Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-12 / 37. szám
m 9 — Nagyon tetszenek ezek a könyvek, valóban szépek — jelentette ki áradozással Somogyi Anikó, a MATESZ egyik színésznő-jelöltje. Egyelőre jelölt még, ám rövidesen viszontlátjuk őt a világot jelentő deszkákon. A komáromi (Komámo) Du- namenti Múzeumban nézegette a kiállított könyveket jelölt- -társával, Kiss Lászlóval. Egyikük sem komáromi, megbeszélésre hívta őket Konrád József, a MATESZ igazgatója. Somogyi Anikó a füleki gimnáziumban érettségizett, Kiss László Banská Stiavnicában végezte el a negyedik évfolyamot. Tizenkilenc évesek. — Szeretjük a könyveket... A múzeum összekötő folyosóján valóban szép könyvekben gyönyörködhetnek a látogatók. A Pallas könyvkiadó tette köz= szemlére legszebb kiadványait. Kettős kiállítás van a múzeumban (eltekintve a múzeum többi termeiben látható érdekes tárgyaktól), a Pallas könyvein kívül Fabini József festő, érdemes művész képeit is megcsodálhatják a múzeum látogatói. — Bármelyik könyvet szívesen elvinném a könyvtáramba — mondta Bugár Yvette. Nyilván jónéhány látogató gondolja ugyanezt, csak az elvitelt kissé megnehezíti az, hogy a könyvek vitrinben vannak. — A képeket is szeretem, de eléggé laikus szemmel nézem őket, szakjáratosságom a képzőművészeti tárgyakban nincsen — vallotta be Bugár. Ezen úgy lehet segíteni, hogy lapozgatni kell a képzőművészeti könyveket és el kell járni a tárlatokra. A kiállítás megnyitó ünnepségén Kajtár József, a múzeum igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy a képzőművészeti könyvek éppúgy népszerűsítik a képzőművészeti alkotásokat, mint a művek önmagukat. Azt hiszem, mindnyájan köszönetét mondhatunk a Pallas Könyvkiadónak, hogy elhozta a jelenkor és a múlt művészetének egy kis történetét.“ Eduard Heger, a könyvkiadó főszerkesztője, beszédében kitért arra is, hogy szeretné, ha a bemutatóra elhozott könyveik megtalálnák az utat a komáromi dolgozókhoz, főképp a fiatalokhoz. A két kiállítás (mármint a könyv- és a képkiállítás) segítse elő az internacionalista nevelés elmélyítését, nemzeteink és nemzetiségeink egységének megszilárdítását a XV. pártkongresszus határozatainak teljesítéséért vívott mindennapi küzdelmünkben ...“ — fejezte be köszöntő szavait Heger főszerkesztő. A polcokon könyvek, a falakon képek. Színes könyvek, színes képek. Szépre nevelő képzőművészeti alkotások. A Pallas kiadó ötödik éve jelenteti meg a kiváló hazai és külföldi képzőművészek monográfiáit, á festészet, a szobrászat, az iparművészet klasszikusait, a régi nagyokat és a jelenkori művészeket bemutató könyveket. Számos könyv foglalkozik a művészettörténelemmel, a haladó képzőművészekkel, élettörténetükkel, alkotásaikkal. — Örülök, hogy könyveinket a komáromi múzeumban is kiállíthatjuk, ezzel már régen tartozunk, tartozásunkat most törlesztjük. Ogy tervezzük, hogy & kiállított könyveket, naptárakat, színes diárokat és reprodukciókat Dél-Szlovákia egyéb városkáiba, nagyközségeibe is el visszük, hogy vándorkiállítás formájában mutathassuk be a déli országrész lakosságának. Rövidesen vitadélutánon is szeretnék részt venni, hogy a komáromi iskolák fiataljaival személyesen is megvitathassuk képzőművészetünk eredményeit ás az irodalomra is kitérve a múzeum vezetőségével közösen műsoros délelőttöt vagy délutánt rendezhessünk. —os OLVASÓ (NÉHÁNY MEGJEGYZÉS OZSVALD /J/ajffjC ÁRPÁD: VADVIZEK CÍMŰ ÚJ /PyiM' VERSESKÖTETÉRŐL) LEGENDA