Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-08 / 32. szám
E lmozdult az egyik betű vagy csak rosszul láttam a Cyprián Majerník kiállítóterem fölött lévő hirdető táblán — de Bartusz György szobrász neve helyett Fadrusz Györgyöt olvastam a villamosból. Fadrusz György szobrász, véletlen névrokonság vagy a nagy magyar szobrászművész utóda? — és egyszeriben na gyón kíváncsi lettem kortár sam munkáira, művészetére. A ktállítóteremben egészen szokatlan látvány tárult elém: tökéletesen, mérnöki pontossággal kidolgozott középkori sisakokra emlékeztető, esztergapadon készült ürhajős fémfejek nlkkeiítzett táblákon (reliefeken) rángó tdegszálak. fémhuzalok, ülő űrhajós, néhány markáns rajz és a rajzok mellett hosszú számoszlopok. Sőt, a kézzel írt, ember számolta egyszerű szám oszlopok mellen pedig a hosz- szú, összetettebb, sokféle variánst felkínáló számológép 1! tál megadott adatok is leolvas hatók. A reneszánsz korában voltak a művészek nemcsak festők és szobrászok, hanem tudósok is. Válón Ilyen sokoldalú egyéniséggel állok szemben? Már akkor elhatároztam, hogy meglátogatom kassai (Koäice) otthonában, műtermében és megpróbálok többet Is megtudni róla. Munka közben szeretném látni, feltenni kérdéseimet, de nem találom otthon, a városban futunk össze. Megbeszéljük, hogy este felkeresem a műteremben. Kicsit bizonytalanul fogad, de jómagam se tudom, hová legyek, így hát rátérek az első kérdésre. Jól sejtettem, hogy tudós szobrásszal lesz dolgom. Szobrászat és matematika, ml kapcsolja össze ezt a két egymás- • tói annyira távol eső ágazatot? Nem vagyok én tudós — szobrász vagyok. De nemcsak az évszázad, hanem a második évezred végéhez közeledünk, ezért fel kell mérnünk azed- dlg megtett utat. A technika és a tudomány annyi újat hozott, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni: rendet kell teremteni a dolgok között. Meri a legegyszerűbb ugyan az lenne. ha kijelentenénk, hogy mindez semmit sem ér, és vissza kell térnünk a terBartusz György mesterember, aki maga Is áhítattal nézett a szobrászokra s aki örült az első próbálkozásaimnak. Engem pedig más nem érdekelt, csak a kő. A háború után a szomszéd falu lebombázott templomából hordtam magamnak kerékpáron a köveket és faragtam elképzelhetetlenül sokat. Végül megmutatták munkáimat egy hozzáértőnek. és az döntött, hogy tanulnom kell. tgy kerültem el 1952-ben Prágába, az iparművészet! szakközépiskola szobrászati szakára. Később az Iparművészeti Főiskolán folytattam tanulmányaimat, majd pedig az akadémián fejeztem he. Közben megnősültem. Feleségem szintén szobrász, magammal hoztam a prágai cseh lányt szülőfalumba, Kéméndre. Két évig éltünk Kéménden, Nem volt könnyű. Az első keresetünk egy kiállításra küldött és tönkrement szobor biztosítási összegéből került elő. Négy vagy öt ezer koronát kaptunk a széttört szoborért. Hihetetlenül gazdagok lettünk egyszerre. Meg tudtak venni a gyerekkocsit, meg Ilyesmit. Tanáraim és ismerőseim azt tanácsolták, hogy próbálkozzunk meg KoSlcén. Szét fo gadtunk és azóta Itt élünk. A Gagarin-szobor vázlatait nézegetem. Mindegyik tükrözi azt a nagy feszültséget, a- melyben az első ember űrbe való felbocsátása előtt a tudósok éltek valahol a Szovjet\ LÁTOGATÓBAN BARTUSZ GYÖRGY SZOBRÁSZMŰVÉSZNÉL) KORTÁRSAM Á SZORRÁSZ mészethez — mint ahogy azt Rousseau hirdette — de milyen válasz lenne ez, a korunk által feltett kérdésekrel Romantikus, nosztalgikus megoldás, amely zsákutcába vezet. Nekünk meg kell adnunk a magunk válaszát, szembe kell néznünk a temérdek kérdéssel, a tudományos-műszaki fejlődéssel és rendet kell