Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-27 / 26. szám
4 IM Benn, az árpaföldön két alig észrevehető mozgó alak, a tábla mellett két piros motorkerékpár. Már jó ideje járom a békéi (Mierovo) határt, Veszprémi Imre mezőgazdászt keresem. Voltam a szőlőben, a kertészetben, végül az egyik traktoros azt ajánlotta, menjek gyorsan az árpaföldek felé, az imént ott találkozott a mezőgazdásszal. Hát most itt vagyok és várom, hogy a termést vizsgálók egvike Veszprémi Imre-e vagy sem. f Jó hetven járok. — Miiven lesz az idei termés? — Lesz kenveriink, és azt hiszem kalácsra is futja ... Ötvenketten a 15 millióból Azt mondják róla, hogy célkitűzései már-már az álmok határán járnak. Csak amikor valóra váltja valamennyit, akkor csóválják a fejüket a hi- tetlenkedők: „Hát, ez a mérnök úr megint kitett magáért.“ Tud küzdeni; küzdeni kitartással, és ezt a tulajdonságát valószínűleg otthonról, Nemes- ócsáról (Zem. OlCa) hozta. 1967-ben Gadócon érettségizett és Bratislavában a Központi Kísérleti Intézetben kezdett dolgozni, mint fitopatológus- növényorvos. Közben beiratkozott a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolára és növénytermesztési mérnökként került Békére. A békéi szövetkezet a duna- szerdahelyi (Dun. Streda) járás legkisebbjei közé tartozik, 900 hektáron gazdálkodik. Nagy területen termel szőlőt, további fontos terméke a gabona és a kukorica. 1975-ben, amikor Veszprémi Imre idekerült, a szövetkezet sorsa egészen fiatal gárda kezében volt. Maga az elnök, Andrássy Sándor Is csupán 34 éves volt, a gépesítő és az állattenyésztő mérnök szintén harmincon aluli. Körülbelül egyidőben végeztek a főiskolán, és az idén három-négy évvel a kezdésük után már mutatkoznak az akkori kihasznált nagy lehetőségük első e- redményei. — Problémák voltak az öntözéssel, a vegyszereskezeléssel. A békéi földek kavicsosak, körültekintő munkát igényelnek. Mi az ismerkedéssel kezdtük. Meg kellett ismernünk a talajviszonyokat, s tudnunk kellett, mi hiányzik a földből, és miből van feleslege. Nagyméretű komplex munkáról volt szó, amelybe bevonták a talajkutató intézet szakembereit is. Csakhamar világossá vált, hogy változtatni kell a trágyázás! rendszeren. Addig ugyanis túlnyomórészt ammóniákkal trágyázták a földeket, ami tudvalevőleg még tovább csökkenti az amúgyls gyenge termékenységü föld humusztartalmát. — A mezőgazdaság az a terület, ahol nem történnek csodák egyik napról a másikra. mélyvízben Negyedik éve vagyok itt, de az idei év az első, amikor nyugodtan várom a termés alakulását. Azért nem idegeskedem, mert tudom, mindent megtettünk azért, hogy megteljenek a gabona- és takarmányraktárak. Oj trágyázási rendszert vezettek be. A szövetkezetnek nincs elegendő istállótrágyája, ami van, azt felemészti a cukorrépa és a kertészet. Az új trágyázási rendszer például a kukoricánál abból áll, hogy a letörött kukoricakórót bepermetezik nitrogén, kálium és foszfor oldattal (ND + DAM 390) majd beszántják. Ez a trágyázási mód aktívabban növeli a talaj termékenységét, ezenkívül a szövetkezet jelentős mennyiségű munkaerőt takarít meg. Folyamatban van a szövetkezet öntözési rendszerének felújítása és kiépítése. A Közeljövőben egymillió 200 ezer koronás befektetéssel gépesítik egy 130 hektáros terület vízellátását. — Tanultunk a hetvenhatos évi szárazságból. Akkor a növénytermesztésben a tervezettnél egymillióval kevesebb termett. Azt szeretném, ha munkánk eredménye egyre kevésbé függne az időjárástól. A szárazság a