Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-19 / 51-52. szám
I Sanyi ka már másodikos. „Ilyen kicsi a világ?“ —1————IMI liMI II—■■'IhH—■■ gyenesen a varrógép E mellől vitték őt a kórház szülészeti osztályára. Koraszülés. — Fia született, ahhoz képest, hogy a vártnál egy hónapnál előbb jelentkezett, nagyon is életrevaló. Nézzük csak a súlyátl Nővérke, kérem a gyerek kórlapját ... A szülőanya elfordította fejét az áradozó orvostól, — Vigyék a gyereket. Nincs apja. Maguknak adom, jobb, ha nem ts mutatják meg, én már holnap itthagyom a kórházat. Az orvos először azt hitte, hogy az anya félrebeszél, a szülés bizonyára kimerítette. Szokott az így lenni, ezért Intett a nővérkének, hogy a kismamát vigyék a szobára. Csak este csodálkozott el igazán, a- mikor megtudta, hogy a furcsa viselkedésű fiatalasszony megszökött. Néhány száraz a datot hagyott magáról: Született 1952. április 14-én, varrónő, albérleti lakásban lakik, hajadon, a gyermek apja ismeretlen. Amikor behívatták őt a nemzeti bizottságra, ismét tiltakozott: az istenért ne mutassák meg neki a fiúcskát, nem a- karja látni. — Sanyikénak hívják ... — Vegye úgy, hogy nem is hallottam, amit mondott. Világosan megmondtam, nem kell a gyerek. A nemzeti bizottság dolgozója ennyi hidegvérüség láttán egy félig kitöltött nyomtatványt tolt a leányanya elé. A nyomtatványon a kórház kérte Sanyíka csecsemőotthonba történő felvételét. — Hazaviheti, nem kell a- zonnal döntenie — mondta csaknem kérlelve az ügyintéző. Csak akkor szólalt meg, amikor már aláírta a nevét: Nincs mit meggondolnom. Ezzel eldöntötte fia, Sanyl- ka sorsát. Ö, az erős felnőtt, aki családban, kényelemben nevelkedett, sőt az is meglehet, hogy szeretetben. ű döntött egy ártatlan, magatehetetlen gyermek sorsáról. Kegyetlenségnek tartom, ha a szülők gyakorolják hatalmukat gyermekeik felett, de éppúgy kegyetlenségnek tartanám, ha a szülőket megfosztanák szülői kiváltságaiktól, kötelezettségeik gyakorlásától. egszokta az új életM módot: az új iskolát, a tanárokat, azt, hogy neki tíz perccel korábban kellett elindulnia az autóbuszra, mint a többieknek, azt,"'hogy míg osztálytársai atlétizáltak, azalatt ő a következő órára készült. Másodikos volt, amikor a bernolákovói csecsemőotthonba került gyakorlatra. Itt találkozott először Sanyikéval, s a kéthetes kötelező gyakorlatból a végén hat hét lett. Mónika: — Az otthonban a gyermekek mindent kapnak a neve löktől, törődést, ellátást, sőt, azt hiszem, még gyengédséget is, csak éppen senki sem osztja meg velük az, életét. Ami ott van, az színtiszta pedagógia. Nincs idő meghitté varázsolni egy egy pillanatot, titkokat és csodákat felvillantani a gyermekek előtt. Nevelni kell — bizonyos elvek szerint, és nem aszerint, hogy melyik gyermek milyen. ben hangzót, a Mónika-anyukát. — Senki sem akadt fönn Mónika-anyukán. A lányom o- lyan környezetben mozgott, a- hol tulajdonképpen tantárgy volt a betegsége. Tudta, hogy a szíve miatt képtelen lesz kihordani gyereket, sőt közvet lenül az érettségi előtt egy kórházi kivizsgálás után keze lőorvosa nyíltan megmondta, hogy a szíve ugyan rendben van,' de egy esetleges terhesség nagyon rontana az állapotán. Ezért nem csodálkozott a rokonság a Mónika-anyukán. „Ahhoz, hogy valakiből, szülő legyen nem feltétlenül, fontos, hogy a csecsemő az ő testében fogamzzék meg, hiszen minden férfi — szülő. Annak ellenére, hogy a magzatot megszületésükig kizárólag az anyák táplálják.