Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-27 / 13. szám
„Ezt a filmet csak így lehetett Újra beszédtéma lett Mészáros Márta Kilenc hónap című filmje, pontosabban a film utolsó jelenete, amely a szülőszobában Játszódott. Premier plánban láttuk a vajúdó anyát — aztán a születés véres valóságát. Kellett-e ez a naturális zárókép a filmhez? Szabad-e ennyire kendőzetlenül bemutatni a szülés utolsó fázisát? Egyesek idétlen dolognak tartják, mások határozott igennel válaszolnak: A vélemények tehát eltérőek. Hogy miben? íme, néhány válasz: E Én nem lennék képes ország-világ előtt szülni. Még ha nercbundát adnának is érte, akkor sem. Én nem Is tudnék természetesen viselkedni... Lehet, Monori Lili másra is képes, ha jól megfizetik neki, mégis azt hiszem, kollégái között is elvétve akadna még egy, aki abba Is beleegyezne, hogy filmszalagra kerüljön a szülése. Még jó, hogy nem színesben láttam a filmet. Kékeszöld foltokkal... Amíg Andrea világra nem jött, én is csak azt tudtam a szülésről, amit a tanáraimtól és a barátnőimtől hallottam. A terhességi tanácsadóban és a kórházban viszont mindenkinek elmondják, hogyan tegye majd a lábát, hogyan tartsa magát szülés közben, s a természet ösztön egyébként is rávezeti az embert, hogyan viselkedjen. Ezért nem kell sem a tévé elé ülni, se moziba menni. Szerintem azzal kellett volna befejezni a filmet, hogy a színésznő előbb még terhesen fogja a hasát, majd kezében tartja a kisbabát. Persze, az is erősen befolyásolja a véleményemet, hogy Kovács Juli nem örült igazán a gyereknek. Én legalább is azt vettem ki a tekintetéből. (29 éves egészségügyi nővér) Monori Lili és Jan Nowicki a Kilenc hónapban 2. Néhány hónappal ezelőtt láttam VSra Chytilová Játék az almáért című filmjét. Ott nem érdekelt a szülés. Egy percre sem kötött le. Mészáros Márta felkészített rá, hogy alkotásának utolsó kockáin szülést látok majd. Ezért nem ért váratlanul a jelenet. Sőtl Ezt a filmet csak így lehetett befejezni. És így volt igazán hatásos! Hogy mi a véleményem Kovács Juliról? Pozitív figurának tartom. Fantasztkus em(Foto: Markovics Ferenc) béri tartása van — és merészebb, mint én. Ha az ő sorsára jutnék, nagyon megfontolnám, mit teszek. Az ő helyzetében u- gyanis csak önmagára számíthat az ember. Csodálom őt, hogy két gyerekkel a karján egyik férfiért sem harcolt. De mondd csak, ismersz te ilyen nőt...? (22 éves zenetanárnő) 3. Engem annyira váratlanul ért Kovács Juli szülése, hogy utána percekig szóhoz befejezni“ sem tudtam jutni. Ha a férjem helyett akkor valaki más ül mellettem, biztosra veszem, hogy rá sem mertem volna nézni. Magam sem tudom, mi ez. Talán szemérem? (26 éves könyvelőnő) Már a film kezdetétől fogva bizonyos fokú feszültséget éreztem, amely végül is a szülés pillanatában csúcsosodott ki bennem. Nem számítottam rá, hogy ennyire közelről látom majd... Másnap az osztályban mindenki erről beszélt. Voltak, akik velem egytt helyénvalónak találták a szülést, voltak, akik kifejezetten visszataszítónak tartották a jelenetet. Egy biztos: még most sem vagyok tisztában a szüléssel, de azt már elmondhatom, hogy van egy bizonyos elképzelésem róla. És tudom, hogy mi vár rám... (19 éves diáklány) 5. Én másnap is azon töpregtem, vajon miért kellett ennyi évnek eltelnie addig, a- míg a magyar filmben is helyet kapott a szülés. Sajnálom, hogy csak az utolsó fázisát mutatták... Emlékszem, tizennyolc éves koromban a- lig tudtam visszafojtani a kíváncsiságomat, úgy rohantam a Helgára. Tíz év telt el azóta. Közben férjhez mentem, és én is szültem. Hatéves a kisfiam. Most mégis örültem, hogy láttam a Kilenc hónapot. És mosolyogtam... Mert annyira tetszett a film és a befejezés, hogy újra végignézném, ha megismételnék. De akkor már színesben szeretném látni. / Hogy elválialnám-e Monori Lili szerepét? Hát... Ha csak az arcomat mutatnák, talán igen. De a férjem akkor is elválna tőlem. (28 éves adminisztrátor) G. Szabó László Az eszperantó a Szovjetunióban A nemzetközt nyelvnek, az eszperantónak nagy hagyományai vannak a Szovjetunióban. Köztudott, hogy annak t- dején tevékenyen kiállt mellette Lenin, Gorkij és Tolsztoj is. Több köztársaságban — az Észt, a Lett és a Litván SZSZK-ban — iskolákban is választható nyelv az eszperantó. Az egyetemes kongresszusi (a bulgáriai Várnában] rekordszámban keresték fel szovjet eszperantisták. A nemzetközi nyelv egyre népszerűbb a Szovjetunióban. Bár összegezd felmérések híján senki sem tudja, hány szovjet ember beszéli, az biztos: bármilyen példányszámban jelenik is meg egy-egy eszperantó kiadvány — nyelvkönyv, szótár, újság stb. — szinte azonnal elfogy a boltokból. A nemrég kiadott oroszeszperantó szótár például 300 000 példányban került forgalomba, mégis órák alatt elfogyott: Eszperantó nyelven jelentek meg az orosz irodalom kiasz- szikusal is, egyebek között a huszadik századi „nagyok“: Majakovszkij, Jesenyin, Solo- hov müvet is, sőt eszperantó nyelvű filmszinkronok is készülnek a Szovjetunióban. Köszöntjük CSEMICZKY LÁSZLÓ festőművészt 70. születésnapja alkalmából G emiczky László születési helyén ma már a nagy vízduzzasztó- gát, a Liptovská Mara hullámai fodrozódnak. Csemice (Cemice) éppúgy áldozatul esett, mint a többi nyolc falucska, hogy a duzzasztó az egyre jobban benépesülő környék ivóvízszükségletét fedezhesse, s egyben előmozdítsa a vidék mezőgazdaságának és Iparának fejlődését. 1935-ben Alexy Jankó azt írta Cse- miczkyről az Elánban: „Tornyos kúria táplálta tejjel, parasztgyerekek, keszeg pásztorlegénykék voltak a legjobb barátai. Elbűvölték őt a lip tói táj színei...“ Az elemi iskolát Líptovsky Mikulásban járta, a gimnázium első két osztályát Rimaszombatban (Rimavská Sobota), a többi osztályt Budapesten, ahol 1927-ben le is érettségizett. Ezután visszatért falujába, de gondolatban Budapesten szerzett élmenyei foglalkoztatták. Már akkoriban járta a galériákat, a tárlatokat, s kisebb akvarell festmények láttak napvilágot ecsetje alatt. Otthoni gazdaságuk hanyatlani kezdett, így Budapesten beiratkozott a Köz- gazdasági Egyetemre, de tanulmányai nem elégítették ki a már akkor tudat alatti művész hajlamát. Keresi a művészet és a társadalom összefüggéseit, növekvő nyugtalanságában már a sztrájk, a munkanélküliség, a válság szavak csengenek a fülében. A bizonytalanság idejét éli, nehezen tud kérdéseire feleletet találni. Beiratkozik a Képzőművészeti Főiskolára, s négy évig látőgatja Budapesten. Festői hajlamát Csók István fedezi fel. Hazatérve kis falucskájába minden nyom gyermekkorára emlékeztet, itt futkározott a béres gyerekekkel, amott a pásztor gyerekekkel együtt gázolt a mocsaras berkekben. Bekapcsoló dott a munkásmozgalomba, emellett szorgalmasan festégefett Majd Olaszország városait járta, felkereste Ná- polyt, Velencét, Firenzét. Vonzotta őt a Szovjetunió és ellátogatott Moszkvába is. Ezután ismét Párizsba került, s ott igyekezett megtalálni az ottani alkotásokban a haladás jegyeit. Később újból járt Párizsban, amikor őt is körülveszik az emigráns művészek: Pór Bertalan, Tihanyi Lajos, Lőrincz Gyula, Károlyi Mihály, aki annyi képet vásárolt tőle, hogy külön kiállítás is nyílhatna e képekből. Már akkoriban remek portrékat festett, tárlatokat rendezett és huzamosabb időre le akart telepedni Párizsban. Anyagi viszonyai arra kényszerítették, hogy idő előtt távozzék Párizsból, otthagyva számtalan festményét, portréját, melyek a háború alatt mind elvesztek. Hazaérkezve, festőművész barátai, Palugyai Zolo, Bazovsky Milos. Kubínyi és Alexy meghívták őt a szlovákiai művészek egyik csoportjába. 1950-ben Bratislavában telepedett le, és kinevezték a Képzőművészeti Főiskola rendes tanárává. Itt érvényesítette tudását, művészetét, és szocialista humanizmusával sok tanítványt, jóbarátot szerzett. Szorgalmasan festegetett is, mondván „... olyan képeket szeretnék alkotni, amelyek előtt 10—15 percig is állnak a nézők, s maradandó emlékkel távoznak.“ Csemiczky 1979. március 24-én volt hetvenéves. Kívánunk neki jő egészséget, lankadatlan erőt, hogv még számtalan szép tájat örökítsen meg ecsetjével, különösen kedvenc hegyóriásai leheletét, néma hósipkás bó- logatásait. PETRASNÉ KOVÄTS GIZELLA
