Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-03 / 14. szám
AFRIKAI VALÓSÁG és „konfliktustragédia“ Afrika ma vitathatatlanul dinamikus és mélyreható változásokat átélő kontinens Húsz év alatt megszüntették a gyarmatosító rendszer klasszikus formáit. Ahol korábban hat gyarmati birodalom volt, ma 49 független állam van. Mindegyik önálló fejlődési úton jár. Ezek alkotják ma Afrika területének 95 százalékát, és itt él a lakosság 92 százaléka. Afrika felszabadult országainak jelentősége a világpolitikában megnövekedett. Ök alkotják az ENSZ tagjainak egyharmadát, és részt vesznek a békéért, a leszerelésért, az enyhülés elmélyítéséért, a békés egymás mellett élés elveinek győzelmé ért folyó küzdelemben. Magán a kontinensen is sokféle problémával kell megküzdeniük az afrikai országoknak. A legfontosabbak a következők: a raszizmus és az apartheid kiirtása délen, valamint a gazdasági életben és a kultúrában a gyarmati örökségek felszámolása. Az utóbbi években különösen akút? tá vált az a kérdés, hogy át kell alakítani az afrikai országoknak a kapitalista ipari államokhoz fűződő mindenfajta gazdasági kapcsolatát. A független Afrika azt követeli, hogy ezeket a kapcsolatokat demokratikus és igazságos alapra, egyenjogúságija és kölcsönös haszonra építsék. Arról van tehát szó, hogy új világgazdasági rendszert hozzanak létre, vagyis a nyersanyagok késztermékekre történő cseréjében igazságos és stabil árakat vezessenek be, az afrikai árucikkek számára átfogó és stabil módon hozzáférhetővé tegyék a nyugati piacokat, megszüntessék a diszkrimináló kereskedelmi korlátokat, elfogadhatóbb feltételeket teremtsenek a technológiabeszerzés számára, és a kapitalista államoktól felvett kölcsönök visszafizetésének terhein könnyítsenek. Afrikában ezzel mélyreható változások indulnak meg, amelyek ellentmondanak a Nyugat uralkodó körei érdekeinek. A kontinensen kialakuló konfltktushelyzeteket elsősorban ez az ellentmondás okozza. A Nyugat, amely nem akarja tudomásul venni a realitásokat és a változások elkerülhetetlenségét, a maga módján reagál. Mindazért, ami Afri? kában történik és ellenkezik a nyugati érdekekkel, a Szovjetuniót, Kubát és más szocialista államokat teszi felelőssé, és ezt állítja, hogy Afrikában „konfliktus stratégiát“ gyakorol? nak. A „szovjet beszivárgásról“ szóló meséket terjesztenek, és kijelentik, hogy a szocialista államok destabilizálják az afrikai helyzetet, megzavarják a konfliktusok békés rendezését stb. Egyes politikusok odáig merészkednek, hogy fegyveres erőszakkal lépjenek fel a független Országok és a kontinens haladó erői ellen. Kézenfekvő, hogy a Szovjetunió és néhány nyugati ország elvileg más? képp közelíti meg az afrikai fejlődést. A Szovjetunió ellenzi az imperializmusnak azt a politikáját, amely ellentétben áll az afrikai történelmi fejlődés objektív követelményeivel. Továbbra is támogatni fogjuk azokat az erőket, amelyek nemzeti felszabadulásukért küzdenek, és segíteni fogjuk azokat a felszabadult országokat, amelyek nehéz harcban védelmezik függetlenségüket ''és szabadságukat, a társadalmi fejlődés útjának szabad megválasztásához való jogukat, a területi integritáshoz, a függetlenséghez és. szuverenitáshoz való jogukat. E politikával a Szovjetunió a nyugati propagandisták állításaival ellentét? ben semmiféle „különleges célokra“ sem törekszik. Amint Leonytd Brezs- nyev hangsúlyozta, a Szovjetunió nem önmaga számára Igyekszik előnyöket szerezni, és nem eredményekre, politikai uralomra vagy katonai támaszpontokra törekszik. Van egy másik dolog is, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A NATO- országok néhány vezető politikusa újra és újra a nyugati gazdaság? nak az afrikai nyersanyagerőforrásoktól való függőségéről beszél. Hangsúlyozzák az afrikai ásványi kincsek növekvő fontosságát a nyugati gazdaságok, főként az Egyesült Államok gazdasága számára. Nem világos-e azonban, hogy a nyersanyagtól való függés még nem jogosít fel arra, hogy ágyúnaszád-diplomácia vagy katonai intervenciós politika alkalmazásával rendelkezzünk fölötte? Az olyan értelmű frázisok, hogy Afrika „rivalizálás tárgya", a szocialista és a kapitalista államok, a Szov? jetunió és az Egyesült Államok