Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-28 / 48. szám
A Szovjet Tudományos Akadémia Távolkeleti Tudományos Központja „Kallisztó“ kutatóhajója visszatért hosszú útjáról. Az idén a Tengerbiológiai Intézet komplex expedíciót szervezett a kutatóhajó fedélzetén, melyben fotőszintézissel foglalkozó szakemberek, paleökológusok, hidrológusok és búvárfotósok vettek részt. A kutatók tudományos programja az ausztráliai nagy korallzátony tanulmányozása volt. A szakemberek figyelmét el sósorban magának a korallnak a termesztése és a korallzátony születése kötötte le. Ez az atoll mintegy 4S0 millió évvel ezelőtt keletkezett, és azóta semmiféle alapvető változást nem szenvedett. A korallzátonyok a földgolyó legállandóbb és legtermékenyebb ökológiai rendszerei. Közelükben mindig sok a táplálék, a mikroorganizmus, ami elősegíti a korallok élettevékenységét. A tudósok azt kutatók, hogyan lehet mesterséges úton létrehozni a korallzátonyokhoz hasonló zárt ökológiai rendszert. Segítségükkel ugyanis a kontinentális talapzaton nagy termelékenységű tengeri gazdaságokat lehetne kialakítani. A Kalliszto átszelte az Egyenlítőt, és több tucat tengert járt be. Az expedíció részvevői sok értékes anyagot gyűjtöttek, amiket a Tengerbiológiai Intézetbe továbbítottak feldolgozásra. RALPH ABERNATHY lelkész vallomást tesz a bizottság előtt. A TANÜK NEM FELEDNEK Az Egyesült Államok merényletekkel foglalkozó bizottsága ez év augusztus közepén nyilvános kihallgatást rendezett Martin Luther King meggyilkolásának ügyében. Ezen vallomást tett Ralph Abernathy lelkész, a volt polgárjogi vezető legjobb barátja is. „A lövés olyan erős volt, hogy az erkélyről az ajtón keresztül a szobába sodorta King testét. Letérdeltem mellé és azt mondtam neki: Ralph van itt, ne félj, de ő már nem tudott válaszolni." Az augusztusi nyilvános kihallgatás volt az első alkalom, hogy az USA 22 milliós néger lakosságát elsőként potenciális politikai- M 5 erővé egyesítő Martin Luthev King legjobb barátja, Abernathy lelkész hivatalosan la állást foglalt a gyilkossággal kapcsolatban. A lelkész kijelentette, hogy véleménye szerint King politikai merénylet áldozata lett. Bár közvetlenül nem említette az FBI szerepét, utalt arra, hogy a King halála előtti héten Memphisben rendezett békemenetet erőszakosan megzavaró fiatal emberek a Déli Keresztény Vezetőség Konferenciájának tudomása szerint az FBI fizetett ügynökei voltak. Ez a feltételezés, amelyet a merényletekkel foglalkozó bizottság feltehetően nem fog majd bebizonyítani, arra utal, hogy az FBI-nak része volt a King meggyilkolását megelőző feszült helyzet kialakításában. Abernathy elmondta, hogy King a saját védelme érdekében senkihez sem fordulhatott segítségért, mert sem az FBI, sem a déli államok rendőrsége nem tudott biztonságáról gondoskodni. S a polgárjogi vezető saját embereinek sem engedte meg, hogy fegyvert hordjanak maguknál. „King megváltozott 1968 januárjában — folytatódott Abernathy vallomása. —- Zaklatott és ideges lett.