Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-12-19 / 51-52. szám

Az alelnök jük volt. Másnap a győzelmesen előre nyomuló szovjet katonák felszabadították a falut. Január közepe táján, amikor rövid Idő re újra visszavetették az előre nyomuló szovjet hadsereget, összeszedték a falu ap­Benyó Mátéhoz, a Szlovák Nemzeti Ta­nács alelnökéhez Indulok. Egyik tanárom­tól tudom, hogy sokáig tanítóként dolgo­zott. Részt vett a népművelési munkában, vezette a könyvtárat, nevelte a fiait, házat épített, gondozta a kertjét, és soha, de még véletlenül sem fordult meg benne, hogy politikus is lehetne. Később az iskola igazgatóhelyettese lett A faluban, Perbetén (Pribeta), ahol szü­letett és dolgozott, nem valami jól mentek a dolgok. Sőt, olyannyira elromlott a hely­zet, hogy a felsőbb szervek is felfigyeltek rá, és arra a következtetésre jutották, hogy a község vezetésében vannak a hibák gyö­kerei. tehát új vezetőket kellett választa­ni. De küket? — merült fel nyomban a kérdés. ~ egy lenne, az biztos, hogy meg állná a helyéti — mondották az emberek — KI az?- A Máté, Benyó Máté, az Iskola Igazgató helyettesei Ez 1964-ben történt, és ő röviddel ez­után a nemzeti bizottság élére állt majd a pártszervezet elnöke lett, utána á járá­si pártbizottság elnökségének tagjává ké­sőbb ideológiai titkárává, majd a járási nemzeti bizottság elnökévé és az utolsó vá lasztásokon pedig a Szlovák Nemzeti Ta nács alelnökévé választották. Hogyan, mi­lyen előzmények után jutott el idáig? — Mire alapozták tizenöt, évvel ezelőtt a perbetéiek a véleményüket? — ülök vele szemben, hogy a 'kérdésemre választ kap jak. — 1927-ben születtem, Perbetén, itt ne velkedtem, itt jártam Iskolába és Itt élek még ma is. Apám elég beteges volt, ezérl aztán egy kicsit gondolkodtak az anyám mai, hogy beírassanak-e a gimnáziumba, i tudják-e fizetni a tandíjat. De nagy­im és a rokonok rábeszélésére, a tani- ; unszolására végül is 1939-ben, beírat- t az érsekújvári gimnáziumba ... Nem >lt könnyű Perbetérői bejárni a városba, aztán az iskolai tanárai sem voltak egy­formák. — Még az is megtörtént, hogy az egyik tanárnő, Dallos Piroska, a szappant is ki­fogásolta, amellyel mosakodtunk, történe­lemből meg külön bizottság előtt kellett számot adnom tudásomról. Mégis jó volt iskolába járni, és szerettem is az iskolát. Maxinak hívott az Iskola valamennyi diák­ja, és ezt a nevet pedig nem más adta, mint az egyik tanárom, dr. Lóska Károly, amikor az egyik feleltetés közepette ki­szólított, hogy mondjam már meg végre a többieknek a helyes választ. Az iskolában az akkor szokásos tantár­gyakat tanulta. Mint kiváló latinos, vá­lasztható tantárgyként olasz nyelvet is ta nult. Később mint munkaszolgálatos, be­járta fél Európát, és hasznát vette a nyelv- ismeretének. Hazafelé Igyekezve talált egy német-orosz szótárt, és abból tanulta meg az első orosz szavakat, hogy útközben ne csak a menlevelüket tudja felmutatni, ha­nem néhány szót válthasson a hadak út ján levő orosz katonákkal. Orosz tudásának később még inkább a hasznát vette. Perbetén éveken keresztül ő tanította az orosz nyelvet. Szlovákul Surányban (Surany) tanult meg, ahová nagybátyjához járogatott. A háború utolsó előtti évében, 1944-ben többi diáktársával együtt munkaszolgála fosként dolgozott a Székésfehérvár mellet­ti sóstói repülőtéren. Szemptember 