Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-13 / 11. szám
9 Karikás Tribes*. Hatvan évvel ezelőtt, 1919 márciusában Magyarországon is győztek a munkások. A győzelem után nyomban összefogtak eb lenük az európai imperialista nagyhatalmak és leverték a Magyar Tanácsköztársaságot. Am a harc nem volt htába váló, ma az ő hősies helytállásukra emlékezünk és foggal. A Magyar Tanácsköztársaság elsőként követte az orosz munkásosztály példáját a világon, és bár elbukott, emlékét nem temette be a történelem és ma már nemcsak a Szovjetunióban, Magyar* országon, nálunk, hanem szerte a világon tért hódítanak a szocialista eszmék és egyre nagyobb földterületen vallják az emberek azt, hogy a jövőt csak a kommunista eszmék segítségével, lehet felépíteni. RÉSZLET A Tisza vagy két hétig a medrén kívül maradt. A Jóskáék ez idő alatt becsavarogták az egész környéket. Kegyetlen agi- tációs tevékenységet fejtettek ki mindenfelé. Azért mondom, hogy kegyetlen, mert akt nem hallgatott a jé szóra, azt bizony össze-vissza verték. S Így ne csodálkozzon senki rajta, hogy az ilyen agltáciés körútnak igen kicsiny maradt a haszna. Meg is kellett nekik szigorúan tiltani minden „agitáciét“, de azért titokban, amint később megtudtam, éjszakának idején csak el-eljárogattak agitálni. Egyszer aztán egy szép ve- rőfényes, napos reggelen csak beállít hozzám Jóska Besenyő telekre, egy orosz katonaköpenyes, orosz katonasapkás torzon borz atyafival. Jóska Is, meg a Jövevény is keményen szalu táltak, miközben Jóska büszkén jelentette, hogy az illető atya fi az ő unokatestvére, Temesi István, aki éppen most jött meg Nagyoroszországból, ahol a Vörös Hadseregben szolgált századparancsnoki minőségben, és most annak rendje és módja szerint Jelentkezik nálunk szolgálattételre. Elmondta Jóska szép sorjában, hogy a Pista hadifogoly volt és hogy a háború elején ő volt Jóska abrlchterkáplárja, aki egyrészt igen jó- ravaló, rendes ember, másrészt meg akkurátos katona, és Jól tud orosz módra agitálni. Én bizonyos előítélettel viseltettem a Jóska által jónak talált agitációs módszerekkel szemben, de minthogy az ember jó benyomást tett rám, no meg annyira a hatása alatt álltunk valamennyien az orosz forradalomnak, hogy még valamelyes mandátumfélét is kiállítottam ennek a Temesi Istvánnak. Mert, mi is lehet abban rossz, ha valaki ügy csinálja az agitációt, ahogy Oroszországban csinálták, elvégre tanulnunk csak kell valamit a nagy forradalomtól. Sőt — egy poroszlói népgyülésre magam is kimentem. Jól emlékszem rá, akkor már igen forró májusi napok voltak, az én a- tyámfta beszélt a templom előtti téren, s a világért se vette volna le az oroszkatonaiköpenyét, és báránybőr sapkáját, pedig róla is, rólunk is csak úgy ömlött az izzadság. De erre szükség volt a hatás kedvéért. En'jhég'csák eT sem" ítéltem öt e cigány-fogásért, mert akkor talán én sem hittem volna úgy abban, amiket Pista mondott Oroszországról, ha nem lett volna előttem a báránybőrsüveges, orosz katonaköpenyes ember. Jóskáék az egész környékről Ideharangozták a népet. Béresek, cselédek, asszonyostul, gyerekestül, nagy tömegekben állták körül a hordókra rakott deszkaemelvényt. Meg kell adni, Pista ügyesen beszélt, fel és alá járkálva a deszkákon. Beszélt a földosztásról, a gyermekotthonok részére elfoglalt u- rasági kastélyokról, a szovjetekről, meg sok minden másról. Mondta ugyan azt is többek közt (amivel különösképpen Nagy Jóskáék értettek egyet), hogy mindehhez a földi javakhoz az út a burzsoázia, a földesurak, a papok meg a csinovnyíkok hulláján keresztül vezet. Addig tehát nincs is földi boldogság, míg ezek a káros elemei az emberiségnek a világon vannak. Nosza tehát, kaszára cselédek, szaporán, mondta zárószóként a mi Temesi Istvánunk, öljük ki kölykestül a burzsoáziát, és készen lesz rögvest a földi menyország. Jóskáék kegyetlenül háborogtak, a cselédasszonyok Is hangos helyesléssel