Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-10-17 / 42. szám
9 V annak Irodalmi legendáink. Ilyen legenda volt Fábry Zoltán éle t« is. A stószi remete — mondták róla és félve Indultunk hozzá, mert ki tudja, nem kerget-e el. Nem kergetett el. Kedves volt, köz lékeny, vendégmarasztalő. Csontos Vilmos költö, vagy ahogy famlliárisabbau magunk közt mondogatjuk, Vili bácsi élete is ilyen kis legenda. Költő — falunl — mondják és mély hallgatással ér zékeltetiik a két szó közé ki vánkozó gondolatjelet, hogy az egymástól messze eső fogalmak közti feszültséget is érzékeltessék. — Ott él Zalában, abban az eldugott kis Sziktnce-par- ti faluban, dolgozik az asztalosműhelyében és közben verseket Ír — mondja az egyik, a másik viszont tudni véli, hogy gazdálkodik, sőt, a szövetkezetben dolgozik, disznókat etet, no és természetesen sokat olvas és lankadatlanul írja a verseit. Vagyis: egyfajta jelképpé vált. Nyugtalan mezőgazdász barátom épp ezt tartja fontosnak az életében. — Nem kell belőle nagy költőt csinálni — mondja — dehogy, hanem épp ezt kell róla megírni, ezt a jelképet. Mert milyen jó lenne, ha legalább minden tizedik faluban lenne egy ilyen ember. Azt hiszem, Igaza van és én Indulok, hogy lássam, beszélgessek a hetvenéves költővel. Már a hosszú ereszalja elején hallom az írógép jellegzetes kopogását. Lám, dolgozik, biztos verset ír — örülök meg bohón, pedig dehogy van neki ilyenkor ideje arra, hogy „dolgozzon“, verset írjon. Csak egy borítékot megcímezni ment be a szobába. Ha nem jövök, már ment is volna a dolga után. Magyar ugaron, Üzentek értem, Kell itt a szó, Hiszek az emberben, Üj szerelem, Csendes lobogással, Örökség versesköteteinek a címe. Gyalogúinak nevezte el önéletírását, így életét is. A háború nemcsak a feje fölött lévő tetőt szaggatta meg, hanem életét is. Amikor jött a front, nekik el kellett menekülniük. Utána, hogy hazajöttek, az elkészített, száraz munkára való deszka-anyag, sőt a szekrények és más mozdítható dolgok is a bunkerokban voltak. Könyvei szétszórva, csizmatalp nyoma mutatja a pusztulás Jeleit a megmaradt Ady-kötet egyik belső oldalán. Valaki a könyveinek a javát is összeszedte és elvitte. A nemrég lemásolt verseinek a gyűjteményét is. Volt benne talán még néhány üres lap — lehet ezért. A benne lévő versek el is vesztek és már soha sem kerültek elő. A fűzet borítólapja hentergett csupán az udvaron. — Mihez kezdett utána? — Eléggé kábult voltam, még az élethez sem volt nagyon kedvem. Egy év Is kel lett, amíg magamhoz tértem. Előbb szerszámot vásárol tam és folytattam a szak mám. dolgoztam. De még a munka is nehezen ment. mert ha a lélek szenved, még a keze sem jár úgy az embernek, mint ahogy kel lene. Aztán jött negyvenhét, a kitelepítések időszaka. Ez adott újra tollat a kezembe. Ekkor írtam a Beneähez cíLátogató* ban Csontos Vilmosnál KÖLTŐ-FALUN mű verset. Persze, lap nem volt... — Dolgozott és közben írt? — Igen. Verset ,nem lehet napszámban írni. Ülhetnék itt naphosszat, akkor se menne a dolog. Ezért mindig csak úgy munka közben, ha eszembe jutott valami, bejöttem és lejegyeztem. Különben még ma is csak így születnek a verseim. Ha e- szembe jut valami lejegyzőm, aztán amikor van egy kis időm megnézem, s ha jó átgépelem, tisztázom, dolgozok rajta egy kicsit... — Mikor jelentkezett újra versekkel? — Az ötvenes évek elején már több magyar lap jelent meg. Olvastam Őket, figyeltem, hogy mit közölnek és akkor egyszer fogtam néhány verset és ezeket elküldtem Fábry Zoltánnak, és arra kértem, olvassa el őket és írja meg, érdemes-e folytatnom. Fábry Zoltán azzal válaszolt, hogy elküldte ő- ket a Fáklyához, így aztán az ő közvetítésével jelentek meg újra a verseim ... Kihúzza az asztalfiókot, e- lőveszi a dossziékat és egy füzetet. Abban az Időben a szövetkezet pénztárosaként dolgozott, megtanulta a pontos és következetes ügyvezetés fontosságát, így nem e- sett nehezére a költői tévéSZÉLSlRÁSSAL Szélsírással búcsúztatja Az ág — hulló levelét. Messzi viszi, — fitogtatja Az őszi szél — erejét. Oda hozza lábam elé, S elnézem a levelet, Halványuló erezetén Megpillantom — nevemet. MINT A SZIKLAPART Lángot gyújt-e még Újabb messzeség? — Nem hiszem. (Nem lépheti át Föld sarát, porát — Senki sem.) Itt pedig sivár Sors az, ami vár, — S örömök Közt is fogva tart, S mint a sziklapart: — Véd — s örök. kenységének a nyilvántartása sem. Huszonöt éven keresztül a mai napig pontosan vezeti megjelent verseinek jegyzékét. Eddig 1111 verse, tudósítása, illetve könyve jelent meg és minden egyes ilyen eseményt ebbe a füzetbe jegyzett be. Akkor így kezdte: „Csontos Vilmos: írásaim címjegyzéke“ majd pedig még ezt a kis megjegyzést tartotta fontosnak beírni: „1954-ben — igen hosszú hallgatás után jelentek meg ismét verseim. Füzetembe ezeket a verse két csupán a megjelenés sorrendjében írom be...“ A Hová küldtem? rovatba akkor ezt írta: „Fábry Zoltán nak, aki a Fáklyához továbbította. Negyven évesen nősült és ekkor került Zalabára, ebbe a kis községbe és hadd tegyük hozzá, hogy jó helyre. Mert a község idén ünnepli művelődési otthona, az egykori olvasókör megalapításának nyolcvanadik évfordulóját. Márványtábla őrzi az alapító tagok névsorát, Csontos Vilmos is emlékeszik rájuk. — Nem én hoztam a faluba a kultúrát — mondja — művelt emberek éltek benne és engem csak befogadtak. — Viszont Vilmos bácsi sem maradt a község adó sa ... — Ha ezt így nem is lehet mondani, egy biztos, igyekeztem beleilleszkedni a falu életébe. Amikor megalakult a CSEMADOK, mi is hozzáláttunk a helyi szervezet létrehozásához. Első megbeszéléseinket az én asztalosműhelyemben tartottuk, és bárki elképzelheti, milyen nagyszerű munka lehetett itt, ha mindjárt az indulásnál kilencven tagja lett a szervezetnek. Csontos Vilmos csinált persze mást is. Vezette a könyvtárat, tagja volt a méhészeti szakcsoportnak és írta, illetve írja mind a mai napig a község hivatalos krónikáját is. A hivatalosat és persze a ném-hivatalosat is, mert hiszen versei nemcsak saját életének, hanem a szűkebb és a tágabb közösségnek a krónikát is. Jaj, Szikince az egyik balladának a címe, a másik vers fölé meg szülőfalujának Garamsallónak (Salov) nevét írta. Az utolsó, hetvenedik születésnapjára megjelent, hetven leg szebb verséből álló kötetnek pedig ez a címe: Dalol a föld. Búcsúzom, Csontos Vilmos a kerten keresztül kikísér a vasútállomásra. Amíg megérkezik a vonat, nézzük a nagy-nagy kukoricatáblákat, szántókat. Harsog az ősz. Messze ezüstösen ragyognak az erdők. Az utóbbi időben sokat foglalkozik ezekkel a színeikkel. — Lám, bíbicek — mondja és figyeli csapkodásukat — ezek már az utolsók. A mieink, tudom, mert nagyon hangosak voltak, már rég elmentek. Ezek csak jöttek, és még nem sietnek ebben a jó meleg őszben ... — Jó egészséget és viszontlátásra! — búcsúzom végül Is amikor berobog a notoros. „Száguld a fekete ménes,/Hatvan fekete paripa/ ...