teremtenünk a dolgok között... Persze nem azt állítom, hogy minderre egymagám képes vagyok. Túl nagy feladat lenne egy embernek. De akárcsak Vasarely a festészetben, nekünk szobrászoknak Is el kell azon gondolkodnunk, hogy hogyan léphetünk ki a műtermünkből ... Kíváncsi lennék, hogyan került Prága után egy kéméndi fiú Kosicére? Egyáltalán, hogyan jutott el a szobrászatig? — Pedig nagyon egyszerű. Apám kőfaragó volt. Kitűnő A Krnmpachy-i lázadás emlékműve unió csillagvárosában. Nem kétséges, az Ismeretlen meghódításának a feszültsége vibrál a különös zárt rakéta testébe „öntött“ ember minden Idegszálában. És ami szintén lényeges: a megbonthatatlan egység, a mondanivaló és a forma közt. Ez része annak a kísérlet', nek. amit az úgynevezett bu- roklves szobrokkal folytattam, amit lényegében korunk nagy eseménye, az űrkutatás vetett fel. Kezdettől fogva nagyon érdekelt a formai rész. A műterem hátsó falánál néhány furcsa alakzatban felállított egymáshoz erősített gerenda. És ez? — kérdem. — Ennek a vázlatnak a méretszerű alapváza, amire majd felkerül az agyag. A megrendelőnek az volt a kívánsága, hogy egy madarat készítsen, Ő úgy próbálta megoldani a feladatot, hogy lényegében az ökölbe zárt kéz szoborszerű szépségéből bomlik ki a szár. nyaló madár minden kecsessége és szépsége. Forgatás közben változik a szobor alakja, más és más formát és élményt nyújt. Fönn a polcon pedig egy hozzá hasonló, de talán még kezdetlegesebb váznak tűnő másik szobor áll. Ez az elődje? — kérdem a szoborra mutatva. — Dehogy, ez egy másik fajta kísérletem. Arra gondoltam. hogy manapság, amikor házakat, hidakat, nagy csarnokokat építünk előregvártott elemekből, a szobrásztuk sem szabadna megmaradni a szigorú egyéniségét védő alkotások hatőterében, és akárcsak a burokíves szobrok esetében, neki Is meg kellene teremteni, ki kellene dolgozni az e- lőre gyártott szobrok lehetőségét. — Nem veszélyeztet az egyhangúság akár a lakóházaink, uál? — Egyáltalán nem. Az előre gyártott elemek csak a lehetőséget jelentik, az emberek pedig olyan és annyiféle szobrot építenek belőle, amenftylt csak akarnak ... A műterem-szemle során Ja- koby Gyula festőművészről készült mellszobrokhoz érek és megörülök nekik, mert magam is nagy tisztelője vagyok az idős mesternek. — Nagyon szeretem — mondja erre Bartusz György — ő már nemcsak festő, hanem enBárány Tamás VILLA A BALATONNÁL 8. folytatás — Tavasztői őszig? — kérdi Jant kedvetlenül. A villamosmegálló felé baktatnak Tőnlval. 0 ugyan gyalog jár haza, munka után Jólesik a negyedórás séta, de Tóni villamoson jár, s ö el szokta kísérni. — Tavasztél őszig — ragyog fel a fiú tekintete. — Sőt, akár télen is. A kégli nyilván fűthető, hiszen az öreglány télen-nyáron benne lakott. Így aztán még télen Is le lehel majd szaladni egy-egy víkendre! — Gondolod? — kérdi Jani dünnyögve, már bánja, hogy beszámolt az örökségről. — Gondolod? — Persze! — lelkesedik Tóni. — De azért sokkal fontosabb a nyár. Van neked fogalmad arról, mennyi nő szállja meg nyáron b Balcslt? — Ä — mondja Jani bosszúsan. — Horniét volna. Tóni megáll, megragadja Jani karját. — Hát apóca. Képzeld el: egy töküres kég= 11. És körülötte Itt hullámzónak, hömpölyögnek, örvénylenek a Jobbnál-jobb csajok Csesz- kóből, az Éndékából. Lengyelországból, Ausztriából! Na persze, azért a hazaiakat sem kell kihagyni. Nal? Mit szólsz? Jani legyint, Indul tovább. — Egy szavad sincs? — kérdi Tóni sértet ten. — Dehogy nincs. Rengeteg a facér csaj mindenütt. Itt Pesten Is alig győzni. Ezért nem érdemes a pénzt kiszórni a vonatra. — Neked könnyű — mondja Tóni, elsötétülő