között, csak azt jelentik, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország politikáját félreértik. Emlékeztetünk arra, hogy a Szovjetunióban nincsenek multinacionális monopóliumok, amelyek nem ritkán az állami minisztériumokkal is rendelkeznek, aho? gyan ezt az Egyesült Államokban is elismerik. A Szovjetunió támogatja Dél-Afrika népeinek törvényes )ogait. Azonnal fel keli számolni az olyan politikai anomáliákat és társadalmi anakronizmusokat, mint a rasszista rendszer. A Szovjetuniónak Afrikára vonatkozóan nincs „konfliktus — stratégiája“. Ellenzi a fegyverkezési versenyt ezen a kontinensen is. Más szocialista államokkal együtt azonban azokat a felszabadult országokat, amelyek kizsákmányolástól mentes társadalma? kát akarnak felépíteni, segíti az agresszió és a fegyverkezés erősítésének visszautasításában. A legutóbbi példák Angola és Etiópia. Ott a Szovjetunió és Kuba segítségével sikerült keresztülhúzni az agresszorok terveit, s azok kénytelenek voltak meghátrálni. Elképzelhetjük, mi lett volna Angolából szovjet és kubai segítség nél? kül. A legvalószínűbb, hogy a Dél? Afrikai Köztársaság csapatai szállták volna meg. A rasszisták éppen ezt tették Namíbiával, miután a II. világháború után annektálták. Az Angolának és Etiópiának és a dél-afrikai nemzeti felszabadító mozgalmaknak nyújtott szovjet segítség jogossága az ENSZ alapokmányából, az ENSZ-nek és más mérvadó nemzetközi fórumoknak a határozataiból Is adódik, amelyek a népeknek a rasszista és gyarmati iga alóli felszabadulását és ezen államok szuverenitásának és területi Integritásának a külső támadások elleni védelmét, mint jogos ügyet szolgálják. A szovjet nép nagyrabecsüli e segítség humánus céljait. ANATOLIJ GROMIKO Lehetöséghiány és agresszivitás Az NSZK régóta hazájává lett a fiatal külföldi eknek, főleg az ún. vendégmunkások családtagjainak. Az ő nyomasztó helyzetükkel foglalkozik a Welt der Arbeit című osztrák lap. A törvényho zók és a hatóságok azonban nem hajlandók tudomásul venni azokat a konzekvenciákat, amelyeket ebből a tényből le kellene vonni. A következmény: a fiatal külföldiek növekvő kriminalitá sa. A külföldiek késdobáló hősök, gyilkosok, kábítószer kereskedők és kéjgyilkosok. Legalábbis egyes sajtótermékekben még mindig így ábrázolják őket. Tudományos vizsgálatokból pedig régen kiderült, hogy a külföldi munkavállalók és családtag jaik kevésbé hajlamosak a bűnözésre, mint a nyugatnémetek, akiknek társadalmában élnek. Ez megszorítás nélkül érvényes a külföldi gyerme kekre és felnőttekre egyaránt. A külföldiek kö rében azonban van egy olyan problematikus cső port, amely valóban aggodalomra ad okot: ez a 14-18 évesek csoportja, amely egyre inkább kikerült a szülői ház ellenőrzése alól, és bűnözővé v^lik Ezekért az okokért nem a külföldiek a felelősek. több mint 70 százalékuk nem fejezte be az iskolát, az összes 16-18 évesek több mint 50 százaléka munka nélkül van, és nincs is kilátás ar ra, hogy munkahelyet találjon. A kriminalitáshoz vezető út előre van programozva. „A reménytelenség nemzedéke van kialakulóban“ — fogalmazták meg egy bonni szakmai ü- lésen, amely arról tárgyalt, hogy milyen módon hárítható el a fiatal külföldiek feje felől a „szó ciális katasztrófa“. A kriminológusok első számú követelése az in tegrácló. Rámutatnak arra, hogy a fiatal külföl diek felnövőben lévő második nemzedéke többsé gében az NSZK-ban született, már nem köti semmi szüleinek hazájához, a nyugatnémet normák hoz igazodik, és egyre inkább elveszti külföldi identitását. E külföldi fiatalok számára az NSZK bevándorlóország. Ennek számításbavételéhez jogi és társadalmi e- egyenjogúsítás szükséges. A külföldiekre vonat kozó joggyakorlat azonban éppen az ellenkezőiét éri el, és emberi szempontból botrányos: a nyugatnémet és a külföldi gyermekeket társadalmi és iskolai téren egyre inkább különválasztják, a külföldi fiatalok nem kerülhetnek be szakképző iskolákba, az 1977. január 1. után beutazott fiatalok nem dolgozhatnak — még segédmunkásként sem —, és az 1973 után érkezetteket a nagykorúság elérése után a kiutasítás fenyegeti, még ha a szüleik továbbra is az NSZK ban élnek. Kiutasítás fenyegeti mindazokat, okik a reménytelen helyzetben