Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-15 / 33. szám
Bonyolult dolgok ereit — gondolom magamban, amikor e sorokat írom —, nem egy ilyen rendezvény hivatott őket megoldani, a felvetett kérdésekre válaszolni. Végezetül ezzel kapcsolatban még csak annyit, hogy mind az előadók, mind a hallgatóság kitett magáért. Akik hallgatták a beszélgetést, legalább megtudták, mit kellene tudniuk, mit kell majd otthon föllapozni, ha valakit — akár mint nézőt, akár mint színházi pályára készülő fiatalt — komolyan érdekel a színház és vidéke, mivel kell tisztában lennie. 2. Horváth Laju* színész, a színház SZISZ-alapszervezetének elnöke mondja a táborozásról: —- Ez az első ilyen jellegű táborozás, s ebből eredően, mint minden újdonságnak, ennek is voltak hiányosságai — főleg a szervezésre gondolok — és előnyei, szépségei, hasfcnos rendezvényei is. Így gondolom magam is és a résztvevőktől is ezt hallom. Táborunkban szívesen láttunk mindenkit, de úgy érzem, kevesen jöttek el. Hatvan, hetven személyről lehet csak beszélni — főleg a nagykaposi, királyhel- meci gimnazisták voltak szép számban, de jöttek Galántáról is, — akik viszont nagyon lelkesen bekapcsolódtak mind a sport-, HORVATH LAJOS mind pedig a kulturális, társadalmi rendezvényekbe. Arról nem is beszélve, hogy eredetileg egynapos brigádmunkát vállaltunk a buzitai szövetkezetben, amiből öt nap lett. Főleg a szalmabegyűj- tésnél dolgoztunk nagyon lelkesen és odaadón. Senkit sem kellett noszogatni; a fiúk, lányok, látva a szövetkezet messzemenő támogatását, önként javasolták a többletmunkát. Ezenkívül, hogy egy-két rendezvényt is megemlítsek: előadást tartottunk a Kom- szomol és a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 60. évfordulójáról, meghívtuk a Szlovák Memzeti Felkelésben résztvett partizánok közül Pataki Pált, kirándulást szerveztünk Stószra, a Fáb- ry-házhoz, a Magas Tátrába ... Rendezvényünkön jelen voltak a Hatvani Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet KISZ-esei is, akik velünk együtt kivették részüket minden rendezvényből. Az idei táborozás tapasztalatain és eredményein fölbuzdulva, természetesen már foglalkoztat a jövő évi táborozás terve. 3. Faragó Edit, a galántai gimnáziumból jött. A szünidő első hónapjában a nádszegi szőlészetben dolgozott, s az ott megkeresett pénzből bőven telt az útiköltségre. Edit azt mondja, osztálytársai bánhatják, hogy nem fogad ták el a meghívást, és máshová mentek nyaralni. Neki a sok-sok rendezvény közül Ág Tibor népdalgyűjtő előadása tetszett a legjobban. A nagykaposi és királyhelmeci gimnazistákat épp akkor faggad- tam, amikor munka után hajat mostak — és minthogy lányokról van szó — szépítkeztek. Nekik az egyik este lezajlott író-olvasó találkozó jelentett nagy élményt, ahol megjelent Tőzsér Árpád, Gál Sándor, Ozsvald Árpád és Koncsol László. László Géza, a színház fiatal és nagyon tehetséges művésze, a rendezvény egyik igen agilis tagja volt, az anyagbeszerző — Király Bertával együtt — a sofőr, őr, komikus és mindenes. Azt mondja, neki az jelentett örömet, hogy az egybegyűltek jól érezték magukat. Kövesdi Szabó Marika, a köz* kedvelt színésznő, csak a tizem két nap második felét töltötte a FARAGÓ EDIT táborban, de látva a kitűnő hangulatot, azon sajnálkozott, hogy. miért nem jött korábban, és kollégái is bánhatják a távolmaradást. 