Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-10-24 / 43. szám

Mag János egy közülünk, a fiatalok közül,, de nem átlag­fiatal. Mármint’ éves és azt mondja, hogy valamennyi élet­célja még megvalósításra vár.Jó, hogy ezt tudatosít ja, hiszen mint képviselő és mint a SZISZ SZKB elnökségi tagja való ban sokat tehet valamennyiünkért. * Ötvenketten ]f38 a 15 millióból J{ Huszonhét éves volt, amikor a szervezet, amelynek akkor elnöke volt, megkapta a SZISZ SZKB vándorzászlaját Ezt évente az ország legjobb SZISZ-szervezete kapja. Sőregen (Surlce) ez nagy port vert fel, egyszeriben mindenki azt kezdte firtatni, miért éppen az ő fiataljaik a legjobbak, mi az, amivel tűltettek a többleken. Annak Idején Mag János, az Oj Ifjúság olvasóinak Is elmondott mlüdent, ami az első sikertelen próbálkozások, a falu fiatal­jainak felrázása és a megállapodottság kö­zötti időszakot kitöltötte. Elmondta, hogyan lett a régi parasztházból nagyon rövid 1- dőn belül Ifjúsági klub, a falu fiataljai vi­tafórumának, szórakozásának és művelődé­sének a helye, hogyan vonták magukra a „kívülállók" figyelmét stb. Tömören: a só- regi fiúk és lányok túllépték az átlagse­bességet. — Ez minden? — kérdeztem akkor. — Ez — vonta meg a vállát Mag jános. Egy szombati napon, amelyet a faluban töltöttem, rájöttem, hogy az elnök elhall­gatta előttem a legfontosabbat, mégpedig azt, hogy azldőtájt öt-hat fiatal mezőgaz­dasági mérnök jött a szövetkezetbe és lel­kesedésük, tennlakarásuk ragályos beteg­ségként átterjedt a többi fiatalra is. — Remélem, nem gyógyultatok kt ebből a .fietegségból“ ? — Is, Is. Megmondom őszintén, hogy a- mióta nem vagyok elnök, — bár több Időt szentelek a fiatalok ügyének — keveseb­bet járok a klubba. Pedig, amikor Böbével összeházasodtunk, azt mondtuk hetente leg­alább egyszer ellátogatunk a klubba. De másképp lett. Nekem funkciókat varrtak a nyakamba, Böbének meg két gyereket... Amit vállaltam azt maradéktalanul, teljes bevetéssel vállalom, nem osztom meg ma­gam sohasem, utálom a félkézzel vállalt munkát. Ennek sajnos mindig a család lát­ja kárát. Magék János szülőt házát lakják. Az ud-' varon hinita, odébb hófehér „pelenkaten ger“ integet, egyik kosárban paradicsom a másikban paprika, a család már a tél re készülőkdik. A nagyobbik Mag-csemete Péterke alszik, a kisebbiket, a féléves Ad ciánt beültetjük a hintába, nagyon tetszik neki, sőt anyukája abba is beleegyezik, hogy életében először felüljön a biciklire. A levegőben a legszebb zene, madárcsicser­gés hangzik, a hegyoldal messze híres lép­csőin, érik a. szőlő. Magáik szomszédja friss musttal kínál, az utca . túloldalán egy fia­talasszony gyereket „nevel“: Mindez a ső- cégi ősz velejárója. Leülünk, és beszélge­tünk­Böbe, Mag Jánosné: — Csak télen van egy kis ideje a csa­ládra, tavasszal nem tud aludni a tavaszi munkák miatt, nyáron az aratás sürgeti, ősszel pedig a betakarítási munkák miatt kel korán és jár későn haza. Szombaton is csak néha van otthon. Képviselő, SZISZ- -funkcionárius és mindennek tetejébe most még tanulni Is kezdett: beiratkozott