Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-01-31 / 5. szám
Az erőmű brigádja Kondor Sándor brtgádvezető A vojanyi hőerőmű kar- ” bantartó műhelyében nagy zaj jógád. Itt, ebben a szüntelen zakatolásban dolgozik az üzem egyetlen a- ranyfokozatú szocialista munkabrigádja. Kondor Sán dór brigádvezető, az esztergapad fölé hajolva dolgozik egy gépalkatrészen. Fejével int, várjak egy pillanatig. Szerencsém van, mert a monoton zakatolást Jellegzeték az üzemben a gépek kényszer leállását. Rendszeresen segítenek a környék mezőgazdasági üzemeinek a betakarítási munkákban. Már hagyományosan vállalják a kombájnok karbantartását az aratás 1- dejére. Szép eredményeket értek el az anyagmegtakarítás terén is azzal, hogy a már használhatatlannak vélt hulladékanyagot is értékesítették. További példa a brigádtagok találékonyságára, amelynek lényege szintén az a- nyagmegtakarítás: a nagyobb méretű elhasználódott tengelyekből kisebb méretűeket készítenek. Kondor Sándorral, a brigád krónikáját böngészem, amikor egy idősebb brigádtag, Druzgala Mihály csatlakozik hozzánk. Megtudom, hogy 57 éves, és ő a brigád legidősebb tagja. Nagyon sokra emlékszik, részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben. A brigád lakatosokból, hegesztőkből, esztergályosokból, marósokból, technikusokból, kisegítő munkásokból, anyagkiadőből, szerszámkiadóból és egy takarítónőből áll. — Milyen gondok foglalkoztatják az utóbbi időben a brigádot? Kérdésemre Mihály bácsi válaszol: „Amióta megkaptuk az a- ranyfokozotot, az üzem valahogy félvállról vesz bennünket. Pedig mi azóta sem topogunk egyhelyben, itt vagyunk és még sokáig itt is leszünk. Mindnyájan tudjuk, hogy nincs megoldva például a műhelyünk szellőztetése. Csaknem szüntelenül hegesztünk és a hegesztésnél keletkező mérges gázokat nem vezeti el semmi. Mi, akik huzamosabb ideje itt dolgozunk légzési problémákkal küszködünk. Már többször kértük az üzem vezetőségét, hogy elszívó berendezést és ventillátort szereltessen fel a műhelyben, de hiába. Pedig szerintünk az ember egészsége legalább annyira fontos, mint a munka. Ha nincs e- gészség, nincs munka.“ Varga László Puskás Gergely munka közben tes kongatás szakítja félbe. — Tízórai, fiúkl Kondor Sándorral átmegyünk a műhely étkezdéjébe, amelyet csak egy fal választ el a munkahelytől. A gépek szüntelen zaját itt három hűtőszekrény zümmö gése helyettesíti. — Brigádunk 1971-ben a lakúit meg, 32 taggal. Közben néhányan elmentek az üzemből'vagy más műhelybe helyezték el őket. Jelen leg 19 tagja van a brigád nak. A 19 ember hat éve dolgozik együtt, és ha ez alatt az idő alatt teremtett értékeket koronában akarnánk kifejezni, akkor egész biztosan eljutnánk a százezerig. Ezek az emberek képesek minden akadály leküzdésére: ezt számos ktitelezettségvál lalásuk bizonyítja. Például megpróbáltak olyan alkatrészeket előállítani, amelyek a piacon nem kaphatók, vagy nagy hiány van belőlük. Sikerült, és ezzel csökkentetJÓ MUNKÁI A füleki (Fitakovo) Kovosmalt ipari- tanuló-iskolájának a kapujában két munkaruhás fiúval, Szabó Pál Emillel és Zatykó Imrével, az iskola két tanulójával, futok össze. Az elmúlt héten szurkolták az egykori munkásotthon udvarát, a gép kifordította a kapuoszlopot, s nekik most az a feladatuk, hogy rendbehozzák, megcsinálják a tönkrement vaskaput. Vagyis: valódi szakmai feladat a fiúk számára, s egyben én is a riport kellős közepén vagyok, hiszen most már kérdezek, nézelődöm, följegyzem a látottakat. A fiúk a két fal között állították föl a kapu oszlopait, igazi tapasztalt szakikként két mozgatható csavarral ellátott vasrúddal — melyeket erre az alkalomra készítettek —, kitámasztották az oszlopokat, és amikor így előkészítettek mindent, fogtak hozzá a kapu visszahelyezéséhez. Különben az egyik fiú rási (Raéice), a másik pedig