Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-12 / 50. szám
AZ ALAPSZABÁLYZAT — A SZISZ JELLEG JNEK ÉS KÜLDETÉSÉNEK MEGHATÁROZÓ , DÖNTŐ DOKUMENTUMA A z alapszabályzat az az összekötő kapocs, az alapszervezeteket, a SZISZ tagjait és szerveit szervezett, fegyelmezett és akcióképes egységbe fogja. Betartása biztosítja a SZISZ eszmei, szervezeti és akciőegységét. Az ifjúsági szervezet felépítésének és munkájának lenini elveiből, haladó ifjúsági mozgalmunk és a testvéri ifjúsági szervezetek, elsősorban az ÖLKISZ tapasztalataiból indul ki. Az alapszabályzat 1- lyen értelemben alapvető dokumentum, amely meghatározza a Szocialista Ifjúsági Szövetség jellegét és küldetését, feladatait, a tagok jogait és kötelességeit, a kitüntetéseket és fegyelmi eljárásokat, a szervezeti felépítést stb. Alapvető dokumentum azért, mert a SZISZ-szervek és -szervezetek döntésének, munkájának és a tagok munkájának összhangban kell lenni az egyes rendelkezéseivel. Eszerint igazodik ifjúsági szervezetünk minden munkája. Ezért fontos, hogy ismerje minden SZISZ, és hozzá igazodjék a munkájában. A SZISZ II. kongresszusán (1977. 10. 1.) kibővített és elfogadott alapszabályzat 13. cikkelyből és 37 paragrafusból áll. A bevezető rész kinyilvánítja a SZISZ jellegét, küldetését és alapvető feladatait. A II. kongresszus óta ez a rész helyettesíti a SZISZ Programnyilatkozatát is, amely a szövetség építésének és fejlesztésének szakaszában teljesítette küldetését, de már túlhaladott és ma egyszerű történelmi dokumentum. Tagság: — A SZISZ tagjává válhat minden 14—30 év közötti csehszlovák állampolgár, aki egyetért a SZISZ küldetésével, céljával és alapszabályzatával, és velük összhangban akar a szervezetben dolgozni és részt venni a fejlett szocialista társadalom építésében. A szövetségbe való belépés önkéntes. Jogok: — A SZISZ-be való belépéssel a tag a következő jogokat élvezheti: a) Részt vehet annak az alapszervezetnek a munkájában és döntéseiben, amelynek tagja. Részt vehet azoknak a szervezeteknek a tanácskozásán, amelyek a munkájáról és viselkedéséről tárgyalnak; b) Választhat és megválasztható, illetve jelölteket javasolhat a SZISZ és a pionírszervezet szerveibe; c) Javaslatokkal, indítványokkal, panasszal, bírálattal, kéréssel fordulhat társadalmi vagy személyi problémái megoldása végett a SZISZ bármely szervéhez, beleértve a SZISZ Központi Bizottságát is. Minden szerv, amelyhez a tag kérelemmel fordul, köteles indítványával, javaslataival, kérelmeivel és észrevételeivel foglalkozni, és két hónapon belül az illetőnek válaszolni; d 1 Az alapszabályzathoz híven az ifjúsági sajtón (Smena, Mladá fronta, Oj Ifjúság — a szerk. megj.) keresztül kifejteni a szervezetben végzett munkával kapcsolatos észrevételeit; e) Az alapszervezet vezetőségének beleegyezésével regisztrált tagként dolgozhat más alapszervezetben is. Kötelességek: — A SZISZ-be való belépéssel mindenki magára vállalja őket. a) Minden tag köteles teljesíteni a SZISZ alapszabályzatából és a szövetség JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK szerveinek határozataiból eredő feladatokat, elsajátítani a marxista-leninista világnézetet, megismerni a CSKP politikáját és célját, és alkotó módon részt venni annak elérésében; j b) Elsajátítani a szocialista ember tulajdonságait, szeretni hazáját, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot, és példával járni a munkában, tanulásban és szocialista hazánk védelmében; c) Szilárdítani az internacionalista kapcsolatokat a Szovjetunió és a többi szocialista ország ifjúságával, szilárdítani a népek közötti barátságot; d) Aktívan és kezdeményezően dolgozni az alapszervezet munkájának fejlesztésén. A konkrét feladatok megoldásával hozzá kell járulnia az ifjúsági szövetség eszmei, szervezeti és akcióegységének elmélyítéséhez; ej A tag köteles fokozni politikai és szakmai felkészültségét a munkára, a fejlett szocialista társadalom építésére, sokoldalúan fejleszteni lelki és fizikai képességét; f) Felelősségteljesen el kell látnia a megbízott tisztségeket, és erről számot kell adnia annak a szervezetnek vagy szervnek, amelynek tagja vagy dolgozója; g) Fizetni a megszabott tagsági illetményt és törődni a tagkönyvvel. E rendelkezések szerint kell eljárnia minden tagnak a munkában és az életben egyaránt. A SZISZ-be belépett minden fiatal önként vállalja ezeket a jogokat és kötelességeket, amit a jelenf- kezőíven és a tagkönyvben az eskü szö< vege alatt aláírásával bizonyított. A SZISZ érdekes és vonzó munkájában fontos szerepe van a kultúrának, a kat lönféle korok és népművészeti együttesek tevékenységének. Kontár felvétele *f5| jfírr? >f>* •• •’Vfr "if " ».