26-án hazaengedték őket, mert úgy volt, hogy mégiscsak megnyílnak az iskola kapui. Ok tóber 6-ra tűzték ki a tanévnyitót. Emlé­kezetes nap ez nemcsak az iskola és ő számára, hanem az egész város sem felejti el. Mielőtt átlépte volna az iskola küszö­Ötvenketten a 15 millióból bét, megállt még a borbélynál, hogy meg- nyíratkozzék. — No, Maxtkám, úgy látom, egy kis bo- rotválás is elkelne, mondta neki a mester, aki már szintén a becenevén szólította. Ti­zenhét éves volt ekkor. Mire a mester el­készült munkájával, megszólalt a sziréna. — Hát akkor én megyek, nem szeretnék még egy olyan meglepetést átélni, mint Székésfehérvárott — mondta, és kerékpár Iával kihajtott . a városból. A naszvadi útnál. Járt, amikor a liberá torok a város fölé értek. Egy gyümölcsös melletti füzesben húzta meg magát, és a latin szavakat kezdte ismételgetni, mert a latin szakos tanár volt az iskola legszigo­rúbb tanára. Egyetlen hibáért is hármast - négyest adott. Egy szakasz katona jött ar ra: — Pajtás, vagy nem lesz, aki meghall­gasson, vagy te nem fogod tudni már fel­mondani a leckétl — figyelmeztette az e- gyik idősebb, tapasztaltabb bajtárs —. jobb lesz hát inkább, ha a saját életedre gondolsz, mint a latin szavak tanulására. Hogy mennyire igaza volt a katonának, csak akkor látta, amikor este úgy öt óra felé visszatért a városba. Egyik iskolatár­sát, Rutkay Babit, aki egy árokban pró­bált meghúzódni halomnyi homokkal, föld­del takarta be a bomba, amely nem mész- sze tőle csapódott be. Még tudatosította, hogy mi történt vele, megróbált kibújni, mégsem menekült meg, megfulladt. Csak véres ujjal látszottak a rengeteg föld alól. Ezután már az iskola nem nyitotta ki kapuit, így otthon segített az apjának a gazdaságban. December 6-a után Szálasi legényei többször is összeszedték a falu férfinépét. Egyszer Ögyalláről [Hurbano- voj, máskor Komáromfüssről, harmadszor a falu kocsmájából léptek le. Szerencsé­raját-nagyját a menekülő csapatok, 0 Su­rányban, a nagybátyjánál tartózkodott. Ügy volt, hogy a cukorgyárban fog dolgoz­ni, de nem lett belőle semmi, mert üzen­tek hazulról, hogy menjen haza. Az öccse és mindenki a menetoszlopban volt. Eddig mindig volt valami köze ahhoz, hogy meg­menekültek, elszöktek, és épp akkor, ami­kor már nagyobb az ellenőrzés, jobban szó rul a hurok nincs velük, ezért hát haza sietett. A háború után egyik barátjának a bízta tására Csehországba mentek, hogy szeren csét próbáljanak. Egy Karlovy Vary mel­letti porcelángyárban dolgoztak. Rövid idő alatt kitanulta a szakmát, a legnehezebb munkákat is rábízhatták. Volt porcelán készítő, kémikus és fűtő is. Részt vett a szakszervezet munkájában. A negyven­nyolcas általános sztrájk idején ő kapta feladatul kikapcsolni a gyár energiaforrá sait, ő adta meg a sztrájk megkezdéséhez a jelszót, és ő ügyelt a sztrájktörőkre. Megbíztak benne a cseh elvtársak, társuk­ká fogadták, s további feladatokat szántak neki. ö, sajnos, nem élhetett a bizalmuk­kal, mert írt az apja, hogyha még látai akarja, jöjjön haza. Szerette volna, ha a fia tanul és mégiscsak leérettségizik. Ezért is szólította haza. Így hát letette a külön­bözeti vizsgákat és leérettségizett. Ez ab­ban az időben történt, 1949-ben, amikor már otthon megkezdődött a szövetkezetek szervezése. Arra kérték az idős elvtársak, hogy álljon melléjük és segítsen nekik. Se­gített. .0 lett a szövetkezet számvevője. A CSKP határozata értelmében 1949 vé­gén megindult a magyar iskolák szervezé­se. Az eiytársak újra csak rá gondoltak és benne is felmerült a kérdés, hogy tanító ként a tanulmányait Is folytathatná jelent­kezett. Részt vett egy hathetes politikai és szakmai tanfolyamon. A tanfolyam be­fejeztével Nagymácsédra került (Vei. Ma­fia 1. 