Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-01 / 31. szám
1 9 Visszafogott örömmel... A közelmúltban ritka kedves ünnepség színhelye volt századunk nagy magyar íróiénak, Mikszáth Kálmánnak a szülőfaluja, Szktabonya |Sklabtná). Ünnepélyes keretek között avatták fel a Mikszáth-emlékházat, amely külső leg - be I sö leg egyaránt megfiatalodott, megszépült. Az ünnepség első felében Irodalmi szeminárium hangzott el: Mlchal Mázor, az Alsósztregovai (Dől. Strebová) Kilencéves Alapiskola Igazgatója szlovák nyelvű előadásban vázolta Mikszáth Kálmán életét, munkásságát. Ezt követően dr. Szabó Endre, a balassagyarmati gimnázium Igazgatója Ismertette a nógrádi falucska szülöttének, a dzsentri világ oly jő ismerőjének és bírálójának az é- letútját, életművét, amelyben szinte mesébe illően elevenedik meg a szülőföld, a nógrádi táj, az egyszerű falusi emberek világa. derűje és bölcsessége. Az irodalmi szeminárium után a nagykürtöst (Vei. Krtíé) politikai és kulturális szervek képvi selőinek, továbbá a meghívott hazai és magyarországi vendégekés az érdeklődők nagyon szűk táborénak jelenlétében leplezték le a ház falán a már meglévő magyar nyelvű emléktábla felett elhelyezett szlovák nyelvű emléktáblát, majd a koszorúzás után megnyitották az emlékházat. Nos, ami az emlékház „belsejét“ illeti, csak visszafogott ö- rűmmel tehet szólni a látottakról. A szegényesnek mondható Mi-k- száth-dokumentumokkal, az író é- letének egy-egy állomását megörökítő fotókópiákkal, néhány kézirat- és könyvmásolattal, fényképekkel stb. berendezett három szoba csak hiányosan tudta kitölteni az emlékház adta lehetőségeket. Különben a kivitelezés, vagyis a dokumentumok, fotókópiák és a többi kiállított tárgy elhelyezésének megoldása bozzá- • értő, szakavatott munkáról tanúskodik. Mindenesetre köszönet jár a járás politikai és kulturális szerveinek, mert az ő kezdeményezésükre jött létre a Mikszáth-emlékház, amely egyben a hódolat és a tisztelet jele a nagy magyar író emléke előtt, aki különbséget nem téve, sajátjának érezte a táj magyar és szlovák ajkú embereit. Es az egyre lobban elmélyülő magyar-szlovák kapcsolatok szép példája Is az emlékház. Befejezésül annyit: az emlékházban, érthetetlen módon csak szlovák nyelvű feliratok „kalauzolják“ a látogatót. Hiszem, hogy ez nem végleges megoldás, és mihamarább magyar nyelven Is olvashatók lesznek a dokumentum- és képmagyarázatok. Kép és szöveg: Bodzsár Gyula \ zeletünkre bízza mindazt, amit látnunk és éreznünk kelt. Friss, áttetsző színvilága semmit sem kopott meg, az évek folyamán. Sőt, ha lehet még inkább elemibbé, még tnkábl) öntörvényübbé vált. A vér vér, a tűz tűz és az ég ég és kék, mint a méreg. Tüskeként mered ránk az ember szeme. Az új világ pedig majdhogy nem rémületbe kergeti az alkotót. Hát lehat ezt? Hogyne! jakoby Gyula, aki mint maga említette, valaha föl-le ugrált a robogó villamosokra, ma egy kényelmes személyautóba való beszállástól is retteg, hiszen egyre nehezebb feladat elé állítja ez a kis jámbor jószág is. Ne higgyük azonban, hogy az a festő, akinek akár egész életművét egy nagy sikolyként, kétségbeesett segélykiáltásként Is felfoghatjuk, maga