adták tudtul, hogy ők bizony a szónokkal igen egyetértenek. Egymás után szólalt fel a gyűlésen rengeteg katona, egykét cseléd, de egy béresasszony is akadt, aki vállalkozott arra, hogy ő bizony sajátkezűleg vágja el a nyakát valamennyi vérszopó úri latornak és szajhának, de különösképpen a papoknak. A nép igen háborgott, úgyhogy én jónak láttam magam is szólásra jelentkezni, mondtam is aztán, hogy nem oda Buda, elvtársak, már amennyiben, mondtam, a forradalmi kormányzótanács rendeletet adott ki, úgy nekünk ehhez kell magunkat tartanunk, s hogy egyelőre bizony csak tegyék el azt a rengeteg bicskát, mert mi rendezett viszonyú proletárállamban élünk, meg miegymás. Feledy Gyula; Katonák Száz szónak is egy a vége: én bizony azt mondtam végeredményben, hogy hátrább az agarakkal, atyafiak. A nép háborgott, sőt egyik-másik cselédasszony köpködött is, s azzal vádoltak, hogy nekem minden bizonnyal a nadrágomba szaladt a szívem, s a kurázsimat Szatmáron hagytam, ahonnan az oláhok ugrasztottak világgá, meg miegymás. Nehéz volna most megmondani, hogy mi lett volna a vége a mi népgyü- lésünknek, ha a mindig bölcs Korbély János nem emelkedik szólásra, aki aztán annak rendje és módja szerint megmagyarázta az egybegyűlteknek, hogy a háborút a burzsoázia ellen akként kell csinálni, hogy annak formája Is meg értelme is legyen. Mondta az öreg, hogy a kés rossz szerszám háborúviselésre, és hogy nem szóval, hanem háborúval kell végezni a burzsoáziával. János bácsi beszéde után a cselédség egy kicsit megnyugodott, a katonaság is, de azért egy arra menő katolikus papot bizony csak összelökdöstek. Nagy nehezen tudtuk megmenteni a tisztelendő úr reverendáját. A népgyűlés széjjelmentéve] én aztán megmondtam Jóskának meg Temesi Istvánnak, hogy ne gondolják azt, hogy én a szovjettel, a gyermekotthonnal meg a földosztással nem értek egyet, de a bicska dolgában külön véleményen vagyok, és igen kívánatos volna, ha Pista a következő agitációs beszédében kifejtené, hogy a bicska használata nincs ugyan megtiltva minden körülmények között, de azért mégis ajánlatos, hogy ha már sor kerül rá, hát értelmesen használtassák. Ebben mintha meg is állapodtunk volna. Nem is hallottam én aztán jó Ideig semmi rosszat a debreceniekről. Utána én a pétervári front megszervezésén dolgoztam, egy egész más vonalon. Egyszer csak kapok a hadseregfőparancsnokságtól egy Igen szigorú tele- fongramot, melyben a főparancsnok ismételten és szigorúan felszólít, hogy az ilyen és ilyen számú főparancsnoksági parancsot haladéktalanul hajtsam végre, vagyis jelenleg a füredi frontszakaszon garázdálkodó Nagy Józsefet veressem vasba, s küldjem fel a főparancsnokságra, a bandáját pedig azonnal fegyverezzem le, oszlassam fel stb. stb. Hű, az árgyélusát, mondom, vajog mit csináltak ezek a bitangok megint? Kaptam magam, s az öreg Korbély Jánossal, meg vagy tíz huszárral lóra ültünk, s még aznap délután elindultunk Borsodlvánka felé. Ogy éjjel két óra tájban érkeztünk a falu alá. Rendes jelszó és jelhang leadása után tovább engedett bennünket a cselédházig az őrt álló debreceni katona, ott találtuk aztán az egész kompániát, egy sereg cselédtől körülvéve, Pista apostoli beszéde megint Oroszországról szólt, mikor benyitottunk a füsttel teli cselédszobába. Jóskát meg az atyafiakat elhívtuk egy másik helyiségbe, s szigorúan vallatóra fogtuk őket. Hát gyönyörű dolgok kerültek napfényre, mondhatom. Kitűnt, hogy Jóskáék földet osztottak, annak rendje és módja szerint, még írást is adtak róla. Pecsétes írást. (Egy régi uradalmi címeres pecsétből csinálták a pecsétet). Ez az egész kataszteri operáció Igen egyszerűen oldódott meg Jóskáé'knál. Egy cetlire vagy néha újságpapír szélére ráírták, hogy adatik például Kovács János elvtársnak tizenöt katasztrális hold, ennyi meg ennyi legelő, ennyi meg ennyi erdő stb. Aláírva: a debreceni kommunista terrorcsapat parancsnoksága, Nagy József