Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-03 / 14. szám

2 SZISZ - hétvégek A legtöbb falusi ifjúsági szervezetnek gondja, hogy tagjai csupán regisztrált tagok, akik munkahelyükön, iskolájukban tevékenykednek a SZISZ-ben, s mire ha­zaérnek, már sem kedvük, sem energiájuk nincs ösz- szejönni közös rendezvényekre, hasznos munkára. A tárnoki (Trnávka) alapszervezet tagjai azonban jól példázzák, hogyan lehet szombat-vasárnap összefogni a fiatalokat, s úgy dolgozni, hogy arra mások is felfigyel­jenek. Munkájuk célja az, hogy a hétvégeket egyrészt hasznos, tartalmas szórakozással, másrészt a társadalom számára Is értékes munkával töltsék. Ebben pedig nagyszerű segítőjük Cserge Terézia, a Nagyszarvai (Ro- hovce) Alapiskola igazgatóhelyettese. A szervezet élén Tóth Ferenc áll. A fiatalok alkalma­sabb embert nem Is választhattak volna erre a tiszt­ségre. Jó vezető, de ő sem vonja ki magát a feladatok megoldásából. Ezért szeretik mint barátot, s tisztelik őt vezetőként a SZISZ-szervezet tagjai. A SZISZ-esek mindegyike eljár a faluból. A legtöbben Bratislaváha főiskolára, egyetemre, vagy Somorjába (8a- morín) középiskolába, szaktanintézetbe, Illetve gyárak­ban, üzemekben dolgoznak. A szombat-vasárnapot azonban otthon, falujukban töl­tik. S nem Is akárhogyan. Kiveszik részüket a Nemzeti Front akcióprogramjának valóra váltásából. Részt vál­lalnak a faluszépítésl teendőkből, a környezetvédelem* bői. Nemegyszer megtörtént, hogy éppen az ő figyel­meztetésük nyomán tudatosították a lakosok, hogy a fa­lu csak ügy lesz rendezett és szép, ha minden egyes polgár ügyel a tisztaságra. A szemétlerakás, a hulladék- gyűjtés gondját úgyszintén a fiatalok oldották meg. A legutóbb 160 mázsa hulladékvasat gyűjtöttek össze a községben. Nyugdíjasnapot rendeztek a helyi kultür- házban, műsorral szórakoztatták az időseket, s vállal­ták az ünnep előtti és utáni takarítást. A hétvégeket testedzésre és sportra is kihasználják. A lányokat Is ott látni a kocogómozgelomban, a külön­féle atlétikai versenyeken. Most, a nemzetközi gyermekévben különös gonddal és törődéssel fordulnak a gyermekek, a pionírok felé. Munkatervük sok-sok erre az alkalomra szánt akciót, programot tartalmaz. Alaposan átgondolt és kidolgo­zott, körülményeiknek megfelelő tervek ezek. Egyéb­ként Is elvük, hogy mindig a körülményekhez, a lehe­tőségekhez igazodjanak, így terveiket mindig valóra Is váltják. Jől sikerült a gyermekkarneváljuk. Legközelebb a SZISZ somorjai helyi szervezetével közösen diszkóra készülnek, s a bevételt pedig elküldik a szolidaritási alapnak. A gyermeknapot egész napos műsorral ünnep­ük meg, amelyen a sportrendezvényektől a szórakozta­tó vetélkedőkig minden szerepel majd. Napjainkban egyetlen fiatalnak sincs túl sok szabad ideje, így a tárnoki fiatalok sem bővelkednek benne. De ők azért megtalálták a módját, hogy azt a keveset Is hasznosan töltsék el. (benyák)----------ti________________________________ HELYESEN DÖNTÖTTEK Ögyallán (Hurbanovo) a helyi ejsz és a sörgyár mellett a gép- és traktorállomás az a munkahely, ahol a dolgozók többsége nő. Az üzem vezető­sége ezért foglalkozik sokat a nők helyzetével, gondjaival, hogy minél kedvezőbb munka­körülményeket biztosítson szá­mukra. Gondoskodása kiterjed a kismamákra is, és arra törek­szik, hogy a nők a szülést és gyermekgondozást szabadságuk