a kétségbeesés. Dehogy! Derűs, kiegyensúlyozott kedélyállapotban vizsgálja önmagát, múltját, jelenét, jövőjét, s akárcsak a súlyos testet- -lelket rázó, harmincas és negyve(Tárlati jegyzet 1AKQBY OYOLA t8»tüművesz hetvenötödik születésnapja alkalmából megrendezett életmű ki. . állítása alkalmából.) Egy kiállítás vendégkönyvébe Az emléktábla Szép, nagy kiállítás látható a napokban Koélcén, a Kelet-szlovákiai Galéria termeiben: Jakoby Gyula, a Kiváló munkáért érdemrenddel kitüntetett festőművész életműve. És ez nagy dolog. Nagy dolog ugyanis, ha valaki hetvenöt évesen, megélheti és még egyszer áttekintheti é- letének az állomásait, eredményét. És nagy dolog, hogy ennek mi is tanút és részesei lehetünk. Jakoby Gyula ugyanis az a festő, aki eljutott oda, ahová csak kevesek és csak a kiválasztottak juthatnak el: azt teszi és ügy, ahogy jónak látja. Saját világát festi és úgy, ahogy csak ő látja és akarja. Ami ebben az egészben különben még nagyon érdekes, hogy tulajdonképpen kezdettől fogva és tántorít-' hatatlanul azt tette. Ma hetvenöt év után látható csak igazán, hogy a vászonra vitt első ecsetvonásokban is ugyanaz az erő, lendület, ugyanaz az akarat és Idegszál vibrál, mint ami az utolsókéban, a hetvenhat, hetvenhétben készült legújabb festményeken. Ezt a számot Írom Ide, mert a •kiállítás is erről tanúskodik, smert úgy tűnik egyre gyöngül a festő a- karata, egyre erőtlenebb a kéz. Milyen kár, hiszen az, amit Jakoby Gyula tett, már önmagával fölérö csoda. Szimbólumait, a kerékpáros munkást, a vásárt kikiáltót, a mutatványost, a járdakövön elnyúló kimúlt ló tetemét egyre szűkszavúbban és egyre takarékosabban viszi vászonra. A gyerekek, a játszó gyerekek, akiktől egyébként legújabban a néhány vonással vászonra vihető valóság megörökítését eltanulta, már csak sziluettekben jelennek meg, de így lesznek hitelesebbek, hiszen iképnes években, -ma Is az elesettek meU lett áll és elítéli az agresszivitást, az emberi kegyetlenséget. Mert ha van Ilyen — és miért ne lenne — ő még ezt Is meglátja, észreveszi, és leginkább ilyenkor veszt újra kezébe az ecsetet. De mint mondtam, egyre ritkábban. Viszont ezen ne Is csodálkozzunk, hiszen mindazt, ami rá várt, elvégezte, megfestette, s műve, mint a- hogy ez a kiáltásban is látható volt, vászonra, táblára száradva emlékműként őrzi már. És jó, hogy örzt, mert világunk nélküle minden gazdagsága ellenére is szegényebb lenne. örüljünk hát neki, és becsüljük érte a közöttünk élő kedves, ősz, remegő kezű mestert, hiszen általa önmagunkat Is többnek, jobbnak tudhatjuk. Németh István — Kötényvarrást? ... Van most egy nagyobb tételünk. Az asszony a legbübájosabb mosolyával felel. — Ne röhögtessen, Szatymazikám. Zsebkendőt, félforintjával. — Oristenl — csapja össze kezét s nézi a-z eget kanosaiul az elnök. — Maga teljesen tönkre akar tenni bennünket, drága asszonyom. Istvándiné csak a fejét ingatja, konokul. — Ne istenkedjen nekem, Szatymazikám! Ledolgoztam én már a magamét papucsban kilenc év alatt, emlékezzék csak: Az elnök hümmög. — Hát, szó, ami sző... — Aztán, ha szép, gusztusos zsebkendőket ad, egyszer magát ts meghívom a bogárdl panziómba három