Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-27 / 26. szám
A TÁRSADALOMNAK A FESZTIVÁLÉRT A párt és a kormány vezetőinek találkozója Ifjúságunk képviselőivel minden évben a Szocialista Ifjúsági Szövetség életének legnagyobb eseményei közé tartozik. Ugyancsak hagyomány, hogy a találkozó előestéjén a SZISZ-tagok számvetést tesznek arról, mivel járultak hozzá társadalmunk fejlesztéséhez. A prágai Intercontinental-szállóban ezúttal is összegyűltek a legjobb alapszervezetek, pionírcsapatok, kollektívák képviselői. Az idei számvetés különösen gazdag volt, mert a Februári Győzelem 30. évfordulója és a XI. VIT tiszteletére kibontakozott munkamozgalomban kimagasló eredmények születtek. A Fesztivál Címerének elnyeréséért folyó versenybe például eddig 40 190 alapszervezet (az alapszervezetek 93,1 százaléka) és 4428 pionírcsapat (a pionírcsapatok 95,4 százaléka) kapcsolódott be. A termelési feladatok teljesítéséért majdnem 9 millió órát dolgoz tak le, tüzelőanyagból és energiából 61 millió korona értékű mennyiséget takarítottak meg, és április végéig 11 millió koronával gyarapították a szolidaritási alapot. A fiatalok 8855 újítási javaslatot nyújtottak be, amelyek megközelítőleg évi 185 millió korona hasznot hajtanak a népgazdaságnak. Az ifjúság nemes érzelmeire vall, hogy a fesztivál tiszteletére 23 190-en adományoztak ingyen vért. Az eredmények összegezése a bratislavai városi szervezet tagjait dicséri. Miroslav DoC- kal, a SZISZ KB elnöke átnyújtotta képviselőinek a SZISZ KB vándorzászlaját és a Fesztivál Címerének I. fokozatát. Az utóbbi kitüntetésben részesült még a közép-csehországi és az észak-morvaországi kerületi szervezet is. A SZISZ KB a Fesztivál Címerét adományozta továbbá 45 szervezetnek, munkakollektívának és pionírcsapatnak. Köztük van a prágai CKD öntödéjének alapszervezete, a jabloneci Elite*, a Klement Gottwald 0) Kohó és a tfineci vasgyár vállalati szervezete, a Slovnaft 13. számú, és a Kelet szlovákiai Vasmű központi vasércrakodójának alapszervezete, a detvai Nehézipari Művek szaktanintézetének alap- szervezete és mások. De azok sem jöttek üres kézzel Prágába, akik nem kaptak kitüntetést. A koéicei középiskolák tanulói például 10 tonna ócskavasat gyűjtöttek össze. Az árát a fesztivál alapjára utalták át. KoSicén egyébként 473 alapszervezet, 70 komplex racionalizáló brigád és 64 ifjúsági munkacsoport kapcsolódott be a fesztivál tiszteletére folyó munkaversenybe. Az említett központi vasércátrakodó fiatal dolgozói például 6000 tonna tüzelőanyagot takarítottak meg. A vasmű hengerdéjében dolgozó Ján Zubek újítási javaslatával 24 behozatali matrica takarítható meg a hengerszékeken. Az újítás egy és egynegyed millió koronát hoz népgazdaságunknak. A poprádi vagongyár SZISZ alapszervezetének tagjai 2500 órát dolgoztak le a termelésben, 740 órát a választási programok teljesítésében és ezer órát a mezőgazdasági üzemekben. Legutóbbi vállalásuk úgy hangzik, hogy az aratásban és az őszi betakarításban további ezer órát dolgoznak le. A bratislavai Tesla SZISZ-alapszervezetének tagjai 4300 órát dolgoztak le a termelésben. A fiatalok jelentős hozzájárulásával született meg egy hordozható rádiókészülék új típusa, és a prágai jégkorong-világbajnokság tiszteletére gyártott korong alakú tranzisztoros rádió. A bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola iskolai SZISZ-szervezete nemcsak számbelileg (12 ezer tag) tartozik hazánk legnagyobb szervezetei közé, hanem munkájával is mesz- sze kimagaslik. A Februári Győzelem 30. évfordulója és a XI. VIT tiszteletére vállalták, hogy 80 ezer brigádórát dolgoznak le, és 200 ezer koronát adnak a fesztivál! alapra. Vállalásukat nagyobbrészt már teljesítették. A