Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-06 / 23. szám
MUNKÁSSÁ VÁLÁS Amikor hét évvel ezelőtt a Dunán innen, Dunán túl című riportom anyagát gyűjtöttem, a Komáromi járási Nemzeti Bizottság egyik szakelőadója elmondta, hogy rövidesen megkezdik egy új cipőgyár építését, melyben a város és környéke lányai és asszonyai munkát találnak majd. 1974-ben elkészült a korszerű cipőgyár, és én azóta vártam az alkalmat, hogy ellátogathassak oda és lássam, hogyan is alakult a környékbeli nők sorsa, megtalálták-e a helyüket a gyárban, boldogulnak-e. 1 Az ü] gyárban az Ifjúsági szervezet •lnökét, Novák Endrét keresem. Alacsony, huszonöt-huszonnyolc év körüli fiatalember, ő a gyár anyag- beszerzője. Nős, héthónapos kislánynak az apja. Korábban a hajógyárban dolgozott, de amikor felépült az új gyár, és megkezdődött a tisztviselők és munkások toborzása, gondolva, hogy az ú] gyárban ü] lehetőségek és nagyobb távlatok nyílnak számára, átjött Ide. Kezdetben sok gondja volt, hogy az emberek a gépek mögött ne üljenek üres kézzel. Ma már sokkal jobb a helyzet, túl vannak a kezdeti nehézségeken. — Hogyan segítenek magukon, ha valami késik vagy nem érkezik meg? — kérdem, miközben elindulunk a gyárba, hogy lássam az új modern szalagmunkára épült gyárat és a gépek mellett dolgozó lányokat, asszonyokat. — Elsősorban a fiatalokat hívjuk segítségül. Megkérjük őket, hogy faaradjanak benn munkaidő után, esetleg Jöjjenek be szombaton. — ís bejönnek még ma Is? — Ha szükséges, Igen. űk voltak azok, akikre elsősorban támaszkodhattunk. Itt van például az 5213-as kollektíva, mely nemrég elnyerte a szocialista munkabrigád címet. Negy- venketten vannak s ebből tizenheten fiatalok. Ha valami gondunk volt, velük tárgyaltuk meg — mondja, és meghív, hogy keressük fel a brigád vezetőjét. Nagy Erzsébet, mint szabász dolgozik. Figyelmet igénylő, felelősségteljes munka ez, különösen ma, amikor takarékoskodnunk kell az anyaggal. Tőlük, figyelmes munkájuktól függ, hogy tetszetős lesz-e a kész cipő. Itt egy karcolás, amott egy lyuk, a bőr szélei vékonyabbak, nem mindegy tehát, hová és hogyan teszi a kést, mit és mennyit vág ki a lepedőnyi kék vagy barna bőrből. Erzsi fiatal, szőke lány. Három évet tanult Partizánskén, és akárcsak Novák Endre, ő is nagyon várta a beiskolázás végét, mert tudta, hogy szakma lesz a kezében, és várja a gyár. Újságíró még nem faggatta, s nehezen szólal meg, de amikor már a munkájáról beszélhet, olyan hévvel és izgalommal magyarázza a dolgokat, hogy szinte meglrlgylem a munkaszeretetét. 2 Egy másik lány, Pásztor Anna, akárcsak Erzsi, szintén nagy Izgalommal mutatja a munkáját, és szívesen beszél a kollektíváról, amelyben dolgozik. — Azt mondják, többször túlóráznak, szombaton ts behívják, ha szükség van rá. Mit mondanak ilyenkor a lányok? — Fiatalok vagyunk, szeretünk sétálni, szórakozni, pihenni, esténként tv-t nézünk, kézimunkázunk, de ha azt mondják hogy maradjunk itt, vagy jöjjünk be szombaton, bejövünk, mert tudjuk, hogy szükség van ránk. Szívünkhöz nőtt már a gyár. Itt voltunk a kezdeti lépéseknél, segítettünk a gépek kicsomagolásánál, takarítót-' tunk, és vártuk az Indulást. És most, amikor már jobb a helyzet, ne segítenénk, ha kell? Záíik Anna gépénél állok meg. — Csak a második napja csinálom ezt a munkát — mondja —, még nem megy Jól, ezért igyekeznem kell, ha azt akarom, hogy meg legyen az előírt mennyiség. — Beteg volt, vagy talán szabadságon? — kérdem és várom a magyarázatot. — Dehogy — kapom a választ, majd elmagyarázza, hogy ő, akárcsak a húga és még sokan mások a gyárban, a betanító munkások. Rájuk bízzák az ű] munkaerők betanítását és esetenként a krónikus munkaerőhiány miatt oda osztják be őket, ahol éppen hiány mutatkozik. A varrógép kis lámpája nem sok fényt ad, de ő folytatja a munkát És a húga sem szól egy szót sem Tudja, hogy sok múlik ezen a két három napon. Különben