Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-28 / 48. szám
4 M ÍÖtvenketten _ [ a 15 millióból Jj45 J KATI, A PSZICHOLÓGUS Muszka Katalin pszichológust, az Érsekújvár! (Nővé Zámky) Járási Nemzeti Bizottság ifjúsági kurrátorát, gondnokát vallatom. Sok esetről mesél, munkájáról beszélünk, és legbensőbb érzéseiről is — őszintén. — Nem, nem vagyok férjnél. Hogy miért? Hét, mit tudom én. Tudok és szeretek is főzni, takarítani, szeretem a gyerekeket. Eredeti foglalkozásom különben is gyer- meknővér. Itt Érsekújváron az egészség- ügyi szakközépiskolában érettségiztem, majd elvégeztem a főiskolát is, és mégis — mondja. Elhallgat, azon tűnődik, milyen is tulajdonképpen az élet. Sok fiatal lány még egy valamirevaló levest sem tud megfőzni, és mégis meggondolatlanul, könnyelműen férjhez megy. Mindezt nem panaszként mondja, hanem elsősorban a szakember, a pszichológus szemszögéből. Esetei nagy részében ugyanis szintén fonák helyzetekkel találkozik. A- zok többségében „megbillent“ a fiatal alatt a talaj, és utána már nehezen tudnak megkapaszkodni. ö ilyesmire nem panaszkodhat. Apja asztalos volt, anyja pedig a háztartást látta el, és ha ők ketten az öccsével nem is dúskáltak a javakban, soha semmiben sem é- reztek hiányt. Az érettségi után is nyugodtan elküldhette a jelentkezési ívét az egyetemre, mert biztos lehetett abban, hogy szülei mindent megtesznek azért, hogy elvégezhesse. £s ez meg is történt. Szakdolgozatához hat hétig gyűjtötte az anyagot egy komáromi (Komárno) óvodában. Az óvodáskorú gyermekek szorongásáról írt. Öt szorongásokkal teli, kevésbé bátor és egy uralkodó típusú gyermek volt a csoportban. Kezdetben az öt bátortalan gyermek visszahúzódott, játszani csak akkor játszott, ha az „uralkodó“ hívta, megengedte. Hat hét után kissé változott a kép. Akkor már az öt gyermek sem félt elvenni a labdát, a játékot, szorongásaik megenyhültek. A friss diplomájával három évvel ezelőtt a járási nemzeti bizottság szociális osztályának ajtaján kopogtatott. Cgy gondolta, itt érettségizett, jő lenne itt dolgozni, törleszteni valamit az adósságából, adni valamit abból, amit kapott. A kopogtatásra szíves szóval válaszoltak, a szót tett követte, ő beadta a kérvényét, megírta rövidke életrajzát és máris hozzáláthatott a munkához. Nem, nem volt itt semmi elhanyagolva, éppen csak végezni kellett a napi feladatokat. Eljárt a rendőrségre, a bíróságra, olvasta a jelentéseket, végighallgatta a tárgyalásokat, kiment a járás egyik-másik falujába, beszélt a nemzeti bizottságok vezetőivel, aztán a szociális ügyek előadóival, majd az iskolák és az üzemek következtek. A konkrét esetek persze sokkal érdekesebbek voltak. Egyik-másik gyerek sorsa fölött még a könnye is kihullott. Ma már nemcsak az iskolákkal és a nemzeti bizottságokkal jó a kapcsolata, hanem az üzemekkel is. Előadásokra hívják és jár is, az emberek előre jelzik a veszélyeztetett gyermekek helyzetét, segítséget kérnek tőle, és ő természetesen segít is, intézkedik. Persze, ő pszichológus, így aztán nem annyiból áll az intézkedése, illetve segítsége, hogy szalad és azonnal javítóintézetbe dugja a gyermeket, hanem előbb megvizsgálja nemcsak a gyermek környezetét, hanem a jelentés hitelét is. Tapasztalatból tudja, hogy nem mindig a fiatalkorú gyermek a vétkes. Aztán azt is tudja, hogy az emberek szívesen és sokszor ok nélkül is túloznak. Gyakran feketébbre festik a helyzetet, mint amilyen. — Igen, ez így van — mondja, hogy igazolja állítását —, a gyermek egyszer ellopott valamilyen apróságot, de az emberek már azt beszélik, hogy tolvaj, hogy tízesével tulajdonította el a kerékpárokat, sőt... — Tehát, te tulajdonképpen a gyerekek és a fiatalkorúak „védőszentje“ vagy. — Ha nem is a védőszentje, de mindenesetre a védelmezőjük. Mégpedig hivatalból. Nemcsak a bíróság, hanem az ügyészség is tájékoztat a fiatalkorúak eseteiről. En nemcsak tanulmányozom a környezetüket, vizsgálom tetteik okát, hanem erről írásban is tájékoztatom a bíróságot, majd pedig szóban is elmondom a véleményemet. Es ezzel védem őket. — Sikeresek ezek a bírósági „fellépéseid?