jogsértést követnek el. Kihágásaik túlnyomórészt agresszív és szexuális bűncselekmények, amint ez konfiiiktushelyzetek ben levő emberekre általában jellemző. Összehasonlításul: az ugyanilyen korú német bűnözők fő ként súlyos lopásokat, orgazdaságot és zsarolást követnek el. A szakemberek épp ezért nyomatékkai követelik, hogy meg kell szüntetni a bűncselekménvt elkövetett külföldi gyermekek és fiatalok kiutasítását, mert ez a legtöbb esetben „társadalmi ki végzéssel“ egyenértékű. « Mindazonáltal kevés az esély arra, hogy az NSZK-ban a jövőben humánusabban bánjanak a külföldi fiatalokkal: az egyes tartományok köz- igazgatási útmutatásaiból kiderült, hogy semmiféle szándék nem mutatkozik az integrációs po litikára „Országunkban évente 110 000 gyermek születik külföldi szülőktől. Hazát nálunk nem találnak. Más hazájuk már nincs, ha elérik a 18. évet. Hol maradnak az emberi jogok?“ „A külföldi probléma csak részben a külföldiek problémája, másfelől, sőt nagyobbrészt a nyugatnémeteké“ — állapította meg Walter Scheel, a szövetség elnöke. Nem kellene érre ráébrednünk? Mint azt olvasóink a napilapokból bizonyára tudják, Washingtonban aláírták az egyiptomi-izraeli különbékét. A külön megállapodás arab visszhangja egyértelműen elutasító, hiszen Begin izraeli miniszterelnök nemrégiben újólag világossá tette; Izrael sohasem vonul vissza az 1967 előtti ha- tárokraf Jeruzsálemet elidegeníthetetlen részének tekinti, kategorikusan ellenzi, hogy Ciszjordáníában és a gázai övezetben független Palesztin államot hozzanak létre. Mindez csupán úgy értelmezhető, hogy Szadat olyan különalku mellett kötelezte el magát, amely szöges ellentétben áll az igazságos közel-keleti rendezés nemzetközileg elismert határozatokba foglalt alapelveivel. Ezekről a problémákról tanácskozott Damaszkuszban Gromiko szovjet külügyminiszter Asszad elnökkel és más szír vezetőkkel. Az államférfiak megvitatták a térség pillanatnyi helyzetét, különös tekintettel az amerikai segédlettel kidolgozott egyiptomi-izraeli megállapodásra. Andrej Gromiko újból leszögezte a Szovjetunió elvi álláspontját, hangsúlyozva a palesztinok követeléseinek igazságos és törvényes voltát országuk megalapítására. A szovjet diplomácia vezetője tárgyalt Jasszer A- rafattal, a Palesztin Felsza- badítási Szervezet vezetőjével is. Nem véletlen, hogy az a- rab államok máris elhatározták, miniszteri értekezleten döntenek az Egyiptommal szemben tervezett büntető szankciók elrendeléséről. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy az Arab Liga egyiptomi főtitkára lemondott tisztségéről. Az i- raki külügyminiszter pedig szorgalmazta, hogy a palesztin kérdés megvitatására hívják össze az ENSZ- -közgyűlés rendkívüli ülésszakát, mivel az egyiptomi -izraeli különbéke elsősorban a palesztínai arabok nemzeti jogai ellen irányul. Az arab országokban zajló tiltakozó megmozdulások egyik célpontja szükségszerűen az Egyesült Államok, jasszer Arafat, a PFSZ elnöke is élesen bírálta Carter elnököt, rámutatva, hogy az amerikai kormány új katonai szövetséget próbál létrehozni a térségben, az iráni fordulat következtében megszűnt CENTO helyébe. Az Egyesült Államok va lódi közel keleti törekvéseiről árulkodik az a terv, hogy az egyiptomi-izraeli külön megállapodás „mellékleteként“ Washington a- merikai-izraeli külön egyezményben nyújt biztosítékokat Izraelnek arra az esetre, ha Egyiptom megszegné a különbéke szerződés előírásait. Ez a pőtszerződés végképp világossá teszi, hogy az Egyesült Államok továbbra Is Izraelt tekinti elsődleges közel-keleti part nerének, s Egyiptom az amerikai-izraeli követelések e- lőtl kapitulált Az amerikai kormány egvehek között ki látásba helyezte, hogy a Biztonsági Tanácsban megvétóz minden olyan határozatot, amely így vagy úgy az egyiptomi izraeli különbéke ellen irányul. Husszein jordánlal király nyilatkozatából Ismertté vált, hogy az ÜSA Brzezinszki, nemzetbiztonsági főtanácsadó révén megkísérelte rávenni Jordániát és Szaúd- Arábiát, a különbéke támogatására. Ennek érdekében a nyílt fenyegetőzéstől a fegyverszállítási korlátozások kilátásba helyezésétől sem riadt vissza Mint tudjuk a főtanácsadó az említett országokban így sem ért el sikert —s—
