Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-13 / 11. szám
Mi vár ránk márciusban? Már folynak az 1980-as Csehszlovák Sparta kiád versenyei Az idei hosszú tél és a kiadós havazások tó teltételeket teremtettek a SZISZ-alap- szervezeteknek és a pionír csoportoknak különböző sport-, turista és honvédelmi versenyek, rendezvények megszervezéséhez. A tavasz közeledtével szorosan összefügg a spartakiád-tömegsportversenyek 1978-79 évt naptárában szereplő további lépcsőzetes versenyek előkészítése és lebonyolítása. A lépcsőzetes pionírversenyek sportgimnasztikában, asztaliteniszben, kosárlabdában és röplabdában márciusban járási kerületi fordulókkal folytatódnak. A pionír csoportok ne feledkezzenek meg arról, hogy nemsokára befejeződnek a ,,Mindig kész“ elnevezésű országos honvédelmi úttörőjátékokba besorolt honvédelmi versenyek alapfordulói. Az egyes sportágak járási fordulóira áprilisban kerül sor. Az asztalitenisz egyéni- és csapatversenyeinek kerületi fordulóit, amelyen ifjúságunk valamennyi rétege részt vehet, 1979. március 18-ig kell megrendezni. Az országos döntő 1979. április 13 és 15 közt lesz jihlavában. Március folyamán meg kell kezdeni a középiskolák és a szakmunkásképző iskolák SZISZ-alapszervezeteiben a tanulóifjúság nyári olimpiáján szereplő sportágak — ez atlétika, a kerékpárverseny, a labdarúgás és a röplabda — alap fordulóinak lebonyolítását. A Honvédelmi Szövetség alapszervezetet- vei szorosan együttműködve megrendezzük a légpuska-céllövö verseny alap for dűlőit, e- zeket április végéig kell lebonyolítani. A főiskolai röplabda-, futball-, kosárlabda- és úszóliga márciusban a második forduló- vál folytatódik. Március végéig kell megszervezni a főiskolát honvédelmi játékok alap fordulóit, melyek keretében a hallgatók péllövésben, úszásban és gátfutásban mérhetik össze e- rejüket. A főiskolai teremfutball kerületi fordulóit 1979 március 15-ig kell lebonyolítani. Március 21-én, a tavasz első napján a gyermekek, fiatalok és a felnőttek tömegesen állnak rajthoz a „100 tavaszi kilométer“ jelvény elnyeréséért. A SZlSZ-alapszerveze- tek és a pionírcsoportok a részvételt szelvényeket Idarabja egy korona) a SZISZ járási bizottságainál vehetik át. Mindenki, a- ki március 21-től augusztus 31-ig eleget tesz a verseny feltételeinek, a kitöltött részvételt szelvény benyújtása alapján a SZISZ vagy a Csehszlovák Testnevelési Szövetség járási bizottságán megkaphatja a „100 tavaszi kilométer“ jelvényt. A tavasz közeledtével beszélnünk kell szocialista hazánk legnagyobb lépcsőzetes tömegversenyéről, a Smena és a Mladá Fronta terepfutó versenyéről. Az immár 20. alkalommal megtartandó verseny rendezői akárcsak az elmúlt években, a SZISZ KB. a SZISZ Pionírszervezetének Központi Tanácsa, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség tömegsportokkal foglalkozó bizottsága, valamint a Smena és a Mladá Fronta napilapok. Az idei versenynek különös fontosságot kell tulajdonítanunk, mivel részét képezi az 1980. évi Csehszlovák Spcrtaxiád kiemelt sportversenyeinek. Az, akt már e- zen a versenyen rajthoz áll, bizonyíthatja, hogy csak az lehet sikeres, aki szorgalmasan készül és rendszeres edzéseket folytat. Éppen ezért márciusban tanácsos minden alkalmat megragadni az edzésre, annál is inkább, mert az alapforáulókat március 15- ig le kell bonyolítani. A járási fordulókat április 20-tg, a