“ — Ez idézet a gyermeknővé^ rek pszichológiai tankönyvéből. Százszor ts elolvastam, míg döntöttem, hogy Sanyiké anyukája leszek — mondja Mónika. tó kisgyermekre, mint ahány a jelölt. Családjogi törvényeink a családhoz való* kötődést szorgalmazzák, ezért a vérszerinti szülőknek az utolsó pillanatig minden esélyük megvan arra, hogy ha életük rendeződik, maguk nevelhessék gyermeküket. Csak akkor lehet szó örökbefogadásról, ha a szülő önként lemond * 1 gyermekéről, vagy saját hibájából, huzamosabb — egy évnél hosz- szabb — ideig nem törődik vele. Az örökbefogadásra jelentkezőket a gyermekvédelmi intézet dolgozói alaposan „megforgatják“: a lakás' és anyagi helyzet, az egészségi és lelkiállapot, valamint az örökbefogadás inditóokainak megvizsgálása után döntik el, hogy az örökbe fogadók alkalmasak-e a szülő szerepére. Mónika mint örökbe fogadó — sportnyelven szólva — már az első fordulóban kiesett. Bár minden követelménynek megfelelt, sőt szerencséje is volt, mert a gyermekotthon egész személyzete kiállt mellette, bizalommal volt iránta, csupán egyetlen követelménynek nem tudott eleget tenni: túl fiatal volt. Az előírások kikötik, hogy legfeljebb 24 éven felüli házastársak fogadhatnak örökbe gyermeket. — Itt lépett közbe anyuka, aki 42 éves, nem túl öreg, nem túl fiatal, Sanyikét éppúgy szereti, mint én, így ő lett a fiam formális anyukája, én meg Sanyika papírforma szerinti nővére. A valóságban a- zonban minden maradt a régiben. Nekem egyszerre két kívánságom is teljesült: férjhez mentem, az élettársam lyos betegségre, a reumatikus lázra gyanakodtak. Eleinte az életéért küzdöttek, később a- zért, hogy ez az élet minél kisebb mértékben viselje magán a súlyos betegség követkéz ményeit. Amikor Mónikát hazaengedték, azt hitte, minden ott folytatódik, ahol másfél hónappal ezelőtt megszakadt. Igaz, az iskolában behozta a mulasztást, a tanítók délutánonként különórákon foglalkoztak vele. A baj egy reggel kezdődött, a- mikor nem kerekezhetett a többiekkel az iskolába, úgy, mint két hónappal azelőtt. Gyalog, szép lassan, útközben kétszer Is megpihenve kellett megtennie a vagy két kilométeres utat. Egy testnevelésórán aztán nem az eszére, hanem a szívére hallgatott, és vakmerőén beállt a lányok közé kosárlabdázni. összeesett, és visszavitték a kórházba. Kezelőorvosa azt mondta, hogy bekövetkezett, amitől a legjobban tartott: zavarok álltak be a szívbillentyűk működésében. Es Itt volt egy csaknem 15 éves élet, amelynek értelmét vagy értelmetlenségét a jól vagy rosszul záródó szívbillentyűk adtak, — Szabad kerékpároznod,de nem tjl gyorsan, járhatsz moziba, de csak derűs filmekre, sőt csókolózhatsz is, de nem túlságosan hevesen — ezzel és néhány baráti hátba veregetés- sel bocsátották haza a kórházból. Akkor még semmit sem értett az egészből, nyár volt, vakáció", és minden vágya az volt, hogy a vízparton lehessen a lányokkal. Augusztus álén a szünidő utolsó napján aztán, akár meg Is halhat. De Inkább akkor se, mert — tulajdonképpen már középiskolás, felvették az egészségügyibe. Ki tudja, milyen érzés középiskolásnak lenni? Mónika: Minden gyermek a lelki gazdagság végtelen birodalma zon a napon, amikor A Sanyika megszületett, ugyanabban a kórházban a sebészeti osztályon agy 14 éves leány már négy órája eszméletlenül feküdt. A leány' Mónikának hívták. A szíve mnködésérö' EKG görbéből és laboratórium vizsgálatok ból az orvosok egy nagyon sú — Nem Sanyika volt