Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-27 / 13. szám

Az imperializmus álarc nélkül Az imperializmus ellentámadásai csak azokat lephetik meg, akik illúziókban ringatták és ringatják magukat afelől, hogy a nemzetközi enyhülés szakasza, a békés egymás mellett élés politikájának fokozatos érvényesülése megváltoztatta volna az imperialist^ nagyhatalmak a- lapvető törekvéseit, módosította volna a monopoltőkéseik gátlástalan mohóságát. Nem! A nemzetközi osztályharc egyes frontjain akkor is éleződhet a harc, ha az erőviszonyok új alakulása mind távo­labbra űzi a világháború, a termonuk­leáris fegyverekkel való végzetes össze­csapás rémét. Az imperializmus ellentá­madásokba kezd, s ennek Vietnamtól Chiléig számos példáját láttuk az utóbbi években. Ezek az ellentámadások azon­ban — amint az 1969 júniusában Mosz­kvában megtartott nagy tanácskozás fő dokumentumában 75 kommunista és munkáspárt küldöttei megállapították — nem tudják megváltoztatni az erőviszo­nyokat. A forradalmi világmozgalom e- gyes osztagainak nehézségei és kudar­cai ellenére folytatja az offenzíváját. „EMBERI JÓGOK“ ÉS A SALT A szovjet-amerikai viszony természete­sen közvetlenül is számos izgalmas és érdekes, fontos és látványos esemény által formálódott. Washingtonban ismé­telten megpróbáltak beavatkozni a Szov­jetunió belügyeibe az emberi jogok kam­pányának ürügyén, de a kísérletek rend­re kudarcot vallottak, sőt azt lehet mon­dani, hogy visszájukra fordultak. Az a- merikai közvélemény egyhamar észre­vette, hogy éppenséggel az Egyesült Ál­lamok elnöke szenved tekintélyvesztesé­get, ha kiáll az úgynevezett „dissziden- sek“ mellett, de teljesen hasztalanul.-.. Carter elnök — egyes tanácsadóira hallgatva — odáig ment el, hogy le a- karta tiltani az amerikai-szovjet üzlete­ket, így például egy texasi cég által a Szovjetuniónak szánt olajfúró berende­zések szállítását is meg akarta akadá­lyozni, de a végén visszakozni kénysze­rült, az amerikai üzletemberek igenis LÉPÉS (Folytatás a 4. oldalról) következett. A megbeszélés az új biro­dalmi kancellária épületében Hitler dol­gozószobájában folyt le. Tárgyalásról a sző tényleges értelmé­ben nem is volt sző. Hitler azzal kezd­te, hogy felsorolta a cseh kormány „bű­neit“. Majd kijelentette: miután „BeneS szelleme“ változatlanul él Csehszlováki­ában, elhatározta: Csehországot német protektorátus alá helyezi. Az erről szóló szerződés készen az asztalon feküdt. Hitler hozzátette, hogy a német csa­patok bevonulása Csehországba másnap reggel hat órakor megkezdődik, és aki ellenállást tanúsít, azt eltapossák. Hácha és Chvalkovsky dermedten hall­gatták Hitler előadását, megpróbáltak el­lentmondani, de az természetesen sem­mit sem használt Hitler kijeletette: „El­határozásom megmásíthatatlan, és ha el akarják kerülni a vérontást, akkor a- zonnal adjanak telefonon utasítást Prá­gának, hogy ne legyen ellenállás.