“ Jaj, bocsánat, most már hetven, de azért maga még ne siessen, sokan vannak az országban, akik szeretik a verseit Németh István Csontos Vilmos, a költő Tóthpál Gyula felvétele FIATAL AMATÖR GRAFIKUS ÉS FESTŐ Bugyács Sándor 1951. július 13-án Párkányban (Stúrovo) született. Zsenge gyermekkorában már megmutatkozott a rajz iránti érdeklődése. Még iskolába sem járt, amikor é- desanyjától megtanulta a rajzolás alapjait. Bitter Károly rajzszakos pedagógus az általános iskola 8. osztályában figyelt fel rá. Sanyi ekkor már nem elégedett meg azzal, amit az általános iskolában rajzolt, hanem Si- monyi Lajos rajztanár segítségével a párkányi népművészeti iskolában négy évig továbbképezte magát. Természetesen a rajzolás és a festészet szere- tete többször gimnáziumi tanulmányai rovására ment. Si- monyi Lajos rajztanártól rajztechnikát, színkeverést és a- gyagplasztikát tanult. Szülővárosában 1971-ben leérettségizett, és Bratislavában a kétéves röntgen-laboráns továbbképző iskolát végezte el. Mondanunk sem kell, hogy közben a rajzolást és a festészetet tovább „űzte“. 1975 szeptemberétől a CSE MADOK érsekújvári (Nővé Zámky) képzőművészeti szakkörébe iratkozott. Itt Balogh Györgynek, a kör vezetőjének irányításával továbbfejlesztette grafikai és festészeti készségét. Az első közös kiállítást, a- melyen részt vett, 1976-ban Érsekújvárott rendezték meg a járási amatőr képzőművészek tárlataként. A következő évben a járási amatőrök versenyét az újvári járási múzeum új kiállítótermében a népművészeti intézet rendezte. Itt ki állított rajzaiért és festményeiért elismerő oklevelet kapott. A CSEMADOK újvári képző- művészeti szakköre szorosan együttműködik a zebegényi Szőnyi István Képzőművészetek Szabadiskolájával. Itt 1977* és 1978-ban a nyári tanfolyam hallgatója volt. Végh András festőművész 1977-ben festészetre, 1978-ban Váll Dezső festőművész „vizuális gondolkodására tanította. Az újvári szakkör, no meg a zebegényi nyári képzőművészeti tanfolyam meghozta a maga eredményeit. Az idei járási képzőművészeti amatőrversenyen már grafikáiból a szakbizottság értékelése alapján az első díjat nyerte. Most már a szakemberek is felfigyeltek Bugyács Sándor képeire. Beszélgetésünk alkalmával megkérdeztem Bugyács Sán dórtól, mik a további tervei? — Továbbra is rendszeresen eljárok a CSEMADOK érsekújvári képzőművészeti szakkörébe, amelyet Balogh György kitűnően vezet. Nagy előnye a körnek az is, hogy a zebegényi Szőnyi István Képzőművé szetek Szabadiskolájával szó ros kapcsolata van. A zebegényi iskola igazgatója Dániel Kornél festőművész. ’ A beszélgetést Bugyácr Sándor így folytatja: a zebegényi festőművészektől megtanultam belelátni a természet szépségeibe, és azt nem fényképszerűén, hanem belső átér- zéssel megörökíteni. Tervem az újvári szakkörben és a zebegényi nyári tanfolyamokon továbbképezni magamat és a szakirodalmat is állandóan tanulmányozni. Dr. HOFER LAJOS *