a kedvencem. Öt nem úgy érdekelte a társaságom, mint a többieket, akik reggelente visítva szaladtak felém. Általában visszahúzódott a többiektől, nagyon sokat rajzolt. Tanító néniket és napocskákkal teli ágboltot. Egyszer engem is lerajzolt, möridtam, hogy az királylány, én meg csak gyermeknővér vagyok. Ö rám nézett és azt mondta: „Tényleg, nincs koronád, de azért szép vagy“. Hát így lettünk barátok. Gyakran gondoltam rá akkor Is, amikor szabadnapos voltam, és a fiúmmal, akivel ott, Bernolákovőban Ismerkedtem meg, mindennap „átvettük“ Sanyika ténykedését. amikor véget ért a S szakmai gyakorlat, Mónika a két és fél éves Sanyikéval szállt ki a vonatból falujuk vasútállomásán. Sanyika akkor tudatosította először, hogy a világ nem ér véget a csecsemőotthon kerítésénél, hogy az ottani néniken kívül még sokan vannak a világon, és főleg egy, aki mindenkinél jobb: M6nika-a/yuka. A kisfiú „életre keltette“ Mónikát. Ezt Mónika szülei megérkezésük után azonnal észrevették. Leányuk újra na gyokat kacagott, hintázott az udvaron, hagyta, hogy Sanyika meglovagolja őt, sőt csodák csodája, még az évek óta porosodó zongora fedelét is felcsapta, Sanyika kedvéért, Mónika anyukája: — Nem lehetett nem észrevenni a változást. Olyan villán colást csaptak, hogy féltem megint a kórházban köt ki. Szüntelenül a nyomukban voltam, és e miatt az Idegfeszült ség miatt egy kicsit megköny nyebbültem, amikor Sanyika visszament az otthonba. Nem tudni, mikor fordult komolyra a sző Sanyika ügyé ben. Tény, hogy attól az emlékezetes vasárnaptól kezdve a kisfiú minden hétvégét Móni- káéknál töltötte. Csak olyankor volt teljes a család, ha ő sem. hiányzott, ha csacsogva ismételte az újonnan tanult szavakat, köztük a legédesebEz a felvétel akkor készült, amikor Sanyika Móni- káékhoz került. ereket akartak: , Mónika is és a fiú f ■ wjis, akivel már má I -jg- % / sodik éve járt. Ogy m J W tervezték, hogy J augusztus 18-án, Mónika születésnapján megtartják az eskü vöt. A fiú kezdettől fogva tudott a leány be tegségéről, és annyi ideje is merte Sanyikát, mint Mónika — Amikor kirukkoltam örök befogadási ötletemmel, már volt egy erős hátországom: a fiúm és a szüleim. Ellenségem messze távol senki. Ellenség ugyan nem volt, a kadály viszont annál több. Hazánkban az örökbefoga dás nagyon bonyolult folyamai. A várakozási idő átlag 4—5 év, egyszerűen azért, mert kevés az olyan gyermek, akinek senkije sincs. Az árvákat-több nyíre felneveli a rokonság, és ritkaságszámba megy, ha a gyermekről még megszületése előtt lemond az anya. Bratis- lávában például tízszer any- nytan várnak örökbe íogadhaszerény ember, azt mondja, egyszerre úgyis csak egy nadrágot viselhet, rá ne költsék, inkább Sanyikára. És aztán van egy gyerekünk, és ezt elsősorban én érzem. Szeretem öt, és szeretető kapok tőle. Mást, mint a férjemtől, mint a szüleimtől — olyan ragaszkodót. Amióta együtt ólunk, úgy érzem, nagyon gazdagodtam: tudok gyermekét nevelni, az sem mellékes, hogy erősödött p humorérzékem, m^g- figyelőképességem, sőt még a halmazelmélettel is. kénytelen voltam megismerkedui. Ugyanis Sanyika már másodikos, ás a matematikával úgy vagyunk, hogy általában 5 tanít engem. Kernek tanító és még jobb játszótárs — játszani lehet veíe az életet. Igen, határozottan gazdagabb vagvok, olyan gazdag, mint még soha, m.-rt minden gyermek a lelki gazdagság végtelen birodalma. Az e- nyém sem kivétel. Zácsek Erzsébet A szerző felvételei