a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolára. így az­tán nem csoda, hogy néha-néha rácsodál kozik a fiaira: né, milyen nagyok ezek a gyerkőcök! Mag jános hét éve a sőrégi szövetkezet műszaki részlegének a vezetője. Nyolcvan -száz munkás van a gondjaira bízva, ezek a szövetkezet beruházásain, a melléküzem­ben, a javítóműhelyben, illetve a teherszál­lításban dolgoznak. A részleg évi terve 1,25 millió korona. — Nem nagy összeg, sokkal többre Is képesek lennénk, ha valamennyien tudato­sítanánk egymásrautaltságunkat. Mire gon­dolok? Közismert tény a pótalkatrész­hiány. Traktorba például szinte lehetet­len önindítót szerezni. Szerezni lehetet­len, vásárolni kizárt dolog. Hát nem pazar­lás, ha 2—3 traktor ott vesztegel a mű­helyben kihasználatlanul csak azért, mert nem kapható önindító? Valaki túllőtt a célon: vagy a traktorgyártásnak „köszön­hető“, hogy az önlndítők időnap előtt fel­mondják a szolgálatot, vagy az alkatrész- gyártás nem alapszik reális követelménye­ken. Nem kicsiségek ezek, nem bizony, még akkor sem, ha gyakran csupán 10—20 ko­ronás tételekről van is szó, mert szinte naponta bosszankodunk miattuk. És ami még sajnálatosabb: az alkatrészhiány vtsz- szatérő, nagyon régi keletű probléma százszor is meg lehetett volna már olda­ni, Én. a mezőgazdász adom a kenyeret, a húst és a bort, de az Ipartól elvárom, hogy biztosítson a munkámhoz minden szükségeset. Sajnos az egymásrautaltság i- ratlan törvényét nem mindenki veszi ko­molyan. Mert ml lenne, ha egyszer kint hagynánk a gabonát a földeken, objektív nehézségekre hivatkozva... Arattunk mi már embertelen körülmények között és o- lyankor edződik csak igazán az ember. Beszélgettünk még sok mindenről. A falu nyújtotta szórakozási lehetőségekről, Ku­báról, a fesztiválról amelynek János részt­vevője volt („Egész Havanna úgy várt ben­nünket, mint tengerentúli rokonokat.“). Délután négy óra, János visszaindul a szövetkezetbe, tanácskoznia lőj a van mun­katársaival, a holnapi száníáit-vetést kei) megbeszélniük, ezenkívül meg kell szervez­ni a szüretet is, méghozzá tökéletesen mert ha még a szőlőből is kárbaveszik a- mi megtermett, akkor aztán valóban „füst­be megy“ az évi terv. A heverőn Adrián eleinte csak nyöszö­rög, majd rágyújt egy babanótára és tíz perc múlva már az sem segít, hogy Mag- néval felváltva dajkáljuk. Akaratlanul ts kiadja az utamat: eredj vendég, mert szük­ségem van anyukámra. Ilyen volt egy délutánom Sőregen Ma­goknál. ZACSEK ERZSÉBET LEVÉL RAJECFÜFLDÖBÖL Zilinátől délre, a Kis-Fétra tövében fekszik Rajecfürdő, Rajecké Teplice, mely az utóbbi időben a fokozottabb érdeklődés középpontjá­ba került. A Szlovák Televízió a hozzá tartozó Kunerád fürdőből indította el a fürdők közti versenyt, nem is oly régen pedig Rajecfürdő- ből sugárzott helyszíni közvetítést. Talán ol­vasóinkat is érdekelni fogja ez a kis fürdő­hely, mely mindössze 15 kilóméternyire van Zilinátől. Elmondunk olyasmit is, amit a tele­víziónak nem volt módjában közvetíteni. Gyógyvizére már a XIV. században felfi­gyeltek. de igazi virágzásnak akkor indult, mikor a lietavat várral együtt