Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-19 / 51-52. szám
T vételük is nagy tetszésre talált. Sokat változott az évek folyamán zenei stílusuk? „Megmaradtunk eredeti stílusunknál. Természetesen, sokat fejlődtünk. Üj, pár evvel ezelőtt még szokatlan hangszereket használunk, érdekes hangeífektusok érhetők el velük és éppen ezért jobhan kedveljük őket, mint a hagyományos hangszereket.“ Mi jelentette a legnagyobb örömet az együttes számára? „Nem panaszkodhatunk, sok örömben volt részünk az elmúlt évek folyamán Kimondhatatlan öröm töltött el mindnyájunkat azon a napon, amikor végre saját hangberende zést vásárolhattunk. Első kislemezünk megjelenése is nagy ö- röm volt számunkra Nagyon örültünk műsorunk első tévéközvetítésének, az első bratislavai L^ra fesztiválnak... Egyszóval mindaz, ami új volt, örömmel töltötte el az együttest.“ Az elmúlt 15 év alatt az Olympic mintegy 3000 koncertet adott, három világrész 18 országában lépett fel. Melyik fel lépésük volt a legemlékezetesebb? „Franciaországi szereplésünkre emlékezünk vissza legszívesebben Egy évig tartózkodtunk ott, leggyakrabban Párizsban szerepeltünk. Műsorunkat közvetítette a francia tévé, különböző klubokban léptünk fel, pár lemezt is feljátszottunk. <Ux/ofUu. llj' Jfau-e+'g, A franciák hálás, megértő közönségnek és kitűnő vendéglátóknak bizonyultak. Nagyon élveztük az ottlétet.“ Ez a tizenötödik év komoly évfordulónak számít. Készítettek ebből az alkalomból valamilyen emlékmüsort? „Igen. A prágai Lucerna színpadán tartottuk meg jubileumi elöodásunkat. Felidéztük régi sikeres számainkat, felcsendültek a régi roc’n’roll dallamai, s meghívtuk azokat a művészeket, akik az évek során valamilyen kapcsolatban álltak együttesünkkel. Műsorainkban fellépett Pavol Chrastina, Pavel Böbék, Jozef Läufer, Naía Urbánková és Jifí Korn. Mégsem volt ez hagyományos emlékműsor, hisz a régi számok mellett legújabb szerzeményeink is felhangzottak. Ezzel a hangversenyünkkel egyben hódolattal adóztunk annak az e- gyüttesnek, amely aranybetükkel írta be nevét a könnyűzene történetébe. Igen, eltalálta, a Beatles-ről van szó.“ Legközelebbi terveik? .Jelenleg lengyelországi turnénkra készülünk, utána ismét Itthon lépünk fel. Most folynak a Prágában előadásra kerülő karácsonyi műsorunk próbái is.1*—*— —;. Kik az együttes tagjai? Mindenekelőtt Petr Janda, az e- gyüttes alapítója és vezetője, Mirek Berka, a népszerű beit- -komikus, Petr Hejduk, aki már nyolc éve dobol az együttesben és Milan Braum gitáros, ő a csoport legfiatalabb tagja. fivfordulójuk alkalmával azt kívánjuk, hogy még legalább 15 évig maradjanak a fiatalok kedvencei. Darina Muchová AZ OLYMPIC - EGYÜTTES Ein Kessel Buntes szórakoztató revű-műsorban ts felléptek. A lengyel tévé szintén készített velük önálló műsort a „Studio 2“ népszerű műsor számára. Ez év nyarán Jugoszláviában turnéztak. , A budapesti fiatalok a négy énekest egy tíztagú zenekar kíséri, amely Black Beautiful Circus elnevezéssel ismert. Mindezt két női vokál egészíti ki. A BONEY M legnépszerűbb énekesnője, Lis Mitchell, így vallott magukról: — Az együttes neve fejezi ki leginkább milyen is a zenénk. Imádjuk a dinamikus, minden testrészt megmozgató energikus zenét, a ritmust, amely az emberből minden fáradtságot kiűz. Tudni kell, hogy előadásainktól elválaszthatatlan a tánc. A tánc show- müsoraink szerves része. Téves azonban az a feltevés hogy a zenével együtt a táncot is gyakoroljuk. Ha megszólal a zene, mi nem tudunk egy helyben maradni és csak énekelni. Azt hiszem minden fiatal, aki rock- és blues-párti, az szereti zenénket. Az ő számukra énekelünk és táncolunk velük. Továbbra is hasonló dalokat szeretnénk énekelni, mint a Daddy Cool. Ezért is szinte minden egyes dalt Frank Farian komponál. A lemezgyűjtők figyelmébe ajánlom, hogy két Boney M kislemez van forgalomban Magyarországon. A Belfast és Ma Baker az egyik, a másik most, a közelmúltban jelent meg a nagy slágerrel: Barna kislány a ringben címmel. A szlovák lemezkiadó, az Opus szintén kiadott egy BONEY M nagylemezt az első két nagylemezből összeválogatva. A lemez már kapható az OPUS lemezboltjaiban. Ezáltal alkalom nyílt arra, hogy a csehszlovákiai fiatalok is egy kis diszkó-csemegére találjanak. Bogdány Géza A szerző felvétele Frank Farian neve csak azok számára ismerős, akik figyelemmel kísérik a BONEY M slágerek szerzőinek nevét. Ez a 36 éves fiatal- ' ember egyszeriben abbahagyta a német nyelvű zeneszó mok éneklését. Az egyik alkalommal komponált egy dalt — Baby, Do You Wanna Bump címmel, vegyeskórus számára. Az összes han got saját maga egyedül é- nekeite. Playback (visszajátszás) segítségével elkészült a felvétel. Az egyszemélyes kórusnak a BONEY M nevet adta. Mikor az említett szerzemény sikeresnek bizonyult Hollandiában, és kérték a tévében való szereplést, ekkor Farian nehéz helyzetbe került. Ugyanis a BONEY M csakis a lemezborítókon volt, a valóság nem létezett. Frank Farian kiválasztott négy színesbőrű énekest. A Les Humphries Singers egyik énekesnőjét Liz Mitchellt, a fotómodell Marci Williamst, Marcia Barreth volt titkárnőt, valamint a kiváló táncost, a jamaicai Boby Far- rítékon volt, a volőságban nem létezett. Nemsokára megjelent az Igazi BONEY M első slágere a Daddy Cool (Nyugodt papai. Ezt továbbiak követték, mint a Sunny, a No Woman, No Cry és a Lovín Or Livin. Ezek- a slágerek megjelentek egy nagylemez formájában is a „Take Heat Off Me“ gyűjtőcím alatt. Ezzel a nagylemezzel, illetve az első slágerükkel ismertek lettek. Nagy volt az érdeklődés a Boney M lemezek iránt. Nemcsak Nyugat-Eu- rőpából, hanem az egész világból jöttek a meghívások. A különböző tengerentúli tv- társaságok kérésére önálló show-műsorokat készítettek. Közben szorgalmasan látogatták a lemezstüdiókat ts, ahol elkészült következő nagylemezük Love For Sate címmel. Ezen a lemezen o- lyan slágerek voltak, mint pl. a Belfast, a Ma Baker, a Gloria: Can You Waddle című szerzemények. Ha már a lemeznél tartunk, akkor í- de kívánkozik megemlfteni, hogy a harmadik albumuk az Éjszakai utazás a Vénuszra (Nightflight To Venus) ez év áprilisában került a le mezpiacra szokatlan nagysikerrel. A lemez megjelenése utáni negyedik napon már több mint 500 ezer példány kelt el, ami platinalemezt jélent. Az aranylemez kritériumai már az első napon teljesítve voltak. A leméz legismertebb slágere a Babylon tolyól (Rivers of Babylon). További sláger a Festő és a Barna kislány a ringben (Brown Girl in the Ring). A tavalyi év legnépszerűbb diszkó-együttese, az NSZK-ban dolgozó BONEY M, rövid idő alatt a világ élvonalába került, a slágerlisták éllovasa lett. Dalaik több hónapon keresztül vezetik a ranglistákat. Az e- gyüttes életében jelentős e- semény volt a múlt évi bratislavai szereplés a Bratislavai Líra gálaműsorában, u- gyanis