leteltével bekapcsolódhassanak a termelésbe. A kismamák mun­kába állásának legfőbb akadá­lya az, hogy nincs kire hagyni a kicsiket. A városi nemzeti bizottság hatáskörébe tartozó bölcsődék és óvodák nem tudnak minden gyermeket felvenni. A gép- és traktorállomás vezetősége vál­lalkozott arra, hogy óvodát é pit a dolgozók gyermekeí szá­mára, de a vnb elnök PoniSt elvtárs nem értett egyet a terv­vel. Hogy miért? A javaslóit ugyanis úgy szólt, hogy az óvo­da gyorsan összeszerelhető, könnyű elemekből épüljön, és éppen ez nem felelt meg az el­nök elképzeléseinek. Ez csak ideiglenes megoldás. Miért ne építenének tartósabb, jobb és minden szempontból sokkal meg­felelőbb óvodát a tervezettnél? — érvelt és magában máris la­tolgatni kezdte, kit nyerhetne meg ennek a célnak. A sörgyá­rat? Az efsz-t? Vagy talán mindkettőt? Igen, ez lenne a legjobb megoldás. S ami nemrég csak terv volt, ma már majdnem valóság. A gép- és traktorállomás, a sör­gyár és az efsz vállalták at óvoda építési költségeit. Fonto­sabbnak tartották az óvadát bármi másnál — mondjuk egy üdülő létesítésénél is, így a 60 férőhelyes óvoda csakhamar te­tő alá kerül. Az építkezési te­endők egyharmadát társadalmi munkában végzik a dolgozók. [US.) A boldog házasságért E címmel előadássorozat indult Somodiban (Drieno- vec) a fiatalok számára. Az előadásokat Szabó Katalin a kulturális otthon vezetője és a helyi SZISZ-szervezet vezetősége rendezi Dr. L. BokSai orvos „A házasság az orvos szemével“ című előadását 33 fiatal hallgatta meg figyelmesen. A következő előadásokra, melyek címe „Házasság a jogász szemével“ és „Házasság a pszichológus szemével“ a kö­vetkező hetekben került sor Mindegyik előadásra szak­embert hívnak meg. Befejezésül vitaestet rendeznek az elhangzott témákról. Már tervbe vették a lakáskultúrával foglalkozó elő­adássorozat szervezését is, mert ezt is igényli a somod! fiatalság, amely szépen berendezett ifjúsági klubban hasznosan tölti a hosszú téli estéket. Farkas Rózsa SZISZ - konferenciák után Lapunk múlt heti számában már beszámoltunk olvasóinknak több SZISZ-szervezet eredményeiről, gond­jairól, és jeladatairól a SZISZ üze­mi, iskolai és városi konferenciáit követően. Nos, azóta újabb konfe­renciák zajlottak le, ami alkalmat ad arra, hogy az alábbiakban további SZISZ-szervezetek elnökeinek nyilat kozatát közöljük az ifjúsági szerve­zetek életéről. Vladimír SUJAN mérnöknek, a Bratislavai Slovnaft vállalat üzemi SZISZ-bizottsága elnökének feltet­tük a kérdést: A nagy taglétszámú ifjúsági szer­vezetekben végzett munka hatékony­sága döntő mértékben a fiatal tiszt­ségviselő aktivitásától függ. Milyen az önök helyzete ebből a szempont­ból? — Az évzáró taggyűlések után a- lapszervezetetnk száma csaknem egyharmadával növekedett. Ennek köszönhető, hogy vállalatunk SZISZ- -alapszervezeteinek struktúrája már igen hasonlít a pártalapszervezeteké- hez. Ebben az új szervezeti felépítés­ben is megnyilvánul az, hogy új SZISZ-tisztségviselőket kell képez­nünk. Talán már azzal is érzékelte­tem ezt a változást, ha közlöm, hogy az Üzemi SZISZ-bizottság tagjainak a fele a mostani választások során lett a bizottság tagja. Az üzemi SZISZ-bizottság munkája hatékony­ságának növelésére részben néhány szakbizottság összetételét is megvál­toztatjuk, például az építőmunka i- rányításával foglalkozó szakbizottsá­géti Az