MINOR Ugyanabban a szakmában dolgozunk, viszonylag közel is lakunk egymáshoz, így aztán gyakrabban találkozunk. Lehet, sokszor nem ts tudja, hogy látom, de látom és legtöbbször rémület fog el. Olykor már-már majdnem derékszögbe hajlítva viszi, vonszolja a testét. A fürdőket járja, de csak rövid időre segítenek rajta. Vajon miről énekel ez a költő és hogyan? Egy idő óta néhány versében, legalábbis azokban, amelyekre odafigyeltem, elhagyta a „Júdása én nem lehetnék“ jellegű újsematizmust és olyan tájakra is elkalandozott, a- hová senki közülünk. Vajon le akarja-e Írni, el tudja-e mondani nagy fájdalmát és hogyan? — veszem hát kezembe Vadvizek című, a Madách Könyvkiadónál megjelent új verses- kötetét. A cím is és a három cikluscím: Oszlopfő, Cédrusfa-álmaim, A nagy sási kígyó, sejtetni engedi a legendába hajló mondanivalót és aztán valahol a kötet közepe táján már rá is bukkanok néhány nagyon szép versre. Azt mondja ugyan egy másik költeményben, hogy már nem érzi a szülőföldjét, de aztán egyszercsak meglebben a távolság köde és a fátyol mögül mégiscsak elővillan és tisztán ragyog, mert Ozsvald Árpád azok közül a költők közül való, akik nemcsak gyerekként, hanem felserdülve is benne éltek szülőföldjük hétköznapjaiban. Ezért eszközei és szótára, mint „oszlopfő“, „mohalepte kapufélfa“, sem üresek. A megkapó „Csak a szellő“ című verse közel került a legszebb magyar anyaversekhez, a Gyerekhangra című pedig már azt Is mutatja, hogy elsősorban ott tudja kimondani egyedi mondanivalóját, ahol ez a kettő, a legendába hajlő gyerekkor és a mai ember legbensőbb élete, élményei, egymásba játszanak. így kezdi a verset: Már futni sem mernél a kert alatt, csak álmokkal ámítod önmagod, emlékedben él csupán a fiú, kit a táltos ledobott, varangyos békák tűzszeme, kocsma előtti vad zene, csizmák — ... De akár az egész verset is idézhetném: Legenda és valóság ötvözete, megelevenítése és aztán már minden felemelkedik, áthajlik a tudat küszöbén és bennünk is élni kezd. Hogy is nem, ha ilyesmiket mond: Zsebkendőd vérben — sose bánd... tiszta kép és valóság is egyben, amit csak az mondhat ki így, aki így élte át. Tovább haladva a kötetke olvasásában, végül a régen hordott kérdésemre is választ kapok és valójában nyugtázom Is azt, hiszen nem olyan könnyű versben szólni legbensőbb és leginkább eltakarni való bajainkról, Ű mégis meg tudja tenni és jő, hogv elmondja, hiszen vers, valódi szép vers lesz belőle. íme: ... anyám keze se segíthet, bordáim között nádak hegyes tőre — fájdalom. Mészkővé merevül gerincem, évek óta épül a páncél-sztalaktit, fájnak a lassú mozdulatok. Hát igent Szitakötők borostyánkőbe zárt szárnya, éneklő kabócák, löfejű sáskák, szemölcsvesztő szöcskék üres kitinváza nem emelheti immár a magasba engem. A teljes kilátástalanság, az ember végső útjának megmásíthatatlan Iránya, de mi mégsem vagyunk kétségbeesve, csupán csak azonosulunk, magunk is elfogadjuk az élet törvényeit, ridegségében is szép voltát. Ebből a versből és néhány továbbibői is sokat Idézhetnék még. Az Egyedül, az Évgyűrűk, a Rékviem, a Hát elbújtál, a Játszani, régi kedvvel, mind egy élete delén túllépő emberről szólnak, aki egyszerre tudja marokra fogni az elmaradt gyerekkort és az egyre több bajt, fájdalmat hozó fizikai létet. A kötetben akadnak Ilyen, kicsit a „Júdása én nem lehetnék“ sorra emlékeztető sorok is: „hinni a ritmus mágikus erejében“, „véres ajakkal is halni érdemes?!