1951-ben megnősült, és kérte, helyez­zék valahová közelebb a szülőfalujához. Eleget tettek kérelmének, és egyenest Per- betére helyezték. Rövid ideig a falu szlo­vák polgári iskolájában tanított. (Az én tanárom is ekkor találkozott vele). Közben tévúton megkezdte főiskolai tanulmányait. Az évek folyamán az orosz mellett tanított magyart, történelmet, németet, biológiát, matematikát, ábrázoló mértant, de éneket, tornát és még más tantárgyakat is. És nem akárhogyl Bemutató fizikaóráját a ta­nítók újságja is méltatta. Dicsérte a fia­tal pedagógus rátermettségét, tudását, nagyszerű megjelenítő készségét. 1952-ben katonai szolgálatra hívták. Ezalatt sem hanyagolta el vizsgáit, tisztként szerelt le. Megszülettek a fiai, befejezte az. iskolát, bár továbbra is sok mindent tanított, híva talosan magyar-történelem szakos tanár lett 1957-től tagja a CSKP-nak. A helyi nemzeti bizottság elnökeként e- lőbb a falu közéletének a megszervezésé­hez látott hozzá. Utána elintézte, hogy aszfaltozzák a falu főutcáét, majd a jár­dák elkészítése és a kuta* fúrása követke­zett. Amikor rövid politikai szereplése u- tán nemcsak a járási pártbizottság plénu­mába, hanem elnökségébe is javasolták, úgy érezte, nincs meg a kellő tapasztalata ahhoz, hogy ekkora feladatot elvállaljon. Az elvtársak azonban meggyőzték, és ő teljes energiával kivette részét az elnök­ség munkájából. Utána még komolyabb fel­adatkörrel bízták meg: a járási pártbizott­ság ideológiai titkárává választották, majd a járási nemzeti bizottság elnöke lett. Amikor az utolsó választások előtt mér legelték az elvtársak, hogy kit javasolja­nak a Szlovák Nemzeti Tanács képviselő­jének, sok név felmerült, de a választás reá esett. Mellette döntöttek. Mellette, az egykori falusi tanító mellett, pedig tud­ták, hogy milyen feladatok várnak rá. Rá esett a választás, mint ahogy akkor Is, a- mikor a falatnyi kenyeret, a kevéske ele­mózsiát kellett igazságosan szétosztania,- mindig az utolsó szelet lett az övé, és mint denki azt a darabot vihette, amelyiket na­gyobbnak vélt. Megbíztak benne, ő pedig elbírta a vállára nehezedő terhet, pedig nem volt könnyű a helyzete, mint ahogy ma sem könnyű. Hogy csak egy példát mondjak: ma reggel röviddel öt után kelt Perbetén, és kilenckor már a hivatalában fogadott. Beszélgetésünket félbe kelleit szakítani, mert az SZLKP KB ülésére si­etett. Este hétkor találkoztunk újra. Nehéz nap állt már akkor mögötte, több mint ötven oldal jegyzetet készített, hogy másnap, pontosan és körültekintően beszámolhas son az ülésről a pártcsoport gyűlésén. A reggel simára borotváit afcdn éstére már előbújt az őszes borosta, kicsit ■ fáradt jjclt,“ de a hosszú és kimerítő nap titán még mindig maradt ereje, hogy fogadjon. Sőt egy kis idő után felélénkült. Szívesen me sélt, beszélgetett. A legégetőbb gondjain­kat érintő kérdésekre is őszintén és nyíl­tan válaszolt. Legszívesebben diákköri becenevét fr- nám az arcképe alá, de tudom, ez még­sem illő, ezért hát álljon ott egyszerűen csak ennyi: az alelnök. Németh István „Színésznek lenni a legran- osabb dolog a világon. A szín- tték olyan, mint a vallás. Fől- Idozod magad érte, s hirtelen gy találod, hogy nem marad löd barátokra, szerelmekre tí nehezen értik meg. Nem idsz már találkozni senkivel gyedül maradsz a koncentrá­ltaddal, a képzeleteddel. Ez linden, ami maradt. Színész így" James Dean Hogyan emlékszem Mák II ikóra, a Vitéz lélek Boróká ira? A bemutató előtt már egy ve ismertem öt. Szerény, söndes, barátkozó természe iért gyorsan megkedveltem, kárcsak kollégái, ismerősei, olt azonban már akkor Is iselkedésébeiu egy kis kedves ebehurgyaság: természetes ő- rfnte jópofaság, humor, báj. zeretett társalogni, jókat be lélgetni, és megfigyelni [indent. Mindent, de főleg az mbereket. Emlékszem, egy ser üldögéltünk valamelyik ostcel kávéházban, és figyel ik az emberek arcjátékát, öl- izködését, mozdulatait, ma atartásukat. Ezekből próbál ik megfejteni jellemüket, e yéniségüket, s elképzeltük Ogy egy adott helyzetben mit sinálnának, hogyan viselked ének. játék volt ez, de na ron komoly játék. És felkészü is, munka. Akkor értettem teg, hogy mennyire komolyan eszi a színházat, a ráosztott terepeket ahol nincs kis és agy alakítás, csak szerep. A ünél élethűbben, tökéleteseb en művészien megformált zerep. Borókán, az első nagy ehetőségen ez a készülődés agyon meglátszott. A kritika, közönség az alakítást jól fo­A komédiázáshoz tömérdek erő keli 50 gadta, Mák Ildikó mégsem voll elégedett. Most hogyan gondolsz visz sza erre az alakításra? — Életem legszebb és leg­fájóbb emlékét idézi Boróka. A legszebbet, mert nagyon kedves,, szép szerep volt, és külön örülök annak, hogy rám merték bízni, A legfájóbb a zért, mert úgy érzem, nem tud tam benne mit kezdeni ma gammal. Főleg a rendezőnek, Beke Sándornak és Csendes Lászlónak köszönhetem, hogy úgy-ahogy sikerült eljátsza nőm. Még ma is nagyon sze retem ezt a szerepet. Boróka tisztasága, igaz szerelem utá ni vágyakozása még mindig él bennem Ogy szeretni, úgy él­ni, azt hiszem, mértékadó ma­gatartás lehetne. De jő volt ez a szerep azért is, mert na­gyon sok gátlást levetkőzhet­tem benne, és a kollégák más­képp- kezelték az előadás u- - tán, mertek már bennem bíz­ni, És ami a legfontosabb, e szerep eljátszása után azonnal megkaptam az állandó szerző dést. xxx Mák Ildikó úgy került a színházhoz, ügy lett színésznő, hogy ... — Hogy ellógtam otthonról a ’ felvételi vizsgára. 'A szüle­imnek azt hazudtuk a bátyám mai, aki elkísért KoSicére, hogy a nagymamát megyünk meglátogatni. A vizsga sike rült, fölvettek. Odahaza ezt sem mertük bevallani. Már két levélbeli felszólítás is jött,1 hogy jelenjek meg a színház­nál, de nem mertem magamat rászánni. Aztán a színház igaz­gatójának véletlenül Füleken t (Flíakovo) keresztül vezetett az útja, és megállt nálunk, ö adta szüleim tudtára, hogy felvettek a színházhoz. Két ó- rán keresztül „beszélt a fejük­kel“, míg apám végül azt moridíáí lfNem bánom,-menj!