építőmunka elmélyítésére ösz­tönöznek bennünket a SZISZ II. kongresszusának és a SZISZ KB leg­utóbbi üléseinek határozatai, E cél elérése végett hatékonyabb együtt­működésre törekszünk a vállalat gazdasági vezetőségével és az üzemi szakszervezeti bizottsággal a terme­lési feladatok teljesítése során. E- zenkívül nagy gondot fordítunk az új gépek és berendezések, az anya­gok és a, nyersanyagok gazdaságos hasznosítására, továbbá Ifjúsági kol­lektívák létrehozására, főleg azokon a munkahelyeken, ahol nagy gondot kell fordítani a hatékonyság növelé­sére és a minőség javítására, vala­mint ahol progresszív termelési el­járást vezetnek be. Továbbra is rosszul szervezik azon­ban meg az ún. tartalékos szocialis­ta brigádokat vállalatunk szakmun­kásképző iskolájának tanulói köré­ben. Miután a felsőbb SZISZ- és szakszervezeti szervek e problémát megoldják, nyilván e téren is jobb eredményeket tudunk majd elérni. — Hogyan törekszenek a követke­ző időszakban a hallgatók munka­kezdeményezésének fejlesztésére, és hogyan igyekszenek javítani a tanul­mányi eredményeket? — kérdeztük Frantisek ZBORAYTÖL, a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola SZISZ-bí- zottságának elnökétől- így válaszolt: — Szervezetünk az elmúlt két esz­tendőben kedvező eredményeket ért el a munkakezdeményezés fejleszté­sében, amit az is bizonyít, hogy szer­vezetünk 8671 tagja Vett részt a nyá­ri építőtáborokban, 1 208 876 társa­dalmi munkaórát dolgoztak és 309 487 koronát adtak a szolidaritá­si alapra. Jelenleg a legnagyobb gondot az új, 1136 férőhelyes malom­völgyi diákotthon építésére fordítjuk, amelyet 8. konferenciánk szerveze­tünk ifjúsági építkezésévé nyilvání­tott. Hallgatóink már többször felhí­vással fordultak más SZISZ-szerveze- tek tagjaihoz, hogy szenteljenek na­gyobb figyelmet a felsőoktatási léte­sítmények építésére. Ezzel is azt szorgalmazzuk, hogy javuljanak fő­iskolánk hallgatóinak tanulmányi és munkakörülményei. Nem lehetünk azonban elégedet­tek szervezetünk tagjainak tanulmá­nyi eredményeivel. Ezért olyan mun­kaformákat és módszereket kere­sünk, amelyek a hallgatók egész kol­lektíváit Jobb eredmények elérésére ösztönzik. A SZISZ KB 7. ülésén a ta­nulmányi eredmények Javításáról el­fogadott határozatokból kiindulva nagy figyelmet szentelünk a tanul­mányi eredmények szüntelen ellen­őrzésének. El kell érnünk, hogy a hallgatók ne elégedjenek meg átla­gos eredményekkel, ennél többet a- karjanak. Ezért fejleszteni fogjuk A SZISZ tanulmányi csoportja és a Példás hallgató cím megszerzéséért indított szocialista versenyt. Peter FELCANTÖL, a Bratislavai Elektrotechnikai Vállalat üzemi SZISZ-bizottságának elnökétől meg­kérdeztük: Hogyan járultak hozzá SZISZ-szervezetük tagjai a vállalat termelést feladatainak teljesítéséhez és melyek a következő időszak cél­kitűzései? — Kezdeményezésünk és aktivitá­sunk több területen megnyilvánult, főként a feltaláló1 és az üjítómöz- galomban, a szocialista brigSdmoz- g alom ban, az Ifjúsági fényszőrömoz- galomban. Szervezetünk tagjai 37 újítási javaslatot nyújtottak be, ame­lyek csaknem 900 000 korona meg­takarítást eredményeztek. A 01-es számú üzem ifjúsági komplexbrigád­ja kidolgozta a hegesztés gépesíté­sének módszerét, amelynek segítsé­gével 3700 normaóra takarítható meg évente. A hármas számú alapszerve­zet tagjai önállóan elkészítették az URV