Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-07-18 / 29. szám

T n mmw n íAmmIA Sportvilág Mbs mindig a Mundial dll a »portvilág érdeklődésének hóm loktarében. Egyesek örömükben, mások bánatukban nem tudják elfelejteni. Vem titok, bogy Bra álltában Is elégedetlenek a bronz éremmel. Többet vártak a nagy sztároktól, akikről most kiderült hogy nem Is olyan fenékig tej­fel az életük, mint gondoltuk volna. — A haza kizsákmányolja a sportolóit — jelentették ki a bra­zil labdarúgók. — Három éve mást sem csiná­lok, mint edzőtáborban élek és játszom — mondotta a 23 éves Edinho. — Először a Pánamerikai játékok azután következett az olimpia, majd előkészületek a vi­lágbajnoki selejtezőre Egymást követték a mérkőzések, közben a bajnokság hétrnl-hétre több ezer kilométeres utazásokkal és ismét előkészületi mérkőzések Dél Ame rikában, Európában, majd maga a világbajnokság. Nem jó ilyen nagy országban élni. Hozzáfűzte, hogy orvosnak ké­szült, de mivel nincs ideje ta­nulni, átiratkozott a jogra, mert ott jobban lehet „lógni", Zico, aki 1976-ban az év játé­kosa volt Latin Amerikában test- nevelési főiskolára jár, de eddig minden vizsgán megbukott, most aggódva gondol a jövőjére Mi- hez kezd majd, ha egyszer abba­hagyja a labdarúgást? Leao, a válogatott 29 éves cso­dakapusa a hivatásos játékosok szindikátusának az elnöke sem tudta befejezni a tanulmányait. A VB-után abba is hagyja a labda­rúgást és inkább jelölteti magát a tanácsválasztásoknn San Paulo államban, de csak azért, hogy játékostársainak érdekeit nagyobb súllyal képviselhesse. ooo Mennyivel más a helyzet né Innk. A napokban egy kedves ré­gi ismerősöm értesített, hogy Bra- tislavában, a Szlovák Filharmó­nia hangversenytermében köz- gazdasági mérnökké avatják. A többi ismerősükkel, szülőkkel és hozzátartozókkal ott szorongtam én is virágcsokorral a kezemben, hogy gratuláljak neki. Es most mondjam azt. hogy meglepett? Nem, nem lepett meg, hogy a mérnöki diploma újdon. sült tulajdonosai között ott lát­tam Anton Ondrust, a Slovan Bratislava és az 1976. évi Euró- pabajnok csehszlovák labdarúgó­válogatott kapitányát, és jozef Sajáneket. az Inter labdarúgóját. Es mindössze egy hónappal ez­előtt avatták jogi doktorrá az Inter Bratislava és a válogatott labdarúgóját, jozef Barmok!. Példájuk bizonyltja, hogy ná­lunk jól össze lehet egyeztetni a tanulást és az élvonalbeli sporto­lást. ooo De maradjunk még a Mondjál nál, pontosabban a skótoknál, a. kik valóban nagy csalódást okoz tak. Nemcsak a szurkolóknak hanem a Chrysler gyárnak is. A> autógyár a VB előtt szerződést kötött a skót szövetséggel, hogy a válogatott labdarúgói a gyái kocsijait reklámozzák. Nos. mindannyian tudjuk, hogy a skótok alaposan leégtek, a Chrysler képviselője gyorsan tel 1b bontotta a szerződést velük De ez már mitsem változtetotl azon, hogy a kankurrens cégek azt terjesszék; a Chrysler-kocsik legalább olyan rosszak, mint a skót válogatott. ooo Pedig a VB előtt még váltig fa gadkoztak. hogy egyedül ők nyer hetik meg a elmet. Közülük it Allster