“ Valószínűleg figyelmeztették, hogy meg fogják ölni, bár ilyen üzenetről Abernathy lelkész nem tudott bizonyosat mondani, csupán feltételezni, hogy King megváltozásának ez volt az oka. A falu Jő Ideje már nem beszél róluk. Kíméletből? Annyi bizonyos, hogy felejteni látszik. S. ős E. különös -szerelmi történetét. Pedig a XX. század u- tolsó harmadában ezt a rendhagyó mivoltában is riasztó esetet nem szabad felej- f ;: tehi. S. irtózik attól, hogy hitükben megbántsa azokat, akik ellene vétkeztek. Egyedül a lány anyjáról ítélkezik, aki arra Is képes volt, hogy tönkretegye lánya boldogságát, csak azért, hogy kedvében járjon az ' úrnak, hite szerinti mindenhatójának. — Hívő lányt szerettem, és családja elszakított tőle. Ez egy különleges^ vidéki love story. A kívülállónak talán osak egy szentimentális' történet, ném Tilányzott belőle á romantika, az esküdözés, a bőséges könnyhullatás, a kegyetlenkedés, a titkos találkozó és a levélváltás. De hadd kezdjem az elején. Három évvel ezelőtt kerültem újból haza a falumba, P.-be. Akkorra már kijártam a szakiskolát, a katonaságon Is túl voltam. A hely üzem adott munkát, délutánonként estibe Ingáztam a közeli líceumba. Boldog és elégedett voltam önmagámmal. Jólesett éreznem, hogy viszem valamire. Lányokkal még nem foglalkoztam komolyan. Szerettem a könyveket, hétvégén néha táncolni mentem a kultúrba, esténként moziba. Egy nap aztán egy Igen szem- revaló lányra lettem figyelmes. Ahogy jobban megnéztem, ráismerek a kis É.-re, aki mióta nem láttam, ugyancsak kivirágzott. Az üzemünk mellett van egy kötöde, oda járt dolgozni. Munka után az egyik nap melléje szegődtem. A kapujukig kísértem. Ez történt másnap is, meg harmadnap is, és még tovább. Egyszóval, kezdtünk együtt járogatni. Kedves volt és vidám, kapható a táncra, szórakozásra. Hét közben moziba jártunk, vasárnaponként bálba. Otthon nála nem lehetett bemutatkoznom, hisz szinte szomszédok voltunk. Ha a két család nem is járt össze, de megvoltak egymással. Egyik este vacsoránál, anyám halk szavával váratlanul megkérdezte: — Mondd, fiam, te járkálsz az A.-ék lányával? — Igen — válaszoltam meglepetten. — Ml baja vele? — Nekem semmi. Csak azoknak ne legyen ... — Miből gondolja? Vagyok én olyan legény, mint bárki ebben a faluban. Csak nem képzeli, hogy engedni fogom, hogy valaki beleszóljon abba, ami csak minket illet. — Csak úgy legyen, ahogy te mondod fiam — legyintett az anyám. Másnap a barátaim, mintha csak összebeszéltek volna az anyámmal, firtatni kezdték, hogy nem lesz jó vége... Jöttek hátulról a fúróval, nem tudom, hogy hová akarnak kilyukadni. Mi bajotok É.-vel? — törtem ki végül. — Vele semmll De egyre vigyázzl Ha már vak is vagy és süket Is, akkor legalább eszed legyen. A lány nem lesz addig a tiéd, míg úgy nem táncolsz, ahogy az anyja fújja. Más szemmel kezdtem nézni leendő a- nyósomát. Mert É.-vel a házasság gondolatával is el-eljátszadoztunk. Előtte nem mutattam, hogy bánt az, amit a barátok fecsegtek. Ö is kedélyes volt, virgonc, mint amilyenek a 17 éves lányok. Csak náluk KÜLÖNÖS SZERELMI TÖRTÉNET MIRK LÁSZLÓ RIPORTJA (ROMÁNIA) kezdtem mind hitványabbul érezni magam. Anyja valóságos előadásokat tartott. Műveit éntbernek tud, így csak kell ismerjem a bibliát — mondta. Ez az egyedüli könyv, amiből ő minden kérdésére választ kap. Még senki sem lett butább tőle — célozgatott. A sok ide-oda való sétafikálás helyett jobban tennénk, ha jószerével ezt lapozgatnánk. Ekkor