4. összegezésképp: Thália szekerét a jó műsorszámokkal érdemes volt feltolni az alsólánci Parnasz- szoszra (sokan legszívesebben még most is körülülnék és le sem engednék), és ha a szervezés az elkövetkezőkben kinövi az érthető, kezdetleges gyermekbetegségeket, akkor jövőre is érdemes lesz megrakni a szekeret, s útrakelni vele. ZOLCZER JÁNOS Foto: a szerző A Madách Könyvkiadó újabb termését áttekintve örömmel állapíthatjuk meg, hegy kiadványainak skálája újabb műfajokkal gazdagodott. Iroda lomcentrikus kultúránkat más művészetekkel is bővítve. Az új könyvek között elsőnek kell szólnunk az egyik legismertebb és leg- népszerűbb szlovákiai magyar Írónak, Duba Gyulának a regényéről, az ívnak a csnkák-ról A regény cselekményének színhelye Füzesnyék, magyarlakta falu valahol a Garem völgyében. A falu lakosai visszatérnek a front alatti kényszerű kilakoltatásukból, megkezdik a békéé építőmunkát, a háború maradványainak eltakarítását, szántanak, vetnek, egyelőre a hatalom jelenléte és Irányítása nél- kúl. A regény három kamasz fiú, Nagybene Péter, Körtefejű és Bakai jóska Sorsán át felöleli a háborút követő jogfosztottság, a bizalmatlanság. i munkaszolgálatok és a kitelepítés évelt. A történelem forgószelében hánykódó szlovákiai magyar parasztember helytállásáról szól a könyv, olyan Időszakról, a- mikor az országban hatalmi harc dúlt, amikor bem volt békeszerzö Jés, amikor a nemzett előítéletek józanul gondolkodó embereket is In dokolatlan cselekedetekre ragadtak. Az ívnak a csukák mégsem parasztregény. Duba az egyén és a történelem kölcsönbatá áuak bonyolult összefüggéseit kdtatja. s egv olyan világ képe tárul az olvasó elé, 8- hol az ember és n-itnr. ember és természet kapcsolata ,riete patriarkális még. A KBrtefejO és Ulrike között szövődő szerelem a különböző nemzetiségűek szükségszerű sorskö- zösségét példázza, elszaktfottságuk a múlt tragikus, az ember legmélyebb szuverenitásába markoló történelmi fordulatait. Duba Gyula fölébe tud emelkedni anyagának, történelmi távlatból, objektiven, a klasszikus realista regény tiszta, áttekinthető szerkezetével, humort és Urát sem nélkülöző stílussal Idézi föl az akkori eseményeket, maradandó regényélményt nyújtva az olvasónak. Kulturális tudatunknak mindmáig nem elég szerves része a képzőművészeti kultúra, pedig a felszabad«- lás óta — a megváltozott társadalmi körülményeknek köszönhetően — felnövekedett egy üj, többnyire munkás- és parasztszármazású művész- nemzedék, amely a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségében aktív te. vékenységet fejt ki. Tagjai kiállításokon és pályázatokon vesznek részt, gazdagítva szervezetük munkáját, támogatva eszmei küldetését. Ezek e — többnyire fiatal — képzőművészek azonban nem eléggé Ismertek a nagyközönség körében. Az Oj Szó, az Irodalmi Szemle, az Oj Ifjúság, a Hét ugyan figyelemmel kísért munkásságukat, ez azonban önmagában nem elég. Ezért vállalkozott rá a Madách Könyvkiadó, hogy a maga módján ő is részt vegyen képzőművészeti tudatunk gazdagításában, megjelentetve a fiatal szlovákiai magyar képzőművészek antoló- gláját Kisgalérla címmel. Az antológiában bemutatott tizennégy művész nem alkot különálló csoportot. Művészetüket nem lehet és nem is kell egységesen jellemezni; témakörük és formaviláguk Izgalmasan változatos és sokrétű, mint a huszadik század képzőművészete általában. Kubicska Klára, a kötet összeállítója bevezetőjében winden művészt, szobrászt, festőt és grafikust külön értékel. Az ember keresi a szépet — ki a Zenében, az Irodalomban, ki a festé- szetben, építészetben, szobrászatban vagy a természetben. Mások saját elképzeléseik szerint alkotnak „szépségtárat“. Érdekes azonban, hogy a legtöbb ember idegenben keresi a szépet, az értékeset, s azt, ami otthon, egy karnyújtásnyira van, észre sem veszi. S ez szomorú. Éppen ezért nyitott szemmel kezdtem járni szülővárosom utcáit, észre akartam venni a legkisebb szépséget Is, ami a kőfalak között rejtőzik, még akkor Is, ha mások „véleménye“ szerint „elbújhatnak“ a világ érté- kel mögött. Művészettörténeti szempontból haza! kincseink értéke talán csakugyan kisebb, mint a neves külföldi műemlékeké, de ez sem csökkenti 8 -szépségüket. Sőt, ami hazai. az a miénk, akkor nézzük meg, amikor akarjuk, vagy amikor úgy érezzük, hogy ezt vagy azt az alkotást látnunk kell. Így fedeztem fel Rigele Alajos hagyatékát, vallja hehe! Zsolt, Rigele Alajos című könyvének kapcsán. Lépésről lépésre fedeztem fel Rigele alkotásait, folytatja Lehel Zsolt, sokszor csak a véletlen