Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-03 / 14. szám
4 M — „Most pedig, hölgyeim és líraim, szeretettel üdvözlöm ö- nötcet városnéző autóbuszunkon. Remélem, jól érzik magukat Budapesten, és ha most közelebbről megismerik, még jobban szeretni fogják ezt a várost, amely, mint látják a Duna két partján terül el. Az ott Buda, ez itt Pest.“ (Részlet Örkény István: Pisti a vérzivatarban című groteszk játékából) MINDENKI KÖZLEKEDIK Európa nagyvárosaihoz híven, Budapesten Is, a tömegközlekedés kezdetét a lővasút jelentette. 1866-ot írt a naptár, amikor az első, sínen lóval vontatott „villamosok“ megjelentek az egyre jobban polgáriasodó, világvárossá növő Budapest utcáin. Konflisok, bérkocsik persze már korábban is közlekedtek a főváros utcáin, de ezek csak a pénzes, űri réteg számára tették lehetővé a gyors mozgást. A lóvá süt azonban a tömegeknek készült. A Kálvin tér és Újpest között közlekedett. A lóvasutat huszonegy év múlva a villamosvasút követte. A villamos energia azonban már altkor Is drága kincs volt, így a lóvasutat még a század- forduló után is ott láthatjuk a korabeli felvételeken. Akkor ötszáz alkalmazottja volt a lóvasútnak, ma a BKV-nál már 26 ezren dolgoznak. Érdekes összehasonlítani az utasok számát is! A századforduló táján a lóvasúton évente két és fél millióan utaztak, ma pedig már naponta 4,5 millióra tehető az utasok száma. Persze már ebben az időben a lóvasúton és a vlllamosvasúton kívül egyéb közlekedési eszközök is léteztek Budapesten. A sikló, amely a lánchídtól a budai várba vitte utasait, az autóbusz őse az omnibusz (lovaskocsi), és 1896-ben megindult — elsőnek a kontinensen — a metró őse, a földalatti. És természetesen több hajójárat Is közlekedett a Dunán. A huszas, harmincas években a technikai fejlődés megváltoztatta Budapest közlekedését. A második világháború nemcsak a főváros lakóit, házait tizedelte meg, de közlekedési eszközeit is. Egyetlen jármű sem vészelte át épségben a háborút. A felszabadulás után Budapestnek a rrtunkáskézen kívül legfőképpen tömegközlekedési eszközökre volt szüksége, gyors, sok embert szállító járművekre. Megindult a fejlesztés, a korszerűsítés. Új síneket kellett lerakni, új kocsikat gyártani, vásárolni. Budapest egyre jobban terebélyesedett, egyre jobban rá- illett a jelző: metropolis, világváros. Ma pedig? ... Főlég csúcsforgalom idején — szemtanúk szerint — Pest közlekedési dugói Tokióéval is felvehetik a „versenyt“. No, nem mintha erre a pestiek büszkék lennének, csakhát tudomásul kellett venniük, hogy a főváros kinőtte önmagát. Személyautóval szinte már nem érdemes közlekedni — a Belvárosban kiváltképpen nem —, mért tovább tart, mintha gyalog tenné meg az utat az ember. Parkolóhelyet találni pedig már kész főnyeremény. Így nem csoda, hogy egyre többen mondanak lé az autós közlekedésről és a BKV járműveit veszik igénybe. Elsősorban az autóbuszokat, a villamosokat és a metrót, amelynek már a harmadik szakasza is átadás előtt áll. (Negyedik vonalként ide sorolhatjuk a millenniumi kis földalattit.) A főváros tömegközlekedési parkját tehát korszerűsíteni kell! Minél előbb — mondták a szakemberek. De főleg a villamos parkot. Mert: — Villamos parkunk járműveinek csak 8—9 százaléka elégíti ki az utazóközönség igényeit. Ezt a számot 1980-ig a háromszo rosára szeretnék növelni. S hogy ezt elér jük, elkerülhetetlenül szükség van a prágai Tatra vállalat által gyártott villamosokra — mondja Kiss József. — Miért éppen e csehszlovák vállalattól vásárollak villamosokat? — 1974-ben érlelődött meg a szükségszeElőtérhen az új Tatra villamos „Ez itt Pest“, méghozzá az Akácfa utca. Ödön, „századfordulós“ épület, homlokzatán nagybetűkkel hirdeti a felirat: BKV — Budapesti Közlekedési Vállalat. Azért baktatok fel a harmadik emeletref hogy a vállalat fejlesztési osztályvezetőjétől, Kiss Józseftől megtudjam: miért vásárolt a BKV a prágai Tatra vállalattól villamosokat, amelyek közül már kettő épp a napokban „próbaüzemei“ a budai utcákon. A válaszadást kezdjük egy kis visszapillantással, történelemmel. mondja: — Elégedettek a magyarok. És mi Is. A villamos eddig állja a próbát. Voltak kisebb hibák, amelyeket rövid idő alatt kijavítottunk. És hisszük, hogy mint a magyaroknak e nálunk futó Ikarus buszokért nem kell szégyenkezniük, nekünk sem, kell majd az új villamosokért. A magyar szakembereket Is megkérdezem: tetszik a villamos? — Külalakra szebb, mint a miénk, moto- rilag már nem is szólva. A gyorsulása kitűnő, irányítása, vezetése sokkal egysze^ rübb, nagyobb a befogadóképessége, kényelmesebb, tágasabb. Nem lesz ezzel baj, csak jöjjön már a többi is. Meglesnünk vele egy hosszú kört. majd rű gondolat: villamos parkunkat korszerűsíteni kell. Akkor még harminckét(l) féle villamos közlekedett utcáinkon. Ehhez nagyon nehéz volt megfelelő hátteret — vezetőket, karbantartó személyzetet, kocsiszíne- zőket — biztosítani. Piackutatást végeztünk: milyenek legyenek az új villamosok? Több országban szétnéztünk. A lengyeleknél, önöknél, csehszlovákoknál és természetesen idehaza a GANZ MÁVAG-nál is. Gazdaságos- sági és egyéb tények figyelembevételével a Tatra céggel kötöttünk szerződést. — Ezek szerint mi gyártjuk a legjobb és legolcsóbb villamoskat? — Igen — egy villamos ára nyolcvan ezer rubel. És a Tatra volt az egyetlen vállalat, amely az igényelt mennyiséget és az általunk kért minőséget biztosítani tudta. A csehszlovák villamosnál egy férőhelyre vetítve az'ár huszonnyolc ezer forint, a magyar Ganz gyár által gyártott villamosnál 35 ezer forint.) — A villamosok már március eleje óta „futnak“. Elégedettek a megrendelők, a szakemberek? — A két kocsi március 25-ig közel tizennyolc ezer kilométert tett meg. Műszakilag állják a próbát, apróbb hibákon kívül nincs velük baj. Van azonban néhány észrevételünk, amit még a sorozatgyártás megkezdése előtt egyeztetünk a gyártókkal. Egyébként a hatósági vizsgára március 31-én kerül sor, ahol a villamosoknak a közlekedési- és postaügyi minisztérium illetékes szakemberei előtt kell „bizonyítaniuk“. — Ha jelesre vizsgáznak, akkor még idén hetven villamost kapunk Prágából és a kővetkező év első negyedében további száz darabra kötöttünk szerződést. Távlati terveink szerint a nyolcvanas évek végére már azt szerelnénk, ha Pest és Buda utcáin, csupán Tatra villamosok futnának. — Még egy utolsó kérdés: érdemes Budapesten a BBV járműveivel közlekedni? — Ha azt mondom, Igen, akkor úgy tűn ne: elégedettek vagyunk. Budapest tömeg közlekedési eszközeivel, pedig egyltalán nem vagyunk elégedettek, de annak ellené re azt mondom: érdemes. Mondok egy ada tot: A fővárosban — beleszámítva a perem kerületeket is — a gyalogos háromszázötven méteres hatósugárban talál legalább egy megállót. Ez világviszonylatban Is a legkedvezőbb szám. Az természetesen más kérdés — és nagyon fájó — hogy milyen gyakran fut be egy-egy megállóra villamos, busz, troli, Vannak olyan járataink — például a 7-es busz — ahol csúcsidőben percenként, de olyanok Is, ahol húsz percet kell várni. Itt hivatkozhatnék a krónikus munkaerő hiányra és sok más egyébre, de ez az utasokat nem érdekli és nem is érdekelheti. Az utas azért váltott bérletet, azért fizet, hogy gyorsan és kényelmesen közlekedhessen. Mi pedig azért vagyunk itt, hogy ezt a jogos igényt kielégítsük. A napokban folyik például egy tanfolyam, ahol azt vizsgálják a szakemberek, hogy a nők mennyire alkamasak buszvezetőnek. A tapasztalatok eddig azt mutatják: jobbak, mint a férfiak. Így máris toborozzuk a további lányokat, asszonyokat. Ez is és a Tatra villamosok üzembehelyezése remélhetőleg sokat segít majd Budapest közlekedési gondjainak megoldásában. Robog velünk a taxi a budafoki kocsiszínbe, ahová időnként be-betér a próba- útját teljesítő csehszlovák villamos. Szerencsénk van, épp most indul. Fölszállunk. A fehér-sárga színű kocsiban németül beszélnek a csehszlovák és a magyar szakember rek. A három prágai szerelő boldogon az egyik végállomáson, a Móricz Zsigmond körtéren kiszállok. A villamos megfordul, elrobog. Az ott álldogáló tömegből valaki felém szól: „jól néz ki ez a cseh villamos ás azt mondják, fűthető is Ezután legalább télen meleg, fűtött villamosokban utazhatunk." Mások azt kérdezik, mikor állítják forgalomba, milyen belülről, megint mások újabb tetszésnyilvánítást tesznek — magas fokon. így legalább az utazóközönség véleményét is ismerem! Ragyog a nap, gyönyörű, „kivetkőzött“, pompásan öltözött nők járnak az utcákon, nagy kedvem van gyalog átvágni a városon. Szép lassan átbandukolni valamelyik hídon a Belvárosba. Akárcsak másutt, Pesten is imádok gyalog mászkálni. Főleg koratavasz- szal, szikrázó napsütésben elvegyülni az embertömegben, sodródni az áradattal, vigyen a tömeg. Ahová sokan mennek, oda érdemes menni. És ilyen szép időben hová megy a legtöbb ember? A Duna partra, a Citadellára, a Várba, a Gellérthegy környék kére, ahonnan belátni az egész várost. Egyszerre csák azon kapom magam, hogy a Szabadság szobor lábánál állok. Gyönyörködöm a kilátásban, süttetem arcomat a napfényben. Mellettem a robosztus szobor égfelé emelt kézzel a béke olajágát tartja a magasba. De egy nagy csokor idei szegfű, rózsa is lehetne, egy csokor vérvörös virág. Szabadság szobor és vérvörös virágcsokor. Ami Bratislavában és Budapesten is ugyanazt jelenti: Béke van — harmincnégy éve. ZOLCZER JÄNOS Fotó: a szerző 1