“, no de én valójában erre nem figyelek oda. Minek is? Az ember a jót és egyedit keresse és vegye észre, hiszen csak ez válhat a költő verseimével szólva: Legenda minor-rá, azaz megélt és megélhető apró legendává. (Ozsvald Árpád: Vadvizek, Madách, 1978) Németh István VALLOMÁS Harmadikos gimnazista voltam, amikor filmesek jöttek az osztályunkba. Típusfigurákat kerestek. Emlékszem, éppen dolgozatírás közben zavartak meg bennünket. Mozgolódtam, suttogtam, a szomszédom füzetébe lestem, úgy mint máskor. Az a szőke hajú, jöjjön csak ide, hívott magához Kardos Ferenc rendező. Általános dolgokról kezdtünk beszélgetni, aztán felolvastatott' velem egy szöveget, majd próbafelvételre hívott. Játék az egész, gondoltam. Meg voltam győződve: nekem, Kovács Nórának még egy nyúlfarknyi szerepre sincs esélyem. Mert akkor már tudtam, hogy a Petőfi című film majdani szereplőit keresi a rendező. Félvállról vettem az egészet. Szerencsémre meg sem próbáltam alakítani. A női főszerepet végül is én kaptam meg. Hetekig csak Szendrey Júliának éltem. Az elkészült filmet Kovács András is megnézte, s így lettem A magyar ugar diáklánya Latinovits Zoltán mellett. Ma is boldogság tölt el, ha a forgatásra gondolok. Bizonyára meglepő, de tényleg nem izgultam. Nem is tudom, honnét volt annyi erőm. Talán kisebb felelősségérzettel álltam a felvevőgép előtt, mint most. Latinovits volt az első, aki gratulált a bemutató után. Gyönyörű virágcsokrot kaptam tőle. Ugye, furcsán hangzik, ha azt mondom: még ezek után sem akartam színésznő lenni. Inkább balett-táncosnő vagy ügyvéd. A jelentkezési lapomat, a biztonság kedvéért a Színművészetire is beadtam. Az első nekirugaszkodásra felvettek. Ősztől a Vígszínház az otthonom. Boldog vagyok, hiszen már ebben az évadban főszerepet kaptam a Jó estét nyár, jó estét szerelemben. Igaz, a babát váró Kútvölgyi Erzsitől vettem át Veronika szerepét, mégis a magaménak érzem ezt az őszinte teremtést. A kollégák? Mindenki kedvesen fogadott. A görög diplomatát játszó Hegedűs D. Gézával a Legátóból ismerjük egymást. Sokat segített a tekintetével. Még a félelmet is feloldotta bennem. Mindig kellemes érzés tölt el, ha arra ébredek, hogy este Veronika életét élhetem. Fejes Endre, Gorkij, Molnár Ferenc és Tennessee Williams darabjaiban vizsgáztam. Harmadéves voltam, amikor a József Attila Színházban felkértek a Veled vagy nélküled női főszerepére. Az idén újabb filmszerepet kaptam. Gaál István alkotásában, a Legátóban egy fiatal, karakán feleséget alakítok. Bár elég sok „möszöveget“ kaptam a számba, amit nem szívesen mondtam, mégis közel éreztem magamhoz a figurát. Tisztaszívűségévél, nyíltságával és talpraesettségével fogott meg. Ha új szerepet kapok, mindig hasonmásokat keresek. Vagy önmagámból indulok ki, vagy az ismerőseim körében kutatok hasonló jellem után. A legnagyobb erőpróbának akkor vagyok kitéve, ha olyasvalamit kell csinálnom, amit addig még egyszer sem kellett. Személyes indulataim, érzelmi kitöréseim eddig sok mindenen átsegítettek. Amikor a Legátót forgattuk, megtörtént, hogy meginogtam. Azt hittem: teljesen mást csinálok, mint amit a rendező kér tőlem. Gaál István azonban megnyugtatott. Még a musztert, az előző napon készült felvételeket sem engedte megnézni, nehogy ellenőrizzem magamat. Én olyannak akarlak, amilyen vagy, mondta. Hát, az a lány, az valóban én leszek. KOVÁCS NÓRA A LEGÁTÓBAN A KÖNYVEK VARÁZSA