volt segítségemre, A könyv mégis összeállt, és a Madách Kiadó vállalta a művész első átfogó bemutatását. Rigele Alajos 1879-ben született, s egyik legjellegzetesebb szobrászegyénisége a századelő hazai képzőművészetének. Tanulmányait az akkori Pozsonyban, Messmer Adolf szobrásznál és Bécsben, a szecesszió központjában végezte. Két évig Rómában élt. s elsősorban a reneszánsz mestereket tanulmányozta. Ezután visszatért a szülővárosába, és Itt dolgozott élete végéig. Munkássága gazdag és sokrétű! szobrok, emlékművek, portrészobrok, dombormflvek, plakettéit kerülték ki a keze alól. ott hevertek a földön, de még a cipőmből a sámfát is elvitte, mert az ú) férjnek is negyvenkettes volt a lába... S harmadik feleségem följelentett az ügyvédi kamaránál. Amilyen marha voltam, mindig beszámoltam ne ki a hivatali dolgaimról, és amikor egyszer összevesztünk, úgy állt bosszút rajtam a drága. Alig tudtam kimosni magam a kamara nál. Mit mondjak még? A mostani asszony kémmai nincs ilyen baj — ő csak terrorizál. A két ügyfél egymásra mosolyog. — Nálunk ilyesmi nincs — mondja az asz szony, hogy mind a harminckét hibátlan foga elővillan. — Mi ez év minden napján harco lünk egymásért. Hiszen mindketten tudjuk, hogy a másik akár már holnap is veheti a kalapját, hiszen nem okmány köti hozzánk, hanem a szive tiszta érzése. — Zseniális megoldás — sóhajt az ügyvéd. — Irigylem önt kedves Istvándi űr. Istenem, ha az én feleségeim is ilyen előrelátók lettek volna, mint az ön kedves felesége. Talán még ma is- együtt élnénk Böbével... vagy Juckóvai... esetleg Terikével. — Ügye? — sugárzik az asszony. — Mert amíg mi papír nélkül Is együtt vagyunk, mind a kettőnk biztos lehet benne, hogy nem a kényszer, hanem az igaz szerelem tartja a másikat mellette. — Megint megfogja a férfi kezét. — Igaz, szívem? Istvándi szó nélkül ajkához emeli, és megcsókolja a kezét. Az ügyvéd kissé meghatva mosolyog. — Hát én csak tiszta szívből gratulálhatok ehhez az igaz érzéshez, sőt mint férfi, még Irigykedem is, de mint a jogtanácsosuk, most mégis azt kell, hogy mondjam, drága asszonyom: jobban tennék, ha mégis összeházasodnának ... Kis csend. — Igen? — kérdi aztán az asszony. — De miért? — Mert ez leegyszerűsítené az örökség gyors és zökkenőmentes átvételét. Helyes? Mit szólnak hozzá? Egy csepp tűnődés. — Hát — von aztán vállán az asszony — ha úgy tetszik gondolni, ügyvéd úr. Én akkor most már nem mondok nemet, Karcsikéin. És te? A férfi arcán a zavar futó felhője. Sokára szólal csak még. — Izé. Azt hiszem, az ügyvéd úrnak voltaképpen igaza van. — Ugye? Diszpenzációt kérnék, aminek az önök esetében semmi akadálya, ás akár három napon belül egybekelhetnek. A férfi tűnődő pillantással nézi, majd ap rőt sóhajt, — Tetszik gondolnil Fél nyolc is elmúlt, mire Istvándiék az ügy védtől hazaérkeztek. Alkonyodik. Éppen ezért csak nem sokkal, a házuk előtt veszik észre, iiogy az egyik bezárt bolt redőnyének mélye désébe húzódva egy fiatal pár csókolódzik. Egymásra néznek, fejüket rázzák. Szörnyűek ezek a mai gyerekek. Régen elvonult az em bér, ha az érzések megrohanták — hisz a szerelem mélységesen magánügy, nem tartozik senki másra. Ma? Utcán, villamoson, autóbu szón ölelik, harapják, fogdossák egymást Fúj! Fejüket elfordítva mennek el a fiatal pár mellett. Istvándiné azonban odasandít — a házuk közelében járnak — hátha valamelyik házbéli fruska feledkezett meg ilyen csúnyán magáról. Jobban oda pillant, s a lélek is megdermed benne. Hiszen ez Katii Zakatoló szívvel tesz egy-két lépést, aztán odasúgja az emberének: — Te, csillagomi Nézz csak oda? Nem Kati áll ott? Istvándi megáll, óvatosan megfordul. S ö is kapkodva szedi már a levegőt. Megragadja az asszony könyökét,' s visszafelé kormányozza lépteiket, a lehúzott redőny irányába. Néhány lépés után megállnak. Semmi kétség, Kati. Egy koromfekete fiúval kapaszkodik össze, és — uram, Istenem, nincs jobb szó rá! — eszik, eszik és eszik egymás