“ — Nem mindig. De ma igen sikeres napom van. Egy fiút, aki közlekedési balesetet okozott, felmentett a bíróság. A helyzettanulmányom alapján ugyanis láttam — és ezt el is mondtam a tárgyaláson —, hogy a fiú rendes. Mindenki csak dicsérte... Es ami tulajdonképpen még igazolta is az állításomat, hogy maga a károsult is — aki sajnos, egyelőre bottal jár —, igazat adott nekem és helyeselte a bíróság döntését. — Gyakran végződnek így az ügyek? — Sajnos nem. Az esetek nagy része, amely a bíróságok elé kerül, nem végződik ilyen szépen. Es ami a legrosszabb, végső soron az esetleges intézkedések sem hozzák meg a várt eredményt. Itt van például egy esetem, amelynél tudtuk, hogy csak a végső megoldás segít, csak az intézeti neveléshez folyamodhatunk. Nos, ez is hiba volt __— mondja és ismét, mint annyiszor á beszélgetésünk' ' folyamán,' éihaTTgat. A* ok: hivatalból is köteles megőrizni a titkot, és ő ezt meg is teszi. Ha beszél is egyik-másik kiskorú fiú vagy lány esetéről, nem azért teszi, hogy érdekes legyen, hanem azért, hogy tudja magát értetni. — Ami igaz, az igaz, nem vagyok férjnél és ez részben nagyon rossz — folytatja később az írás elején idézett vallomását — nincs társam, gyermekem, ezért gyakran egyedül vagyok. De van ennek egy jó oldala is. így például szeretem a könyvet és különösen a jó verset. Többek között Ady Endre költészetét és mivel magányosan élek — van egy szövetkezeti garzonlakásom a városban — van időm arra, hogy elővegyem a könyvet és olvassak. Szüleim Dunamocson (Moéa) élnek. A hétvégét azért falun töltöm, de ott is ét a városban is mindig marad elég időm arra, hogy olvassak, műveljem magam. Figyelem a szak- irodalmat, készülök további feladataimra, az életre ... Szívesen jöttem ebbe a városba és jól is érzem magamat itt, de azért nem biztos, hogy egész életemet itt fogom leélni. Egyáltalán, ha egyszer adódik egy felelősebb és több feladattal járó munka, akkor elvállalom. Ezért szeretném megszerezni a doktorátust is ... — Mikor? .......... ......... — — Még nem tudom. Egyelőre gyűjtöm a konkrét, gyakorlati tapasztalatokat, megfigyeléseket, dolgozom ... A fiatalkorúak legtöbbje az érsekújvári járásban sem kerül a bíróság elé, s így aztán Mnszka Katalin sem kerül velük kapcsolatba, illetve csak közvetve. Es ez Így természetes, de ugyanakkor az is igaz, hogy az ifjúsági gondnok valójában az élet árnyoldalait látja és az olykor bizony nem éppen vidám. Dehát ez a szakmája és ő végzi, sőt mint mondta: dolgozik — és azt hiszem, nem is rosszul. Különben is: kedves, okos, művelt és — és nyílt, hiszen például arról, hogy férjnél van-e vagy sem, akár beszélni sem kellett volna. Hogy ő erről is szólt, hát miért ne? Különben is, hogy nézne az ki, hogy épp ő, a pszichológus, akinek az őszinteség szinte a munkafeltétele, nem lenne az? En persze ezt meg is írtam. Miért ne? Hadd tudják azok is, akikkel találkozik, akiknek segít, vagy legalábbis igyekszik segíteni, hogy ő is ember, olyan mint a többi, épp csak a foglalkozása... a foglalkozása: pszichológus, NÉMETH ISTVÁN M. NEM JÖTT El A gyermek él. Valakihez tartozni akar... Valahányszor elhangzanak e szavak, kalapácsütésként érik agyát. Az ítélöbíró Irat- csomóban matat, eseményeket, időt rögzít, ismétel. (]. V. munkás, nőtlen, harminckét éves. A szüleinél lakik. Otthon mindenki jó munkásnak Ismeri. A falubeli lányokkal nem ismerkedett soha. Volt más alkalma, ha kihelyezték építkezésekre. Csak a szórakozás érdekelte, partnert mindig talált a hosszá estékre és a pénzt ts megkereste rá. Ha úgy adódott, hogy fizetését elverte egyikét este, édesanyja gondoskodott arról, hogy legyen tiszta inge, vasárnapi ebédje. Tán még sajnálta is, hogy sokszor távol kell maradnia az otthontól, nincs aki törődjön vele. Lelke mélyén már azt se bánta volna, ha megnősül, hiszen benne van már a korban. Meg aztán az unokát is várta már...) A gyermek él. Valakihez tartozni akar.,, — Hogy ismerkedett meg M. Z.