Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-12 / 50. szám
8 ifusag FÄBRY - NAPOK 1978 Az idén is megrendezték a Fábry Zoltán emlékét idéző kulturális napokat, Az idén is megkoszorúzták Stószon a sírt, rendeztek író-olvasó találkozókat, állítottak ki könyveket, tartottak szemináriumot. Mégis, a résztvevők zöme bosszankodott vagy elkeseredett. Vajon miért? Az okok — sajnos — olyan kézzelfoghatóak, hogy nem kell hozzá különleges éleslátás vagy fantázia, máris sorolhatók: A Fábry-napokból most sem tudtunk eseményt forrósí- tani. Az egyes rendezvényeket minimális számú ember látta-hallotta; a szemináriumon például — bár „telt ház-1 volt — mindössze ötvenen szorongtunk a Kovácsutcai kis ülésteremben. Mint megtudtam, az idei — járási szintű — Fábry-napok- ra csak azért került sor, mert akadt néhány lelkes tisztviselő meg Fábry-barál. Egyébként meg sem valósult volna a rendezvény! A* így, ilyen előzmények után rendezett ünnepség — természetszerűleg — nem sikerülhetett úgy, mint ahogy az „normális" lenne. Elhangzott öt előadás (Mihály Géza, Lacza Tihamér. Gál Sándor, Ritzkó Béla és jómagam jóvoltából), de komoly, a felvetett gondolatokat részletesen megvitató elemzésre, vitára nem jutott idő. Ki tudja, hogy az egyes, alapinformációkat nyújtó beszámolók megjelennek-e nyomtatásban, eljutnak-e másokhoz is? A stó szí író a békeharc lelkes és fáradthatatlan harcosa volt, egész életén keresztül. Életműve időszerű most is. amikor a haladó erők világszerte tiltakoznak a neutronbomba gyártása ellen, amikor egyre nyíltabbá és leplezetlenebbé válik a haladás és a reakció küzdelme; mostanában, amikor a „fegyver s vitéz ellen“ mozgósító Fábry-jelszókat a liékeépítés nemzetközi zászlajára kellene írnunk, vagyis a világtörténelem mai, feszültségektől terhes időszakában képtelenek vagyunk egy bosszantó hibáktól mentes nagyszabású háromnapos ünnepséget rendezni emlékére? Hányszor kell még leírnunk: Fábry Zoltán nemcsak a miénk, de csak mi tudjuk őt a világnak felmutatni. A Szlovák Televízió vasárnap esti hírei között örömmel hallottam a Fábry-napokró) szóló információt is. Ha a rendezvény jelentősebb, biztosra veszem, filmbeszámoló készül, s ez egyben azt jelenti, országos nyilvánosságot kap az ügy, mindnyájunk, minden haladó ember ügye. Tudom, a CSEMADOK nincs könnyű helyzetben, vezetői a népi tánctól kezdve a tudományos felvilágosításon át szinte mindennel kénytelenek foglalkozni. Nincs egy Fá- bry-specialistánk, egy szervezőnk, aki vállalná, hogy csakis ez lesz a gondja. Valamit okvetlen tenni kell! Fábry életműve európai visszhangot kíván. Előbb-utóbb úgyis eljut oda, mert törvényszerű, hogy a nagy alkotók végül is megkapják a gondolataikhoz méltó formákat és fórumokat. Befejezésül idézzük Balogh Edgár Nagyidai Ernőnek írt, közvetlenül Fábry halála után kelt leveléből. Az általa avasoltak ma is időszerűek: «... Ügy gondolom, a Fábry Zoltán Emlékmúzeum megalapításával Szlovákia új tudományos és nemzetközi előnyökhöz jut mind a magyar irodalomtörténet, mind a kommunista ideológia és történelmi kutatás szempontjából: Külön kiépítendő Stósz helytörténeti kutatása és F Z. német kapcsolatainak számbavétele, a szlovák-magyar kapcsolatok felmérése Fábry életpályájának viszonylatában. A Fábry Zoltán Emlékmúzeum nemzetközileg még jelentősebb lehet az antifasizinus és a kelet-európai nemzetközi együttműködés történeti felkutatása szempontjából.. “ BATTA GYÖRGY KIÉRDEMELT JUBILEUM A Nyttrai Kerületi Színház egy kis házi ünnepség keretében köszöntötte a testület egyik tagiát, Zofia Mar- tiSová színésznőt, akit a színház dél-szlovákiai fellé» pései révén a magyar közönség is jól ismer. Az ünnepelt ekkor kapta meg azt a díjat is, amelyet a NOSZP évfordulójának tiszteletére rendezett versenyen Arbuzov Várakozásában Lusja alakításáért ítéltek neki. A művésznő munkásszülők gyermeke, apja handlovát bányász volt, akit a németek illegális munkája miatt az oranienburgi koncentrációs táborba hurcolták, amiért megakadályozta, hogy 1944-ben a handloval bányái vízzel árasszák el. Soha nem tért haza, mint Szlovákiából sokan mások. Zofia Martiőová akkor kilencéves volt. Már gyermekkorában megmutatkozott színészt hajlama, sikeresen szerepelt a különböző szavalóversenyeken, és már akkor kijelentette apjának, hogy színésznő lesz. Kár, hogy az apa nem érhette meg, mert lánya egyik erőssége volt a handloval műkedvelőknek. 