Jasováról valók, az érsekújvári Járásból, és amikor Partizánskéba jelentkeztek, még nem tudták, hogy majd itt fognak dolgozni. Aztán idekerültek, lakást kaptak és azóta jól megvannak. Dicsérik őket, nem tartoznak a hangoskodók közé, fegyelmezettek, kötelességtudók, így érthető, miért lettek az Ifjúsági szervezet vezetői. Anna ugyanis ez egyik alapszervezet elnöke, Éva pedig a SZISZ járási és kerületi ellenőrző bizottságainak a tagja. Novák Endre: Elsősorban a fiatalokat hívjuk segítségül... Nagy Ilonka, a gvár 'igjcbb munkásainak egyike Senkár Márta: Itt mindig történik valami 3 Munkaszünet van, a csarnok üres, s mi felkeressük Nagy Ilonkát, a gyár egyik legjobb munkáslányát. Felsőrőszkószítő, s mint Ilyen 6 lett a gyár egyik legjobb munkása. — Mit szólt, amikor megtudta, hogy kitüntetik? — Meglepődtem, mert az igaz ugyan, hogy szeretem a munkám, de még gondolni sem mertem volna, hogy a legjobbak közé sorolnak. — Hallom jutalmat ts kapott, mire költötte? — érdeklődöm tovább. — Ezt vettem magamnak belőle — mondja és a kezén lévő modern órára mutat. Szívesen beszél magáról. Elmondja, hogy esténként ő is tévét szokott nézni és közben kézimunkázik. Többen vannak testvérek, és a szülei igen örültek a kitüntetésnek, hiszen eddig még senki sem kapott a családban. Elindulunk, hogy megkeressük Senkár Márta műszaki tervezőt és műhelyvezetőt, anyagellátót. Partizánskén érettségizett, s onnan került az anyjával együtt ide Komáromba, de itt már nem akart az irodában dolgozni. — Miért nem akart visszamenni az irodába? — Valahogy nem elégített kt az a munka. — Ez kielégíti? — Hogyne, sokkal érdekesebb, itt mindig történik valami. És aztán váratlanul ő kérdezi tőlem, hogy hol tanultam, hogyan lettem újságíró. — Azért, mert én is újságíró szerettem volna lenni. — És most már nem akar? — Nemi — mondja határozottan. Jól érzem magam a gyárban — fejezi be, és őszinte tekintettel néz rám. 4 A gyárban főleg fiatalok dolgoznak. A legtöbbje a környékről való, de akadnak köztük, akiket messzebbről vonzott ide a gyár. Vannak, akik szakmát tanultak, másuk rövid betanítás után kerültek a szalag mellé. Akik érettségiztek, azok itt is kiváltak, műszaki vezetők, tervezők lettek. A gyár egyelőre nem dolgozik teljes kapacitással, és ennek elsősorban a munkaerőhiány az oka. Hogy miért van Komárom környékén munkaerő- hiány, azt elég nehéz megmondani. Talán a gyár igazgatójának, Emil Románnak van igaza, amikor úgy véli, hogy az idősebb, korábban a mezőgazdaságban dolgozó asszonyok nem tudják megszokni a nagy fegyelmet igénylő szalagmunkát. Aztán meg talán azért is, mert sokan a háztájiból is megélnek. Ez az utóbbi tény egyébként sok gondot okoz a gyár vezetőségének. Azt tapasztalják, hogy a fiatalokat nem vonzza és nem köti kellőképpen még a pénz sem. Ezt majd az Idő fogja orvosolni, és addig is itt az ifjúsági szervezet és annak tagjai, akik, ha kell jó szóval, ha kell munkával, kötelezettségvállalással állnak sorompóba. Németh István Panaszkodott a nagyfödé- mesi (Vei. Ül any) hnb al• elnöke Borovsky Ladislav, hogy nemcsak a mesteremberek, már az üzemek ís megnézik, kinek dolgoznak. A nagy)ödémesíek esetében a bírált fél a CSAD galántai üzeme. Miért haragszanak rá a nagy f ödémesíek? „7r akcióban, tehát önsegéllyel építik a falu víz- és gázhálózatát és egy Óvodát hárommilió koronás beruházással. Mindez nem kevés, ha figyelembe vesszük, hogy a községnek csupán 4500 lakása van. Van köztük kőműves, ács, építésvezető, mérnök, sőt habarcskeverő tulajdonosok is akadnak jócskán. A habarcskeverő és más, az óvoda felépítéséhez szükséges gépek fontos tényezői minden „Z‘ akciónak. Különösen rossz a helyzet a nehéz gépekkel, mert épületelemeket szállító jármüveket, emelődarukat, baggerokat stb. a falusiak, így a nagyfödémesiek sem tartanak a szérűkben. A jobbik eset az, ha a falu egyik lakosa darukezelő vagy egy óriásautó