mezőgazdásznak az, ami az orvosaknak a rákos daganat. Ezért a nagy befektetés az öntözőrendszer kiépítésébe. És még egy újdonság, amelynek Perko a neve. Ezt a legújabban kikísérletezett takarmányfajtát a békéi szövetkezetben termesztik először, és azt hiszem nem véletlenül. A Perko előnye az, hogy a repcével és a lucernával ellentétben bírja a 16 fokos hideget is. Ezenkívül magasabb a tápértéke. — Milyenek a szövetkezet fiataljai? — Az én részlegemen két szocialista munkabrigád dolgozik, és nem csupán papíron, mint néhány helyen. Az idén például vállaltuk, hogy egy 66 hektáros kukoricatáblán 53 mázsás átlagtermést érünk el (tavaly 42—47 mázsa volt az átlag). Ismerem ezeket a földeket, éppen ezért állíthatom, hogy meg kell fognunk a munka végét, hogy a betakarításnál ne valljunk szégyent. Veszprémi Imre a föld könyörtelen gazdája. Megad neki minden szükségeset, amit csak a talaj megkíván, de könyörtelen az adósság behajtásánál. Nem kemény munkával akar többet kapni a földtől, inkább olyan korszerű módszerekkel dolgozik, mint a vegyszerezés, gépesítés, öntözés, komplex ésszerűsítő brigádok stb. Hangsúlyozza, hogy nemcsak a talaj, a vetőmag ismerete is lényeges. Tavaly például búzából 41 mázsa volt az átlagtermésük. Nem sok. jugoszláv vetőmagot vetettek, amely érzékeny a különféle rozsdabetegségekre és a lisztharmatra is. Az idén ugyan még mindig kísérleteznek, hiszen több gabonafajtát is vetettek, de már látszik, hogy tanultak a tavalyi év hibáiból. — Sokat köszönhetek a SZISZ JB mellett működő fiatal mezőgazdászok klubjának. Ez olyan fórum, ahol sok okos szó elhangzik. Tapasztalatok, a legkülönfélébb forrásokból szerzett ismeretek, ezenkívül: ismerjük egymást és jó barátok vagyunk. Ez nagyon fontos, mert bizony gyakran szükségünk van egymás segítségére. Veszprémi Imre két kisgyerek, a kétéves Imi és az egyéves Erzsiké édesapja. Szereti a könyveket, és ha választhat a regény és a szakirodalom között, akkor Inkább az utóbbit választja. Lelkes fociszurkoló, és a SZISZ-alapszervezet politikai felelőse. Nem utolsó sorban említem ezt a funkcióját, hiszen jó maga is nagy fontosságot "tulajdonít ennek a feladaténak. Szervezetük nem nagy, de csupa agilis fiatal alkotja, akik számára a nősüléssel vagy a férjhezmenéssel nem ér véget a SZISZ-munka. Reggel öt órakor kel, és csak este tér haza. Szombaton és vasárnap is kijár a határba, nem tudna aludni anélkül, hogy ne venné szemügyre a határ változásait. XXX — Az tartom, hogy agy fiatal mérnök tudása nem ér fel a 30—35 éve csak földdel dolgozó paraszt tapasztalataival. Az idősebbek sokszor eljönnek hozzám ötleteikkel, és én ilyenkor hálát adok az égnek, mert bizony elég gyakran tanácstalan vagyok. Régebben nagyon gok minden érdekelt. Ma minden a munkámra sűrűsödött. Rájöttem, hogy a szövetkezet nem kutatóintézet. Mélyvíz. Felelősséggel jár itt minden megbízatás, minden döntés, taposni kell állandóan. Itt, ebben a mélyvízben érzem magam a legjobban. Zácsek Erzsébet Örömet szerezni maiunknak és másoknak Egyik régi ismerősömet keresem Nasz- vadon (Nesvady). Meg is találom; mint rendesen, most is a Trabantját bütyköli. — Valami baj van? — kérdem kaján mosollyal. — Csak ne örülj — szál ki a kocsiból — nincs semmi baj, csupán a vasárnapi versenyre keli még egy kicsit helyrepofozni. A naszvadl automoto-klub nem először rendez honvédelmi tájékozódási autó versenyt. Délután már a klub műhelyében be szélgetek Csiba Gyulával, a klub elnökével. Nem Is autósok között