1953 végén pedig, tehát 25 éve a Falujáró Színház tagja lett. 1960-ban a trnaval színházhoz szerződött, 1965-ben pedig a nyitrai színházhoz ment, ahol azóta sikert sikerre arat. láthatjuk őt Osztrovszkij Vihar, Gorkij a Nap gyermekei, KákoS Mohérpléd és Bukovöan A karnevál első napja című darabjában. Kívánunk a ronkonszenves színésznőnek további sikereket. Mártonvölgyl László „LUCA, LUCA, KITY-KOTY...“ (LUCA-NAPI NÉPSZOKÁSAINK) Ahhoz, hogy helyesen tájékozódjunk jelenünkben és a jövőben, elengedhetetlen megismernünk nemzeti múltunkat. Elődeink gondolkodásmódja, logikai rendszerei tárulnak e- lénk hitvilágukból és szokásaikból. A hitvilág az embereknek a környező világról, természeti jelenségekről alkotott elképzeléseit tükrözi vissza, míg a szokások — a hitvilágban gyökerező. egyszerűbb és összetel tebb, az idők folyamán telje sen automatizáiódott, szokszor eredeti tartalmukat is elvesztett — mágikus cselekmények sorozata. Minden nép szokáskörében találkozunk évente visszatérő ünnepekkel és az ezekhez kapcsolódó hiedelmekkel. szokásokkal. Ezeknek a naptári ünnepeknek a kialakulása primitív fokon a csillagászati jelenségek (napforduló, évszakok stb.) szabályos változásaira és az ehhez kapcsolódó termény- beérésl és vadvonulási időpontokra vezethető vissza, amelyek igen fontos szerepet játszottak az emberek megélhetésében és éppen ezért kerültek a gondolkodás középpontjába. A kereszténység előtti hiedelmek és szokások aztán az évszázadok alatt vagy kikoptak az emlékezetből, vagy a kereszténység tanításainak meg felelő köntösbe öltöztetve, az eredeti hatalom háttérbe szorulásával éltek tovább. A különféle termékenység varázsló szertartásokat a keresztény egyház is „szentesített“, amit például a katolikusok Márk -napi búzaszentelése is bizo nyit. Az újkorban a régi — egy házi szempontból elhanyagol ható — szertartások népszokásokká váltak. A baromfiak termékenységére irányuló praktikák a Luca-napi szokások fontos részei, teljes mértékben népszokásokká váltak. A téli ünnepkör egyik legjelentősebb napja december 13-a, Luca napja. Neve a fény nyel van kapcsolatban (latin: lux, lucis=fény). A középkori egyház azért tette ezt a szentet (Szent Lucia) erre a napra, mert a Gergely-féle naptárreform (1582) előtt ez volt az esztendő legrövidebb, legsötétebb napja, utána kezdett nagyobbodni, nőni a nap. a fény. Közép-Eurőpában Szent Lucia napján egy ugyancsak Lucia (luca) nevű boszorkányos nőalakhoz hiedelmek és különös varázsló cselekmények kapcsolódtak, mint amilyen bizonyos munkák tilalma, lu- caszék készítése, boszorkányok elleni védekezés, a boszorj kányság elsajátítása, köszöntők és az ezekhez kapcsolódó a baromfiak szaporodására i- rányuló cselekmények, valamint alakoskodások. Luca napja mint gonoszjáró nap: asszonyt dologtiltó. Tilos volt e napon női munkát (fonás, mosás, kenyérsütés, varrás stb.) végezni, sőt még tüzet is csak a férfiak rakhattak. Ha valaki megszegte a tilalmat, azt — a néphit szerint — Luca szigorúan megbüntette. A boszorkánysággal kapcsolatos hiedelmek és praktikák egész sorozata kapcsolódik december 13-ához. Ha valaki meg akarta látni a falu boszorkányait, az Luca napjától kezdve egész karácsony vigíliájáig kilencféle (egyes vidékeken tizenhárom) fából széket készített. A székben vasszög nem lehetett, és minden nap kellett rajta valamit végezni, hogy karácsonyig éppen elkészüljön. Az éjféli misén aztán erre állva (vagy ülve) az illető felismerte a templomban a falu boszorkányait. AzoK ugyanis különféle tollakat, valamint nagy ököT- szarvakat vagy szarvasagancsot viseltek a fejükön. Ebből a fejviseletből egyébként egyes kutatók a magyar boszorkányok és a régi sámánok közti fejlődési kapcsolatra következtettek). Mise után aztán a kíváncsiaknak sietni kellett haza, mert ha a boszorkányok elfogják: széttépik. Éppen ennek elkerülése végett volt szükség egy zacskó mákra (vagy kölesre), amelyet a menekülő maga után szórt. A boszorkányok csak úgy követhették, ha az előzőleg szétszórt mákot összeszedték. Luca estéjén az ablakokat, ajtókat szimbolikusan elzárták (pl. fokhagymával keresztet rajzoltak az ajtófélfára, vagy a kilincsre spárgával