kerületi fordulókat pedig 1979 május 13-ig rendezik meg. A Smena és a Mladá Fronta terepfutó versenyének országos döntőjére a Hluboká nad Vltavou-i kastély parkfában kerül sor május második jelében. Az egyes kategóriákra, a pályahosszra, a versenyszabályokra és a továbbjutást kulcsra vonatkozó bővebb információkat az érdeklődőknek a SZISZ járást bizottságai nyújtanak. KOKOSKA JOZEF a SZISZ SZKB testnevelési és honvédelmi osztályának vezetője Asztalitenisz torna A tardoskeddi (Tvrdosovce) SZISZ-alapszervezet és a helybeli Jövő Efsz üzemi SZISZ szervezete közösen rendezett asztalitenisz-tornát. A két szer vezetet 6-8 játékos képviselte, mindenki mindenkivel mérkőzött. Szoros küzdelem után a végeredmény 20:17 lett az efsz fiataljainak Javára. A versenyzők közül legsikeresebb Ludas Elemér volt, aki egyetlen pontot sem vesztett. A torna jónak bizonyult és a rendezők megegyeztek abban, hogy a jövőben bővítik a kapcsolatokat és további közös akciókat szerveznek. —BG— i.. ezúttal nemcsak a világr szerte hírnevet szerzett hatásos tömeggyakorlatokra összpontosul majd a figyelem. Testnevelési és sportmozgalmunk ötévenként ismétlődő nagy ünnepét ezúttal szélesebb spektrum jellemzi. Az 1980-as Csehszlovák Spartakiádon u- gyan. ismét a már hagyományosan a hatalmas prágai stra- hovi stadionban lebonyolításra kerülő gimnasztikái jellegű fellépések jelentik majd a csúcspontot, egyenrangú szerepet kapnak azonban az ugyancsak nagy tömegeket megmozgató, gazdag és váltotzatos sportvers senyek is. Hármas cél A spartakiád sportrendezvényeinek szervezői három célt tűztek maguk elé. A sportágak versenyein egyrészt újabb ifjú sporttehetségeket fedeznek majd fel, másrészt a számos tömegjellegü akció a lakosság széles tömegeinek a rendszeres sportolásba való bevonását Is szolgálja. Harmadrészt pedig — de nem utolsósorban — az élsportolók nemzetközi részvétellel folyó küzdelmet az 1980-as moszkvai olimpiára való felkészülést is szolgálják. Főleg a kollektívák tömörítése, a teljesítménypróba, a minél nehezebb külföldi ellenfelekkel való mérkőzés a cél. i Már folynak a versenyek A spartakiád sportrésze hivatalosan 1979. június 22. — július 8. között kerül sorra. Az ünnepélyes megnyitó, június 25-én lesz a bpátislavai Ipter- -pályán, azonban egész sor, a spartakiád égisze alatt rendezendő sportverseny már lefolyt vagy éppen ezekben a napokban kerül megrendezésre. így a főiskolás és egyetemista sportolók január végén Zvolenban a Csehszlovák Umiverziádé téli részében nyolc sportágban versenyeztek, a té= 11 sportágak ifjú reménységei a Tehetségek Spartakiád-kupá- ja elnevezésű versenyen Libe- recben küzdöttek az érmekért és sor került már a hagyományos sokolovi honvédelmi verseny országos döntőjére is. A SZISZ is hozzájárul A spartakiád jelentőségét jellemzi, hogy a CSTSZ mellett a különböző társadalmi és tömegszervezetek, a különböző reszortok is nagymértékben kiveszik részüket a szervezésből. SZISZ-vonalon például az asztalitenisz-versenyek még az elmúlt évben megkezdődtek, a kilencedik országos döntő, a- melyen bemutatót tartanak majd a csehszlovák válogatott tagjai is, április 13—13-én lesz Jihlavában. A legnagyobb tömegeket ezúttal Is a Mladá fronta és a Smena futóversenye mozgatja meg. A legjobbak május 19-én a Hluboká nad Vltavou-ban rendezett döntőben találkoznak. Nagy népszerűségnek örvendenek a SZISZ-tagok