McLeod edző volt a leg hangosabb, aki megállás nélkül kijelentéseivel — még akkor is amikor már teljesen kilátástalar volt csapata helyzete — valóság gal meghökkentette optimizmusé val a közvéleményt. A csapat hazaérkezése meglehe fősen fagyos légkörben zajlott le Az újságírók sajtókonferencián Invitálták a bőbeszédű szövetség kapitányt, aki úgy látszik, kilo gyott a szóból, mert ezzel ntasf tóttá vissza a meghívást: — Nincs semmi mondaniva lóm . . . Igaz, előtte beszélt épp eleget (palágyi) a kisorsolják a női kézilabdá­zók Európa Kupáját, a Dru2- stevnik Topolnlky ellenfele ta­lálgathatja majd, honnan is van ez a csapat. A 3000 lakosú falu nevét a hazai térképek közül is csak a rész­letesebbek tüntetik fel., a külföldön használtakon hasztalan keresik. És ennek a 3000 lakosú falunak a női kézilabdacsapata megnyerte a Cseh szlovák Kupát. Tíz év munkájának cfyümölcsa érett be ezzel, tíz éve a helyi kilencéves iskola tanítója, Né meth Pál azzal a kéréssel. fordult a sportszervezet elnökéhez, hogy ala pítsanak női ifjúsági kézilabdacsapa tot, mert az iskolában rendkívül te hetséges lányok vannak. A lányok időközben felnőttek. Néhány esztendővel ezelőtt azt mondta Horváth István, a CSTSZ ]B titkára Dunaszerdahelyen (Dun. Stre- da j: — Ha igazán jó csapatot akarsz látni, nézd meg a nyárasdi kézilab­dázó lányokat. Csodálatosan játsza­nak, megérdemlik, hogy írjanak ró­luk. Rövidesen bejutnak az első li­gába. Balszerencsések voltak. Az idén ö tödször harcoltak a feljutásért. vEgye lőre még nem sikerült. Ám ami ké sik, nem múlik. Az országos kupát már megnyerték. — Hogyan sikerült a nagyszeré bravúr? — kérdem a lányoktól. Az országos válogatottak egymás nak adva a szót részletesen elemez ték a nyárasdi csoda létrejöttét. Hogy mtért nem a legilletékesebb tői, az edzőtől kértem felvilágosí tást? Azért, mert nem ért rá, amikor Dunaszerdahelyen Magyarics Vince, a járási pártbizottság vezető titkára fogadta a kupagyőztes csapatot, és a fogadás után sürgős dolga volt az Németh Pál edző edzőnek. — Elnézését kérem, de nekem a gyerek miatt el kell mennem. El is ment. Az asszony ott maradt és nyilatkozott a férje helyett is. Te hette, mert ő egyben a csapatkapi­tány, Némethné Dömény jolán, Né meth Károly edző felesége. — Kilenc hónapos a kis Gergely Sok munka van vele. Az edzéseken mérkőzéseken felváltva a nagypapa és a nővérem vállalja a gyereket Meg hát az uram is segít. Hasonló a helyzet még négy játé­kosnál. Az ugyancsak országos válo­gatott Polacsekné Angyal Piroskánál, Nagyné Krajcsovics Máriánál, meg aztán Rajkovicsné Turcsek Mártánál és Lelkesné Forró Zsuzsánál. — A mi kislányunkra most a só­Csodacsapat t a Csallóközből gornőm vigyáz. Amikor ideje engedi, a férjem is segít, ö labdarúgó. Kis­lányunkból aligha lesz futballista — veszi át a szót Angyal Piroska. — Belőle lesz a Piroska II. a kézi- labdacsapatban — mondja nevetve Dömény [öli. ' Alig született meg Nagyéknál a gyerek, Mária, a kismama visszatért a ,csapatba, éppúgy, mint Rajkovics­né Turcsek Márta. — Az én kisfiam, Krisztián kilenc- hónapos. Többnyire az anyósom és édesanyám vigyáz rá, meg a húgom. Kihozza a pályára is. Krisztiánt már most nagyon érdekli a labda, de in­kább csak rugdalja. Biztosan futbal­lista lesz, jósolja Turcsek Márta. Lelkesékhez is beköszöntött agyé rek. Lelkesné Forró Zsuzsa nemcsak játszik, hanem edz is. Bevonult férje helyett ő edzi az utánpótlást. És a többiek? öten hajadonok, de Csölle Rozália már igen készül az augusztus 22-i esküvőjére Vele eltolódik az arány az asszonyok javára. Éva Pavelková a kapus, Mikőczi Gabriella a beállós, Faragó Teréz a bombázó, Kovács Kati és a csapat legfiatalabb tagja, a 18 éves Écsi Katalin még hajadonok. Hogy miért számoltunk be az asz szonyok „kismamás" .szerepköréről? Mert elsősorban ez a nyárasdi cso­da. Megszülik a gyereket és vissza­térnék a pályára Némethné Dömény Joli, a csapatka­pitány — Miért folytatjuk? Mert szeretünk játszani... Hogy mi a szenzáció? Az, hogy második ligás csapat a kupagyőztes. Olyan község csapata nyerte az országos kupát, amelynek nincsen kézilabdázásra alkalmas tor­naterme. — Nincs, de most már talán lesz — bizakodnak a lányok. Nemzetközi mérkőzés vár rájuk, mint kupagyőztesek részt vesznek az Európa Kupáért kiírt versenyen. Vár­ják a sorsolást, kíváncsiak rá, mi­lyen ellenfelet húznak ki a kalapból. Már valami más is foglalkoztatja ő- ket: — Most majd igazán rámegyünk az első ligára. Ötödszörre csak sikerül — fogadoznak. Bizakodik az edző Is, sőt a veze­tőségi tagok is. Amikor Magyarics Vince fogadta a kupagyőztes csapa­tot, azt mondta a lányoknak, arra is jó a nyárasdi csoda, hogy olyan tor­natermet építenek majd Nyárasdon, amelyben kézilabdázni. is lehet. Miklós István, a dunaszerdahelyl JNB elnöke is megígérte, mindent megtesz, hogy tovább fejlődhessenek a nyárasdi kézilabdázók és még jobb eredményeket érhessenek el. A lá­nyok nevében a csapatkapitány vála­szolt: — ígérem, mindent megteszünk, hogy az első kupa után a többi is „bejöjjön“ — jelentette ki Dömény Joli. Eddig sok minden „bejött“. Voltak már Ifjúsági országos bajnokok, több­ször is eljutottak az első liga kü­szöbére, az idén megnyerték a ku­pát. Ennyi a nyárasdi szenzáció és csoda. A vásárútí szövetkezet ts [eh­hez tartoznak a nyárasdiak) segíti a kézilabdasport fejlődését. Most arat­nak a szövetkezetiek, nyilván ismét igen szép terméshozamot érnek el, hiszen- a múltban kiváló munkájukért megkapták a Köztársaiági Érdemren­det, a szövetkezet elnöké Dömény János, aki ajgyben a kézilal^dázó csa- jiatkápitánjl 'Dömény Jolán édesapja. — Nemcsak a lányom teljesítmé­nyére, hanem a többiekére is igen büszke vagyok. Most felmerült a kér­dés: Hogyan tovább? M-eg kell te­remteni a lehetőséget, hogy eleget tehessünk a nagyobb követelmények­nek, hiszen ha felkerülünk az első ligába, egyelőre másutt- kell játsza­nunk. A Zakció keretében fel kell építenünk a tornatermet, melyet majd hévízzel tütenek — jelentette be a szövetkezet elnöke. . AjjStékb.sqk? ........ Hangulatiakat . Jő; . tüjsrözi __Angyal Piroska válasza- * — Hogy meddig szeretnénk játsza­ni? Akt valamit szeret, azt sem el­tiltani nem lehet, de abbahagyni is nagyon nehéz. Ha meg IésZ az új tornaterem, remélem, még abban is játszhatok. Hiszen csak-most jöttünk bele lgazánl ; '*> M. J. A kupagyőztes csapat: Némethné Dömény Julán, Polacsekné An­gyal Piroska, Nagyné Krajcsovics Mária, Rajkovicsné Turcsek Már­ta, a kapus, lelkesné Forró Zsuzsa, Csölle Rozália, Mikóczi Gab­riella, Faragó Teréz, Ecsi Gabriella. A felvételkor hiányzott Éva Pavelková és Kovács Kati. 7 z 1977—78-as tanév végén A Sáros nagymúltú központja Preáov olimpikonokat ioga- 1 dóit. Lányokat, fiúkat, a pionírok Idei országos sportollm- piájának versenyzőit, a közeljövő sportreménységett, Ígéretes tehet­ségű fiatal sportolóit. Mint Anna Krausová elvtársnő, a SZISZ Szlovákiai Központi Pto- nírtanácsának az elnöke, a pio­nírokhoz intézett beszédében hangsúlyozta, a kétévenként sor­ra kerülő ptonírsportollmpla a sportliga versenyein legeredmé­nyesebbnek bizonyult sportolók nagyszabású seregszemléje, nemes vetélkedője. Bevezetőként szükséges megem­líteni, hogy az évente meghirde­tett pionirliga 13 sportágból ösz- szetevödő versenyeibe pionírja­inknak közel a fele bekapcsoló­dott. Ez a magas számadat ad­ta az ötletet a pionírok országos csúcstalálkozójának a megszerve­zésére. Az első ilyen rendezvé­nyek (1970, 1971, 1972, 1973) a SZISZ Plonlrszervezete Nagydljá- ért néven Ismeretesek. Az ötödik évfolyam azonban a 25. évfordu­lóját ünneplő piontrszervezet é- vében már pionír sportoiimpla néven rajtolt, és a pionirliga já­rási, majd kerületi döntőin dobo­gós helyezéseket elért legjobbak találkozójává lépett »16. Minden előző évfolyam verse­nyén külföldiek, a szocialista or­szágok úttörői is szerepeltek. Hat éve például francia, két éve pe­dig kubai sportolók vettek részt rajta. Külön jelentőségű volt az 1973-as találkozó, amellyel pár­huzamosan zajlottak a Barátság nemzetközi könnyűatlétikai négy­tusa versenyei. Az idei sportolimptára nyolc sportágban — atlétika, sakk, ke rékpározás, asztalitenisz, röplab­da, kosárlabda, úszás, kézilabda — 752 pionír nevezett be a nem­zett döntőkön kivívott eredmé­nyek alapján. ooo A ptonfrliga helyt, járást és ke­rületi fordulóiban több mint 600 000 lány és fiú indult. A nem­zeti döntőkön legjobbnak bizo­nyult három csapaton (röplabda, kosárlabda, kézilabda) kívül az egyéni sportágak legeredménye­sebb versonyzői kerüllek el az országos versenyre. Sajnos, so­kan — holott kivívták a jogot az Indulásra — nem tartották fon­tosnak a megjelenést. Például a helybéli és a prágai úszók ép pen akkor edzőtáborban voltak, a koélceiek pedig magyarországi kiránduláson vettek részt. A kellemetlen, hűvös, szeles, e sös Időjárás — amely a város főterére tervezett ünnepi meg­nyitót Is elmosta — elsősorban az atlétákat állította nehéz fel­adat elé. szerezhető hat aranyérem közül öt Szlovákiában maradt. Röplabda: a fiúk közül az olo- mouciak állhatták a dobogó leg­magasabb fokira, a lányoknál pe­dig a komáromi pajtások végez­tek az első helyen. Kézilabda: fiúk: 1. PreSov; lá­nyok: 1. Dolná Marlková, 2. Nes- vady. A lányoknál az első két he­lyen kis falu válogatottjai vé­geztek. Sok esetben a játékveze­tők nem álltak a feladatuk ma­gaslatán. Sorozatos tévedéseik e- gyik áldozata a naszvadt magyar tannyelvű Iskola együttese, a- mely végül is rosszabb gólkü­lönbséggel a második helyre ke­rült. Kosárlabda: lányok 1. Poprád, fiúk: 1. Bratislava. A kosarasok­Az előző évek színvonalas ú­szóversenyel után most Is nagy csaták szemtanúi lehettünk. Hat csúcs született: az első a 100 m- es gyorsúszásban. A Ceské Búdé jovice-i 15 éves Pavel Simek 55,9 mp-cel megjavította a pio­nírolimpia eddigi csúcsát. A 100 méteres női mellúszásban Lenka Buliéová (délcsehországi kerület) 1:19,4 percet úszott. A kis kaucsuklabda szerelme • sei népes mezőnnyel szerepeltek a Téli Stadionban sorra kerül' versenyeken. Legeredményesebb nek az egységes csapat benyo mást keltő dél-morvaországl vá lógatott bizonyult. Egyéniben a dunaszerdahelyl (Dun. Streda) DAC versenyzője. Csiba Marika és a slan?l Vorllíek végzett az első helyen. es teljesítménnyel lett bajnok ORSZÁGOS PIONIR-SPORTOIIMPIA PRESOV-1978 A preäovl versenyekkel egyidő- ben zajlottak le a cseh és a szlovák diákbajnokság küzdelmei. Ennek tulajdonítható az alacsony indulási szám (a cseh ország­részből mindössze kilenc, Szlová kiéből Is csak ennél alig vala­mivel több atléta érkezett.) Itt bizony nem dőltek meg az előző olimpiákon nagy csaták közepet­te felállított rekordok. A fiúk magasugrőversenyét például az észak-morvaországi kerületet kép­viselő, röplabdázó Hampl nyer­te, szép 195 cm-es teljesítmény nyel. A sportok királynőjének versenyszámaiban legeredménye­sebbnek — négy első helyezés megszerzésével — a nyugat-szlo vákial kerület versenyzői blzo nyúltak. Az olimpia az egyes sportágak ban nem adott hű képet legfia­talabb sportolóink felkészültségi fokáról. Az elmarasztaló szavak nem vonatkoznak a csapatjátékok versenyzőire. A maximálisan meg- Csiba Marika nál szembetűnő volt a szlovákiai csapatok fölénye. A hat érem­ből ötöt szlovákiai Iskolák válo­gatottjai érdemelték ki. A lányok­ká! a végső sorrend kialakításé ban a gólkülönbség döntött. A sakktáblák mellett nem e gyenrangú ellenfelek küzdelmeit, figyelhettük meg. Ugyanis a cseh országrészből a kerületek válogatottjai érkeztek Preäovra Szlovákia kerületeit pedig egy­- te, ami a végső sorrend klalakl- tásánál meg la mutatkozott. Első lett- az észak-morvaországi kerü­let; egyéniben Hajáková- Petra és Konten? győzőt), A kerékpározók egyént, tndftá- sos versenyét a kelet-csehorszá­gi pajtások nyerték, figyelemre­méltó 43,6 kilométeres óránkénti teljesítménnyel. Az 50 kilométe­res üldözöversenyt Peter Vopál- ka nyerte, ő végzett az összetett verseny első helyén Is. A; Cseh Szocialista Köztársaság pionírjai sikeresebben szerepel- •ek, mint a szlovákiai pajtások, összesen 22 aranyérmet nyertek, t szlovákiai lányok és fiúk pe­dig 15 aranyai harcoltak ki. Zolczer László Peter Vupálka A szsrzfi telvAfelei

Next

/
Thumbnails
Contents