nagyiért (Kiarov). A munka, melyet végeznek, kivételes, mert hiszen a gyár egyik műhelyében, ahol a szakmai részt tanulják, sokkal bonyolultabb és összetettebb feladatokat oldanak meg. Azért soha nem árt, ha a lakatos egy zárat vagy kaput is meg tud csinálni. A szakmát benn a gyárban tanulják, az elméletet pedig Itt, ebben a kicsit öreg és korszerűtlen épületben. A század elején épült ház majdnem egyidős a gyárral, amely valamikor 1906- ban nyitotta meg kapuit, és azonnal négyszáz munkásnak adott kenyeret. Ez az épület előbb a munkásoké volt. Színdarabokat, előadásokat tartottak benne, majd vendéglőt nyitottak. A városban még ma is Adám-vendéglőnek mondják. A középkáderek, tisztviselők, technikusok szórakozó helye volt, s mint ilyen, előkelő helynek számított. A kétszáz inas részére, még ha váltott tanításban látogatják Is, kicsit szűk már, és persze — korszerűtlen is. Már csak azért is az, mert valljuk be, nem Ilyen iskolákhoz vagyunk szokva. Érsekújváron (Nővé Zámky), Dunaszerdahelyen (Dun. Streda), Komáromban, Párkányban (Stúrovo), Rozsnyón (RoäSfiava), hogy csak néhányat soroljak fel, egészen más körülményeik között tanulnak a fiatal munkásjelöltek. De mindez csak a körülményekre vonatkozik, mert ha magát a munkát nézzük, akkor talán a füleki tanoncok azok, akik nagyobb tudással, Jobb felkészültséggel lépnek ki az iskolából, hiszen az elméleti tudás mellett a gyárban már a tanonc évek alatt sokrétű és nehéz feladatokat kell nekik megoldaniuk. Ezért aztán minden gyár szívesen fogadja az itt képzett mesterembereket. S egít ebben az iskola hagyománya is. Mert bár az Iskola csak huszonöt éves, az inasképzés egyidejű a gyárral. Az idősebb és fiatalabb szakik között is régi és gyümölcsöző a kapcsolat. Az idősebbek valóban tanítóik a fiataloknak. Az igazgató, Chytil Milan, a kis szoros Irodahelyiségében megörül a jövetelemnek. Éppen most tartja az iskola ifjúsági szervezete a vezetőségi ülést, és jelen van ott a gyár ifjúsági szervezetének az elnöke, Gáspár Aladár, és Molnár Gyula, a pártszervezet instruktora is. A legközelebbi napok, hetek teendőit beszélik meg az új, láthatóan bátortalan és kezdő vezetőséggel. — Nézzétek, én is itt, ebben az iskolában tanultam — mondja Gáspár Aladár —, tudom, hogy mik a problémák és milyen Eeladatok várnak rátok, no meg ránk is. Egyszerűen nekünk tettre kész emberekre van szükségünk, ti pedig olyan kollektívába akartok kerülni, amely megbízik bennetek. No, azt hiszem, ebben nem lesz hiba, nekünk szükségünk van jó munkásokra, mert bizonyára tudjátok, hogy egyre nagyobb feladatokkal bíznak meg, és ezeket csak az összes meglévő erőnk mozgósításával tudjuk megoldani... Közeleg a februári évforduló is. Jó lenne, ha ezeknek a napoknak nálatok meg lenne a visszhangja ... Aztán ebben az évben lesz Kubában a Világifjúsági Találkozó, s mint tudjátok, még nem minden országban vannak olyan körülmények, mint nálunk, nem minden fiatal tanulhat, utazhat az állam pénzén. Ezért jó lenne, ha magatok is elgondolkodnátok, mivel és hogyan tudnátok támogatni a találkozót. A gyár többi fiatalja is megteszi a magáét, jó lenne, ha ti sem maradnátok le ... A fiúk illedelmesen ülnek és gondolkodnak. Egyelőre még nem kenyerük a sok beszéd, egyelőre még csak próbálgatják a vezetést, de mikorra kezükben lesz az oklevél, már ehhez is érteni fognak valamelyest. E zt én az Iskola ifjúsági szervezete elnökének, Jaroslav Obroöníknak a személyén tudom lemérni. Ö már másodéves, és sokkal bátrabb, határozottabb a többinél. Poltárról való, eredetileg nem ide, ebbe az iskolába jelentkezett, de amikor helyszűke miatt eltanácsolták, idejött és megpróbálta megtalálni a helyét. És ez sikerült is neki. Tavaly vezetőségi tag volt, az idén pedig rábízták a szervezet vezetését. Persze, mindehhez hozzátartozik, hogy előbb