ez alkalommal léptek fel először szocialista országban. Ezt a fellépést további meghívások követték az NDK-ből, ahol az BONEY M slágereket nemcsak a diszkókból ismerik. Ebben az évben alkalom nyílt arra, hogy megismerkedjenek a BONEY M-mel élőben is. Egy hétvégén három koncért keretében több mint ötvenezer fiatal tapsolt a BONEY M-nek a Kisstadionban. A turnékra Frank Farian nem megy el, csak a stúdiókban dolgozik, csakis a lemezen énekel velük. A Közületek is sokan láthatták az ABBA-ról szóló filmet. Rossz film, kár volt elrontani az életadta szépet, mesterkedéssel történetet formálni köréjük. Akkor lett volna jó a film, ha az ABBA-hoz nem tesznek semmit. Csak a zenéjüket adják, és csak az igazi hétköznapjaikból vesznek filmre részleteket. A film járja a világot, az együttes bevonult a filmkockák segítségével a legkisebb falvakba is. Nagy sí kerük van. Vajon, nem félnek a hanyatlástól, hogy új együttesek jönnek és „legyőzik“ őket? — fgen, egyszer majd véget ér az egész — mondja Benny. — Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy sokáig az élvonalban maradjunk. Szeretnénk, ha nem lenne tragédia szá inunkra, ha majd visszavonulásra kényszerülünk. A most megszerzett pénzzel okosan bá nnnk, tartalékolunk, nem szeretnénk egysze- majd újból — bárzenészként dolgozni. A felkínált munkaajánlatok kilencven százalékát ma visszautasítjuk. Nem lehet a minőség rovására a mennyiség. Ilyen kifogással talán sokáig kitarthatunk. N« mo«t még erről ne beszéljünk. ■ Táncoló királynő Sokáig az a hír járta, hogy az együttes a Táncoló királynő című számot Gusztáv svéd király és a német Sylvia Sommertet esküvőjére írta. Az az igazság, hogy a nevezetes, esemény tiszteletére adott operaházi gálakoncerten 1976 júniusában valóban elhangzott ez a szám is. Svlvia királynő majdnem elolvadt a gyönyörűségtől. Azután jött egy „szemtelen“ riporter és egvenesen az együttesnek szegese a kérdést — Valóban a királynő tiszteletére írták a Danrteg Qu°en-t? — Nem. Régebben írtuk a dalt — válaszolta Benny. — Egy tizenhét éves kislányról szói, aki nagyon szeret táncolni, ezért ő maga a iánckirálynö és vár egy fiúra, egy „királyra“, hogy vele táncoljon. Igazán örülünk, hogy ez a dalunk éppen illett Sylvia esküvő jéhez is. Először azonban Ausztráliában mu tátink be a dalt 1976 márciusában. Riport ide, riport oda, mintha nem is lett volna riport, elterjedt a hír, hogy az együttes új „király“-számot ír, s a szám majd egy királyi kisbabáról szól. Tény, hogy Sylvia gye reket vár, s a királyimádó svédek legendáka szőttek. Már azt is tudták, hogy az ABBÄ-ek két változatban készítették el az új számot egy leány- és egy fiú-válozatban, s ha kisher cég születik, akkor a fiúszámot, ha hercegnő akkor a leányszámot küldik el a nyomdába. Az együttes azonban úgy gondolta, hogy a királyszámokből elég, és elkészítette a hírei jó ritmusú Fernandót. Nyugati könnyűzenei körökben divatos dolog összehasonlítani az ABBÄ-t a Beatles-együt- tessel. Ügy mondják, hogy egyszer a Beatlesé’; is hangversenyt adtak a királynőnek és két ssámuk között az együttes egyik tagja, john Lennon azt mondta a színpadon: A következő szám után azt kérjük önöktől, hogy akik az olcsó helyen ülnek, azok tapsoljanak, a többiek pedig csak csörögjenek az ékszereikkel“. A négy svéd, mármint az ABBA-ék soha nem tennének ilyen udvariatlanok, írta egy stockholmi napilap. Ok íídvariasak. finom