisznya ez. Az ajándéktárgyakon, a kézbesítésre váró leveleken kívül né hány krónika kerül elő a mélyéről, melyekbe illik kölcsönösen beírni valamit, fis sok- sok apró cédula is előkerül. Lássuk az elsőt.

Pionírdal. Énekelik a bolyi pajtások.

A másodikon ez olvasható:

Hviezdoslav egyik verse. Szavalja a budapesti szlovák gimnázium diákja.

A harmadikon:

Tánc. Bemutatják a Bogáncs utcai általános iskola úttörői.

Nem tudom, hogy már hányadik cédula kerül elő, de arról van szó, hogy ketten énekeljenek el egy dalt. Mégpedig o- lyat, ami szlovákul és magyarul is ismeretes. Az egyik dalos bolyi pionír legyen, a másik

pedig a budapesti szlovák gimnázium diákja.

Kilép az egyik bolyi pionírlány és bemutatkozik:

— Király Kati vagyok.

Mellé áll a gimnazisták közül

az egyik kislány, ő is bemutatkozik:

— Király Kati vagyok.

Taps. A két lány öleli, csákalja egymást.

Megszólal valaki:

Táncoljunk. Nem is kell ezt kétszer mondani, megismételni Gyorsan félrerakják a székeket, az asztalokat s kezdődik a tánc.

Hogyan is mondjuk, hogy milyen volt ez a hármastalálkozó?

Olyan, amilyennek az a bevezető két sző megszabta, melynek azonos az értelme Vagyis: baráti.

Hajdú András A szerző felvételei

Szaval a budapesti szlovák gimnázium egyik diákja

SZOMORŰ

MONOLÓG

Illusztrációs kép: PÁLMA ISTVÁN

Elindult egyszer világot látni Egy szőke kislány úgy hívták Anni Hívta a város hívták a fények Gondolta akkor ott vár az élet

Édesanyám könnyeit életemben először, akkor láttam, mikor bejelentettem hogy a fővárosba költözöm. Apátnál még kislánykoromban elvesztenem, öcsémet behívták katonának, igy hát egyedüli támasza én voltam. Mégis eljöttem, el kellett jönnöm. Egy szeribe nyomasztónak kezdtem érezni szü lőfalum légkörét. Mi ott a falunkban úgy éltünk, mint egy nagy család. A lábamat sem tehettem ki anélkül, hogy ne tudtak volna róla az emberek. Néha- az volt az érzésem, meztelenül járkálok közöttük, annyira ismerték személyes természetű gondjaimat, problémáimat. Nem a nagyvilá gi élet vonzott, nem kergettem álmokat, csak Idegen arcokra vágytam, emberekkel találkozni, ismeretlen utcákon csavarogni. Elvegyülni a tömegben, nézegetni a kirakatokat, beülni egy presszóba, vagy végignézni a tervemről, hlalgatok rá. Szándékosan holmimat, nem volt sok, egy nagyobb bőröndben elfért, s elindultam. Anyám kikísért az állomásra. Szótlanul ballagtunk az úton, mintha máris távol lettünk volna egy mástól. Talán ha akkor megpróbál lebeszél ni a tervemről hallgatok rá. Szándékosan lassítottam lépteimet, vártam, hátha törté nik valami. Titokban azt reméltem, lekésem a vonatot. De anyám nem marasztalt, nem is bíztatott. Csak lépkedett mellettem köny- nyes szemekkel. A vonat tíz percet késett

Viktorral már mint népművelő ismerked tem meg. Mivel ő grafikus, gyakran hozott hozzánk plakáttervet műsorainkhoz. Egy szer elkísért a munkásszállóig, kérte, hívjam meg egy kávéra. Panaszkodott, hogy nem jön ki a feleségével, el szeretne válni. Azután még sok mindenről beszélgettünk, festészetről. zenéről, irodalomról, nagyon jól megértettük egymást. Két nap múlva festő állvánnyal a hóna alatt kopogott be hoz zám. Azóta együtt élünk. Akkoriban sok álmatlan éjszakám volt. Felesége egyszer megkeresett a munkahelyemen, lekiabáll mindennek, majdhogy a hajamat nem tépte ki. Azt ordítozta, ha megszakadok is, nem válik el a férjétől. Később meggondolta a dolgot, a bíróság elválasztotta őket, Viktor mégsem vett el engem feleségül. Ű ezt úgy magyarázta, hogy a tefrtásdíj miatt kevés a jövedelme, s míg anyagilag nem jön rendbe, nem alapít családot. Kezdetben bántott a dolog, hiszen szívesen vállaltam volna a nélkülözést, úgyis közösen gazdálkodtunk de beletörődtem. Szükségem volt Viktorra Rettegve vártam a napot, mikor majd anyám elé kell állnom vállalva kapcsolatomat. Azt hiszem, egy világ omlott benne össze a hír hallatán. Hogy az ő lánya egy háromcsaládos elvált férfival él vadházasságban, nem ez nem lehet Igaz. Pedig igaz volt, s ezt anyám Is tudta. Leolvashattam ráncokkal barázdált arcáról, ez tükröződött csillogó könnyfátyolba bújt szemeiben.