között a kispályás focitornák is. A döntő az év végén, Olomoucban lesz. U= gyancsak kedveltek a sparta- , kiád alkalmából rendezett lábtenisz- és röplabdatornák is. A . Jubiláló, alakulásának harmincadik évfordulóját ünneplő Pionírszervezet is egész sor tömegsportjellegű rendezvénynyel járul hozzá a testnevelési program bővítéséhez. Mindenki másképp csinálja ... és mégis mindenki egységesen: saját vonalán nagyszabású rendezvényekkel rukkol -ki a szak- szervezet [elsősorban az üzemekben és vállalatoknál folyő alapfordulőkon van a hangsúly), kitűnő lehetőségeket nyújt a sportot kedvelő fiataloknak e téren a hadsereg. Itt elsősorban az atlétikai, az üsző-, a cselgáncs- és a torna- -versenyeken lesz a hangsúly,, de egyéb sportágak, köztük néhány speciális jellegű (katonai háromtusa, mezei futóverseny) is helyet kap. Már említettük az unlverzlá-- dé téli részét, melyen 580 diáksportod vett részt. A nyári sportotkban Prágában, június első hetében fognak versenyezni az egyetemisták. A Középiskolai játékok egyes sportágakban Jelenleg az alap--, a járási- illetve némelyik sportágban már a kerületi fordulóknál tartanak. Ezekben az oktatási tárca által szervezett versenyekben már a szlovákiai és csehországi döntők előkészületein fáradoznak a szervezők. Az országos döntők műsora a következő: a kosárlabdázók április 21—24-én Bratislavéban, az atléták május 24—27-én Nyitrán,; a kézilabdázók június 19—23-án Havlíőkov Brodban, míg a röplabdázók Június 22— 25-én Ostravában mérkőznek. A honvédelmi verseny fináléja június 22. és 25. között lesz Táborban. A rátermettségi verseny A rátawnettségi Jelvényért folyó versenyeknek (Ódznak zdatnosti BPPOV a PPOV) szép hagyományai vannak Dél-Szlo- vákiában is (elsősorban a du- naszerdahelyi járás Jeleskedik). A sokoldalúságot és kitartást követelő BPPOV-versenyek döntője a tanuló-korosztály számára (2iaci) szeptember 8. és 12. között, az ifjúságiak (do- rast) számára pedig szeptember 13. és 16. között lesz Martinban. A Szlovák Szocialista Köztársaság három kerületéből, valamint Bratislaváből az első helyet megszerző Járás csapata Jut tovább, azonkívül még további hét — a legtöbb pontot szerzett — járás együttese. Megannyi kiváló lehetőség testkultúra-színvonalának bizonyítására, emelésére.. (major) Beszélgetés Jan Petrakovié elvtárssal Bratisl A közvélemény vajmi keveset tud a Bratislava-vidáki járás sportjáról, aminek talán az az oka, hogy a legtöbb esetben azonosítják a főváros sportjával. Mi jellemzi ezt a járást a testnevelés és a sport terén? — Járásunk sportélete hasonlóan alakult, mint Szlovákia bármelyik más járásában. A legelterjedtebb ' sportok közé nálunk is a labdarúgás sorolható és az utóbbi Időben az asztalitenisz kezd olyan színvonalra feltörni, ami később büszkeségévé válhat járásunknak. + Minket elsősorban a tömegsportokkal kapcsolatos kérdések érdekelnek. Ebben a járásban milyenek a fiatalok spqrt- és testnevelési lehetőségei? — Feltételeink nagyon jónak mondhatók. Járásunkban öt ven hét testnevelési egyesület működik, holott csak ötvenkét olyan község van, a- hol a lakosok száma meghaladja az ötszázat. Ezek az egyesületek Jellegüknél fogva semmiben sein különböznek a déli járások egyesületeitől. Elsőrendű feladatuk a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok sportolási és testnevelési feltételeinek megteremtése. Kitűnő eredményeket