pillantással. — Terád buknak... De ba rátáid is vannak, nem? Vagy neked a barátság csak ennyi, mi? Haverom, ennyi? Nekem megvan a mindennapi jó kis csajom, a barátaim meg csak koplaljanak? Hát szocialista gondolkodás az ilyen, haverom? Ez a legrohadtabb, legőnzóbb burzsuj mentalitás, vedd tudomásul. Mert a burzsuj ilyen: mit bőzöngenek nekem a proltk. hogy munkát, kenyeret? Nekem házam van, gyáram, autóm, jachtom, kenyér helyett jé kis kalácsom — azzal minden megvan. A nyomorgó prolik meg fogják be a pofájukat. Hát te is Ilyen vagy, apóca. Burzsuj módon dúskálsz a legjobb csajokban, de hogy szegény nincstelen proli ha-- verjald hetekig nem látnak egy meleg kanalat, és kidülled a szemük a flamótól, az téged bizony nem Izgat. Te sárga szakszervezet, te munkásáruló, huligán! Jani bosszúsan nevet. — De papa, hát én kaparjam ki neked a gesztenyét? — Hallod? Annak a dolga, aki közei ül a tűzhöz. Végre ts vannak az embernek barátai, vagy nincsenek? Jani sóhajt. — Persze, hogy vannak. — Nahát! És kötelessége, hogy segítsen rajtuk? — Mondjuk ... — Akkor most mit vacakolsz? Egy Ilyen balatoni villa olyan, mint a lepkehálé. Nem is kell utánuk meant, magúktól is belerepülnek a pillangók. — Azt mondod? — kérdi Jani. — Fix! — mondja Tóni. — Ha nem hiszed akkor te nem Ismered a nőket, apöca. — Ez az — bólint Jani. — Most beletaláltál. Csak akkor azt tudnám, ml szükséged van rám? Ott vannak már a villamosmegállóban. Tóni halklt a hangján, mert köröskörül emberek állnak. — Most mit hülyéskedsz, ml? Mi szükségem van rád? Egy: a haverom vagy. Kettő: vonzod a csajokat, mint a mágnes. Három: egy álomvilla korlátlan ura vagy Balatonbo- gárdon. Kell még érv? Hallgatnak, nem jön még a vtllamos, pedig Jani nagyon nem bánná. — Szóval — kérdi aztán Tént —, oké a villa, apóca? Jant bólint. Nem akar megint sárga szak- szervezet lenni. —„ Na látodl — ver a hátára Tóni. — A- ze'rt rendes srác vagy te, ha néha kicsit öna ző is... Isteni nyaraink lesznek odalent, majd meglátod. — Remélem — dünnyögl Jani. — Te — Izzik fel megint a másik tekintete. — Tavaly a Tátrában láttam egy norvég nőt... Te, papa. hát még olyat nem láttál, az olyan gyönyörű volt. — Eltűnődik egy cseppet, majd aggodalmasan megkérdi: — Mit gondolsz. Bogárdon norvég lányok Is lesznek? jani minden különösebb meggyőződés nélkül bólint. — Lesznek. Tóni megint megszorítja a karját. — És bedobunk egy külön lemezjátszót, a- pikáml Pünkösdkor teugrunk, és beépítek egy hangfalat... ott aztán lesz hangerő, ne félj. Azt mondtad, egyedülálló ház, ugye, nincs szomszéd", nincs lakóbfzottság, mifene, ott úgy harsoghat az erősítő, ahogy akarod — ott nincs kopogás, hörgés, dörömbölés, ott nincs házmester, meg megyek a tanácshoz, azonnal zárják el, ronda huligánok, mert aludni akarunk. Ott, apikám, egész nap bömböl majd a ..mjuzik“, hogy még a velőd is beleremeg. Itt van már a villamos, Tóni felkapaszkodik rá. A lépcsőről kiáltja még Ide: — Két hét múlva pünkösd! Ne felejtsd el: utazunk. — Az a csönd, tudod. Ferikém ... A csönd, amire évek óta vágyom. Az vár rám odalent Bogárdon ... Még egy fröccsötl — Köszönöm, Karcstkám. Istvándi Iszik a borából. ln.t a pincérnek, aztán hátradől a széken, rágyújt. — A hivatalban az örökös stempllzés, tudod, az állandó telefoncsörgés, a türelmetlen felek. Otthon az anyósom derekára kötve a táskarádió, hogy akárhová megy. hallhassa... A fiam kis odujáhél a magnó. Este a tévé bömbölése, és hiába hogy a gyerekek talán nincsenek otthon, és ki se nyitották, a sZorn^ szódból minden szót áthallok, még a bemondót és a színészek hangját is megismerem.