Thurzó gróf tulajdonába került. Thurzó gróf volt az or­szág nádora, igen szívesen tartózkodott itt. A barátok és talpnyalók egész csapata kereste fel Rajecfürdőt, hogy találkozzék a nagy „pa­latínussal“. így a kis fürdőből rüvldesen a grófok luxuspihenője lett, annál is inkább, mert vize kitűnő volt, és nem vette annyira igénybe a szivet, mint esetleg más szlovákiai gyógyfürdők vize Victor Flemm idejében Párizsban jelentek meg francia nyelvű képeslapok Rajecfürdőről, későbbi tulajdonosa, Porges báró pedig még jobban felvirágoztatta. Akkoriban azonban már a feltörő középosztály kedvelt fürdőhelye volt. Jelentős szerepet Játszott a Szlovák Nemzeti Felkelés idején, mikor a rajta átfolyó Rajőian- ka egész völgye csatlakozott a felkeléshez. Kunerádon székelt a II. szlovák partizánbrí- gád. emléktábla örökítette ezt meg, Rajecfür- dőn pedig a Fátra-szállő falán olvashatjuk, hogy 1944. szeptember 3-án Popov irányításá­val itt tanácskozott a brigád vezérkara. A falucskában ts további emléktáblák őrzik Ru­dolf Sufovsky és Karol Kagják tanítók emlékét, akik a forradalmi mozgalom élén harcolva let­tek a fasizmus áldozatai. A fürdőtől 2 kilomé­ternyire fekszik Poluäic falu, majdnem össze­nőtt már a fürdővel, az egyik házon az emlék­tábla alatt babérkoszorú függ. Ebben a házban született Jozef Gabiik, a Heydrich német biro­dalmi helytartó elleni merénylet hőse és hősi halottja. Rajecfürdőnek Igen szép a környéke. A kune- rádi kastély, a jellegzetes faházairől híres Ciő- mány, a lietavai várrom, a híres Súrovi szik­lák — mind csupa pompás kirándulóhely. A kis fürdőpark sétányát, mind a gyógyulásnak egy-egy lépcsőjét képezi. A fürdő vize 38.5 és 39,5 fok közötti, gyógyítja a reumát, az ízüle­ti betegségeket, munkabalesetek következmé­nyeit. A szakszervezet már az első köztársaság idején kivívta azt. hogy az ostravai bányászok számára felépült a Baník-üdülő, ma pedig már az egész fürdőépület a dolgozóké, bányászoké és más munkásoké. Mártonuölgyi László MIRŐL ÁLMODNAK AZ INTERNÁTUSBÁN A Bratislava-i Magyar Tan­nyelvű Gimnázium kapuján Özönlenek ki a diákok. Egy leánycsapat hangosan tár­gyalja a délelőtt! matekdoli eredményét A csoportból egy „sziasztok“-ka! itt-ott el­köszön -valaki, többségük a- íonban együtt folytatja útját hazafelé. Sietnek, hiszen e délelőtt bosszú volt, a tízó­rai pedig kevés tgy aztán nem csoda, hogy amint be lépnek az Orsolya utcai kö­zépiskolai diákotthon kapu ián, első útjuk az ebédlőbe vezet. Ebéd után szétszéled­nek a lányok a szobákban. Délután 4-től B-ig elcsen 'lesednek s folyosók, a ta eulószobákban szöszke fejek hajolnak a könyvek fölé. Ezl az időt használtuk ki Né itieib Máriával, a diákotthon fiatal igazgatóhelyettesével, hogy elbeszélgessünk ez itt élő lányok eredményeiről és természetesen az internátus nroblémáirél is. Németh Máris az interné ’us legfiatalabb dolgozója,’ két éve fejezte be főiskolai tanulmányait és a lányok nagyon kedvelik. — Szeretnék csupa szépet és Jót mondani diákottho attakról, lányaink sikereiről, de mindenekelőtt probléma inkról kell szólnom. Legna­gyobb gondunk