-vel? Csak néhány hónap választja el az eseményektől, mégis lassú összevisszaságban kavarognak benne a szavak. Legszívesebben fátylai borítana az egészre, de M. nem hagyja békén. — Pieítanyban dolgoztam, kihelyezett munkásként egy építkezésnél. Hat hónapig: 1977 őszétől 1978 tavaszáig. Még az első hónapban megismerkedtem M. Z.-vel, A szolgáltató üzemben dolgozott. Esténként szórakoztunk, ittunk, táncoltunk, aztán eljártam a lakására. Annak ellenére, hogy még hajadon, házasságról nem volt szó köztünk. Nem ismerem, nem sokat tudok róla. Eljött utánam néhányszor az építkezésre Is. Mondtam neki, hogy ne járjon utánam, inkább én megyek fel hozzá. Februárban befejeződött a munkánk, visszarendeltek Bratislavába. Ezt is megmondtam' neki. Szakítottunk. En nem tudtam róla, hogy terhes. Nem mondta. Én nem tudok gyerekről, nem is akarok tudni róla. Nem én vagyok az apja... A gyermek él, valakihez tartozni akar ... Tárgyalás. — Nem érti? — emeli fel a bíró a szavát. Annak idején azt állította, hogy másé is lehet a gyerek. Van oka a gyanúra... Az elmúlt hónapokban volt ideje bizonyítékokat előterjeszteni. Mi tehát a bizonyíték az ellen, hogy a gyermeknek ön az apja? (Bizonyítékok. Mit mondhatna? Unalmas, magányos esték, tánc, pezsgő, garzonszoba, könnyelműség. Torz érzések, torz szerelmek... De a gyermek él... Vajon milyen lehet? Ezen még Ka nem is gondolkoztam. Ha kék szemű, szőke hajú, vékony dongájú, akkor olyan, mint én. Akkor egyszer úgyis rám mutat majd: ő az én apám... Apám ... milyen furcsa. En nem akartam apa lenni. Nem nekem való a nősülés. A haverok kinevetnének. Vége lenne a szabadságomnak. Még M. sem vett le a lábamról. Ö is csak olyan, mint a többi lány ... Meg sem jelent a tárgyaláson. Neki csak a pénz a fontos.) — Tehát nem tud M. Z. ellen bizonyítékokat felhozni, amivel esetleg kizárná saját apaságát? Konok tétlenség, hallgatás. Meggondolja mit mondjon. Talán most érzem először, hogy még a szót ts csak felelősséggel lehet kiejteni. Mert elhangzik, és visszaszívni nem lehet. Valami megtörténik, és jóvátenni nem lehet... Talán ha elvenné feleségül a gyermek anyját... De azt nem lehet. Oka van rá. A holnapokra gondol. Először életében. A gondolatot a bíró szavai szakítják félbe. — A bíróság a tárgyalást elnapolja, és törvényerejűén elrendeli az apajelölt orvos, bírósági vizsgálatát... Egyedül megy az utcán, nem kérdezi senki, nem várja senki. Kalapácsütésként csattognak gondolatai. Otthonára gondol, gyermekkora élménnyé szépült valóságára. A frissen sült káposztásrétes illatára, amit anyja változatlan ünnepi mozdulattal tesz elé újra meg újra. A pengét tört bicskájára, aminek nyelét egyszer nagyon régen még apja faragta . . . M. villan át emlékeiben, amikor utána ment az építkezésre, és elküldte: Mit a- karsz itt? Majd este elmegyek hozzád, persze, hogy elmegyek, de most hagyjál békén ... Feleségül venni? Azt nem lehet, oka van rá... Alapok nélkül nem lehet házat építeni... Meggondolatlanul betért egy útbaesö vendéglőbe. Ha most itt találná legalább a „haverokat“, szemükbe kiáltaná: gondoljátok meg, srácok, i- gazán gondoljátok meg ... De senki sem várja, senkinek sem számít, mit gondol. Még egy pohár ital sem tompítja a kalapácsütéseket a fejében: M. nem jött el... Engem vádol... De vajon mit is mondhatott volna, ha eljön... A gyermek él. Valakihez tartozni akar. .. Valakihez tartoznia kell. Németh Gabriella « A