sofőrje, mert így az említett célokra az üzemek rendszerint kölcsönzik a gépeket. De mi van akkor, ha a falu minden ismeretsége, lat- bavetése ellenére sem tud hozzájutni a szükséges gépekhez? írásos kérvényt nyújt be az autóközlekedési vállalat járási kirendeltségéhez, a- melyben bejelenti igényét a szükséges gépek iránt. Tévedés ne essék: nem önzetlen segítséget hanem fizetett teljesítményt kérnek. Csakhogy a CSAD-nak kisebb gondja is nagyobb annál, hogy odafigyeljen egy óvoda építésére. Nincs kapacitás, alig győzzük, amit vállaltunk — ez a válasz. Objektív nehézségek — ez az, amit mi nem ismerünk — mondják a nagyfödémesiek és a bratislavai vagy a nitrai CSAD-nál próbálnak szerencsét. Sikerrel! Csakhogy ez a segítség sokkal többe kerül, mintha közelebbről, Galántáról jönne. És a pénz, a „Z“ akció költségeiben nagy szerepet játszik, szigorúan meghatározottak a kiadások. Viszont a nagyfö- démesieknek nincs más kiütjük, szükségük van az óvodára, és szavukat adták, hogy egy év alatt fel is építik, lehet, hogy köztük nem egy éppen a „végtelenül elfoglalt“ CSAD galántai üzemének az alkalmazottja. Tény, hogy nem minden vállalat kezeli egyformán, megértéssel a nemzett bizottságok beruházásait. Nem tudjuk épített e már óvodát alkalmazottai gyermekeinek például a CSAD galántai üzeme? Zácsek Erzsébet A nagykürtös! (Vei. KrtíS) Gép- és Traktorállomás 07 számú részlegének szerelő csarnokában csupa húszon éves dolgozik, egyedül Pavel Ceieng műhelyvezető képviseli a harmincas korosztályt. Megkértük őt, mondjon valamit a szerelő csarnokban dolgozó fiatalokról és eredményeikről. — Három évvel ezelőtt még fű nőtt a mai csarnok helyén. Felépítését az tette szükségessé, hogy vállalatunk idvább szakosodott: a DT 75-Ös erőgépeken kívül megkezdtük az E 512 típusú gabonakombájnok javítását is. A teljes üzem csak az elmúlt évben indult be, és dicsekvés nélkül állíthatom, hogy sikeresen megbirkóz tunk a feladatokkal. A tervet teljesítettük, sőt koronában kifejezve 342 ezerrel túl Is teljesítettük. Ez elégedettséget is jelent. — Igen. Lajtos József, Maullk Jaroslav, ÖurCo Pavel meg a többiek ís Budáé József brigádvezetövel az é- len arra törekednek, hogy a megjavított gépek tökéletesek legyenek. Mondhatom, hogy ez a kilenctagú szotem a kerület legjobb kom- bájnosa címet, nem kis érdeme van a feleségemnek, akivel már a második idényt töltöttem együtt a kombájn nyergében. Lassan jobban forgatja a kormánykereket, mint én — mondja mosolyogva a rokonszenves brigádvezető. — Hát akikor igazán ü- gyes asszonykád van, hamar elsajátította a gép kezelését — jegyzem meg dicsérve. Megjegyzésemre már maga az érintett Budáő Jó- zsefné is felfigyel. — Ezt éppen nem mondhatnám. Kezdetben kissé szokatlan volt a fene nagy masina. Időbe telt, amíg megszoktam az 512-es irányítását és elsajátítottam a TÉLEN - NYÁRON AZ ARATÁSRA KÉSZÜLNEK cialista munkabrigád a gép- és traktorállomás legjobb közösségei közé tartozik. Megköszönve a műhelyvezető rövid tájékoztatóját, néhány percre Budáö József brígádvezetőt kérjük beszélgetésre. — A múlt évi aratási i- dényben te voltál a kerü let legjobb kombájnosa. Hány éve „kombájnozol“ már? — Már több mint tíz éve Abban, hogy tavaly elnyerBudáű József Budáé József né Ceieng Pavel helyes kezelését —, mondja szerényen Budáé Józsefné. — Amíg ti a határban csatáztok, ki viselte gondját a kis Marikának? — Természetesen a nagymami, aratás idején az é- desanyámnál „nyaralt“, a kislány — válaszolja a nagy Marika. Beszélgetésünk további részéből kiderült, hogy a Bu dác házaspár megtalálta számítását az üzemben, s mindketten a gép- és traktorállomás ifjúsági szervezetének a tagjai s lényeges, hogy nemcsak formálisan, hisz a legtevékenyebbek közé tartoznak. Befejezésül még hozzátették, hogy az i- dén is a tavalyihoz hasonló eredményt szeretnének ■'lérni az aratásban. Szöveg és kép: Bodzsár Gyula A A