Volt idő, mikor azt hittem, a boldogsá gom ára százhetvenezer korona. Ennyit kért

X. Y. cserébe, az óváros egyik patinás épülete mélyén rejtőző kétszobás lakásáért. X

Y. köztiszteletben álló befolyásos személy volt, munkája miatt gyakran tartózkodott külföldön. Akik a létra magasabb fokán áll nak, mindig bizalmat élveznek. Ezért men tünk bele ml is a játékba, amelyről sejtet

Brődy János

tűk, hQgy szabályai hamisak. Állami lakás százhetvenezer koronáért! A módszer ártat lannak látszott: egy évig mint albérlők lak tűk volna a lakást, utána a főbérlővel sze repet cserélünk. A csúszópénz nagysága be- lénkfojtotta a szót alkudozásnak azonban nem volt helye. Ha nem kell, holnap tíz másik vevő akad. Kellett, dehogynem kel lett. Viktor szinte újjászületett. Lakás az óvárosban, üvegtetős szobával, ideális mű terem. Nyakamba vettem a rokonságot, fü höz-fához szaladtam, hogy a pénzt előte remisem. Néha szorongás fogott el, úgy éreztem erőnket meghaladó vállalkozást« kezdtünk. A pénz mégis összejött. Anyám harmincezerrel járult hozzá, öcsém húsz ezer koronáját adta kölcsön. A rokonok sem zárkóztak el, aki tudott segített. Mindenki abban reménykedett, hogy életem végre rendes kerékvágásba jut. Viktornak is sikerüli összekaparnia néhány ezrest, ami még hiányzott, a bankból kölcsönöztük. Re ménytelenül eladósodva, de boldogan köl töztünk be újdonsült otthonunkba. Még csak tanultam a háziasszony kellemes szerepét mikor jött a hír: X. Y egyik külföldi útjá ról „elfelejtett“ hazajönni.

Később kiderült, nem mi voltunk az egye düliek, akik felültek neki. De ez sovány vigasz volt bajunkban. A hatóságtól felszó lítást kaptunk, mivelhogy a lakást jogtalu nul lakjuk, költözzünk ki. Kiköltözni de hová? S mi lesz a pénzünkkel? Nem volt ne héz rájönni, a pénz elúszott. A lakás Is elúszott. Minden elúszott. Közben megróni lőtt Viktor s köztem a kapcsolat. Egyrt sűrűbben járl szolgálati utakra, s ha otl hon tartózkodott, magába zárkózott, nem lehetett vele szót érteni. Egy ízben megem lítettem neki. ha elvenne feleségül, hizto san megtarthatnánk a lakásl. Erre ottha gyott, három hétig nem Is láttam Mikoi megjött, alig állt a lábán, olyan részeg voll Azóta gyakran nyúlt a pohár után Mostanában sokszor felteszem magamnak a két dést, hol hibáztam el. Rossz lapra tettem az már biztos. Mini hamiskárlyás ügyetlen voltam, s mosl nagy árat kell érte tizei nem. Csak édesanyám sajnálom, akinek mái annyiszor okoztam fájdalmat. Félek, ha megtudja mi történt, nem éli túl. Tanács tálán vagyok, mit csináljak, kihez fordul jak? Viktorra nem számíthatok, akkor for dított hátat, amikor a legnagyobb szüksé gém lenne rá. Tudom, szamárság, de az öngyilkosság gondolata Is felötlött bennem Rá kelleti jönnöm ez sem jő megoldás hiszen annyi embernek tartozom, annyi számlái kell még kiegyenlítenem.

E sorok végére önkéntelenül is oda kívánkozik még három betű. Az a három be tű. amely akkor hangzik el. amikor min den kötél szakad, amikor a remény minden más forrása elapad: S. 0 S. Történetünk főszereplőjével a minap találkoztam, bőrön de! a kézben az állomásra igyekezett. Haza készült, ugyanazon az úton, amelyen egy kor. teli életkedvvel a fővárosba jött. Vár ta otthon az édesanyja, régi barátnői, köny velői állás a szövetkezetben, várta a falu ahol úgy élnek az emberek, mini egy nagy család.

Lejegyezte: STRIEÉENEC SÁNDOR

—f

if

i