Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-10-24 / 43. szám
9 Rendezgetem a könyveimet. Az egyazon író tollából kikerülteket, a sorozatokat egymás mellé ra kom. Hosszan eltart a munka, mert minden könyvet kezembe veszek, szinte mindegyikbe bele lapozok, beleolvasok. Még a fe lénél sem tartok, amikor leülök a könyvszekrény elé, rágyújtok é- nézern az egymás mellett meg egymás hegyén-hátán sorakozó köteteket. Újra szép sorjában vé gigolvasom az írók nevét, meg a címekei és villámcsapásként ér a gondolat: könyvtáram negyede olv isatlan! Ezt a könyvet, meg ezt, meg ezt, meg amazt még ki sem nyitottam, ennek csak a be vezetőjét olvastam el, ennek csak a fülszövegét, amabból csak két novellát, megint másikból csak néhány fejezetet és a könyves boltban már megint félretetettem vagy tizenöt könyvet ... És folytatom tovább az elm'lkedést, a következtetést: az olvasottságot általában úgy mérjük, hogy ősz szeadjuk a könyvkereskedésekben vásárolt könyvek és a könyvtárakból kikölcsönzött könyvek számát és egészen elfogadható végeredményt kapunk: a számok már-már megnyugtatnak. Próbál ják elhitetni velünk: sokat olva sunk. Csakhogy?! Hány a hozzá in hasonló vásárló-olvasó? Nem mentségemre mondom, de szinti mindenki — ki ilyen, ki olyan mértékben — ilyen. Kollégáktó1 ismerősöktől, barátoktól is azi hallom: a könyvtáram nagy há nyada olvasatlan. A számok, a statisztika tehát megint nem so kát ér. De tovább bonyolítva a kérdés-gondolatot: abból, amit elolvasunk, ml marad meg ben nünk, milyen hatást gyakorolnak ránk olvasmányélményeink, mit ad a könyv, az írott szó? Erről még nem készült és nem is készülhet statisztika. Én Is csak egy röpke közvéleménvkutatáí», felmérés erejéig mentem el. ÉN ÉS A HŐS Helyszín: Bratislava, Magyar Tannyelvű Gimnázium. Tizenkilenc negyedikes gimnazistának teszem föl a következő kérdéseket, amelyekre a fiúk, lányok írásban válaszolnak. Néhány választ közreadok: — Milyen időközönként olvasol? — Ahogy időmből telik, naponta. — Legszívesebben reggeltől estig olvasnék, ha lehetne. — Ritkán, sok a tanulni való. — Négy hónaponként. — Félévenként. — Hétvégén. — Legtöbbet a nyári szünetben. — Az általános ísko Iában még minden nap olvastam, de ma már csak a nyári szünetben. — Ki a kedvenc íród, költőd? — Szilvási Lajos, Berkesi András (Tizenöten írták föl ezeket a neveket, de helyesen egyikük sem.) — Jókai, Ady, József Attila, George B. Shaw, Kaffka Margit. — Mennyi könyved van? A számok ötventől hatszázig terjednek. — Melyik hős, milyen jellem hatott rád a legjobban? — A Légszomj című regény repülő-őrnagya. Azért, mert őszinte volt és mert annyira szerette a hivatását meg azért, mert olyan klassz viszonya volt az emberekhez és barátaihoz. — Leginkább az olyan hősöket szeretem, akiktől tanulhatok és akiknek hatására változtatni tudnék a természetemen, mivel saját magamról az a véleményem, hogy nagyon rossz a természetem. Ha „találkozom“ egy hőssel, aki hasonlít valamiben rám, próbálom rajta keresztül kiküszöbölni „rossz cselekedeteimet“. — Vilma doktorasz- szony c. könyv. Magánéletében boldogtalan volt, a férje Ivott, veszekedett. De Vilma a veszekedést nem folytatta, inkább szomorúan nézett maga elé. Akkor úgy láttam, jobb az, ha az ember nem veszekedik, magában tartja a gondolatait. És én is zárkózott lettem. De sajnos későn jöttem rá, hogy nem helyes az, ha az ember