nyári vakációban 4110 hallgató dolgozik majd az ország különböző részeiben. A humennéí Chemlon üzemben az Ifjúsági Fényszóró őrjárata! is bekapcsolódtak a fesz- tiváli mozgalomba. A tüzelőanyaggal, energiával és nyersanyaggal való takarékoskodás mintegy egy és egynegyed millió korona megtakarítással járt. Közel 900 ezer koronás hasznot hajtottak az újítók, és Jozef Weiss komplex racionalizáló brigádja a behozatali alkatrészeket saját készítésüekkel helyettesítette. Ezzel 330 ezer koronát takarított meg az üzem. A vranovi Bukóza SZISZ-szervezetének tagjai védnökséget vállaltak a szocialista országokba irányuló exportfeladatok teljesítése felett. Ha veszélyben forgott valamelyik szállítmány, társadalmi munkával, külön műszakban gyártották le az exporttermékeket. P. V. Egy életre szóló élmény a találkozó résztvevőinek. Gustáv Husák elvtárs a fiatalok egyik csoportjával beszélget. JFJÜSÁGÜNK TALÁLKOZÓJA A PÁRT ÉS A KORMÁNY VEZETŐ KÉPVISELŐIVEL A SZOCIALIZMUS - NEMZEDÉKEK KÖZÖS MŰVE P rágában lezajlott az Ifjúság hagyományos találkozója a párt és a kormány vezető képviselőivel. Az ország minden részéből mintegy 800 fiú és lány gyűlt össze a prágai vér Spanyol-termében. Azok, akik munkájukkal, a tanulásban, a honvédelemben elért példás magatartásukkal a legnagyobb elismerést vívták ki: az ipari és mezőgazdasági üzemek legjobb dolgozói, műszaki dolgozók, mérnökök, fiatal művészek, élsportolók, katonák, közép- és főiskolások, szakmunkástanulók Olyan élmény ez, amelyet soha nem lehet elfelejteni, és egyben további Jó munkára ösztönöz. Ifjúsági szövetségünk nevében Miroslav DoCkal, a SZISZ KB elnöke köszönte meg Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnökünknek, a párt és a kormány jelen levő vezető képviselőinek azt a gondoskodását, amelyben az ifjú nemzedék a párt és az állam részéről részesül. Kiemelte, hogy erre a találkozóra a Februári Győzelem 30. évfordulójának ős a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozónak az évében kerül sor. Ezek az események döntő módon befolyásolták az idén ifjúságunk cselekvését. A fiatalok körében nagyszámú munkamozgalom bontakozott ki (lapunk más helyén részletesen beszámolunk róla). Az ifjúság tettvágyának e ragyogó megnyilvánulása nyomán olyan értékek születtek és születnek, amelyek előbbre viszik a szocializmus ügyét. Miroslav Doíkal elvtárs az egész ifjúság Jozef Lenárt, az SZLKP KB első titkára a fiatalok gyűrűjében nevében megígérte, hogy a CSKP KB 11. ülésének szellemében jobb, igényesebb munkára törekszünk, hogy mindenki mestere legyen a szakmájának. Tájékoztatta továbbá a párt és a kormány képviselőit a csehszlovák fiatalok előkészületeiről a XI. VIT-re. Leszögezte, hogy a SZISZ nemzetközi vonalon továbbra is fejleszti megbonthatatlan kapcsolatait a dicső Komszomollal, a szocialista országok testvéri ifjúsági szövetségeivel és a haladó ifjúsági világmozgalommal. A csehszlovák VIT-küldöttség eltökélt szándéka, hogy méltóképpen képviselje hazánkat a világ ifjúságának nagyszabású seregszemléjén. A párt és a kormány vezető képviselői ■nevében Gustáv Husák elvtárs üdvözölte a . íatalok képviselőit. Nagyra értékelte a' fiatalok aktivitását a Februári Győzelem 30. évfordulója és a XI. VIT alkalmából. .Nagyra becsüljük a fiatalok munkáját a (különböző munkahelyeken, az iskolákban és mindenütt, ahol fiatalok élnek, és készülnek az életre“ — mondotta többek között Husák elvtárs. A párt kezdettől fogva nagy figyelmet szentel az ifjú nemzedéknek. Különösen érvényes ez az utóbbi kilenc évre. Igyekszünk a fiataloknak egyre jobb élet- és munkafeltételeiket teremteni és lehetőséget adni az érvényesülésre. Mennyivel más ez, mint a burzsoá társadalom ifjúságának