napra. Szatymazi áll, tűnődik. A legjobb bedolgozó. A legprecízebb. Ez még egy határidőt sem késett... A munkája, mint a gyöngy. Hatalmasat sóhajt. — Kétezer zsebkendőt a nagyságos asszonynak, Kakucsiné! — Ja — Int a bedolgozó —, és magát is meghívom egyszer egy vtkendre, Kakucsi ué= ni. AZ öregasszony bólogat, legyint, aztán Indul a raktár felé. Az ajtóból visszafordul. — És a papucsokkal mi lesz, Szatymazi elvtárs? — Hallja? — néz értetlenül a főnök. — Hát nem örökölt mindenki villát a Balatonnál. — De októberig ám! — ragyog a nagymami. — Májustól októberig: egy fél év, egyfolytában. Az lesz ám az élet, galambbcskáim. A konferencia tán negyedórája kezdődött, a nagymami akkor találkozott a zöldségesnél Vicsányt nénivel (harmadik emelet három) és Lőherer Zsófikéval (első emelet kettő). Elújságolta nekik a nagy hírt a drága Arankáról, és az ő kis házáról, amit — higgyétek el, mindig ilyen szive volt, mindig — a leá- nyáékra hagyott... S mert a szív utcában sem mindennapos éppen a házőröklés, az újság még a vártnál ts nagyobb Izgalmat keltett, a témát alaposan meg kellett vitatni. Istvándiók konyhája erre mégis alkalmasabbnak tetszett, mint a zöldségesbolt, így aztán ide tértek be a vásárlás után, hiszen most még a nagymami lánya sem zavarta ő- ket. Vicsányt néni (a harmadik emelet háromból) léhunyt szemmel tngatja fejét, mint aki mesét hallgat. — Csuda, egy valódi csuda ez, Julikám. Hát látod, mégiscsak tesz csodát néha a jó Isten. — De meg is érdemeltétek — sóhajt Lőherer Zsófika (az első emelet kettőből). Ű a ház legrégibb lakója: kiléncszáznégy óta lakik itt egyfolytában, akkor látta meg a napvilágot. Hozzá képest a nagymama ötven esztendővel ezelőtti beköltözésével szinte betolakodónak számít, nem szólva Vicsányi néniről, akt mindössze harminc éve él itt; akkor jött fel a fia után Mátészalkáról. A fia azóta házat épített, Kispesten, s oda költözött a családdal, Zsófika is eltemette a szüleit már vagy húsz éve: így aztán mind a kettő magányos. A nagymami egy pohár aludttejet kanalaz gat, és ábrándozik: — Lemegyek május elején, egyedül leszek, hiszen a család dolgozik, és enyém lesz ott az egész kis birodalom. — Csinálunk egy gyönyörű virágoskertet. — sóhajt Vicsányi néni elragadtatva. — Konyhakertet Is persze, hajaj, olcsón fogunk ott élni, lányok, kijövünk a nyugdíjból, ne tél jete-k. A nagymama riadt pillantást vet rá, de nincs szíve szólni, akkora a boldog révület a másik kettő arcán. — Reggel öntözgetünk. elszórakozgalunk a kertben — mereng Zsófika is. — Aztán megfőzzük az ebédet, aztán elkávézgatunk estig... Egy kicsit még délután Is hajolunk a kerttel... Mekkora Is a kert. édes julikám? — Háromszáz négyszögöl, aranyom. — Na, — biccent Zsófika. — Mindenikünk- re épp száz jut. Semmi az, higgyétek el, ha az ember már elmúlt is hetven. Egy kis kerti munka, ásogatás, kapálgatás, öntözgetés még jót is tesz, higgyétek el, megmondja bármelyik orvos.,. Persze, nem azt mondom, hogy \ szólő vagy őszibarack, vagy Ilyesmi, azt permetezni kell, meg vödörszám a vizet... ugye. De egy kis zöldség, paprika, paradicsom, petrezselyem, sárgarépa, ilyesmi... — Aztán sötétedés után meghallgatjuk a rádiót, pletykálgatunk, és este jön a televízió... — sóhajt Vicsányi néni. Istenkém, de szép lesz! — A postás huszonhatodikán jön a nyugdíjjal — mereng el Zsófika. — Negyedikén meg hozza a lakbért az albérlőinktől... Mi meg csak élünk, éldegélünk, mint az osztrák nyugdíjasok Grazban... — Jó, Jó — sóhajt a nagymami. — És a fiatalok? Vicsányi néni legyint. — Nem ts fogjuk látni őket, ne félj. Hát én látom a fiamékat? Pedig Kispest közelebb van (innét, mint Bogárdtól Budapest. Mondd, hogy néha-néha leszaladnak, egy-egy hétvégén ... De a szabadságát mind másutt tölti,. a lányodék valamelyik gyógyfürdőn, a reumájuk miatt, a gyerekek meg... — Sóhajt. — Külföldön, mindig külföldön, mint az én unokáim ts... Lengyelország.. Prága, Bulgária, Olaszország, most meg ez a Spanyol... Ugyan, julikám, tőlük ne félj, látni se fogjuk őket. Zsófika tapsol. — Bizony, lányokl Miénk lesz az egész, gyönyörű kis birodalom. Egyedül a miénkl Kati ül a belső ülésen, Georges a külsőn. Hátát mutatja a többi vendégnek, széles vállát, keményszálú, fekete haját, amely teljesen fedi a tarkóját. Szája ott van egész közel Kati szájához — de most nem csókolóz- nak. Most beszélgetnek. Kati kínlódik, már harmadszor fut neki a mondatnak; de mindig kifulladt. — Un petit maison — magyarázza, de a fiú kijavítja. — Une petite maison. Óul. Et quelle sorté de maison? Vagyis, hogy kis ház. Igen. de miféle kis ház? — Nous avons .. . örököltünk... Izé ... ma lanté est morte. — OH! — mondja Georges részvevőn, mert értette, hogy a nagynéni meghalt. — Et eile a nous enveyé une malsonl — Comment? — néz rá értetlenül a fiú, rejtély neki, hogyan is küldhetett a halott nagynéni Katiéknak egy házat. De aztán kapcsol, végre is megszokta, hogy ha magyarokkal beszél franciául, nem árt egy kis képzelőerő. — Óul! Je comprends. Un hóritagel Elle a testé une maison... vagyis érti, hogy örökségről van szó. a nagyszerű halott nem küldött, hanem hagyományozott a családra egy házat. — Testált, persze! — int dühösen Kati. ezt aztán igazán tudhatta volna. De így van ez: rendszerint azok a szavak nem jutnak az ember eszébe Ilyenkor, amelyek a magyarból is felbukkanhatnának. — Et ou est ca, cette petite maison? — kérdi a fiú. azaz, hol az a kis ház. — Au hord du lac Balaton., — Obi — mosolyog Georges —, c‘est admirable! 1 Kati gyorsai) szájon csókolja, s még jobban hozzábújik. — Oh. chérle, c‘est magnifíquel Kati nagyot sóhajt. — Nagyszerű. nagyszerű... Ide figyelj, gyönyörűm, jó lesz. ha mielőbb megtanulsz magyarul, meri nekem ez a francia egy kicsit drága... Mit gondolsz, meddig megy, hogy a matek különórákra kikért pénzen titokban francia nyelvórákat veszek? Nyakamon az érettségi, Zsorzsikám. Éppen tegnap vágták a fejemhez. Folytatjuk — Et tu peux faire un voyage .toujours, minden uyáron, tout 1‘été. nem, ez annyi mint egész nyáron, szóval en tous les années, ba jól mondom, tu peux passer tes vacances éhez nous, avec moi... nálunk nyaralhatsz minden nyáron, gyönyörűm, Istenem, milyen őrjítő szemed van .. Est-ce que tu coitipris? A fiú magához húzza, és mosolyog, mosolyog, meg kell őriHni azokért a kis ráncokért ) itt, a szeme alatt. «