lennék ha nem azzal kezdődnék a vita, hogy kinek „mit tud“ az autója. Én szidom a lengyel Flatot, ők védik. — Könnyű nektek, itt van ez a nagyszerűen felszerelt műhely, akkor javítjátok meg a kocsitokat, amikor akarjátok, de én ki vagyok szolgáltatva a szerviznek. — Ami Igaz, igaz — szól közbe Orlsku Tibor, a verseny titkára — ml itt bármikor rendbehozhatjuk a kocsit. — De ez sem született magától, jegyzi meg a klub elnöke. Ezen a klubon és a műhelyen körülbelül négyszázan dolgoztak, ki többet, ki kevesebbet. Egy biztos, régen nem volt a faluban olyan akció, amely ennyi embert mozgósított volna. Támogatott a helyi nemzeti bi- lottság, a járástól, sőt még a Honvé wwir mii — delml Szövetség (Zvázarm) KB-tól Is kaptunk segítséget, de azért jobbára a falu érdeme ez a létesítmény. Rövid Idő alatt elkészítettük; 1974. márciusában kezdtük meg és a XV. pártkongresszus idején át Is adtunk a rendeltetésének. A klub vezetői jól számítottak. Abban az Időben csak a járási székhelyen Komáromban (Komárno) volt autójavító műhely. Naszvadon meg a környékbeli falvakban van annyi autó, hogy a mű hely ne maradjon kihasználatlanul. A klub tagjai hivatásos szerelők irányítá sával maguk javíthatják meg autóikat tgy nem csoda, hogy négy év alati száznegyvenre ugrott a klub tagjainak száma. — Ennyi emberrel már lehet valamit kezdeni — jegyzem meg. — Lehet, de azért ne hidd, hogy elé gedettek vagyunk. Legnagyobb Igyeke zetünk ellenére sem sikerült megnyer nünk a fiatalokat. Vettünk egy-két ötven köbcentiméteres motorkerékpárt is. hogy átalakítjuk őket terepmotorozás hoz a fiataloknak. Eleinte „kaptak“ is rajta, de aztán ellobbant a szalmaláng s azóta csak sántlkál az egész dolog Tudom, hogy furcsán hangzik, de még a motorokkal sem sikerült felrázni a falu fiataljait. Valamit tenni kell, Így határoztunk az évzáró taggyűlésén. Lehet, hogy a szervezésben volt a hiba. majd elválik. Még Jó, hogy így maga. vet véget a problémák fölötti töprengésnek, mert a végén elfelejtem, hogy engem a verseny érdekel. Orisko Tibor magyaráz. — Már az elmúlt években is mi ren- ceztük meg a járási honvédelmi tájékozódási autóversenyt. Az előkészítés sok gonddal jár, mert szinte méterről méterre fel kell térképezni az útsza kaszt, amit a versenyzők aztán nem térkép, hanem különböző jelek szerint tesznek meg. Csak azt sajnálom, hogy tem vehetek részt a versenyben, de mit lehet tenni, az ember vagy szervez vagy versenyez. Ezúttal nekem az előbbi |u tott osztályrészül. Maga a verseny több kategóriában zajlik le. Lesznek díjak is, de nem ez a lényeges. Sportolni akarunk, megmu tat-nl, hogy mit tudunk, egyszóval örö met szerezni magunknak és másoknak is. Persze van egy olyan titkos álmunk, hogy azok, akik részt vesznek a ml versenyeinken, jobb vezetők lesznek a hétköznapok „versenyeiben“, s talán így ml Is hozzájárulhatunk a közüli Balesetek csökkentéséhez. Azfita a versenyt már megrendeztek. Vem tudom, kik lettek a győztesek, de egyet biztosan tudok: legközelebb már bátrabban vezetem a kocsimat a Vaszvad felé kígyézé országúton, hiszen szembe csak fegyelmezett, iá) fel készült vezetők jöhetnek. KAMOCSAI IM.R1A tejfölvásárlás játékszabályai Nagyon bosszúsan tértem haza, mert rájöttem, hogy egy tégely csemegetejfölért, amelynek hivatalos ára 3,10 korona, csaknem húsz koronát fizettem. Bosszankodtam, és már ki tudja hányadszor megfogadtam, hogy e- zentúl csak farmerben megyek bevásárolni. Tejföl, húsz korona, bősz- szúság és farmer. Hol itt az összefüggés? Ott, hogy az üzletben megvásárolok két tégely tejfölt darabonként 3,10 koronáért, és mire kiérek az üzletből a modern csomagolású csemege átvedlik kis kártevővé, merénylővé, és nemcsak az igelit táskát, de már a harisnyámat ts kilyukasztotta. Otthon a kicsomagolásnál aztán további következményeket fedezek fel, ktszóródik a liszteszacskó tartalma, és ha nincs szerencsém, akkor a tejfölt is a táska aljában találom — kifolyva — mert a tégely teteje nem volt jól leragasztva. Viszont a tégely, minden baj okozója szemtelenül röhög az arcomba, sértetlen, kutyabaja. Hová menjek panaszra? Először oda, ahol a bevásárló rendszerint panaszt emelhet: az üzletbe, ahol tégely ügyben csakhamar kollektív vita alakul kt. A válaszokból: a liszt a hibás, azt kellene erősebb papírba csomagolni ... Asszonyom, ha tejfölt vásárol, azt külön táskában vigye haza... fmint egy ragályos beteget!). Azt is mondták, hogy nekik, mármint az üzletnek is problémára van a tejföl-, a tejszín- és a túrókrém (milá- élk)-tégelyek sarkaival. A vásárlók az üzletet járva kosarukban egymásra rakják a különféle árut, amelyek aztán kárt tesznek egymásban. A tefszíntégely sarkával átlyukasztja a tej Igelit zacskóját, vagy a kristálycukor zacskóját, de az ts megtörténik — habár ritkán —, hogy a túrókrém a vesztes fél, mert az ö „belsőségét" nyomfa kt egy kiló só. Ha a vevő ezt még a fizetés előtt észreveszi, akkor cselhez folyamodik: kicseréli a tönkrement árut teljes értékűre. Ez az, ami nekem még sohasem sikerült. Ehelyett vártam türelmesen, hátha az illetékesek újítanak vagy a tejföl és a tejszín csomagolásán, vagy a lisztén a cukorén, ha bár az utóbbi teljesen ártatlanul szerepelt a perben, hiszen a panaszok nem őt Illették. Az inováció a termékek modernizálása igenis szükséges folyamat, de csak addig helyénvaló amíg a fogyasztók érdekeit tarifa szem előtt, és ha nem formális tényezőkre épül, de valóban a termékek korszerűsítésére, jobb minőségére, ízlésesebb kivitelezésére. Mint már említettem — vártam. A múlt héten aztán betelt a pohár, mert tudtam, hogy az utolsó harisnyanadrágom ment tönkre, miközben a tettes, a tejszín, kárörvendön nevetett: „Miért nem tettéi külön táskába, úgy kell ne ked!" Az Illetékesekhez, a bratt slavai Mtlex vállalat műsza ki osztályának dolgozójához jazef Manókhoz fordul tam válaszért: — Nagyon sokan panasz kodnak a hegyes sarkú tégelyekre. A csomagológépeket a vlaáiml Blanické Gépgyártól kapjuk, de tavalytól kölcsönös megegyezés a lapján csak olyan gépeket veszünk át, amelyek a tejtermékek csomagolásánál le gömbölyítik a tégelyek éles sarkait. Már Ilyen tégelyeg be csomagoljuk a kefirt és fokozatosan áttérünk a többi tejtermék Ilyen csomagolására. Talán három-négy évvel ezelőtt, amikor a Milex forradalmasította a tejtermékek csomagolását, boldogan kiáltottunk fel, végre nem kell üvegeket mosnunk és visszaváltogatnunk sem a tej, sem a tejföl után. Ujjongtunk, de akkor még csak az inováció tényleges árát ismertük, azt, hogy számunkra fillérek kérdése az egész. Akkor még nem szó moltunk a tönkrement harisnyákkal, vagy a hazafelé vezető úton elcsöpögtetett tejjel, a modern csomagolási termékek egymásra gyakorolt hatásával a bevásárló táskában. És most panaszkodunk és várunk türelmesen, hogy mikor örülhetünk újra. Addig is ne feledjék: a tejfelt nem szabad összezárni a zacskó tejjel, a tejszínt a liszttel stb. Én imádom a tejszínt éppen ezért igyekszem betartani ezeket a játékszabályokat. Zácsek Erzsébet iái