parancsnok és Temesi István a- gitátor (mert hogy egy ilyen természetű operáció nem megy agitátor nélkül). Erre a papirosra aztán ráütötték a pessétet, s isten-ember előtt a földosztás végre volt hajtva. Ilyen cédulát találtunk mi igen nagy számban. Sőt az is kitűnt, hogy az ilyen Kovács Jánosok kaszálták is már vígan a finom gyönge életet ezen vagy azon az urasági legelőn. Volt ott más is, például ruhaosztás, ami szintén nem ment utolsó számba. Az meg úgy lett végrehajtva, hogy valamelyik kastély elé oda- csődítettek egy halom embert, kiválasztották a rongyosruhá- júakat, s annak rendje és módja szerint felruházták őket. Láttunk is mi másnap egy egész sereg fura öltözetű embert. Akadt ott frakk, lakkcipő, finom, csipkés női selyemruha a mezítlábas cselédasszonyokon. De a baj nem is ezen az egyszerű kommunizáló apróságokon volt, hanem abban, hogy Jóskáék agyonlőttek valami pusztai ispánt vagy jószágigazgatót vagy mit, szerintük azért, mert igen okvetetlenkedett. Mindezt persze azért tették, mert ezt oroszosnak, mert ezt forradalminak találták. Az öreg Korbéllyal egy kicsit visszavonultunk, meghánytuk-vetettük a dolgot, de sehogy se tudtuk elhatározni magunkat arra, hogy az írott parancs betűi szerint járjunk el. Hiszen minden annyi tisztességgel csinálö- dott, hogy nem volt lelkünk még csak az elítélésre sem. Nem tartottak azok meg maguknak semmit. A legjellemzőbb az, hogy bár minden kastély pincéje színültig volt borral, ezek a fiúik nem nyúltak hozzá, egy pohárral se ittak, mert szesz tilalom volt. Lakatot és pecsétet vertek a pincére és élő embernek nem volt oda bemenetele. Egyszóval, ezek a fiúk nem csináltak semmi olyat, amit annak lehetett volna minősíteni, hogy a saját hasznukra csinálták. Ezzel szemben pedig a mi kezünkben parancs volt, amit ha törik, ha szakad, végre kellett hajtani. Viszont ez se volt könnyű dolog. Jól tudtuk, hogyha mi ott a helyszínen próbáljuk őket lefegyverezni, annak jó vége nem lesz. Rostává lőnek bennünket, az bizonyos. Tehát taktikához folyamodtunk. Parancsot adtunk, hogy a társaság vonuljon be Besenyőtelekre, s mint jó kommunisták, majd a dandárnál fognak szolgálatot teljesíteni. Meg is érkezett másnap úgy tizenegy óra tájban nagy nótaszóval a debreceni terrorcsapat Besenyőtelekre, ahol a községháza előtt Sá- rai-Szabó várta őket egy erős századdal, nekik állított géppuskákkal. A fiúik azonnal látták, miről van szó, és kétségbeesetten tekintettek hol rám, hol a vén Korbély lesütött ábrázatára. — Vigyázzl — vezényelt Sárai-Szabó. A fiúk a fegyverszí- jat erősen markukba tartva halálos csendben álltak velünk és a géppuskákkal szemben. Ez a hldegverejtékes egymásra nézés egy Jó percig tartott, miközben az öreg Korbély lassan Nagy Jóska felé lépett, s atyai hangon szólt hozzá: — Jóska, Jóska gyermekem. Add ide a puskádat, édes fiam. Add ide, gyermekem, Add ide. Jóska véres, fáradt szemét az öregre emelte, lassan levette válláról a puskát, halálos sápadt arccal, reszkető kézzel adta át a vén huszár szintén reszkető kezébe a kilencvenötös mann- lichert. — Fegyvert gúlába, szerelvényt le! — hangzott Sárai gépies kommandója. Halálos csend. A fiúik kétségbeesetten tekintenek Nagy Jóskára, aki lemondólag int a kezével. A szerelvényt letették, a puskákat gúlába állították, gyerekes félelemmel néztek Sá- rai-Szabó Tibor szigorú arcába. — Hátra arcl Indulj! — hangzott tovább a borzalmas vezényszó, s a fiúk kegyetlen biztonsággal indultak hátra, visz- szahagyva az annyira szeretett puskákat és géppuskákat. — Állj! Hátra arcl A debreceniek vagy tíz lépésre a szerelvényeiktől szemb* fordultak velünk, miközben Nagy Jóska és Temesi István feszesen állott vigyázban Sárai-Szabó előtt. Az Icce-gyerek már hozott is két láncot, amivel nekünk a parancs szerint láncba kellett volna vernünk a debreceni kommunista terrorcsapat parancsnokát és helyettesét, a sok vihart látott Temesi Istvát. Az