a jó tanulmányi eredményeit, majd pedig az ügyes kezét is észrevették. — Nem lesz könnyű — mondja Chytil Milan —, az 1979/80-as tanévben beindítjuk az új koncepció alapján folyó tanítást, vagyis az ötéves iskolai képzést, amelyen ki-ki tehetsége ős akarata szerint „rághatja át“ magát egészen az érettségi bizonyítványig. Addig még sok mindent meg kell oldanunk. így például ki kell dolgozni és el kell sajátítani az új gépbeállító technikus — tehát egy összetett lakatos, esztergályos, marós és más szakmák alapelemeiből összeálló szakma képzési tervét. Bővíteni fogjuk az elméleti oktatást. A tíz éve dolgozó munkásokat Is felvesszük a negyedik, majd pedig az ötödik osztályba... magyarázza gondjait, és mi tagadás, én értem is, meg nem is az egész problémakört. Az iskolába, mint ahogy később Schéff Árpádtól megtudom, százhetven 0) Ifjúság jár, így föltehetőleg két- három év múlva is szoros kapcsolatban leszünk, ezért aztán nyugodtan el is napolhatjuk a kérdésikört, s ha minden jól megy, két-három év múlva majd az első tapasztalataikról is beszámolhatunk. Addig Is jó munkát. Németh István Foto: archív BAB Vettem egy kg száraz babot 9 koronáért. Papírzacskóban, előre csomagolva. Otthon kibontottam és nem értettem az egészet. Végül hatéves lányom fedte fel az igazságot: „Anyu, te lencsét vettél, nem babot.“ A bab valóban olyan apró volt, mint a lencse. Ez még nem is lett volna bal, viszont a színében is kísértetiesen hasonlított a lencséhez. Barna volt. Még talán ez sem lett volna baj, hiszen a barna babot is szeretjük, de csakhamar felfedeztük, hogy a bab eredeti színe fehér volt. Nem tartott sokáig, amíg rájöttünk, mi történt. A fehér száraz babot valaki jól meghemper- gette a sárban. Mit tehetett, ha nem volt hó... Nem tudom, hol történt a „hempergetés", viszont a mulasztást, hogy megingott a vásárlók bizalma a kereskedelem iránt, azt az üzlet, a bratislaval Zoch utcai önkiszolgáló élelmiszerüzlet címére írom. Ennek alkalmazottai ugyanis nagyon előrelátóan papírzacskóba mérték a babos-sarat. MOSOLY Érsekújvár ott (Nővé ZámkyI a szolgáltatások házában van egy cukrászda. A- mint átléptem a küszöbét, elhatároztam, hogy megszámolom, hány mosolyt ajándékoznak vendégeiknek a pult mögött álló csinos lányok. (A koruk után ítélve azt hiszem, még valameny- nylen lányok. Ha nem, elnézést a bókért). Az első vásárló: két süteményt tányérra, narancsltal, pénz vissza, mosoly, köszönöm ... Második vásárló: tizenöt krémes egy kis tálcára, villámgyorsan becsomagolva, átkötve, tessék, mosoly, köszönöm. .. Harmadik vásárló; egy másik kiszolgáló, a pultnál u- gyanis három főkötős leányzó forgolódik. Három kávé, két tejszínhab, és' talán nevezhető mosolynak az, amit ráadásül kap a vevő. Lassan alig győzöm jegyezni. Általános érvényűnek mondható a következtetésem. Idős hölgyek, anyák kisgyerekekkel, ■bennfentesek, törzsvendégek, és 15-90 évek közötti férfiak kapnak mosolyt. Diáklányok, tinédzserek ritkán. Rivalitás? Talán. Egy biztos: a cukrászda leányai meggyőztek arról, hogy nemcsak a „Nők a pult mögött“ című tévésorozatban láttuk kereskedelmi hálózatunk néhány mintaelárusítóját, tehát olyan asz- szonyokat, akik nem felejtettek el mosolyogni, hanem egy-két jól eldugott kedves helyen is. MEZ Reggelizünk a luíeneci (Losonc) Novohrad-szálló- ban. Minden vadonatúj, a szálloda mindössze egy hónapos. A pincér mintha csak a gondolatainkat olvasná, szinte a rendelés pillanatában hozza a vajat, mézet, kenyeret. Fiatal és mogorva. Készséges és — szemtelen. Amikor a teát tálalja, zakójának az ujja beleragad a kollégám mézadagjába. — Uram, a zakója... — mondja kétségbeesve kollégám; zakót mond, de tudom, hogy inkább a méz miatt van oda. — Szóra sem érdemes, majd kitisztítom — válaszolja a pincér és elvonul. A mézről szó sem esik. Zácsek Erzsébet