a helyiség­hiány, amivel sajnos évek;ó- ta küszködünk. Az interná- tus épülete közel háromszáz éves, természetes és érthető, hogy nem felel meg a mo­dern követelményeknek, ősz szesen 274 diák lakja, 'ezek tizenegy középiskola, illetve gimnázium tanulói (104-en a Duna utcai gimnáziumba iárnak.) A lányok főleg négyágyas szobákban van­nak elhelyezve, van azon­ban két olyan szobánk is, ahol 12 illetve 14 lány la­kik. Rendelkezésünkre áll két tanulószoba, ezek sajnos csak 80 tanulónak biztosíta­nak megfelelő körülménye­ket a tanuláshoz, a többiek szobáikban tanulnak. A kö­zös kikapcsolódást, a szóra­kozást szolgáló helyiségünk nincs, tornateremről nem is. beszélve. Hasonló körülmé­nyek között dolgoznak ne­velőink is.. Ennek ellenére diáklányaink sikerei nem á- rulkodnak szerény lehetősé­geinkről. Évenként bekap­csolódunk a diákotthonok sport-, irodalmi és egyéb versenyeibe és eddig még minden évben szép eredmé­nyeket értünk el. Diákjaink rendszeresen részt vesznek a különböző kulturális ren­dezvényeden, amelyet nagy­ban elősegít diákotthonunk fekvése, hiszen a főváros központjában van, közel a kulturális intézményekhez. Legfőbb feladatunknak ter­mészetesen a minél jobb ta­nulmányi eredmények eléré­sét tartjuk. Elégedetten 'mondhatom, hogy ' mostoha körülményeink ellenére az utóbbi ' években tanulmányi eredményeink javuló t-enden- . ciát mutatnak. Tavalyi át- . laguhk 1,7 volt. ’ Hat éra van, vége a dél­utáni tanulási időnek. Újra megtelik az ebédlő, ahol immár a vacsorára sorakoz­nak a lányok. Az egyik asz­talnál négy elsős lány Ul: Ketten a 12-es szoba lakói közül. Hajdú felvétele Szabó Ilona, Nagy Johanna, Tóth Edit és Bugár Aliz. Szabó Ilona az ebedi [0- bid) általános iskolából je­lentkezett a bratislavai gim­náziumba. Johanna, Edit és Aliz a dunaszerdahelyl (Dun. Streda) járás különböző fal- vaiből kerültek ide, s bár azelőtt nem ismerték egy­mást, az egyetértés teljes közöttük. Most, hogy már „letudták“ az első itt- töltött napok félszegségét, otthon érzik magukat az interná­tusbán. Szobájukban rajtuk kívül még nyolc lány lakik, s bár jó a kollektíva, ez a túlzsúfoltság hátráltatja ö- ket a tanulásban. Igaz u- gyan, hogy így legalább se­gítenek egymásnak. — Sokszor hallottuk az i- dősebb diákoktól, hogy a diákotthonban ehetetlen éte­leket főznek — mondja Icu. Bennünket azonban kelle­mes meglepetés ért és az anyukáknak nem kell izgul­niuk, hogy lefogyunk a „tá­voli“ Bratislavában. — Sőt! Én már -híztam is két kilót — hallatszik egy keserves sóhajtás a másik asztalnál. Hét órakor befejeződik a vacsoraosztás, a lányok újra elfoglalják helyüket a tan­könyvek mellett. Fél nyolc­kor becsukódnak a diákott­hon kapui, s kissé elcsen­desedik a ház. Tíz óráig megjönnek a mozi- és szín­házlátogatók, majd az esti tisztálkodás után lasan el­sötétülnek az internátus fénylő ablakai. A paplan a- latt a barátnők bensőséges titkokat mesélnek egymás­nak, elejét véve annak, hogy a matekdoli még véletlenül se legyen éjszakai álmuk té­mája. Bognár Rozália 1 ÜT MÁSOKHOZ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents