Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-01 / 31. szám
A VIT tiszteletére CÜBA'78 Havannában megkezdődött a világ haladó ifjúságának nagyszabású seregszemléje, és ez alkalmas időpont arra, hogy rövid pillantást vessünk a fesztivál tiszteletére kibontakozott nagyszabású munkamozgaloui eredményeire, tfjúságonk ismét bebizonyította, hogy rendkívüli alkalmakkor rendkívüli tettekre képes. Úgyszólván nines is az életnek olyan területe, amelyen nem jelentkeztek vol na a fiatalok a XI. VIT tiszteletére tett kötelezettségvállalásaikkal. Vállalkozó szellemük nyomán nagy értékek születtek a termelésben, a középítkezésben, a tanulásban, a politikai nevelésben, az egészségügyben, a katonai kiképzésben és mindenütt, ahul fiatalok vannak. Hazánk ifjúsága jelentős összeggel járult hozzá a nemzetközi fesztiválalap feltöltésébez. a VIT anyagi-technikai feltételeinek biztosításához. Ami különösen dicséretes: a fesztiválalapot nem gyűjtéssel, hanem termelő, értéket teremtő munkából származó eszközökkel gyarapították. A mozgalomnak tehát kettős haszna volt. A kelet-szlovákiai kerületben 12 500 kollektív, és 98 ezer egyéni vállalás született. Ennek nyomán a termelésben és a választási programok teljesítésében 2 millió órát dolgoztak le a fiatalok. Munkájuk értéke 18 millió korona. Ezenkívül benyújtottak 763 újítási javaslatot, amelyeknek a kétharmadát meg is valósították: a gazdasági haszon 9 millió korona. Külön ki kell emelni a fiatalok törekvését a nyersanyaggal, energiával és tüzelőanyaggal való takarékoskodásra. A megtakarítás értéke mintegy 12 millió korona. Különösen jó munkát végeztek a Cbemko Humenné, a Sviti Ipari Szakközépiskola és a trhovistci falusi alapszervezet tagjai. A kerületben a felsoroltakat is beleszámítva IQ kollektíva kapta meg a fesztivál címerének első és 47 * elmer második fokozatát. Kosicén a Safáriik Egyetem hallgatói például két brigád- műszakot dolgoztak le. Az egyiknek a bérét, 28 000 koronát a fesztiválalapra utaltak át. A pszichológiai tanszék hallgatói vállalták, hogy 2 alá szorítják a tanulmányi átlagot. Elhatározásukat sikerült is megvalósítani, mert a tanulmányi átlag 1,6 volt. A SZISZ bratislavai városi szervezetének 1858 alapszervezete közül 1614-en kapcsolódtak be a XI. VIT tiszteletére kibontakozott munkaversenybe. A verseny első szakaszában 622 ezer órát dolgoztak le a termelésben, és több mint 9 millió korona értéket hoztak létre. Ezenkívül 1438 SZISZ tag ingyen adott vért. A fesztiválalapot 381 ezer koronával gyarapították. A legjobbak között kell megemlíteni az Elektrovod, a Hydrostav és a Priemstav SZ1SZ- szervezeteit. A komáromi járásban 600 középiskolás tanuló tölti brigáddal a vakációt. Az első 110-tagú csoport Észak-Cselt országban, a iovosicei és a dubííany konzervgyárban dolgozott. Kétnapi keresetüket ajánlották fel a fesztiválalapra. A Povazská Bystrica-i járásban Szlovákia egyik legnagyobb gépgyára, a Vágmenti Gépgyár fiatal dolgozói fejtették ki a legnagyobb erőfeszítést. Munkahelyük szépítése, a védnökségük alá tartozó óvoda építésén és a hulladékgyűjtésben 22 ezer 800 brigádórát dolgoztak le. A fesztiválalapra 150 ezer koronát fizettek be. A fiatalokat különösen fellelkesülte Milan Kontár mérnök nemes csele kedete. A fiatal mérnök az újítási javaslatáért kapott összeg egy részét felajánlotta a