típusú, hárompólusú elosztóbe­rendezést, melynek értéke 24 000 ko­rona. Ennek köszönhető, hogy az é- pítők a Vasúti Építővallalat dolgozói számára több új lakást egy évvei a határidő előtt adtak át. Ezenkívül szervezetünk tagjai több mint 20 Q0Q társadalmi munkaórát dolgoztak. A fényszórómozgaloro őrjáratai több vlsszáságot tártak föl. Az ő érde­mük Is, hogy összegyűjtöttünk negy­ven tonna vas- és színesfémhulladé kot. Felajánlásunkat teljesítve több mint 1,5 tonna színesfémet nemesí­tettünk. A kettes számú SZISZ-alap- szervezet Is jó példával járt elöl: a Kladnói Egyesült Acélművek számá­ra megrendelt két transzformátor gyártását határidő előtt befejezte. A jövőben tovább akarjuk növelni hozzájárulásunkat a gazdasági fela­datok teljesítéséhez, a hatékonyság fokozásához és a termékek minősé­gének javításához. A szakszervezeti szervezetekkel együttműködve fej­leszteni akarjuk a szocialista mun­kaversenyt. Igyekszünk felkarolni a munkások és a szakmunkástanulók soraiból jelentkező kezdő újítókat. Határozottan fogunk törekedni arra, hogy minden üzemünkben egyre szé­lesebb körben alkalmazzák a prog­resszív szovjet munkamódszereket és tapasztalatokat. —Az 1977178-as tanévtől a Bra­tislavai Közgazdaságtudományi Fő­iskola hallgatói is a Hegyi ligetben levő SZNF Diákotthonban kapnak szállást. Előnyös volt-e az ifjúsági szervezetek munkája szempontjából a fiataloknak ez az átcsoportosítá­sa? fán MAGÁT mérnök, a főiskola SZISZ-szervezetének elnöke válaszol: — Főleg a SZISZ-szervek irányító és ellenőrző munkája vált ezzel könnyebbé. A változás pozitívan ha­tott továbbá a többi társadalmi szer’ vezet politikai-nevelő munkájára, a diákotthon házirendjének megtartá­sára, valamint az Internátusbán folyó szakköri tevékenységre. Persze e változásnak árnyoldalai Is vannak. Például kevés a helyiség. Nincs nagy társashelyiség (az Eko- -klub kapacitása már nem elég), szakköri munkára. A diákotthonban csak két olvasóterem van, tornate­rem pedig egy sincs. Ezért figyel­münket az Idén e problémák megol­dására összpontosítjuk. Természete­sen tudatában vagyunk annak, hogy önmagunk nem vagyunk képesek minden kérdést megoldani, szüksé­günk van az iskola vezetőségének támogatására. Éppen most átalakít­juk az lnternátus hangosanbeszélőjé- nek stúdióját, de nemcsak műszaki­lag, hanem tartalmilag Is fejleszte­ni akarjuk. Többet akarunk foglal­kozni a diákság életével, javítani a- karjuk az eszmei-nevelő munkát, e- melni szeretnénk az adások színvo­nalát. További tartalékaink vannak a fegyelemben, a szabadidő kihaszná­lásában és a tanulmányi eredmények javításában. írótermet akarunk nyit­ni, amelyben a hallgatók megírhat­ják szemináriumi beszámolóikat és diplomamunkáikat. A legnagyobb súlyt azonban továbbra Is az eszmei­nevelő munka fejlesztésére helyez­zük: új elemekkel igyekszünk gazda« gítani a szocialista munkaversenyt. A legaktívabb folyosó és a legaktí­vabb szoba cím elnyeréséért versenyt indítunk, amelyet hetente rendszere­sen kiértékelünk. —dp— Jubileumuk tiszteletére 30 A Nemzetközi Gyermekévben emlékezünk meg a Pionírszer­vezet megalakulásának 30. év* fordulójáról. A jubileumot a ta­nulóifjúság értékes felajánlá­sokkal köszönti. A bratislavai pionírok példá ul megígérték, hogy 170 000 órát dolgoznak az iskolák kör­nyékének, valamint parkoknak és emlékműveknek rendbe téte­le