“ A telefon összeköttetést Prágával a- zonban sehogy sem lehetett helyreállí­tani. Ribbentrop magából kikelve tom­útnak indították a Szovjetuniónak a megrendelt gépeket. Különös ellentmondás, hogy miközben az USA bizonyos körei tovább fokozzák a fegyverkezési hajszát, amerikai földön, New Yorkban az ENSZ székhelyén ke­rült sor a világszervezet közgyűlésének rendkívüli ülésszakára, amely a leszere­lés helyzetének megvitatását, a leszere­lés tennivalóinak meghatározását tűzte napirendjére. (Volt olyan nyugati ál­lam — vagy kormányfő, aki egyik nap New Yorkban szónokolt a leszerelés szükségességéről, másnap aztán Was­hingtonban a NATO csúcsértekezletén behúzott nyakkal bár, de megszavazta az amerikaiak követelte pótlólagos ka­tonai kiadásokat...). Természetesen nem lehet eredmény­telennek mondani az ENSZ rendkívüli leszerelési közgyűlését még akkor sem, ha gyors és kézzelfogható intézkedése­ket nem hozhatott. A világ érdeklődését ráirányította a fegyverkezés veszélyes és költséges voltára: ma már mindenki tudja, hogy jelenleg mindenap egymil- liárd dollár megy el fegyverekre! A fegyverkezés és a gazdaság összefüggé­sei jobban megvilágosodtak az ENSZ-vi- ta nyomán is. Látnivaló, hogy a fegy­vergyártás a nyugati világban jobbára üzlet, amelyből a monopóliumok mesés hasznot húznak. A szocialista országok számára a fegyverkezés csak teher, a- melyet azonban vállalniuk kell, hogy szembenézhessenek az imperialista ha­talmak kivívásával, és visszaverhessék kísérleteiket. Ugyanakkor az sem ke­rülheti el a világ fegyelmét, hogy a fegyverkezési hajsza a kis háborúk, a helyi háborúk sokasodását vonja maga után. BÉKE? TÖBB FEGYVER! Megmutatkozott, hogy a nyugati poli­tikát mennyire befolyásolja a törekvés: új meg új piacot, elhelyezési lehetőséget találni a hadiipar monopóliumainak ter­mékei számára- Itt van például a közel- keleti helyzet olyan új alakulása, amely bolt. „Azonnal költsék fel a postaügyi minisztert és állapítsák meg, hogy hol van a hiba. Mi itt súlyosan dolgozunk, az urak pedig alszanak.“ Schmidt követ mindent megpróbált. Nagy nehezen sikerült végül a prágai német követséggel és ezen keresztül a cseh külügyminisztériummal megtalálni az összeköttetést. Időközben egy másik szobában Goring Háchával beszélgetett. Alig kapcsolták azonban Prágát, az ösz- szeköttetés újból megszakadt. Göring pedig hangosan Morell professzor (Hit­ler személyes orvosa) után kiáltott, mert Hácha közben elájult. Morell előkérült, Injekciót adott Háchának, aki magához tért, és közben újból sikerült telefon­összeköttetést kapnia Prágával. A néme­tek Háchát és Chvalkovskyt egyedül hagyták, akik így kiadták a cseh ható­ságoknak megfelelő utasításaikat, hogy ne álljanak ellen a német bevonulóknak. Hajnali három óra ötven perckor min­denki aláírta az előre készített szöveget. Chvalkovsky megjegyezte: „Népünk el fog átkozni bennünket, de megmentettük létét, szörnyű mészárlástól kíméltük meg.“ A megalkuvó Chvalkovsky nem látszólag meszűnteti a hadiállapotot Iz­rael és Egyiptom között. Nos, a béke il­lúziója furcsa módon éppen azt segíti elő, hogy az amerikai fegyvergyárak még több hadianyagot adjanak el e tér­ség országaiban. Amíg Egyiptom szem­benállóit Izraellel, az amerikai „Izrael- -lobby“ sohasem engedte volna meg, hogy az USA gyáraiból fegyvereket szál­lítsanak az araboknak. Szadat jeruzsá- lemi látogatása után, amikor a televízió jóvoltából az amerikai választópolgár és a szenátor egyszerre láthatta Szadat és Begin vagy Szadat és Golda Meier ölel­kezését, nos, ezt követően meglett a lé­lektani alapja az araboknak