öreg Korbély János feszes vl- gyázzban jelentkezett: — Dandárparancsnok elvtársi Korbély János... Korbély János. .. tisztelettel jelentkezik... a további parancsért— A vén, kemény Korbélynak olyan nedves, olyan fényes lett a szeme a benne ingerkedő könnycseppektől és végtelen ta- ■ nácstalan könyörgéssel tekitett hol rám, hol Sárai-Szabóra, hol pedig a keményen előttünk álló két debreceni gyerekre. Sárai maga is tanácstalanul bámult rám, majd a fiúkra, irtózatosan küzdve magával, hirtelen sarkon fordult és bement a községházára. A vén Korbély rám nézett, s könyörgéssel kérdezte: — Karikás elvtársi? Én a láncokat tartó Icce-gyerekhez fordultam, s alig hallhatóan tudtam csak kinyögni: — Vidd Innen, Jóska, azokat a láncokat. Vidd el, Jóska. Ver je meg az Isten a fajtájukat. Vidd a fenébe. A vén Korbély boldogan tisztelgett, víg megértő ábrázat- tál fordult a két fogoly felé: — Jóska, menjetek, gyermekeim, amerre láttok. Legyetek okosabbak, gyermekeim. Legyetek okosabbak, fiaim. És a két lefegyverzett, bátor katonája a ml háborúnknak gyalogosan elindult Füzesabony felé. A többiek visszakapták puskáikat, és belőlük alakítottunk egy nagyon jó századot, a- mely a 39-es dandár második zászlóaljában derekasan harcolt a diktatúra bukásáig, s mindig nagy szeretettel beszélt Nagy Jóskáról. Mi is ... Így mi a hadseregfőparancsnokságnak ezt az egyetlen parancsát nem hajtottuk végre. Nem bírtuk. Pedig volt erőnk hozzá... Szegény Nagy Jóskát a diktatúra bukása után az egri püspök székhelyén felakasztották a fehérek ... Egerben. KASSÁK LAJOS: FIATAL MUNKÁS Hozzád, beszélek, akt nem vagy több és nem vagy kevesebb nálam, akit embernek mintázlak, bár értelmetlenül duzzogsz s hetenként hat napra felismerhetetlenné mázol a gyárak piszka. Kidolgozott kezemet beleteszem a kidolgozott kezedbe. Testvéri Mi az erő fiaink vagyunk. Elválaszthatatlanul egyek vagyunk az űrben, mint a vándorló meteorok és a kicsépelt búzaszemek A lávázO' vér kovácsol minket össze. Sohse kérdeztem hány éves vagy, mi a neved, honnan gombolyítod a sorsod? Ha összebukkanunk sohase csodálkozom, hogy szőke vagy barna a színed. ö mi értjük egymást rettenetesen. Véletlenek és évszázadok hiába spekulálnak velünk. A hidak diánk hevernek. A hidak örömmel kölykeznek nekünk hidakat, s a leszámolás bizonyosságával telepített a homlokunk, s tudjuk, vérünkben dolgozik az tgazságtevés órája és tudjuk, csak a mi rombolásunkon kövezhetik fel az új falakat. Aranyat, fényt és meleget préseltek belőlünk. De mi hiszünk a felásított kapukban és szabad utak lehetőségében a szabad mezőkön. Az utcák keresztjein ismertelek meg. A kldobottság nyirkos ege alatt, az idétlen szeretkezéseknél, a kenyértelenségben, az Iskolakerülésnél az olcsó tolvajkodásnál, aminek rádkovászolödott az árnya s most sötét bélyeggel a homlokodon mindenáron indulni akarsz. Indulni akarunk a magas töltésen. Lent eszelősen összemosakodtak a partok. De mi Ismerjük a célt. Hitek mdglyáznak: Máglyák énekelnek. Cél! Cél! Az élet boldog zászlót játszanak a perspektívában, ö, megtalált fiatal testvérem. MÁRCIUSOK Márciusok aranyhullámait beszéltetem magamból. Testvérek! ö megharcolt kezek találkozása isten előtt. Napok reménytelenséget zászlóznak. Sikolyt ás mindnyájunkért, akik most szörnyű reflektorok alatt állunk, összetört lámpásokkal a szemeinkben. Csak állunk s fölborzolt álmaink szétcsurognak az éjszakában. Szívünkön szeretettüzmáglyák szenvednek: Oroszország! ArvaTiomlokunkon énekelnek a megboldogult öklök. Oroszország! Oroszország! Durunggal, késsel, csizmasarokkal és gépfegyverrel szakított sebeink. bíbor dicséretgyertyákkal világítanak feléd, ö elsőszülött testvérünk. Győzelem! Győzelem! Győzelem' Moszkva lealázkodott tornyai fölött megállt az új csillag. Határok föltüskézett határokat zabáinak. Megharcolt emberek gyökeresedünk a térben: Örömüvöltés. Győzelem! Győzelem! Győzelem! TSSbmásiiámmk;