viselke désűek, diplomatikusak, nem szeretik és kerülik a botrányokat. A világ slágerlistáinak élére kerültek, 1976- -ban az ABBA a legnépszerűbb együttes. Tévétársaságok, filmgyárak, hanglemezgvé.rtó vállalatok versengenek, hoav meghíviák őket, hogy műsort, lemezt készítsenek velük. Ausztráliát választották. Óriási tömeg várta okét, amikor 1976 márciusában leszálltak a repülőtérre. Rendőrt segítségre volt szükség, hogy az ABBA-kedvelők „agyon ne szeressék“ őket. A nagy tömeg végigkísérte őket a kontinen sen, Agnetha egyszer olyan kijelentést tett hogy alig láttak valamit Ausztráliából, nincse nek is hegyek, völgyek, vizek, városok. Csak emberek vannak, akik pihenni se hagyják őket, Még abba a bizonyos legkisebb helyiségbe is dkísérték őket. Hogy nem láttak Ausztráliából semmit, ez mrsze túlzás, hiszen ők maguk számoltak be arról, hogy milyen szép csónaktúrákat tettek a tengeren, s hogy milyen érdekes volt a ksn- gururezervátumban tett látogatásuk. Megpróbálkoztak a bumerángdobással is. Ez egy ausztráliai sport. Olyan görbe bot a kelléke, a- i.'.elyet ha elhajítanak, útközben egyszer csak visszafordul. Akié legkésőbb fordul meg, az a legügyesebb dohé. No, hát az ABBA-ék is hajítottak, állítólag Björn volt a győztes. Meg az egész együttes, hiszen a turné után a bumerángról is írtak egy sikeres számot. Bang- -boomerang címmel. Egy ausztráliai tévétársaság készített velük negyvenöt perces, változatos, színes műsort, amelynek az ottani hetilap szerint olyan sikere volt, annyi embert hozott tűzbe, mint amikor az első ember leszállt a Holdon. Üj rekordot érnek el, tizenöt héten át az ő lemezükből fogy e! a legtöbb a világon. Táncoló királynő, Fernando .... Kétmillióval többet adnak el belőle, mint annak idején a Waterloo-böi. Amíg egy sikeres Beatles-lemezből egykor ötvenezret adtak el, most az ABBA legsikeresebb lemeze kétszázötvenezer példányban fogy el. Öriási siker! Miközben az ABBA együttes a nagy utazás fáradalmait pihente ki stockholmi otthonában, riasztó hírek keltek szárnyra róluk. Azt beszélték, hogy repülőgép-szerencsétlenség érte őket, és csak Anni-Frid maradt életben, ám őt se látjuk többé a színpadán, mert nyomorék lett. Ojságok is írtak a rémhírről, sőt a luxemburgi rádió is megerősííe—te, hogy szerencsétlenség történt. Az NSZK televíziója e- gyik egyenes adásában cáfolni akarta a hírt, ezért telefonon hívta az együttest, és már majdnem sikerült is a telefonösszeköttetés, a- mikor ismeretlen ok miatt mégis megszakadt a vonal. Mindenesetre akik eddig nem hitték el a szerencsétlenséget, most azok is gyanakodni kezdtek. A rémhír egy-két lamrzgyárté vállalatnak mindenképpen jól jövedelmezett. Rengeteg kalóz-lemez jelent meg a kereskedelemben ABBA- -temezként. Taiwanban, Honkongban, Sinva- poreban adták el a legtöbbet. A rendőrségnek „csak“ kétszázezret sikerült tefcglaln’a. — Csak valami őrült lehetett, aki elterjesztette rólunk a hírt — vélekedett Benny, az‘án bár bizonytalanul, de hozzátette — vagv azox a pánzéhes emberek, akik a mi kárunkra Takartak gyorsan meggazdagodni. Annyi bizonyos, hogy nincs könnyű étele egy ilyen híres együttesnek. Öriási tömegek avatkoznék be szüntelenül a magánéletükbe. Zsákszámra kapják a leveleket, amelyekben a legbensőségesebb magánügyeik iránt érdeklődnek, hogy például Agnetháék miért házasodtak össze, Fridáék meg miért nem ... Tanácsot adnak, tanácsot kérnek ... Folytatjuk)