való fegy­vereladásnak. .. A kormányzat sietett is kihasználni a helyzetet: F-16-os harci re­pülőgépeket adott Izraelnek, F-5-ösöket Egyiptomnak, Szaúd-Arábiánaik. Az év során további fegyverszállítmányok in­dultak a közel-keleti arab országokba. A fegyvervásárlók sorában most tűnt fel igazán Kína. A pekingi katonai kül­döttségek Nyugat-Európa valamennyi or­szágában üzleteket kötöttek, Amerika fegyvergyáraitól szintén ajánlatokat kér­tek. A kínai fegyverkezési szándékok mögött sok minden meghúzódhat. Ta­lán első helyen lehetne említeni a had­sereg megerősítésének szándékát — a kínai nép sakkbantartására. Hogy Kína és az Egyesült Államok mennyire hasonló célokat követ, meny­nyire hasonló magatartásra képes, azt Vietnam esetében láthatta a világ nap­jainkban. Ma már átfogó képet alkothatunk ma­gunknak arról, milyen véleményeket vál­tott ki világszerte a Vietnam-ellenes Kí­nai agresszió. Megállapítható, hogy a szocialista közösség országai, a nemzet­közi forradalmi erők, a haladó gondol­kodású emberek, a reálisan politizáló körök elítélték a Kínai támadást, és tá­mogatják a hős vietnami nép igazságos harcát. S nem akadt egyetlen olyan fe­lelős politikai tényező sem, aki nyíltan a pekingi agresszor pártját fogta volna. bizonyult jósnak, Csehszlovákia népe há­romszázhatvanezer életet áldozott az ország szabadságáért. Zászló a Hradzsinon Hácha reggel Indult vissza, de vonat- ját feltartóztatták. Hitler, aki együtt ment a német bevonuló csapatokkal, e- lőbb volt Prágában, és a protekturátus felállításáról szóló proklamáció! még Hácha megérkezése előtt hirdették ki a cseh fővárosban. A cseh katonaság a kormány rendelete ellenére helyenként ellenállt a bevonuló németeknek. A Vencel téren egybegyűlt tömeg né­ma borzalommal szemlélte a németek be­vonulását. A Hradzsin egyik tornyára felkúszott Hitler „Leibstandardja“, sze­mélyes zászlaja. Prága megszállása nemcsak a csehszlo­vák állam ideiglenes megszűnését jelen­tette, hanem valaminek a kezdetét is. Annak a folyamatnak a végső szakaszát, amely elkerülhetetlenül a második vi­lágháború kitöréséhez vezetett. Wesselényi Miklós A VILÁGHÁBORÚ FELÉ A második világháború úgy pusztította és gyalázta az értékeket, mint ezt meg­előzően a legújabb kori történelem ta­lán egyik eseménye sem. Oj kritériumo­kat és szemléleteket hozott, példátlan módon megváltoztatta a tömegek gon­dolkodásmódját és új politikai biztonság keresésére ösztökélte. Az ellenállásban részt vett társadalmi és politikai csopor­tok közül egyetlenegy sem került ki a háborúból anélkül, hogy meg ne válto­zott volna a jellege. Ezek a változások hatással voltak a kommunista pártra is, és olyan politikai tőkével gazdagították, amelyre a háború utáni tekintélyét ala­pozhatta. A kommunista ellenállási moz­galom utat tört ahhoz, hogy a CSKP a munkásmozgalomban kivívott hegemó­niától a nép és a köztársaság élére emel­kedhetett. Ebben a tragikus, de dicső korszak­ban a CSKP tevékenységét főleg az a megalkuvás nélküli álláspont jellemez­te, amellyel agitációjában, sajtójában, röplapjaiban, szervező- és harci tevé­kenységében, a bonyolult fejlődés min­den szakaszán szembefordult a megszál­lókkal. Az 1939—1941-es évek felhívásai ugyan nem minden esetben találtak