során. Ezenkívül összegyűj­tenek 962 000 kilogramm hulla- dékanyagot, 25 000 kg geszte­nyét és 4000 kg gyógynövényt. Elültetnek ezer díszcserjét, s a szolidaritási alapra 30 000 ko­ronát gyűjtenek össze. A prievidzai járás pionírjai felajánlották, hogy összegyűjte­nek 100 000 kg papír-, 150 000 kg vas- és 10 000 kg textilhul­ladékot, valamint 1200 kg gyógynövényt, összesen 100 000 órát dolgoznak társadalmi mun­kában. Ezen túlmenően minden pionírcsoport krónikát készít tevékenységéről és a Járás pto- nírcsapatalnak legalább 30 szá­zaléka Igyekszik elnyerni A Pio­nírszervezet megalakulása 30. évfordulójának pionírcsapata címet. Mintegy 2 553 000 korona az értéke a rimaszombati (Rimav- ská Sobota) járás pionírjai kö­telezettségének. Az említett cím megszerzéséért ebben a Járás­ban 28 pionírcsapat versenyez. A nemzetközi gyermekév alkal­mából számos rendezvényt szerveznek a pionírok számá­ra, például üzemlátogatásokat, találkozókat a dolgozókkal, sí­túrákat. A pionírok 420 tonna vashulladékot, 350 tonna más hulladékanyagot és 1600 kg gyógynövényt gyűjtenek. Több száz díszfát ültetnek, s gondoz­zák az elesett hősök emlékmű­veinek környékét. Az SZNF 35. és a Pionírszer­vezet megalakulásának 30. év­fordulója tiszteletére a topol­Canyi járás pionírjai felajánlot­ták, hogy az iskolák környéké­nek rendbe hozása, a községek és a városok szebbé tétele, va­lamint a termés betakarítása során 140 000 társadalmi mun­kaórát dolgoznak. Elültetnek 13 920 díszfát és cserjét, össze­gyűjtenek 120 tonna vas-, 32 932 kg textil- és 50 872 kg papír- hulladékot, valamint 5000 kg gyógynövényt és erdei ter­ményt. A szolidaritási alapra 18 ezer koronát adnak. A já­rás minden községében törőd nek az elesett hősök sírjaival, az emlékművekkel és az em­léktáblákkal. PreSovban a Stúr utcai Alap­iskola Dnklai Hősök Pionírcsa­patának tagjai a Pionírszerve­zet megalakulásának 30. évfor­dulója tiszteletére érdekes ak­ciókat szerveztek. Gyűlésen fe­jezték ki szolidaritásukat a tő­késországokban élő gyermekek­kel, és CIMEA-napot tartottak, amelyen megismerkedtek a Szovjetunióban, Lengyelország­ban, Magyarországon, Kubában és Franciaországban élő bará­taik munkájával. A jelképes re­pülőgép a pionírok klubjából Indult el, és sorra vette az or­szágokat. Segítenek a pionírok­nak védnökeik, a Preéovi Ma­gasépítő Vállalat SZISZ-szerve- zetének tagjai. Közösen képző­művészeti pályázatot rendez­nek, s a legjobb pályaműveket a vállalat épületében állítják ki. A SZISZ-tagok nagy gondot fordítanak arra, hogy jől fel­készítsék a pionírokat az Ifjú­sági szervezetbe való belépés* re. A Pionlrszervezet jubileuma alkalmából nagyszabású sport- rendezvényt tartanak Bardejov- ban a Wolker utcai Alapiskola Ifjúgárda Pionírcsapatának tag­jai. Ezt megelőzően megrende­zik a Bardejov — Dukla — Bar- dejov hálamenetet, amelv a május elsejei felvonulással fe­jeződik be. Április 23-a és má­jus 1-e között pionírhétre kerül sor, amelynek keretében pio­nírcsoportok tagjai, a művészet, a természettudományok és a sport kedvelői találkoznak egy­mással. A pionírok a társadal­mi munkáról sem feledkeztek meg. Háromezer díszcserjét ás fát ültetnek, s nagyobb meny- nylségű vas-, papír-, üveg- és textilhulladékot gyűjtenek ösz- sze. Ezenkívül védnökséget vál­laltak a hardejovi ötödik óvo­dába járó gyermekek fölött-dp-

Next

/
Thumbnails
Contents