még nem vitatkoztam vele. Megvártuk, hogy befejezze a mondó- káját és már illantunk is ki a házból. Pár nap múlva valósággal provokálta a vitát. Mi a véleményem erről vagy arról a dologról, hiszem-e ezt vagy amazt. É. csak állt mellettem leforrázott arccal. Látszott rajta, hogy a békesség kedvéért azt szeretné, hogy bólogassak az anyja állításaira. Később arra kért, hogy fel se vegyem. Az a fontos, hogy mi nagyon szeretjük egymást. Majd csak kibékül velem az anyja. Velem? — és nagyot néztem. Tán elkövettem valamit? Tudod — dadogta — ő egy Idő óta másképp látja a világot. Velem is így tesz, mint ma veled. De én fel se veszem. Azt mondják, csak 18 éves kortól lehet valaki tagja az ő hitének. Addig még van egy hosszú évem, sok minden történhetik ezalatt. Alig telt el két nap a történtektől, mikor, mint rendesen, hazakísértem mozi u- tán É.-t. Mint rendesen, álltam a kapuban, míg a tornácra nem ért, és vártam, hogy nyissa az ajtót. Csakhogy most valami szőr-' nyűség történt. A házban kialudt a villany, az ajtón meg nem lehetett bemenni. Kizárták E.-t a házból. Hozzá rohantam. Ogy zokogott, hogy nem tudtam lelket verni belé. Dörömbölni kezdtem az ajtón. Ered ménytelenül. Válasz nem jött bentről. Hiába vigasztaltam, jobban ismerte az anyját, mint én. Nem engedi a házba, ha akármi is történik. Levetettem a kabátomat és ráterítettem. Tehetetlenségemben majd, hogy szétrepedtem. Később mégis kiszólt az anyja: — Magatokra vessetek, ha nem értettétek meg, egyszerre két úrnak nem lehet szolgálni! Aztán csak a lépteit hallottam, amint bement a belső szobába lefeküdni. Miről beszélt? — kérdeztem, és álltam, mint egy kupánütött. Szipogásától alig értettem: — Anyám szerint az számít a legnagyobb bűnnek, ha valaki szórakozni jár. Még most sem érted? Se mozi, se színház, se dalárda. Amióta veled járok, ezek miatt sanyargat. Azzal öl meg, hogy miért nem vagy az övéi közül való. Nem tudom, mi lesz velünk... És állandóan zokogott. Hat órakor a tornácukról mentem munkába. Ingujjban, mert a kabátomat sajnáltam levenni róla. Alig vártam, hogy szabaduljak a munkából, máris náluk teremtem. Csodák csodája, olyan szép családi harmónia fogadott, hogy a gyengébb szívűnek könny szökött volna a szemébe az örömtől. Csak É. szeme árulta el, hogy mtdez látszat. Mosolyé ból, akárhányszor próbálkozott vele, grimasz lett. Tudtam, azért erőlködik, hogy oltsa a tüzet. Ilyen szomorúnak még embert soha életemben nem láttam. Ettől a naptól É. mintha egy egészen más bőrbe bújt volna. Szeméből kihunyt a vidám csillogás, megtört. Amikor együtt voltunk, inkább hallgatott. Nagyon sajnáltam, de talán soha annyira nem szerettük egymást, mint akkor. Lassan elmaradoztak a sétáink, megritkultak a szórakozások. Észrevettem, hogy úgy esik jól neki, ha otthon ülünk. Hónapok teltek el, s csak gubbasztottam vele a konyhájukban. Az anyján látszott, hogy megtűr, nem vitázott többé velem. Lemondott rólam. De ahogy telt az Idő és közeledett lánya a 18. évéhez, úgy kezdte maga alá gyűrni. Egy idő után számba se vett, hogy ott vagyok. A gyülekezetbe parancsolta a lányát. Az eleinte csak rám nézett és maradt. Másnap aztán hallottam, hogy nagyon megverte érte. Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Láttam, hogy elveszítem É.