fesztiválalapra. Példáját sok fiatal követte. P. V. Ofótf HAZAI AJÁNLATOK A CKM útinaptárában számos ajánlat található, amely lehetővé teszi, hogy megismerjük hazánk legszebb tájait, kipihenjük magunkat, és sok szép élménnyel térjünk haza. Ezúttal két lehetőségre szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét. A CKM bratislavai kirendeltsége például au gusztus 5-től egyhetes nyaralást ajánl a picstanyi Slhava- tó melletti telepen kétágyas üdülő-házakban. A telepen strandfürdő, sportpályák és kulturális. Illetve szórakozóhelyek találhatók. A telep vendégei kirándulást tehetnek a közeli világhírű fürdővárosba, illetve a feétői környékre. Egy személy nyaralási költsége 510 korona, benne van a szállás, napi háromszori étkezés, balesetbiztosítás és az idegenvezető. Szabad helyek vannak még augusztus 5—12, 12—19, 19—26 és aug. 26. szeptember 3. A HEGYEK KEDVELŐINEK A CKM bratislavai kirendeltsége ugyancsak biztosíthat helyet a hegyek kedvelőinek jankov vféokon a StráZoV- iiegységben. A Partizán-szállóban egy heti üdülés ára egy személynek kétágyas szobában 655 korona, háromágyas lakosztályban 640 korona. Az árban a teljes ellátás, a balesetbiztosítás és az idegenvezető is benne foglaltatik. Túralehetőségek a környező hegyekbe. Szabad helyek vannak: augusztus 5—12 és 13—19. ~— A múlt héten a Galán- Wp* tai Állami Gazdaságban ts F teljes ütemben folyt az f ^ 1 aratás. Munkához látottá [ Hánovcéről és a pferovi aMk iárás Podhcrí községéből érkezett nyolc kombájn s. Velük együtt 15 gép lolgozik a határban. Na- ryon jól dolgoznak a fiatal kombájnosok, akik bekapcsolódtak az Egy szem sem vesszen kárba elnevezésű mozgalomba Egyikük, a mindössze tizennyolc éves Hanko Ladislav (a képen jobbra) Pap István gépesltő- vel. Rajecky felvétele z elmúlt napok, sőt hetek időjárása alaposan próbára tette a mezőgazdasági dolgozók türelmét, de ismét bebizonyosodott. hogy az emberen nem fog ki az időjárás. A nehéz küzdelemo-j a fiatalok ts derekasan helytállnak. Az Egy szem se vesszen kórba mozgalom minden olyan járásban kibontakozott, ahol már megkezdték az aratást. Az érsekújvári (Nővé Zámky) járásban bekapcsolódott a versenybe a mezőgazdasági üzemek mellett működő 22 SZISZ-alap- szervezet és úgyszintén a 37 falusi alapszervezet. A kombájnok 70 százalékán a versenyben álló fiatalok dolgoznak. A komjáti (Kom- jatice | szövetkezetben például teljes ütemben dolgoi zik a Csepedi István vezette csoport, amely tavaly a Kolosz kombájnon csoportos bevetésben országos viszonylatban az első helyen végzett. A hűli szövetkezetben ugyancsak versenyre kelt Vladimír Mikulec, aki tavaly E—512-es kombájnon szlovákiai viszonylatban második lett. Minden mezőgazdasági ti- zemben az Ifjúsági Fényszóró két-ljárom őrjárata is bekapcsolódott a versenybe. A Palárikovói Állami Gazdaság Jaroslav Sima vezette javító munkacsoportja éjjel-nappal készenlétben áll. A nagyobb javításokat kizárólag éjjel végzik, hogy a nagy teljesítményű gépek egy percig sem álljanak tétlenül. A nitrai járásban 20 üzemi SZISZ-szerveeet és 50 falusi szervezet, mintegy 5000 fiatal kapcsolódott be a versenybe. Nagy visszhangra talált a verseny a galántai járásban. Általában most is azok járnak az élen, akik tavaly is kitűntek. Így például a farkasát szövetkezet kombájnosa, Antal János tavaly verseny re hívta fel Szlovákia