értünk el az úgynevezett nem regisztrált sportolók táborában. Járásunkban az emberek tömegesen kapcsolódnak be e különböző sportjátékokba. A legelterjedtebbek az alkalmi labdarúgó-tornák, az asztalitenisz-versenyek, de az utóbbi időben a teke Is kezd teret hódítani. Elég sok olyan testnevelési egyesület van járásunkban — például a miloslavovi és a Dunajská Lu2ná=i — amelyek nem az élsportok, hanem a tömegsportok fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. Megemlíteném még a félteket (Tomasov). Ebben a faluban nemrégen készült el az új tekepálya, ami a tornaterem közvetlen közelében vám, Így mintegy testnevelési komplexumot képez. A mozogni vágyók igazi otthonává vált. A jövőben szorosabb kapcsolatot akarunk teremteni a helyi iskolákkal, mivel a tanulóifjúság testnevelésében még sok a kívánni való. Támogatni akarjuk a tekézőket és az asztaliteniszézőket is. Járásunkban a községek egyesítése is pozitívan hatott a testnevelés fejlesztésére. Példa erre a Nová Dedinka-i test- nevelési egyesület, amelyben az integrálódás után mindjárt megtalálták a sport fellendítéséhez vezető u- tat. El szeretném még mondani azt is, hogy a tömegsportok terén ott tudunk jó eredményeket elérni, a- hol a pedagógusok ős a tömegszervezetek vezetői nem zárkóznak el az együttműködéstől. + Az anyagi feltételek megteremtése ebben a járásban is az első számú kérdés. Milyen előrehaladást értek el e téren az utóbbi években? — Az elmúlt ötéves tervidőszakban főleg a kevésbé Igényes sportlétesítmények építésére helyeztük a hangsúlyt. Szinte valamennyi a Z-akció ban készült el. Több új tornatermet adtunk át. Jók a tapasztalataink az összeszerelhető Buíina típusú tornatermekkel, de vasszerkezetű tornatermek is épültek, illetve épülnek járásunk területén. Az utóbbiak főleg a mezőgazdasági üzemek hozzájárulásával létesülnek. Jelentős eredménynek tartjuk azt is, hogy az elmúlt években valamennyi kézilabda- és, röplabdapályánk aszfaltburkolatot kapott, így ezeket az egész év folyamán más célokra is igénybe vehetik a falusi tömegszervezetek. A SZISZ és a HSZ alapszervezetei élnek is ezzel a lehetőséggel. + A legtöbb dél-szlovákiai járásban hiányoznak még a fedett sportlétesítmények, uszodák. Milyen a helyzet a Bratislava-vidéki járásban? —- Itt sem Jobb. Főleg a járás déli falvaiban érezzük ezek hiányát, pedig a feltételek jónak mondhatók. Ezen a vidéken elég sok hévízfor- rást találtak, de fedett uszodát eddig még nem építettünk, mivél nem találtunk sem kivitelezőt, sem kellő anyagi fedezetet. Dunajská Luínában öt évvel ezelőtt elkezdték egy uszoda építését, de amikor kiderült, hogy túlságosan drága, leállították az építkezést. +. Ilyen körülmények között menynyire jutottak az úszásoktatásban? — Az eredmények nem rosszak, de távolról sem lehetünk velük elégedettek. A legtöbb, segítséget ezi- dálg a jnb oktatási osztályától kaptuk. A főváros közelében levő falvakból autóbusszal szállították a tanulókat a fedett uszodákhoz úszás- oktatásra. Az uszodák használati díja magas volt, így nehézségeink támadtak. Ezt a kérdést a közeljövőben a Fővárosi Nemzeti Bizottsággal közösen akarjuk megoldani. Természetesen még Így Is vannak tartalékaink. Szerintem az eddiginél sokkal jobban ki lehetne használnia nyári időszakot az úszásoktatásra. Kísérleteztünk niár különböző formákkal, de az eredmény nem kielégítő. ' Kamocsai Imre