száját. A férfi hangosan krákog néhányat, de a pár nem hallja. Idő múltán Kati mégis meg- érezhet valamit, mert kibontakozik a gaz hu ligán öleléséből, és odasandít rájuk. Aztán odaköszön, olyan természetesen, mintha csak a Közértben találkoztak volna, s nem itt, e" több mint félreérthetetlen helyzetben. — Sziasztok. — Jóestét, kisasszony — mondja maró gúnnyal Istvándi. Majd ahhoz a förtelmes huligánhoz fordul. — Jőestét, fiatalember!. A fiú — a pimasz, a csábító, a nőrabló — nem is válaszol, csak ügyefogyottan vigyorog. Most lebuktunk, ugye, csibész? A mama odahajol Katihoz. — Katikám, de ilyesmit? Itt a ház előtt. Az egész ház szeme láttára. Elment az eszed? — Búcsúzkodtunk ... — mondja a lány pimaszul, és ránt a vállán. Istvándi már nem áll ki ennyi cinizmust, dühösen elindul, de a kapuból még odakiált: — Azonnal feljössz! Kati, aki már ráforrt megint a fiú szájára, most eltolja magától, és kelletlenül kiáltja vissza: — Megyek. Az atyai szigor nemcsak a homlokra gyűri ráncokat, az erélyes hangban Is megnyiiatko áik. Itt állnak valamennyien az előszobában nagymami a konyhaajtóban, mami a külső szó iában, a zord atya pedig középütt, éppen a tükör előtt. Hirtelen belepillant, s maga Is megijed a látványtól: akár egy középkori vár- úr, aki felelősségre vonja elbukott leányát. De mert eszébe jut, hogy mégiscsak a húsza dik században él, kissé tompít a hangja élén, amikor megint megszólal, megismételvén a kérdést, mert az elsőre nem kapott választ. — Azt kérdeztem, mi volt ez, Katalin? A lány — mint odalent isi — újra csak megvonja a vállát. — Búcsúzkodtunk, mondtam mér. — És annak a taknyos kölyöknek nincs nyelve? Nem tud köszönni? Csak vigyorog, mint egy fakutya? — Nem vigyorgott, hanem mosolygott. — De miért nem köszönt? — Mert nem tud magyarul. Az apja rámered. — Ez egyre szebbl Hát milyen nyelven tud, ha meg szabad kérdeznem? Talán olaszul? — A felesége tekintetét keresi, kétségbeesve. — Úristen, csak ez hiányzottl — Nem olaszul, ne félj. Franciául és angolul tud. — Melyik az anyanyelve? — A francia. — És mit keres Itt? Kati elmosolyodik, véletlenül épp a napok oan volt szó erről. — Heti hatszáz frankot. Az apja bámul. — Ezt nem értem — Pedig egyszerű. Egy gépét szeréi, amit a franciáktól vettünk. — És? — Nincs és. Most Itt dolgozik. — Meddig? Kati szeme elhomályosul. — Már csak tiz napig ... — Na, hála istennek — sóhajt az öreg meg- könnyebbülve. — És mióta van itt? — Három hónapja. — Mióta ismered? — Két hónapja. Az Öreg fújtat, s azon tűnődik, vajon e két hónap alatt meddig Jutott a leányával az a taknyos... Atyai akar lenni, megértő, közelebb lép Katihoz. — Mondd, hát van neked eszed? — Jaj, ez még a szemrehányó hang, a felelősségre vonó, de ide most az együttérző, aggodalom hangja kell Inkább. — Oda- állsz egy jött-mentfel csókolózni, az egész utca szemé láttára? ' — Tudhattam, hogy most jöttök? Ilyenkor már rég otthon szakiatok lenni. A pimasz, fölényes hang, a leplezni nem kívánt bűnös szándékosság — amelyről most, ím lehullott a lepel — megint a zord atyát piszkálta tel az öregben, a jóságos szülő szerepe már a múlté. — Hahal. — kiáltja gúnyosan. — De most lebuktunk, kicsikém. Most az egyszer lebuktunk. Kati ártatlan pillantással kérdi: — Na és? — Na és? Hát tessék. Vedd tudomásul, hogy ezzel a fiúval többé nem találkozhatsz. Két dologhoz nincs semmi kedvem: hogy a családom oldja meg egy külföldi huligán itteni átmeneti szerelmi gondját, vagypedig, ha az ügy komolyabb, hogy külföldre adjalak férjhez. Épp elég cifra esetet hall az ember manapság. Világos? A lábadat sem teheted ki többé itthonról. Gondolj arra, hogy nvakadon az érettségi, Megértetted? — Meg — bólint engedelmesen Kati. Aztán nagyon szerényen, nagyon Illedelmesen megkérdi: — De a matek különórákra azért járhatok, nem? Az öreg rácsodálkozik — Hallod! Az az éreasáe-. s deledben vari. 2s nagyon Jól tudod, hoev m z elvem, első a kötelesség. Folytatjuk. /