ösz- szes fiatal kombájnosát. Az aratás egész Ideje alatt 922 hektárt aratott le. Az Idén új E—516-os kombájnon dolgozik, és segédjével, Dem- ko Istvánnal most is figyelemreméltó napi teljesítményeket ér el. A galántai járásban e- gyébként 72 fiatal koimbáj- nos dolgozik csoportos bevetésben és 68 egyéni versenyben. A SZISZ Járási bizottságának dolgozóit dicséri, hogy kiválóan megszervezték a szemléltető a- gitációt is. A fiatalok helytállnak TATRATOURRAL A VILÁG MINDEN TÁJÁN A szeszélyes időjárás jól megtréfálta idén a naptár után igazodó nyaralókat. Hiába tartutták főidénynek a júniust és a júliust, aki ezekben a hónapokban nyaralt, bizony több esőt és szelet kapott, mint fürdésre alkalmas időt. Megvan azonban a remény arra, hogy az időjárás is megunja csínytevéseit, és nyári meleggel ajándékozza meg azokat, akik augusztusban-szeptemberben veszik ki a szabadságukat. — Mi Is számítunk erre az időváltozásra és kitűnő programot biztosítottunk ügyfeleinknek — mondta A. Mikulecky, a Tat ratour szövetkezeti utazási iroda igazgatóságának osztályvezetője. — Egyaránt gondoskodunk a vízirdádók és az idegen tájakkal ismerkedni kívánók üdüléséről. íme egy kis ízelítő augusztusi és szeptemberi terveinkből: — Aki a „magyar tengernél" kíván nyaralni, annak Siófokon, Balatonföldváron és Balatonalmádin kínálunk pihenési lehetőséget. Siófokon és Almádin csupán lakást, Földváron azonban ellátást iá biztosítunk vendégeink részére. Ezek az üdültetések 6—6 napig tartanak, augusztus 19-én kezdődnek és a magánüdüléseknél jóval olcsóbbak. Siófokon magánlakásokban 6 napra 450 koronába kerül a szállás, Almádin külön lakrészben pedig 5X0 koronába. Aki az ellátást is igényli, azt a balatonföldvárj SZOT-üdülőben helyezzük el, ahol teljes ellátás lakással együtt augusztus 19—26 1210 koronába kerül. Ezekre az üdülésekre saját kocsival is utazhat a vendég, az útiköltséget ugyanis mindenki önmaga fizeti. Ajánlunk azonban egvéb magyarországi üdülést is. Egerben például nyolc napot, Salgótarjánban pedig 2 napot tölthetünk. Az egri kirándulás időpontja augusztus 20—26 és augusztus 26 — szeptember 2, Salgótarjánban pedig augusztus 25-től, illetve szeptember 1-től tölthetjük a hét végét. Az egri üdülés teljes ellátással 800 koronába, a salgótarjáni hétvégi kirándulás pedig szintén teljes ellátással 415 koronába kerül. Az útiköltséget azonban ezeknél az üdüléseknél is külön meg kell fizetni. — Tengerparti üdüléseket nem szerveznek idén? — Hogyne szerveznénk, hiszen a román, a bolgár és a jugoszláv tengernél augusztusban és szeptemberben is kellemes az idő. Mivel azonban nincs hely arra, hogy mindegyik utunkról külön Is beszéljünk, kuriózumképpen csupán egyetlen üdülési lehetőséget említek. A jugoszláviai Budvába augusztus 25-én indítunk kéthetes utat, amely repülőjeggyel, lakással és étkezéssel együtt 3760 koronába kerül. — Sokan a fürdőzésnél többre becsülik az érdekes látnivalókat. Gondolom ilyenek szervezésére is gondolt a Tatratour? — Augusztusban és szeptember első felében igen szép kirándulások között válogathatnak ügyfeleink — válaszolta lelkesen az osztályvezető. — íme néhány: szovjetunió- beli kirándulások közül felejthetetlen lesz a kaukázusi út. Moszkvába repülőgéppel megyünk, s innen autóbusszal három köztársaságba, Jereván, Tbiliszi, Pjatyigorszk után Kijevbe utazunk, majd