gondolatait, problémáit nem osztja meg senkivel. — Nekem tetszett Baradlay Jenő magatar-^ tása, mert életéi áldozta fel testvéréért. — Kedvenc hősöm a Fekete város Rozalicskája. (Ezt né gyen is írták.) — Olyannal még nem találkoztam, aki Igazából hatott volna rám. — Olvastam o- lyan könyvet, melyben hasonló korú diáklányok voltak, mint én, s ilyenkor összehasonlítottam ma gammal az illetőt. — Thomas Hardy: Egy tiszta nő. Elsősorban maga a főszereplő nagy hatást gyakorolt rám. Hogy miért, nem rudom leírni, mert már elég ré gén plvastam és valójában csak azt tudom, hogy nagyon jó voll — Formáltak-e olvasmányélmé nyeid? — Nem. — Természetesen. — A hősök jellemvonásai nincsenek rám hatással. Együtt érzek velük de a jellemvonásaikkal nem azonosulok. — Amióta elöl vastam a Winettout igyekszem — indulva sok mindent, csakhogy elfogadhatóan megfogalmazni ezt egyikük sem tudta. (Félreértés ne essék, kedves Duna utcai gimnazisták, válaszaitok nem csak rátok jellemzőek. Sajnos, hasonlókat kaphattam volna és kaptam is még jőnéhány középiskolában. Ti csak az átlagot tükrözitek.) Hogy a kérdésre nem tudták meg fogalmazni válaszaikat, az véle ményem szerint nem azért van, mert nincs fogalmazási kézségük, nincs szókincsük, hanem azért, mert nincsenek Igazi olvasmány- élményeik. Hiszen a magyar Iro dalomból is csak a kötelező olvasmányokat ismerik — ismerik? — vagy néhány mű fllmváltoza tát. A szlovák, a cseh irodalom, a környező országok Irodalma, a világirodalom pedig már szinte teljesen távol áll tőlük Sokszor mindig olvasással ütöm el az i- dőt. — Kik a kedvencei? — Szilvási, Fehér Klára, Berkesi, meg nagyon szeretem az útleírásokat, az életrajzi regényeket. Nekem az olvasás jelenti a szórakozást. Nem járok se mulatni, se színházba, se moziba, csak a könyveknek élek. És el sem tudom mondani, mennyire örülök hogy szeretek olvasni. A könyv bolondjának tartanak, de nem bá nőm. Nekem a könyvek az életei ielentik, amit belőlük kaptam, egy nagy plusz az élethez. Mert úgy gondolom, ha nem olvastam volna egész életemben, más lennék. Nem tudom, hogy milyen, de biztosan más. Hogy formáltak-e olvasmányélményeim? Mondom, -a karatlanul is minden bizonnyal, de tudja, én szegény családból habár sokszor nem sikerül — u- ralkodni magamon kritikus helyzetekben. Ha dühös vagyok, mindig arra gondolok, hogy ő most mit, vagy hogyan cselekedne az én helyzetemben. — Ha találkozom egy szimpatikus hőssel elhatározom, én is úgy fogok viselkedni, mint ő. Az addig sikerül is, míg egy másik könyvet el nem olvasok. — Bizonyos mértékig formáltak. — Egy ideig ha íással van rám a főhős, de később ez a hatás megszűnik. — Igyekszem hasonlóan cselekedni, mint kedvenc hőseim a Szilvási könyvekben. — Mit ad a könyv? — Műveltséget ad, felvilágosít az életre. — Mindent, ami engem érdekel. — Szókincset nyerek. — Bővíti történelmi ismereteinket. — Rengeteget ad. Kifejezni ezt talán nem is lehet. Csupán figyelmeztető ismétlésként írom ide, hogy a válaszadók tizennyolc éves gimnazisták: a jövő értelmisége — mérnökei, orvosai, tanítói, közgazdászai. Azt pedig már óriási kérdőjelek és felkiáltójelek kíséretében írnám ide, hogy ezeknek a fiúknak, lányoknak olvasmányélményei nem terjednek túl — néhány kivételével — Szilvási és Berkesi regényein (E két író közkedveltségéről külön tanulmányt lehetne írni, most csak annyit: elszomo rító, hogy két író középszerű irodalmi munkáin nő fel egy nemze dék, csak tőlük olvasnak, csak nekik hisznek, ezt a kevés időt is, amit olvasásra szánnak, Ilyen könyvekre pazarolják.) Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Puszták népé-t, ami az iskolában kötelező olvasmány, egyesek szerint Kaffka Margit, mások szerint József Attila, megint mások szerint Petőfi írta. Egyetlen lány tudta csak, hogy a könyv szerzőié Illyés Gyula. No, de: Mit ad a könyv? Ez a kérdés érdekel most a legjobban. Az értelmiségi pályára készülő tizenkilenc fiatal válaszaiból kímegkérdeztem középiskolásokkal beszélgetve, hogy ismerik-e Babel, Marquez, Sütő András, Mala- mud, Párái, Illyés nevét, és mindig nemet jelentő fejrázás volt a válasz. Tudom, mondhatná azt is a kedves olvasó, hogy nézőpont kérdése, kinek mi az irodalom, kinek ki a jó író, de egyéb bi- zonygatás helyett csupán ennyit: a jó irodalom a mély nyomokat hagyó élményeknél kezdődik. A gondolatot folytassa mindenki a saját szájaíze szerint. RÁM AZ HAT, AMI SZÉP Eddig csak diákokról, a fiatalokról volt szó. De hogyan és mit olvas a felnőtt átlagközönség? Helyszín: Nagykapos (Veiké Ka- pugany). Betérek a könyvtárba. Huszák Edit könyvtáros szerint évente 1200 személy jár hozzájuk. Persze van, aki évente csak egyszer, kétszer jön könyvért, de a rendszeres látogatók száma nyolcszázra tehető. (A városnak nyolcezer lakosa van). Itt is Berkest és Szilvási a sláger, az ö könyveik vannak a legjobban el- rongyolódva. — Mi ajánlunk mást is az embereknek, de örülünk, ha ezt Is viszik, mert úgy érezzük, kevés az olvasónk, bár a tervet minden évben teljesítjük. Tudja, nem mehetünk ki az utcára, hogy gyertek, gyertek, olvassatok, nem ráncigálhatjuk be nyakonfogva az embereket. Az olvasás önkéntes dolog, senkire sem lehet rákényszeríteni, hogy olvasson — mond ja Huszák Edit. — Ki a leggyakoribb könyvtárlátogató? — kérdezem. — Eszenyi Erzsébet. Neki már alig tudunk adni új könyvet, mert mindet olvasta. Egy fél óra múlva már az apró termetű, negyvennyolc éves korú, szimpatikus megjelenésű Eszenyi Erzsébettel beszélgetek: — Mióta olva*? — Gyermekkoromtól. Ápolónő vagyok a helyi kórházban, és ha nyugodt éjszakai szolgálatom van, származom, már kiskoromban meg kellett tanulni, hogy nekem mindent úgy kell venni, ahogy jön, ahogy van. Nem sokat álmodozhattam, hogy milyen is lenne, ha más lenne, pedig a könyvekből igazán megtudtam, milyen is az a más. így mindig megmaradtam a valóságnál, a saját helyzetemnél és az olvasmányélmény csak jó szórakozást biztosított, nem álmodozást másról. — Két fia van. Ok is szeretnek olvasni? — Az idősebb még itt-ott olvas, de a fiatalabb már soha. Az csak a magnót hallgatja, más nem is érdekli. Úgyhogy én már nem is vásárolok több könyvet, azt az ötszázat, ami van, sem tudom kire hagyni. ZÁRSZÓ „Két“ vélemény, helyzet, eset. Ügy gondolom, „mindkettő“ az átlagot tükrözi. Ma már oda jutottunk, hogy mindenki számára hozzáférhető áron megvásárolhatjuk a könyveket. Íróink, műfordítóink anyanyelvűnkre ültetik át a 'ílág jelességeinek munkáit, egy nyelvet beszélve is járatosak lehetünk a világ irodalmában. Csakhogy? .. Nemcsak azzal van baj, hogy nem olvasunk eleget, hanem azzal is, hogy még nem tudunk olvasni, hiába ismerjük a betűket. Ezen belül is nem tudjuk — pedig gondoljuk csak el, mennyi minden jelenik meg, amit jó lenne elöl vasni, ami érdekelne —, hogy mit olvassunk, hogyan olvassunk, hogyan értsünk, amit olvasunk. So kan mondták már: lassan megö regszem, meghalok és tizedét sem olvastam el annak, amit valóban el kellene olvasni, hogy igazán széles körű legyen a műveltségem, hogy megtudjak minél többet arról, ami érdekel... A cím azt kérdezi: Mit ad a könyv? Mindent és semmit. Csak tőlünk függ, hogy azt adja, amiért íródott! ZOLCZER JÁNOS A szerző felvétele KÖNYV SZEMLÉN A könyv a megismerés alapja. Életszükséglet. Nélkülük szegényebbek, szürkébbek lennénk. Általa nyugtalanná, kérdezővé, elégedetlenné, újat, jobbat akaróvá, gondolkodóvá, egyszóval emberré válunk. Az érsekújvári (Nővé Zámky) Járási Népkönyvtár Tóth Mária munkaadója. Munkahelye a vidék A városi,, a .falusi népkönyvtárak Népművelő, Nyolc órakor van találkánk a járási könyvtár új, impozáns é- pületében. A beszélgetés folyamán kiderül, hogy nem az ő székházuk. Az Állami Biztosítóé, ők csak bérlőként vannak itt. Megtekintjük az épületben otthonra talált részlegeket, a felnőttirodalmi részleget, a zenetermet, e klubhelyiséget. A gyermek- és ifjúsági Iroda lom részlege a régi épületben ma radt. Dicséretükre válik a mese szoba, melyet a legkisebbek látó gatnak, A politikai könyvek részlege a járási pártbizottság épületében van. Az ottani könyvtárosok saját részleg létrehozását tervezik Szükség van rá. Míg megérkezik Péter, a Polski Fiat sofőré, röpke városnézés: Ez itt Rákóczi, Bercsényi volt főhadiszállása, ma múzeum. Jelenleg tatarozás miatt zárva. Amott a téren végezték ki Ocskayt. Körülbelül ott, a zöld Skoda mel lett. Látja ott az ódon épületet? A város első iskolája, az 1800-as években épült. És amott a Slovlik Konzervgyár, a Tesla, az Elektro svit, átellenben ott messze, az é pülő új kórház. Körútra indulunk. Oiirány Ud várd (Dvory nad Zitavou), Csúz (Dubník), Fürön (Rubáfi) megái lünk. Minisztériumi kitüntetésben részesült a népkönyvtár. Laczkó né még most is megilletődve beszél a Plzeftben történtekről. U gyanis ott vette át a diplomát. A kis népkönyvtárban megtalálható minden hazai sajtótermék, s né hány magyarországi folyóirat. — Szeretném Marika, a jövő évtől megrendelni a Nők Lapját igénylik — Rendben. Öröm nézni a magyar nyelvíí kiadványokat. Foszlányosak, ko pottak, használtak. Olvasnak. Párkány (Stúrovo), Helemba (Chlaba). Megállunk a Dunánál Garamkövesd (Kamenica nad Hro nőm), Kícsind IMalá nad Hro nőm). A kéméndi (Knmenín) csér dában jól esik a birkapörkölt. Szőgyén (Svodín). Űj művelő dési otthon. Ipolyság (Sahy), Ri maszombat |Rim. Sobotal Is meg irigyelhetné. Későn érkezünk. A knnyvtárosnőt a lakásán keressük föl. — Körülbelül háromezer lakosú község — mondja Dávidné. A lakosság kilencven százaléka ma gyár nemzetiségű. Nyolcezer köle tünk van. Az egy lakosra jutó könyvek száma azonban kisebb rí kelleténél. Ezúton szeretném meg kérni a szövetkezete» és a hnl illetékeseit, akik a szép kultúr házat építtették, hogy juttassanak bizonyos pénzösszeget könyvvé sárlásra. Egyes járásokban ez dí vik. Igazán megéri. Hazafelé kísérőmet faggatom Most szűkszavú. Azt azonban tu dom: az ő érdeme, hogy a ve gyeslakosságú községekben minden könyvtár megrendelte a Könyvbarátok Köre, a Versbará tok Köre kiadványait, és az Irodalmi Szemle című folyóiralot. A könyvállomány összetétele a könyvtárakban megfelelő. Tóth Mária dolgozik, és jól dolgozik. Márton Iván oa