*<■*•* »»yy f ■ .-«űrt *«»>. ,r ű >3** r «'•rí. »' h.fv £ SEGÉDANYAG — A POLITIKAI OKTATÁSHOZ AZ EGYSÉGES SZERVEZET- AZ IFJÍ NEMZEDÉK FORRADALMI VÍVMÁNYA Az ifjúság minden társadalom elválaszthatatlan része. De csak a szocialista társadalom biztosítja úgy a saját jövőjét, hogy programszerűen és céltudatosan igyekszik megteremteni a felnövekvő nemzedékek fejlődésének feltételeit. E nemzedék élcsapata — az egységes ifjúsági szervezet — munkájával, tekintélyével és a társadalomban betöltött szerepével elválaszthatatlan részét alkotja azoknak a társadalmi erőknek, melyek a fejlett szocialista társadalmat építik. Az egységes ifjúsági szervezet, Szocialista Ifjúsági Szövetségünk létének kérdéseit tárgyalja a politikai oktatáshoz közölt segédanyagunk. Elsősorban azoknak ajánljuk, akik nyolc évvel ezelőtt, a SZISZ megalakulása idején éppen pionírkorba léptek, és most a pionírnyakkendőt a SZISZ kék ingére váltják, de éppúgy okulhatnak belőle a többi oktatási körök is. Nyolc évvel ezelőtt, 1970. november 9—11. között a prágai országos konferencián megalapították a Szocialista Ifjúsági Szövetséget. Ezzel szervezési szempontból is pontot tettek az 1968— 69-es válságos időszak után, amikor is reakciós erők a szocializmus likvidálásának stratégiai terve szerint megkísérelték szétbomlasztani az egységes ifjúsági szervezetet Is. Az egység újjáterem- tése Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának és a marxizmus-leninízmus eszméinek nagy győzelme volt az ifjúság körében. Az alapító konferencia az ifjú nemzedék akaratát fejezte ki, egyben lerakta az ifjúsági szervezet hatalmas fejlődésének alapjait. Nyolc év nagy és nem is nagy idő. Ifjúsági szervezetünknek —. amely a burzsoá köztársaság, a fasizmus elleni harc és a nemzeti és demokratikus forradalom időszakának haladó ifjúsági szervezeteit követi — elegendő volt ahhoz, hogy bebizonyítsa életképességét. A tények egyértelműen mellette szólnak. Az elődök haladó hagyatékát követő Szocialista Ifjúsági Szövetség alkotó módon érvényesíti mindazt, aminek a helyességét bizonyította a haladó ifjúsági szervezetek gyakorlata nálunk és a többi szocialista országban. A SZISZ munkájában az elmúlt nyolc év alatt elért sikereket többszáz számadattal, konkrét tettel bizonyíthatnánk, amelyekkel nap mint nap hozzájárultunk a fejlett szocialista társadalom é- pítéséhez. De nem is a számok a mérvadóak, hanem inkább az, hogy szövetségünk munkája egyre inkább elősegíti azt, hogy elmélyült a fiatalok ragaszkodása a párthoz, a szocializmushoz, hogy a fejlett szocialista társadalom felépítésének a CSKP XIV. és XV. kongresszusain elfogadott programját a fiatalok is magukénak tekintik, és munkával meg lelkesedéssel igyekeznek azt valóra váltani. A politikai rendszer fontos alkotórésze A CSKP XIV. és XV. kongresszusa között a SZISZ munkájában nagy fellendülés állt be. A politikai rendszer fontos alkotórészévé vált, és nagy tekintélyt szerzett mind a társadalomban, mind a fiatalok körében. Ezt bizonyítja egyébként a taglétszám állandó növekedése. Ma szervezetünknek több mint egymillió 350 ezer tagja van, kétszer annyi, mint 1971-ben. A szövetség szervei és szervezetei részt vesznek minden olyan feladat megoldásában, amelyet a párt a fejlett szocialista társadalom felépítésére kitűz. Az eszmei munka jelentős mértékben hozzájárul a SZISZ és a szervezeten kívül álló fiúk és lányok tudatának formálásához; jól fejlődik a SZISZ Pionírszervezetének a munkája. Jó eredményeket érünk el a munkakezdeményezés fokozásában, a testnevelésben és a honvédelemben, a kulturális munkában, sikerült bővíteni a fiatalok részvételét a társadalom Irányításában és Igazgatásában, egyszóval a SZISZ tevékenységének minden területén kedvező eredményeink vannak. A Szocialista Ifjúsági Szövetségre nézve nagy jelentősége volt a CSKP XV. kongresszusának. A Központi Bizottság kongresszusi beszámolójában nagyra értékelték a SZISZ munkáját: „Az ifjú nemzedék szervezetei — a Szocialista Ifjúsági Szövetség és Pionírszervezete — a XIV. kongresszus óta jelentősen gyarapodtak. Ma több mint kétmillió fiatal embert tömörítenék ... A párt a Szocialista Ifjúsági Szövetségben közeli segí-. tőtársra talált, soraiból meríti az új, friss erőt. Nagyra értékeljük a Szocialista Ifjúsági Szövetség és Pionírszervezetének munkáját ...“ (Folytatás a melléklet belső oldalán). AZ IFJÜ NEMZEDÉK NAGY LEHETŐSÉGE