repülővel térünk vissza Csehszlovákiába. Ez az augusztus 24-tól szeptember 8-áig tartó kirándulás útiköltséggel és teljes ellátással együtt 5460 koronát tesz ki. Ajánlunk azonban egészen olcsó kirándulásokat is. Az NDK-beli Erfurtban például augusztus 19 és 22, valamint augusztus 20 és 23 között az oltani virágkiállítást tekintheti meg. Ez útiköltség nélkül teljes ellátással 610, illetve 800 koronába kerül. De megnézzük a lipcsei vásárt is, amelyre kétféle kirándulást is szervezünk, Szeptember 3 és 11 között háromnapos vásárlátogatásokat indítunk, ezekért teljes ellátással, c)e útiköltség nélkül 400 koronát kell fizetni. Szeptember 3 és 11 között viszont négynapos repülőutakat szervezünk melyek ellátással és repülőjeggyel együtt 1270 koronába kerülnek. Megemlítenék még három krakkói kirándulást is, melyeket augusztus 25- és 26-áh, szeptember 1 és 2-án, 9- és 10-én bonyolítunk le. Egy- egy ilyen lengyelországi kétnapos kirándulásunkért (a buszt külön kell fizetni 1 fél penzióval 340 koronát kell fizetni. — Említsen meg néhány nyngati társas- utazást is. Gondolom, ezek is érdeklik olvasóinkat ... — Augusztus 25 és szeptember 9 között nagyon szép körutazást rendezünk Jugoszlávián keresztül Görög- és Törökországba. Szabadkáig vonattal megyünk, majd Isztambulba. a trójai romokhoz, Szalonikibe, Athénba autóbusszal. Ez a kirándulás útiköltséggel együtt 8400 koronába kerül. Tartogatunk azonban egy „olcsóbb“ meglepetést is. Szeptember első napjaiban rendezi meg a bécsi Volksstimme című kommunista újság a hagyományos ünnepségeit. A híres Práterben különböző sport- és kulturális programok szórakoztatják majd a megjelenteket. A nemzetközi sportversenyeken részt vesznek például a csehszlovák és a szovjet versenyzők, a kulturáíis rendezvényeken pedig fellép H. Vondráőková, a német Sonja Kehler, a szovjet tánc- és esz- trádegyüttes, Magyarországról a Lakatos népi zenekar és az Ómega-együttes. Ezért a kirándulásért, útiköltség nélkül 1000 koronát kell fizetni. (neumann) A VIT tiszteletére A Dolny Kubín-1 járás fiataljai is jó munka8red- ínényekkel köszöntik a most folyó XI. VIT-et. A feszti- váli alaphoz 100 000 koronával járultak hozzá, és e- zen a téren a közép-szlovákiai kerület legjobb járási szervezetei közé tartoznak. A legjobbak közül is a legjobbak: a trstenái nehézgépipari üzem 34 000, a niZnái Tesla Orava 24 000 koronával gyarapította az alapot, amely a jövőben is újabb összegékkel gazdagodik. Oláh Gyula Pionírinnnka nyáron A pionirmunkábau á nyár a nagy dologidő. Éppen e- zért felkerestem Hégli Gyulát, az' érsekújvárt (Nővé Zámky) járás pionírszerve- zetének titkárát, hogy tájékoztasson arról, mi folyik a szervezetben. járásunk 42 pionircsapa- tában 15 749 ptoair van. Komoly feladat munkájuk irányítása. Éppen ezért' most 37 pionírtáborban oktatjuk a jelenlegi és jövő pionirvezetőket. Számuk mintegy 1400—1500, ók lesznek a jövő elnökei, sport- és kultürfelelőseí, krónikásai. Kétszázhuszonegy pionírt nemzetközi táborban: az NDK-ban, Magyarországon, Lengyelor-i szagban és a Szovjetunióban helyeztünk el. Jövőre nagy feladatok várnak ránk, mert megünnepeljük a pionírszervezet megalapításának 30. évfordulóját. Az 1979-es évet nemzetközi gyermekévvé nyilvánították, ezért szükséges, hogy felkészítsük a feladatokra a pionírokat, pionírdolgozóka!. Holer Lajos