meg­felelő visszhangra a cseh közegben, ám tény, hogy ezek a jelszavak peremre szorultak a pártaktivitás fő orientáció­jának medrében. A kommunisták döntő fontosságú céljaikkal a kor haladó tö­rekvéseinek élen álltak, s ezt bebizonyí­tották mind elszántságukkal, mind áldo­zataikkal. A párt úgy tudta megőrizni tekintélyét, hogy igyekezett a nemzeti érdekek élére állni, hogy következete­sen a nácik és a megszállás ellen har­colt, és azokat az érdekeket védelmezte, amelyek kisebb-nagyobb mértékben a nemzet minden rétegének érdekei voltak. A megszállókkal szembeni gyűlölet, a szenvedő haza, a nemzeti és szociális szabadság eszméje iránti tettrekész vi­szony, a világ forradalmi átalakításának gondolatához való töretlen hűség, ez ré­sze annak az örökségnek, amely egyetér­tő visszhangra talált a nép tudatában; ez volt az a csatorna, amelyen keresz­tül a párt befolyása mindinkább eljutott népünk tudatáig és emlékezetéig. A CSKP szüntelenül figyelmeztetett ar­ra, hogy a hazai színtér a harc legfon­tosabb frontja, a szabadságot senki sem hozza számunkra kívülről, a nemzetnek önerejéből kell megújhódnia. Ebben a harcban a népnek fel kellett készülnie a szociális forradalom feladatainek telje­sítésére is, arra. hogy a háború és az ellenállás zárószakaszában önmaga dönt­hessen sorsáról. Ebből következik a passzivitás meg nem szűnő bírálata: a párt nem elégedett meg a „néma ellen­állással“, és hangsúlyozta a cselekvő el­lenállás szükségszerűségét Az ellenállás különféle formáit alkalmazta, de vala­mennyit áthatotta a cseh országrészek­ben bevezetett megszálló rendszerrel szembeni engesztelhetetlen gyűlölet. A kommunisták ebben az időszakban a náciellenes földalatti mozgalom jól szervezett és színvonalasan működő csa­A CSKP az ellenállás élén patát alkották. A megszállók kegyetle­nül üldözték őket, majd 1941 elején meg­semmisítő csapást mértek rájuk. De a kommunisták, akárcsak azelőtt, a követ­kező hónapokban és években is tettre­kész élcsapattá rendeződve élére álltak a nácik ellen harcoló erőknek. Rövide­sen megújították erejüket, létrehozták második vezetőségüket, és megnyitották az ellenállás második szakaszát. A cseh ellenállás kezdetben annál is nehezebb volt, mivel nemzetközi mére­tekben elsőként gyűjtötte össze a meg­szállókkal szembeni harc, az antifasisz­ta ellenállás múlhatatlanul szükséges ta­pasztalatait. S ezekért nagy árat fize­tett. A kommunisták ugyancsak nagy áldozatokat hoztak, talán nagyobbakat, A sors iróniája és elszomo­rító valóság: a képen látható Silvi Gingoid antifasiszta szü­leinek annak idején menekül­niük kellett a hitleri Német­országból, 6 viszont az ún. „radikális rendelet“ alapján nem taníthat a magát demo­kratikus államnak valló Né­met Szövetségi Köztársaság­ban. Az említett rendelet e- gyébként ezreket foszt meg annak a lehetőségétől, hogy állami és közhivatalokban, in­tézményekben teljesítsenek szolgálatot, jobbára haladó ér­zelmű, kommunista és nem kommunista polgárok távoltar­tásáért született. Már a kö­zépiskolákba is beépítik a spicliket. Számunkra az egész história a boszorkányüldözé­sek idejét, vagy hogy még idő­szerűbbek legyünk, a sötét ná­ci korszak szellemét idézi. mint az ellenállás többi része. Nem ke­vés energiát emésztett fel ugyanakkor a szervező és a konspirativ munkában elkövetett hibák leküzdése Is. Különben a íeigázott ország élete önmagában kor­látozta az amúgy is fokbzatosan kikü­szöbölésre kerülő fogyatékosságok gya­korlati következményeit. Azoknak az embereknek a derekassága és hősiessége akik a kor legnagyobb és legveszélyesebb társadalmi reakciójával szemben öntudatosan és szervezetten el­lenálltak. s akik a nemzeti és a társadal­mi felszabadulás, valamint az interna­cionalizmus fennkölt eszméiért síkra- szálltak. arányban van azzal, amiért az emberi ügyek új, igazságos elrendezése érdekében küzdöttek, s arányban van azokkal az eszmékkel, amelyeket valóra akartak váltani. A nemzeti és társadal­mi szabadság nevében a kommunisták ezrei áldozták fel életüket. „Az osztály, a nemzet és az emberiség ügye — párat­lanul és az örökkévalóság mezsgyéjéről nézve — az áldozatvállalás akarásával elnyomta az élet akarását.“ (F. Halas.) Ezzel kapcsolatban hadd említsük meg Emanuel Klíma példáját is. A meg­győződésük és a lelkiismeretük szavát tántoríthatatlanul követő, hozzá hason­lóan áldozatkész emberek, hősök hosszú sorából azért választjuk ki az ő példá­ját, mert sorsa kifejezően tanúsítja a személyi helytállást, a nagy Idealizmust, és méltó a legnagyobb erkölcsi elisme­résre. Azoknak egyike volt, akik egyér­telműen elutasították a „valahogy túlél­ni“ álláspontját illetve a passzív ellen­zéki magatartás határán való megreke­dést, sok gonddal-bajjal járó utat vá­lasztott, az aktivitását, amely közelebb hozta a megszállás időszakának kezde­tét. Klíma életével tanúbizonyságát adta magas fokú erkölcsi felelősségének, nemcsak önmagáért, hanem az illegális CSKP tisztségviselőinek többségéért is. Utolsó hozzáférhető (még a letartóz­tatás előtt írt) levelében, amelyet 1941. január 18-án küldött feleségének, Esz­ternek, ezt írta: „Az emberek manapság hálásnak kell lennie minden napért, amelyet megélhet, midőn szemtanúja le­het ennek a box-zalmas harcnak. Nem éltek hiába azok, akik a nemes ügyért küzdve harc közben estek el. Végül is a gyors fejlődés velejárója, hogy min­den nappal közeledünk ahhoz, ami más, ami jobb lesz. Eddig mennyit éltünk még ebből? A háborúnak csaknem másfél esztendejét. Persze, a háború még ter­jed. Valószínűleg az egész világon el- harapódzik. De talán sikerül megérnünk a jobb időket." Maga E. Klíma — a meg­szállás és a háború éveiben a CSKP elsőt és második illegális vezetőségének szá­mos további tagjához, a kommunisták százaihoz és ezreihez hasonlóan — ezt már nem érte meg. De Zika, Urx, Fuölk, Synek, Sevőík, Brunclík, Vanőura és sok ezer más kommunista művét tovább foly­tatták — a váltóbotot átvették az utá­nuk következők. S a győzelem napján — Frantiéek Halas szavaival élve — „mindannyian Jelképpé magasztosultak fel.“ AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK: Gustáv Husák: Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésre, Epocha. Brati­slava. Heinz Kühnrich: Partizánháború Euró­pában, Zrínyi Katonai Kiadó, Buda­pest. Földes Pál: Így kezdődött, Móra Könyv­kiadó, 1973. Alena Hájková: Pártunk az ellenállási mozgalomban, Pravda Könyvkiadó, Bratislava. A terezíni kiserőd, Pravda, Bratisla­va.

Next

/
Thumbnails
Contents