helyzete. A kapitalizmusban uralkodó válságjelenségek elsősorban a fiatalakot sújtják. Beszéde befejező részében Husák elvtárs ismételten hangsúlyozta, hogy a szocializmus építése az idősebb és a fiatal nemzedék közös műve. A fiatalok eddig dereka- san helytálltak és ezért köszönetét fejezte ki nekik egész népünk nevében. HASZNOS EGYÜTTMŰKÖDÉS Lontov (Lontó) kisközségben példás ez együttműködés a SZISZ-szervezet és a Hadsereggel Együttműködő Szervezet között. Búzás István, Bozsík Sándor, Medve Gyula, Vrazsba Milán, Zsigó János, Magyar László, Ziginy Péter, Borka Valéria, Csák Ilona, HESZ vezetőségi tagok és Babiaková Mária SZISZ-elnöknő irányításával 1974 óta eredményes munka folyik a községben. A HESZ- nek már 95 szervezett tagja van. A SZISZ-tagok létszáma csak ennek a fele, de többségük mindkét alapszervezet tagja. Több ízben szerveztek politikai jellegű előadást, honvédelmi játékokat és kulturális rendezvényeket. Kultúrműsorral lépnek fel minden politikai év fordulón. A lövész szakkörben szép eredményeket értek el valamennyi járási versenyen. A HESZ fennállásának 25. évfordulója alkalmából három tag kapott elismerő oklevelet. Ezer brigádórát dolgoztak le a NOSZF 60. évfordulójának tiszteletére. Segítettek az új vendéglő és önkiszolgáló bolt építésénél és az új kultúrház alapjainak lerakásánál. Jól sikerült kirándulást szerveztek Bojnicé- re és Lednicére. A HESZ lévai járási vezetősége a Iontói alapszervezetet 1976-ban példás a- lapszervezet címmel tüntette ki. A helyi pártszervezet és a hnb képviselői különös gondot fordítanak a fiatalok nevelésére. A politikai előadásokat jól képzett párttagokra bízzák. Sokat fejlődött az utóbbi két esztendőben a község testnevelése és sportja is, noha ezen a téren hiányoznak a szakképzett vezetők, akik kellöképpan tudnák irányítani a fiatalok edzéseit. Jobb eredményekre képesek ugyanis a labdarúgók és sok tehetséges asztaliteniszezője van a községnek. Jó lenne, ha az Ag vagy a SZISZ felkarolná az asztaliteniszezőket, helyiséget biztosítana számukra és megfelelő felszerelést vásárolna nekik. Belányi János A LEGJOBBAK KÖZÖTT Az érsekújvári (Nővé Zám- ky) gimnázium SZISZ-alapszer- vezete a járás legjobbjai közé tartozik. Erről tanúskodnak a különböző versenyeken szerzett elismerő oklevelek. Nemcsak a szellemi vetélkedőkön tűnnek ki az iskola tanulói, hanem a munkában is. Az udvardi (Dvo- ry nad 2itavou] ifjúsági építkezésen a gimi tanulói mindig a legjobb brigádosok közé tartoznak. Minden szombaton és vasárnak egy-egy osztály segédkezik Udvardon, hogy mielőbb felépüljön az ifjúsági építkezéssé nyilvánított tehénistálló. Kernét Erika GYORSAN ÉS PONTOSAN A SZISZ dunaszerdahelyi (Du- najská Streda) járási bizottsága a ZENIT mozgalom keretében járási gépíróversenyt rendezett a Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában. Az elmúlt évekhez viszonyítva jóval nagyobb volt az érdeklődés; a felnőttek és a tanulóifjúság kategóriájában 29-en indultak. A verseny két részből állt. Első részében tíz perc alatt kellett leírni az adott szöveget, a hangsúly a pontosságon volt. A verseny második részében a gyorsaság volt a mérvadó. Az előző évhez képest lényeges fejlődés állt be: tavaly a legjobbak teljesítménye egy perc alatt 200 ütés körül mozgott, most 300 leütéssel kerültek az élre. A felnőttek kategóriájában Nagy Éva, az Elektrosvit dolgozója győzött, Csóka Eleonóra előtt az Állami Bankból, illetve Skarba Erzsébet előtt a Járási Építővállalatból. A tanulóifjúság kategóriájában a következő sorrend alakult ki: 1. Farkas Mária, 2. Kántor Erika, 3. Horváth Zsuzsa, valamennyien a dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola tanulói. B. Molnár Ilona Tóth felvétele