csomót kötöttek), hogy a gonosz be ne mehessen. Aki azonban meg akarta tanulni a boszorkányságot, az Luca estéjétől egész karácsonyig minden éjjel kiment a keresztútra, és ha kiállta a különféle próbákat, a boszorkányok beavatták a mesterségükbe. A házasságjóslatok különféle változatai voltak ismeretesek mindenfelé (pl. a lányok előtte való este tizenhárom cédulára egy-egy férfinevet írtak föl. Ezt követően minden nap egy cédulát olvasatlanul a tűzbe dobtak. Amilyen név karácsonyra maradt — olyan nevű lesz a férjük.) Liszka József EMLÉKEZÉS EGY EZERMESTERRE Sokszor megcsodáltuk társaimmal a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemet körülvevő parkban egy meglepően ember- és testközelben felállított szobrot. Tekintete, tartása tiszteletet parancsol. A megformált férfi széken ül. Lába a mindössze tizenöt-húsz centiméter magas talapzatról majd a földet éri. Bal keze a szék karfáján pihen, kinyújtott jobb kezével márványasztalon támaszkodik. Az asztalon a minden tudás forrása: a könyv, mellette háromágú gyertyatartó. Jelképesen érzem e szobor felállítását a jövő nemzedékét később oktató-nevelő, pedagógus- és tudósképző intézet e- lött. Találónak is. mert mindannyian, kik oklevelet kaptunk ezen az egyetemen, ügy érzem, egy picit példaképnek is tekinthetjük a megformált személyt. Azt szeretnénk tenni, a- mit ő Is tett. Rendet teremteni ott, ahol a legnehezebb, a gyermeki és ifjúi fejekben, küzdeni a tudatlanság ellen, fáklyaként égni az értelem világáért. Hasonlóan, mint ahogyan ő tette kétszáz évvel ezelőtt, ki elvetette a német és holland egyetemek adta csillo gó lehtőségét, vállalva inkább az otthoni, nehezebb, de a nemzet előreviteléhez, kiművelésé hez vezető utat. Életrajz-töredékében írja: „Én Hatvani István, szüleim re nézve nemes Hatvani Gergely és Mester Judith asszonytól Rimaszombat városában < születtem 1817-ben nov. 21-ík ■ napján. És az atyám, ámbár a nemes compactor! mesterséget : folytatta is, de ugyancsak nemes Kis-Hont vármegyének sok- : szőri comissáriusa volt és egy- i szersmind jurátusa Az édesanyámnak atyja Mester István sokáig rimaszombati nótárius, azután bíró is volt és ugyana- < zon hivatalában is halt meg. ä Postamesterséget is viselt u- : gyanazon említett városban. Az én házamban tanultam 15 esztendős koromig és már rhétor rá lettem". Még Bázelben folytatta ta nulmányait, amikor 1747-ben meghívták Debrecenbe a mate matika és a fizika professzo rává. A matematika azért o- lyan fontos — mondotta —, mert ez az egyetlen tudomány, amely biztos igazságokra vezet. A matematikai következtetés sohasem vezet téves eredményre, alapelveinek, módszereinek ismeretében biztosabban eligazodunk a tudomány minden területén. És a fizikát azu tán végképp nem lehet matematika nélkül tanulni, mert e- nélkül a legegyszerűbb természeti jelenségek, törvények sem érthetők. Hatvani széles látókörét, modem felfogását mutatja az is, hogy nem feledkezik meg a matematikának a mezőgazdaságban, a technikában való alkalmazhatóságé ról sem. 1757-ben megírt önéletrajza szerint filozófiatörténetet, ontológiát, kozmológiát, speciális kísérleti fizikát, botanikát, orvosi fiziológiát, földrajzot, hidrosztatikát, mechanikát, csillagászatot, erkölcstant és természetjogot tanított. Magyarországon ő oktatott először kémiát. önéletrajza az 1757-es évvel szakadt meg Ettől kezdve csupán levéltári utalások, levelek, jegyzőkönyvek adataiból értesülnek tudománytörténészeink Hatvaniról. Ebben az Időben éppen az elektromosság tudománya gazdagodott szinte állandóan új felfedezésekkel. Hatvani először 1746-ban látott e- iektromos kísérletet Augsburg- ban. Előadásait igyekezett új tüneménnyekkel érdekessé tenni. Felismerte a kísérletek jelentőségét és a kvantitatív tárgyalás szükségességét a fizika oktatásában. Föltehetőleg elektrosztatikai kísérletei miatt „ördöngös" híre kelt, s alakja köré évtizedekig élő legendák szövődtek. Hatvani működése a kollégiumi professzorság mellett igen sokoldalú volt. Ö töltötte be az iskolaorvos tisztét, kezdeményezésére egy kórházi alap is létesült. Hét évig ellátta a könyvtárosi teendőket, és kiterjedt orvosi gyakorlatot folytatott. 1786 ban vonult nyugdíjba, és még abban az évben meghalt. Munkás, gazdag élet u- tán távozott el. Kalácska József