-t. Megkért, hogy ne legyek olyan hajthatatlan. Menjek már el vele egyszer a gyülekezetükbe. Hát megtettem. Sokan úgy néztek rám, mint egy meglőtt medvére. De a többség szeméből örömet olvastam ki. Talán már egy új hittestvért láttak bennem. Gondoltam, az anyja csak kiengesztelődik. De nem. É. megmagyarázta: jól tudja az anyja, hogy nem meggyőződésből mentem oda, hanem lánya kérésére. Ezért ez a demonstrációm nem ér semmit. Akkor hát vége a békés kiegyezésnek, gondoltam, harcolni fogok. Az idő sürgetett. Pár hét múlva, É. betölti a 18. évet. Megkértem a kezét. De ő nem akart harcolni. Nem lenne boldog velem — mondta — míg az anyja nem adná beleegyezését a házasságunkhoz. Még próbálkozunk, hátha eltér attól a szándékától, hogy őt is beszervezze. Nem hittem ennek. Egy nap aztán hallom, hogy beszélik a faluban, hogy É. férjhez megy. Egy fiúhoz aki most került haza a mesteriskolából, és aki egyhitbéli a lány anyjával. Nekem sem kellett több, rohantam É.-ékhoz. , Magyarázatot követelteml Az anyja, mintha csak erre várt volna: — Nincs mit a házamban keresned többéi É. melletted csak a kárhozatba Jutna. — De ők egymást nem szeretik! —ordítottam. — Az magának nem számít? — Téged az ne érdekeljen. Az a fontos, hogy mindketten szeretik az Urat. — Akkor legyenek boldogok velel — és becsaptam magam mögött az ajtót. Másnap É.-től levelet hozott az egyik szomszéd gyerek. Találkára hívott. Elmentem, mert tudtam, hogy ő is pont úgy szenved, mint én. Rá akart beszélni, hogy térjek át a hitükre, mert ő már nem bírja a sok kínt, szenvedést. Szó nőikül otthagytam. Pár nap múlva újból találkoztunk. Hosszú vívódás után most én kértem a találkozót. — Rendben van — mondtam. — Tegyük fel, hogy beállók hozzátok. Csakhogy vége legyen már az egésznek. De előbb egy dolgot tisztázzunk. Én azon a napon feleségül veszlek. Megértetted? Az öröm helyett könny szökött a szemébe. — Azon a napon? Nem megy olyan köny- nyen. Mert ha már te is egy leszel velünk, akkor alávetjük magunkat az úr akaratának. Akkor az úr fogja majd megmondani, hogy kit rendel egymásnak. Mintha villám csapott volna belém, csak álltam élettelenül e szavakra. Ogy beszélt, mint akit megitattak valami lassan ölő méreggel. Azóta férjhez ment ahhoz, gyerekük Is van már. Ritkán látom. Mindig nagyon szomorú. Szomorú a történet is. Valahol elhibázó dott. Mi még annyira sem akarjuk bántani egyes felnőttek hitét, mint S. tette egykori anyós-jelöltjével. Minket a fiatalok sorsa izgat. Hol követték el a hibát? A fiú harcolni akart, a lány nem mert. Igaz, É.-nek az anyjával kellett volna hadakoznia. A legtudományosabb életszemlélet is számol az érzelmi gátakkal. A lánynak nem volt ereje ezeket lerombolni, sőt azt is beletörődéssel szemlélte, hogyan rakják körülötte a falat, amely aztán elzárja szerelmesétől, a báltól, a mozitól — szinte az e- gész világtól. A fiú is látta ezt a lassú, de biztos falrakást. De mintha nem látta volna eléggé tisztán. Sokszor meglepődött. Talán É. sem mondott el mindent neki. Valamelyikük hibázott. Vagy mindketten hibáztak. Kinek mi a véleménye? — vitatkozzunk a magunk és mások tanulságára, hogy a szomorú történet ne Ismétlődhessen meg. 1 A „Kalliszto“ HTJA
