Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-12-19 / 51-52. szám

2 iípisag Szerencsés utat A Szocialista Ifjúsági Szövetség Ifjúsági Utazási Irodája (CKM| idestova huszonhárom éve ezzel a jelszóval bocsátja ttjára a közeli és messzi tájak megismerésére, utazásra, pi­henésre vágyó fiatalokat. Ez a címe évről évre megjelenő útinaptárának, amelyet eleve úgy állítanak össze, hogy a fiatalok társasutazásukon, kirándulásokon megismerjék más országok történelmi hagyományait, nevezetességeit, kultúrá ját, népeinek életét, felűdUljenek, pihenjenek, erőt gyűjtse­nek a további munkához, tanuláshoz. Az utazási iroda fenn­állása alatt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ifjúságunk kö­zelebbről is megismerte legnagyobb szövetségesünket, a Szov­jetuniót, a többi szocialista országot, és ahhoz, hogy a köz­vetlen kapcsolattal tovább szilárdult közöttünk a barátság és a kölcsönös együttműködés. Az elmondottakból egyértel­műen kitűnik, hogy a CKM fontos szerepet tölt be a SZISZ politikai-nevelő munkájában. A napokban megkezdték az 1979. évi ajánlatok árusítását, és lassan vége a most folyó idény­nek. Ezt az alkalmat ragadtuk meg, hogy elbeszélgessünk Vladimir Licbner mérnökkel, a CKM bratislavai körzeti kirendeltségének igazgatójával. + Vessünk talán először egy pillantást a lassan befejeződő évre. Milyen eredményekkel sáriák? Sikeres évről beszélhe tünk. Az első tíz hónapban a ' CKM közvetítésével 63 930 fia tál járt külföldön, és számuk az év végére mintegy 65 ezer re gyarapodik. A másik olda Ion 60 ezer fiatal külföldi tu­ristát láttunk vendégül. Ifjú Ságunk részéről változatlanul a Szovjetunió Iránt legnagyobb az érdeklődés, ahol 18 139 fia­tal járt. Az idén is több ba- rátságvonatot Indítottunk a Szovjetunió különböző részé be, és irodánk jelentős részt vállalt a lenini Komszomol 60 jubileumának megünnepléséből A barátságvonatok zöme ép pen az évforduló idején járt a Szovjetunióban. A SZISZ kerü leti bizottságainak segítségé vei ugyanebben az időben a szovjet fiatalok több küldött­ségét fogadtuk hazánkban, és nyugodtan elmondhatom, hogy ezek a találkozók a barátság és az együvétartozás nagysza­bású mamfesztárlól voltak. A Szovjetunió után legtöbb fia talt az NDK ba, illetve Magyar- országra küldtünk ki: 9840, Il­letve 9734 fiút és leányt. Ku­bában járt tőlünk 531 fiatal, és ezt csak azért említem, mert túlnyomó részük éppen a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó­kor Járt az amerikai földrész első szocialista államában. Szovjetunióba , a Benelux ál­lamokba látogathatnak el. Ez­zel kapcsolatban szeretném fel­hívni a figyelmet, hogy jövőre hasonló csoportokat indítunk — először irodánk fennállása óta — Ausztriába és Svájcba á finommüszerészet tanúimé nyozására. Még ebbe a cso­portba sorolnám a nyelvtanfo­lyamokat. Az orosz, német és pát-Ukrajnába is. Ezeknél az a gyakorlat, hogy az üzemek vagy iskolák szervezett cso­portjai, szocialista munkabri­gádok, ifjúsági munkacsopor­tok egy hónappal a vélt uta­zás előtt bejelentik az igényü­ket, hogy hová szeretnének menni, és mi — érdeklődési körüknek megfelelően — né­hány programtípust ajánlunk Részvételüket nagyra értékel­jük, mert éppúgy reprezentál­ták hazánkat a világ ifjúsága előtt, mint a hivatalos küldőt tek Végül a belföldi turiszti kában 120 ezer fiatal vette i- génvbe szolgálatainkat. + A napokban megkezdték a jövő évi ajánlatok árusítá­sét Milyen újdonságokkal le­pik meg az érdeklődőket, és milyen változások lesznek az irodájuk nyújtotta szolgáltatá­sokban. — Lényegesebb változás nem lesz. Szolgáltatásunk struktú­rája lényegében marad a régi Az általunk nyújtott társasuta zásokat és kirándulásokat há­rom csoportra oszthatjuk. Az első csoportot alkotják a poli­tikai nevelő Irányzatú utazá­sok. Ide tartoznak a szocia­lista országokba irányuló utak, baráti találkozók stb. A másik csoportba tartoznak az Isme retterjesztő utazások a szocia­lista országokba és a fejlődő és a kapitalista államokba. E- zek többnyire körutazások a történelmi nevezetességű he­lyekre, távoli országokba, az ókor emlékei nyomában, de ide tartoznak a tanulmányu­tak, szakmai látogatások ts. Többféle szakmai látogatást biztosítunk a mezőgazdászok­nak, kohászoknak, egészségü­gyieknek, ' gépipari dolgozók­nak. A mezőgazdászok például a Szovjetunióba, Dániába, Franciaországba, a kohászok a francia nyelvtanfolyamok mel­lett jövőre nyelvtanfolyammal egybekötött, 26 napos angliai tartózkodást kínálunk. Megem­líteném még továbbá a feke te-tengeri és földközi-tengeri hajókirándulásokat, és a kö­vetkező évben először indítunk egy nemzetközi barátságvona­tot, amely több nemzet fiaival és lányaival Magyarország, a Szovjetunió és Lengyelország érintésével tesz körutat. Válto­zatlanul szerepel a naptárunk­ban Algéria, India, Japán, Gö­rögország, Spanyolország, Por-. tugálla, Olaszország, Kuba Me­xikóval kombinálva, Finnor­szág, Törökország, Ciprus, Málta. Tárgyalások folynak még néhány latin-amerikai or­szág utazási irodájával, egy kolumbiaival és venezuelaival és Nigériával. De erről még nem mondhatok semmi bizo­nyosat. Ezek már a pihenést nyújtó kirándulások közé tar­toznak. Zömükben tengerpar­ti nyaralások. Végül szeretném felhívni a figyelmet egy már kipróbált és jól bevált gya­korlatra: az Idén először szer­veztünk csoportok megrende­lésére egy- vagy háromnapos kirándulásokat Magyarország­ra ás Lengyelországba, illetve kísérletképpen a Szovjetunió­ba. Ezek az utazások, amelye­ket mi közvetlen kapcsolat munkacím alatt tartunk nyil­ván, nagyon jól beváltak, és az Idén tovább akarjuk őket bővíteni főlegl a szovjet Kár­nekik, amelyek közül választ­hatnak. Budapesten például tíz különböző programtípust a- jánlhatunk az érdeklődőknek a kulturális jéllegütől kezdve a különböző szakmai látogatásig Ügyfeleink utazhatnak saját járművel, de mi is biztosítha­tunk járművet. + Elárulna néhány leg-et a CKM munkájával összefüggés­ben? — Hamarjában: legrövidebb kétnapos kirándulásaink Len­gyelországba irányulnak első­sorban hétvégeken. Persze a megrendelésre biztosított kör­utazásokat nem sorolom ide, mert ezek nincsenek az úti- naptárban. Tovább: a leghosz szabb utazás a 26 napos nagy- -britanniei. nyelvtanfolyam. A legolcsóbb 'á kétnapos lengyel- országi kirándulás, mindössze 155 koronába kerül. - A legdrá­gább a kombinált kuba-mexikó körutazás, amely 16 350 koro­nába kerül. 'A legtávolibb úti­célunk a Japán körüli hajóút, amely mindössze 15 300 koro­nába kerül. + Tapasztalt világutazók azt mondják, hogy a világ megismerését itthon kell kez­deni. Nem feltétlenül kell a tengerpartra utazni . azért, hogy az ember jől érezze ma­gát, és hazánknak is vannak olyan szép tájai, amelyet bár­ki megirigyelhetne tőlünk. Mi a helyzet a belföldi turizmus­ban?! — Már említettem, hogy az idén 120 ezer fiatal élt az itt­hon nyújtott lehetőségeikkel. Úgyszólván az ország minden részén vannak szállodáink, kempingjeink, turistaközpontja­ink, amelyekben a pihenésen és édes semmittevésen kívül helyenként hasznos időtöltést is biztosíthatunk. így például orosz, francia, német és angol nyelvtanfolyamokat nyitunk, dzsessztornát, úszást, önvédel­met, karatét, teniszt, lovaglást, hegymászást oktatunk. De van­nak olyan központjaink, ahol a félénkebb fiatalok Ismerked­hetnek egymássak mások le­dobhatják feles ' kilóikat. A belföldi turisztika^, iránt óriási az érdeklődés, sájnős, nem tudjuk kielégíteni az igénye­ket, kevés a űffly. A. belföldi turisztikáin . az utóbbi évek­ben nem eszközöltünk beruhá­zásokat, főleg a szolgáltatások javítására törekedtünk. A kö­vetkező ötéves1 tervben azon­ban több nagyobb beruházás is számításba jön. ^ Bratislavában, a Strkove- ei-tó partján szépen gyarapo­dik a CKM szállodája. Mikorra készül el? T- Sajnos, a tervezett határ­időre, a kővetkező év novem­berére már nem készül el, és valószínűleg 1980 közepén ad­ják át. Egyébként B kategó­riájú szálloda lesz 280 ággyal, éttermében 300 székkel, kávé­házzal, borozóval, klubhelyisé­gekkel. Már úgyszólván elké­szült a Chopokon építendő Ju­niorhotel tervrajza Is, és le­het, hogy még jövőre meg­kezdődik az építése. A követ­kező ötéves tervben a Magas- -Tátrában is megkezdjük egy további szálloda építését vala­hol a jelenlegi, smokoveci Ju­niorhotel közelében. Hát akkor sok szerencsét a CKM minden ügyfelének és az irodának is a következő idény­ben. PALÄGYI LAJOS Ülff A Szocialista Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottságának közelmúltban megtartott S. ülése központi kérdés­ként az alapszervezetek munkájában uralkodó helyzetet elemezte. A KB plénuma leszögezte, hogy szövetsé­günk munkájának sikere mindenekelőtt az a- lapszervezetek jó munkájától függ, és határo­zatot hozott az alapszervezetekben folytatott munka hatékonyságának növelésére. A hatá­rozat azonban mit sem érne, ha nem szán­nánk magunkba, és a tartalékok mozgósításá­val nem javítanánk az alapszervezet munkáját. Erre most jó alkalom nyílik, és ez a magya­rázata annak, hogy az ünnepi hangulatban is e kérdéssel foglalkozunk. A legközelebbi időszakban az alapszerveze­tek rendkívül fontos esemény előtt állnak. A SZISZ Központi Bizottságának Elnöksége u- gyanis szeptemberben határozatot fogadott el az évzáró taggyűlések, tanintézeti, iskolai, vál­lalati taggyűlések és a helyi, illetve városi SZISZ-konferenciák megtartásáról. A főisko­lán tulajdonképpen már december elsejétől folynak, és az időrendi terv szerint január másodikén a többi alapszervezetekben is meg­kezdődik az évi számvetés és a tervkitűzés. Az idő tehát sürget — és nem szabad elfe­lejteni, hogy az évzáró taggyűlés sikeres le­folyása a jó előkészítéstől függ — éppen e- zért alább röviden felvázoljuk az évzáró tag­gyűlés lefolyásának fontosabb irányelveit, egyúttal felhívjuk a vezetőségi tagok figyel­mét, hogy a módszerek és alapelvek teljes szövegét a Zápisník mladfch 11. (novemberi) száma közölte. Mindenekelőtt jónak látjuk ismételni a tag­gyűlések lebonyolításának időrendi beosztá sát. Mint már említettük, a fűiskolákon és egyetemeken már megkezdődtek és február 24-ig tartanak. A többi alapszervezetben ja­nuár másodikától szintén február 24-ig meg kell őket tartani. Február 3. és március 10. között kerülnek sorra az üzemi, iskolai, szak- taninlézeti és a főiskolákon a kari szerveze­tek plenáris ülései. Február 12. és március 3. között lesznek a helyi és városi SZISZ-kon- ferenciák, február 26. és március 10. kö­zött a vállalati és a főiskolákon az iskolai SZISZ-konferenciák. Talán nem kell hangsú­lyozni, hogy mennyire fontos a feltüntetett időrendi beosztás betartása, sőt még jobb, ha az alapszervezetek és a többi szervezetek nem halasztják az évzáró taegyőlést az utolsó na­pokra. Az évzáró tnvevűlés elsőrendű föladata, hogy értékelje az eltelt választási időszak e­redményeit, különös tekintettel arra, hogy az alapszervezet tagjai miként járultak hozzá a SZISZ II. kongresszusa és a CSKP XV. kong­resszusa határozatainak a megvalósításához. Különösen figyelembe kell vennünk, hogy a CSKP KB 11. ülése határozatainak értelmében mit tettünk az alapszervezetben fennálló fo­gyatékosságok felszámolására és a tartalékok feltárására a munka hatékonyabbá, színeseb­bé és vonzóbbá tétele végett. Az évzáró taggyűlés további, és még az e- lőzőnél is fontosabb feladata az évi munka­terv és a kültségvetési javaslat elfogadása. Tartsuk szem előtt, hogy a jó terv fél siker. Ezért a most folyó vezetőségi gyűléseken kő rűltekintű és mindenre kiterjedő tervjavasla tot kell kidolgozni. E munkában nagy segít séget nyújt a SZISZ KB már említett 8. iilé sén elhangzott beszámoló és a határozat, il letve a SZISZ SZKB ezt kOvető Ülésének a határozata. Ezzel kapcsolatban az alapszervezetek fi­gyelmébe ajánljuk, hogy a következő ével nemzetközi gyermekévnek nyilvánították, és ugyancsak jövőre Ünnepli megalapításának 30. évfordulóját pionfrszervezetünk. A terv ki dolgozásánál feltétlenül tartsuk szem előtt, hogy mivel gegithetnénk az eddiginél is job­ban a pionfrszervezet munkáját, mivel járul hatnánk hozzá a nemzetközi gyermekév sike­réhez. A terv legfontosabb részei változatlanul az eszmei nevelés, a tanulás és a termelő, illet­ve társadalmi munka, a kulturális munka, a sport és honvédelem. Az eszmei nevelés leg­fontosabb része a politikai oktatás. A munka­terv azonban nem szorítkozhat csapán a po­litikai oktatás időrendi és tartalmi beosztásá­nak felsorolására. Mindenképpen tartalmaznia kell más, vonzó akciókat is, mint amilyenek a vetélkedők, fontos évfordulók, események (a NOSZF évfordulója, csehszlovák-szovjet barátsági hónap, az SZNF 35. évfordulója stb.) alkalmából, beszélgetések öreg kommu­nistákkal, mozilátogatások, kiállítások megte­kintése, könyvviták, honismereti kirándulá­sok, közös akciók baráti szocialista országok ifjúsági szervezeteivel stb. A munkában a figyelmet továbbra is az energiával, nyersanyaggal, tüzelőanyaggal való takarékoskodásra, a minőségi munkára, a munkához való szocialista viszony kialakítá­sára, a szakképzettség fokozására és nem utolsósorban a választási programok teljesí lésére kell fordítani. El kell mélyíteni továbbá a partneri kap­csolatot a többi társadalmi szervezettel, hogy közös erővel a lehető legjobban megszervez­zük a szabad idő hasznos eltöltését. Különö­sen fontos ez ott, ahol nincsenek megfelelő feltételek, p). az új lakótelepeken és a falva­kon. Mint már a korábbi években, úgy most is a munkatervet feltétlenül meg keli beszélni az illetékes pártalapszervezet vezetőségével, eset­leg az üzem, iskola, nemzeti bizottság és a partner szervezetek vezetőségével. Az így ki­egészített tervjavaslatot az új vezetőség je­lölőlistájával, a