“. Hetvenhárom szeptemberében történt mindez. Korábban mit csináltál? — Elvégeztem a gimnáziu­mot, majd óvónő lettem egy közeli faluban, Csákányházán (Cakanovce). Egy évet dolgoz­tam óvodában. Bátyám, Feri a koäicei Állami Színház tánco sa. Állandóan nógatott, hogy jelentkezzem a színházhoz. Ha ő nincs, azt hiszem, nem len­nék itt, mert nagyon érdekelt mindig a sport, testnevelési fő iskolára akartam menni. De talán jobb, hogy így alakult. XXX Mák Ildikó „lakásán“ va­gyunk, egy háromszor négy méter nagyságú szobában. A falak teletűzdelve színészek, énekesek képeivel. A lemez­játszón Zorán nagylemeze fo­rog. Az ablak alatt könyvek, regények, verses kötetek és nagyon sok könyv a színház­ról, színészekről, a színház vi­lágáról. Nem kérdezek, hallga­tok, kíváncsi vagyok, mivel tö­ri meg a csendet Ildikó. Nem kell sokáig várnom: — Egy kívülállónak, . távol­ról szemlélődőnek nehéz fel­fognia a színház világát, az itteni légkört. Ügy véli, hogy ez nem átlagos munkahely. Azt tartja, megtanuljuk a szö­veget, próbálunk, bohócko dunk, játszunk a színpadon, és kész. Nem lehet ez komoly munka. Pedig jó lenne, ha tud­nák, hogy a komédiázáshoz tömérdek erő, energia kell. Sokkal nagyobb erőfeszítés, mint amennyit a színpadon látni. Megint csak nem szólok közbe, inkább fürkészve a sze­mébe nézek: higgye, érdekel, amit mond, és várom a foly­tatást. — Vannak estéim, amikor a színpadról lejövet ügy érzem, hogy most vége mindennek, kiégtem. De éz a jó! Ha ezt érzem, tudom, hogy a színpa­don a tőlem telhető legtöbbet nyújtottam, mindent beleadtam a játékba. Annyira azonosul tam a szereppel, hogy beleié radtam. Amikor úgy érzem, hogy „kikészített“ a szerep, e légedett vagyok. Sajnos, még eléggé ritkán fog el ez az ér­zés, de már taláikozgatok ve le. Egy ilyen este után nagyon izgulok, félek. Vajon jelentke­zik-e másnap éste is. Sikerül-e ismét a maximumot nyújtani? Ez a kiégés egyfajta sikerél­mény. Mi jelent még számodra si kerélményt? — A taps. Meg az, hogy az utcán fölismernek. Ne érts fél­re, nem a népszerűség hajhá- Szására gondolok, hanem arra, hogy a néző megjegyzett ma­gának a színpadon, emlékszik rám, felismer az utcán. És persze, az is sikerélmény, ha a kollégák megdicsérnek, vagy az igazgató hátba vereget. -.. Zorán abbahagyta a nótá- zást. Míg Ildikó megfordítja a lemezt a korongon, fölteszem a kővetkező kérdést: Hogyan készülsz a szereped­re? Mit próbálsz most? — Goldoni A hazug című darabjában Beatrice szerepét osztották rám. Érdekes figüra ez a Beatrice: mindenáron az a vágya, hogy férjet fogjon magának. Állandóan kelleti magát, képes összeveszni a testvérével, csakhogy célt ér­jen. Erre is és a többi szerep­re is úgy készülök, hogy már az olvasópróbára elképzelések­kel megyek. A beállító próbá­kon pedig egyeztetem elképze­léseimet a rendezőéivel. A szö­veget a próbákon tanulom meg, s az utcán menve vagy biciklizés közben gyakorlóm. Állandóan mondom, mormolom magamban, hogy a szöveg a véremben iegyen. A szerép megformálása? Rengeteg az elképzelésem, s akkor kedve­lem igazán a munkát, ha a rendező ezek közül tud válasz­tani, egyezik valamelyik ötle­tem az övével. Nagyon föl­emelőnek tartom, ha a rendező társat lát a színészben, part­nert, akit vele egyenrangúnak ismer el. Szerintem a jó szín­ház maradéktalanul kiaknázza a színész tehetségét, egyéni­ségét. A darab mindig elsősor­ban a rendezőé, de csak ak­kor lesz. belőle jó előadás, ha lehetőséget ad a színészek­nek, hogy a munka kétoldalú legyen. Számomra a színház nem munka,; hanem hivatás! ZOLCZER János A szerző felvétele v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents