Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-12 / 50. szám
9 KULCSÁR FERENC ROVATA Apánk először megetette ez uraság jószágát. Aztán megmosdott hideg vízben, szappan nélkül. Levetette rongyos gúnyáját, tiszta nadrágot, kopott sarkú. mégis fényes csizmát húzott. Elment. Anyánk imára kulcsolta a kezét és Imádkozott. Közben a fazékban megpuhult a krumpli. Jóízűen megvacsoráztunk. Anyánk nem evett. — Megvárom apátokat — mondta, és bement a szobába. Amikor nagy sokára Ismét kijött, könnyek csillogtak a szemében. Igen, aznap este apánknak zsebkendővel volt átkötve a keze. És aznap este karácsony estéje volt. Azért ment el apánk ünneplőben. Először „boldog karácsonyt“ kívánt a nagyságos úrnak. Pedig nagyon fájhatott a szíve, mert nekünk nem volt karácsonyfánk. Nem is állhatta meg, hazafelé vágott egy parányi fenyőt, s eközben sebesítette meg a kezét. Majd a kis szoba ablakán beÖVÄRY PÉTER: A LEGSZEBB KARÁCSONY nyújtotta a fenyőt anyánknak, hogy díszítse fel. Igen. Anyánk ezért volt olyan sokáig a szobában. És ezért csillogtak a szemében a könnyek. Azóta sem láttam olyan szépen földí- szített karácsonyfát. Volt azon minden. Alma, dió, kockacukor. Sőt, a kicsi fenyő alatt négy pár cipő. A négy pár cipő nyolc szárában pedig mogyoró Is. Meg kalács és búzából sütött cipó. Igen. Karácsony volt. A legszebb karácsony. KÖSA ÁRPÁD: TÁVLATAIM nem láncoltak még le arany súlyukkal az évek sorsom vakító fénye éltet távlataimat bemértem földi tájainkról hullámokon szállók a tengerre a mélybe sarkantyúmat belevágom az ég gyönyörű szügyébe ÉNEK mint hegyek csúcsán nyargalászó szelek a völgybe érve pusztító fergeteg mint domboldalon csörgedező patak a tenger öblénél végtelen áradat jöttél jöttél kis lángot gyújtani s a tűzvészt hoztad el BODZSÁR GYULA: PESSZIMISTA Először csak az amúgy Is piszkos padlóra köpött. Később már a lóversenyen a fogadott lóra. Azután virágra, világra. Legvégül, betelvén a bögre, önmagát is leköpte. Köteles Erzsébet: Falum (rézkarc) MARTON ISTVÁN: FÁBIÁN FRIGYES: IKSZTELEN Tudás Hérakleitoszé. Tudásom Hérakleitoszé. ö a vezér. En a beosztott. Ma kitakarít, leviszi a szemetet, leisúrolja a WC-t. öt százalékot így ts. Öt százalékot így Is. Jaj, holnaptól csak aligazgató. 6, holnaptól csak aligazgató. Tudása Hérakleitoszé. Tudásom Hérakleitoszé. Veszt a jehér botját. Kitámolyog a márvány palotából. Elégedett, mert azt gondolja. Egyedüli öröme. öt százalékot így is. Öt százalékot — Így ts sajnálom. HÁROM IKSZ Hallgassatok. Beszélhettek. Mondhatjátok. Felesleges. Nem értem a nyelvet. Nyelvetek. Szabad vagyok. Átszerkesztettem magam jémmé. acéllá. Sújtó légkalapáccsá. Csapásaim nyomán jajdul, mozdul az értelem. ELTÖRPÜLÉS Ű, mennyi izgalom kötött engem ide. és mennyi rettegés! Itt láttam először teniszpályát, amelyen ... De hová lett a tekintetes fir? Még most is cseng a fülemben: — A labdaszedő fiút miért nem küldik át? Istenem, a szép szamócák, csipegettem lopva őket a kisasszony egy-egy elütése után. Ó, hányszor sóhajtottam el: — Ha minden labda nem is, de legalább minden második a szamócásba szálljon! VERES GÉZA: Levél az antik KORCSMÁROS LÁSZLÓ: EMLÉKEK VAK BÄTYÄMRÖL Alkonyodik. A tornácon ül. Szeme teljesen fénytelen. Tudata kitakart ideg. Gond üli szivét. Búcsúzko- dik, bár képtelen elfeledni az élet sok-sok ízét, a szerelmes életét. Emlékek rajzanak benne koponyaüreg- börtönében raboskodó ifjúságáról. Amerikában született. A táj, ahol él, Gömör. Évekkel ezelőtt még hallotta a hangokat és látta a színeket. Ma már számára néma a világ, és kiégett villanyégő a táj Mégsem szomorú. Amikor meglátogatom és megveregetem a vállát, mosolyog, s megkérde zi: — Na, mi újság, Laci? Virágoznak-e még a fák, érik-e már a gabona s a gyümölcs? Füle nem érzékeli a tücsökzenét. Tudat alatti világból fel-felzúg benne a nagy ősatom- robbanás. Csillagvárosok létezése, kristályrácsok szer kezete, DNS-molekulák kód jelei számára örök-ismeretlen világ. Él és dolgozik. Keze beszélget a tárgyakkal. Látó ujjai, mint a lézersugár, futnak végig a fák anyagán, amelyekből gereblye két, szakajtókat, szerszám nyeleket, kosarakat készit. Narancsszínű látomás az alkony. A fák leveleiben szűnűfélben van az asszimiláció. Az utcán siető emberek ruháin áttetszenek a fehér csontok. Kacagásuk visszhangja átcikkan a galaktikán. CSÖNDÉLET Négy hárs árnyékában ülök. Körülöttem mohák és kövek öntudatlan időtlenségben. Ereimben mészlerakó- dás. Vörös napkorong botladozik a láthatáron. Szememben megkövesedett napkitörések. Márványcsontomat telekarcolta a múlt idő. Gondolataim hullócsillagok az augusztusi éjszakában. Időlakatok kattognak. Az úri messzeség kísértő fényében izzani látom kitakart csontvázomat. Fölszívnak a fák és a füvek gyökerei: dimenzióim összeomlanak. istenekhez Tudatom tőrbe csalt sármány, Félszeg a gondolat is már Almából felriadt őssejt — Kisded az istenek jobbján. Arcom szelíden felitták A percek — vészben is némák Veletek hull el az Ének: Szirének s hókarú Hérák. HODOSSY GYULA: Mikor már a szerelem is Hangosan, hangosan — dübörgőn hallgatnak a szavak s a háztetők már nem olyan pirosak, mint amikor érezted a halált. BETTES ISTVÁN: FENNSÍKRA érve amikor még fűhöz-fához leveleket írtam akkor még minden menthetőnek látszott a hegyek Is lomhán vonuló felhők a kutak könnyen száradó tócsák igaz tükörnek tetszett a könnyű ég fehér zászlóval vonultam akkor én botladoztam fény vonzott árny lökött utam remény árny és fény között és sétált még egy kicsit az alkony kenyérmorzsa billegett bajszomon s partot ért a szív mögött a szél özönlött ezután gyilkos kéj-fehérség csontosodtak félénk anyácskák szívei gödrükből kifagyott kecskegidák szeme torlódott hangomra mondhatatlan hó groteszk maszkját kereste a halál s készülődött három ördög a hajnalért arcvonásaim ekkor szakadékszélre sétáltak letaszigálták múzsáim a mélybe nem rendített már szüzek óhaja sem elóhüztam féltett eltitkolt furulyám s elkezdtem a fagyos hideg fennsík dalát így lopakodott halálom az éjben kísért könyörtelen csontpengéjű hold GÁSPÁR MÁRIA: SÖHAJ Az Emlékezés Könyvében, József tovább lapozni képtelenség — kezemre bilincset csatolt a hiányod. BODZSÁR GYULA: MERT mert nekünk egy percnyi megállásunk sincs... mert nekünk meló után is meló van... mert nekünk egy percnyi megállásunk sincs... mert nekünk temérdek pénzre van szükségünk ... mert most építkezünk ... mert nekünk egy percnyi megállásunk sincs... mert most meg csirkekeltetéssel kell bajlódni... mert most megint kell a pénz . . mert most bútort, szőnyeget kell venni... mert nekünk egy percnyi megállásunk sincs... mert most disznót, kacsát, uyulat kell tenyészteni... I mert minket az isten sem győzne pénzzel. . mert most meg autót kelt venni... mert nekünk egy percnyi meg állásunk sincs ., mert mellékmunkát is kell vállalni... mert ismét kei) az a rohadt pénz... mert nyaralót a- karunk építeni. . mert nekünk egy percnyi megállásunk sincs... mert most megint kell valami hülyeséggel foglalkozni... mert nem lehet meglenni pénz nélkül... mert most meg helikopterre kell gyűjteni .. mert nehogy a szomszéd megelőzzön. . mert nekünk egy percnyi megállásunk sincs... mert az embernek bele kell döglenie ebbe a fene sok munkába... LEVÉL Változtatok és változtattatok. Ennek szívből kellene örülnöm. de mégsem tudok. Ahogy elnézem azokat a marha nagy. porlepte, összkomfortos házaitokat, helyettetek támad hiányérzetem Hát igen. nap mint nap gürcöltök, hogy házat építhessetek, hogy azt a kor „divatjának** megfelelően berendezhessétek, hogy aztán autót vásárolhassatok. természetesen a gyereknek, mert ti mindent a gyerekért, a gyereknek .. És a nyári konyhában éltek — a nagy-ház száműzött- jeiként. Barátaim, szabad másképpen is élni. 1