párttagjelöltek névsorával és az illetékes SZISZ-konferenciéra javasolt ta­gok névsorával be kel] nyújtani a SZISZ járási bizottságára. Az évzáró taggyűlésre (plenáris gyűlésre, konferenciára) csak az említett kon zultációk és a SZISZ felsőbb szervének jóvá­hagyása után kerülhet sor. Rendkívül fontos feladatnak tekintjük to­vábbra is a kádermunkát, főleg a vezető funk­cionáriusok stabilizálását. Ezért új vezetőséget ezúttal is csak indokolt esetben válasszunk. Vezetőségi tagnak főleg azokat jelöljük, akiknek politikai és szakmai szempontból megfelelő a felkészültségük, és mér eddig is jől dolgoztak, s kellő tekintéllyel is rendelkeznek ahhoz hogy tisztségükben helytálljanak. A legtehet­ségesebb tisztségviselőkéi javasoljuk a SZISZ felsőbb szerveibe, ahol még több hasznot hajt­hatnának szövetségünknek. A pártalapszerve­zet vezetőségével folytatott konzultáció nyo­mán vonjuk be a munkába a fiatal párttago­kat és -jelölteket. A káderkérdések megvitatásával egyszerre a vezetőség értékelje azokat is, akik a pionír- csapatokban vagy rajokban és a szikrákkal dolgoznak. A szükségnek megfelelően nyer­jünk meg további tagokat is a pionírszervezet munkájának, és ezt tüntessük fel a munka- terv-javaslatban is. Az évzáró taggyűlés fontos része az alap­szervezet munkájáról és az 1979. évi felada­tokról szóló beszámoló, amelyet rendszerint az elnök olvas fel. A jelentést a politikai helyzetet felvázoló bevezetőn kívül tulajdon­képpen két részre oszthatjuk. Az első rész elemzi az alapszervezet munkájának eredmé­nyeit az előző évzáró taggyűlés óta, a másik rész pedig felvázolja és megindokolja az 1979-es évre szóló munkaterv-javaslatot. Ügyeljünk arra, hogy az előző időszak ered­ményeinek értékelése ne szorítkozzék csupán az elvégzett vagy nem végzett feladatok fel­sorolására, hanem valóban aprólékosan ele­mezze az aiapszervezet egész évi munkáját. Mutasson, rá a hibák okaira, és vesse fel, mi­ként akarja a vezetőség eltávolítani a fogya­tékosságokat. Az elemzés az egy évvel koráb­ban elfogadott munkatervből induljon ki, és pontról pontra értékelje a kitűzött feladatok téljesitését. Különösen ki kell térni a februári győzele 4 30. évfordulója, a XI. világifjúsági és diák1 találkozó tiszteletére tett kötelezettségválla­lások teljesítésének ellenőrzésére, az Ifjúsági Fényszóró őrjáratainak munkájára, a Zenit mozgalomra, az ifjúsági szocialista munka- brigádok és egyéb ifjúsági munkacsoportok problémáira, a társadalmi munkára, a válasz­tási program teljesítésére. Az eszmei nevelésben főleg azt kell górcső alá venni, milyen eredményeket ért el az alap­szervezet a világnézeti nevelés terén nemcsak a tagok, hanem a szervezeten kívül álló fia­talok körében is. Elemezzük aprólékosan a politikai oktatás lefolyását, de ne hagyjuk ki az eszmei nevelésben alkalmazott többi mun­kaformákat sem. Az évzáró taggyűlés elé kell terjeszteni to­vábbá az alapszervezet gazdálkodásáról, a vagyonleltározásról és az ellenőrzésről szóló jelentést is, amely a szervezet jó munkájá­nak nem kevésbé fontos része Helyszűke miatt ezzel nem togl«tkozhM«nk Alapjában véve ugyanazok a módszerek és alfárások. köve tendőek e téren, mint az előző években. Az évzáró taggyűlés az alapszervezet vizsgája Festői környezetben várja vendégeit a Chopok lejtőjén a CKM egyik szállodája, a Björnson menedékház. PRIPUTEN felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents