Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-05-23 / 21. szám
ft Antiimperialista szolidaritás, béke és barátság A Világiíjúsági és Diáktalálkozók mindig Hűen tükrözték a nemzetközi erőviszonyok változását, a nemzetközi ifjúsági mozgalom fejlődését. Erről tanúskodnak a soron következő fesztivál előkészületei is, melyek minden korábbinál kedvezőbb nemzetközi feltételek között zajlanak le. A szocialista világrendszer, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzeti felszabadító mozgalmak korunk meghatározó erőivé váltak. A nemzetközi erőviszonyok kedvező változása nyomán a megvalósulás útján halad a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének lenini eszméje, további erőfeszítések szemtanúi és cselekvő részesei vagyunk, hogy a politikai enyhülést minél előbb kövesse a katonai enyhülés, a leszerelés. A rendezett nemzetközi viszonyokért, a feszültségtől mentes nemzetközi légkör megteremtéséért Európában bontakozott ki a legszélesebb körű ösz- szefogás, mely a történelmi jelentőségű helsinki dokumentum aláírásában testesült meg. A TÁRSADALMI HALADÁSÉRT A nemzetközi helyzet kedvező változása tükröződik az ifjúsági mozgalomban, így a VIT előkészítésében is. A nemzetközi ifjúsági mozgalom napjainkban élénkülő, fellendülő szakaszban van. A fellendülés fontos vonása a kommunista ifjúsági szervezetek tekintélyének és befolyásának jelentős növekedése. A VIT előkészületei szempontjából ez rendkívül fontos, hiszen a szocialista országok ifjúsági szervezetei mindig nagy szerepet játszottak a VIT-ek előkészítésében és megrendezésében. A tőkés társadalmak válsága nyomán új lendületet kapott kommunista testvérszervezeteink harca, nőtt a befolyásuk. A társadalmi változásokért, az ifjúság jogaiért, a monopóliumok uralma és munkanélküliség ellen vívott harcukat elismeri és támogatja a haladó nemzetközi ifjúsági mozgalom, így természetes, hogy gondjaik, feladataik megjelennek majd a VIT programjában is. A fejlődő országokban a nemzeti függetlenség kivívása után a társadalmi fejlődés kérdései kerültek előtérbe. Ez állásfoglalásra és cselekvésre készteti Ázsia, Afrika és Latin-Amerika ifjúságának egyre szélesebb tömegeit. Napjaink ifjúsági mozgalmának lényeges vonása, hogy az eltérő politikai irányzatokat képviselő szervezetek a béke, a biztonság, a leszerelés és a nemzetközi szolidaritás számos kérdésében készek együttműködni. Ezért ma reális lehetőség nyílik arra, hogy a XI. VIT egyértelműen antiimperialista program alapján a világ ifjúságának minden eddiginél szélesebb körét a békéért, a biztonságért és a társadalmi haladásért vívott harcra mozgósítsa. A XI. VIT előkészületei jó ütemben haladnak és megfelelnek a politikai elvárásoknak: kifejezik korunk ifjúságának érdeklődését, törekvéseit és harcát. Az előkészítő munka fontos vonása, hogy az minden eddiginél szélesebb nemzetközi részvétellel folyik. A nemzetközi élet kedvező változását, az ifjúsági mozgalom fejlődését és a fesztiválmozgalom népszerűségét mutatja, hogy a VIT előkészületeiben első alkalommal vesznek részt a szociáldemokrata, a keresztény- demokrata és a keresztény ifjúság nemzetközi szervezetei. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy a VIT-mozgalom célja olyan közös nevezőt jelent, mely lehetőséget bistosít a különböző ideológiákat, vallási nézeteket valló fiataloknak a véleménynyilvánításra. Fontos megjegyezni, hogy mindez a VIT-mozgalom hagyományainak megfelel, a VIT politikai céljai nem változtak. Tartalma továbbra is a jelszóban megfogalmazott hármas követelmény. Sokkal inkább arról van szó, hogy több tényező együttes hatására számos szervezet most csatlakozik ehhez a mozgalomhoz, és az előrelépés éppen abban érzékelhető, hogy ezek a szervezetek egy harmincéves múltra visszatekintő mozgalom kereteibe illesztik be saját programjaikat. A VIT PROGRAMJÁRÓL A VIT napjait egy-egy témának szentelik majd. Ilyen témák lesznek: a XI. VIT megnyitása „Az antiimperialista szolidaritásért, a békéért és barátságért“ jelszó jegyében: a népek, az ifjúság és a diákság harca az imperializmus, a kolo- nializmus, a fasizmus, a fajüldözés és az apartheid ellen: a világbékéért, az enyhülésért, a biztonságért és az együttműködésért, a fegyverkezési verseny megállításáért, az általános és teljes leszerelésért — beleértve a nukleáris leszerelést — folytatott harc, egy igazságos és egyenlőségen alapuló új nemzetközi gazdasági rend megteremtéséért, a nemzeti függetlenségért, a természeti kincsek visszaszerzéséért és a társadalmi haladásért folytatott harc; a kapitalista országok fiatalságának és diákságának harca; az ifjúság és a diákság és különösen a fiatal nők és gyermekek alapvető jogaiért folytatott harc; a Kubában és más szocialista országokban élő, dolgozó, szocializmust építő népek és ifjú nemzedékük. A program külön figyelmet szentel az Afrika déli részén, elsősorban Namíbiában, Zimbabweban és Dél-Afrikában élő népek nemzeti függetlenségéért, a fajüldözés és az apartheid ellen folytatott harcának; az arab népek és nemzeti felszabadító mozgalmaik harcának az imperializmus, a cionizmus és a reakció ellen, különösen a PFSZ vezetése alatt álló palesztin arab néppel való szolidaritásnak; Chile népe és ifjúsága. harcának a fasiszta junta ellen, valamint más latin-amerikai és karib-tengeri népek harcának a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért, az imperializmus, a kolo- nializmus, a fasizmus és a reakció ellen; Ázsia ifjúsága és különösen Vietnam, Laosz és Kambodzsa népe harcának a nemzeti újjáépítésért, a koreai nép harcának az ország békés és független újraegyesítéséért. A fesztivál-program számos formában jut kifejezésre, mint például ülések, szemináriumok, konferenciák, szabad tribünök, szimpóziumok, viták, különféle összejövetelek, kerekasztal-megbeszé lések, fórumok, szolidaritási központok stb., ahol a világ minden részéről érkező a legkülönbözőbb politikai, filozófiai és vallási eszméket valló küldöttek ezrei szabad, nyílt és demokratikus módon tudják kifejezni és kicserélni véleményeiket és gondolataikat“. Az előkészítés éveket igénylő, körültekintő, pontos munkát követel. Ez csakis nemzetközi összefogással, jól harmonizált cselekvéssel biztosítható. Valamennyi érdekelt szervezetnek részt kell vállalnia a nemzetközi előkészületekből, mindamellett el kell végeznie a felkészülés alapját jelentő otthoni munkát is. Ebből a munkából felelősségteljes részt vállalnak a szocialista országok ifjúsági szervezetei — így szövetségünk is — valamint a DÍVSZ és az NDSZ. Mindez érinti természetesen a VIT anyagi, technikai feltételeinek biztosítását is. A NEB létrehozta a nemzetközi szolidaritási alapot, mely az egyes ifjúsági szervezetek befizetéséből fedezi majd a VIT költségeit. Szólni kell a VIT színhelyéről, házigazdáiról is. Minden VIT-nek van újszerű vonása. A kubai VIT-nek bizonyára több is lesz. Először rendeznek VIT-et Európán kívül és ez már önmagában is sokat jelent. Színhelye pedig az amerikai kontinens első szocialista állama, Kuba lesz. A kubai fiatalok és szervezetük, a kubai KISZ, lelkesedéssel és politikai felelősséggel készül erre a találkozóra. Az előkészületeket végző bizottság elnöke Fidel Castro elvtárs. A kubai KISZ nemrég megtartott III. kongresszusán is központi kérdés volt a VIT. A kubai nép és ifjúsága nagy megtiszteltetésnek és szívügyének tartja, hogy otthont ad hal a XI. VIT-nek. A technikai előkészületek a tervnek megfelelően haladnak, sőt már végzik a kétezer fős hivatalos kubai delegáció összeállítását is. Az antiimperialista szolidaritás jelképe: a berlini VIT díszemeioényen a világ első űrhajósnöje, Valentyina Tyereskova és Angela Davis amerikai polgárjogi harcos. Palágyi felvételei A HAGYOMÁNY KÖTELEZ A világifjúsági és Diáktalálkozó a haladó és demokratikus nemzetközi ifjúsági mozgalom legnagyobb seregszemléje. A világ ifjúsága a fesztiválokon juttatja kifejezésre az óhaját, vágyát és elhatározását; szolidaritást vállalni az imperializmus, ko- lonializmus és neokolonializinus elleni harcban, a világbékéért, barátságért és a társadalmi haladásért. 1945 őszén London egyik nagy hangversenyterme, az Albert Hall körül sok volt még a rom, de bent az épületben az ifjúság első világkonferenciájának résztvevői már a holnapról tárgyaltak. Az öt kontinens 63 országának 33 millió fiatalját képviselő küldöttek azért gyűltek össze, hogy a béke fenntartásának, a felnövekvő nemzedék boldogságának érdekében egyetlen hatalmas nemzetközi szervezetbe tömörít- sék a különböző politikai nézeteket valló, különböző felekezetű, nemzetiségű és fajú fiatalokat. A 63 ország fiataljainak küldöttei saját nyelvükön elismételték az esküt, amely kibontotta a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség zászlaját. Az eskü szövege a mához szólt . . . Esküszünk, hogy az egész világon megteremtjük a különböző fajú, nemzetiségű és felekezetű fiatalok egységét, eltűntetjük a földről a fasizmus minden maradványát. megteremtjük a világ népeinek ő- szinte és nemzetközi barátságát, fenntartjuk az igazságos és tartós békét, felszámoljuk a nyomort és ínséget, a kényszerű henyélést. Eljöttünk, hogy hitet tegyünk az egész ifjúság egysége mellett, hogy megemlékezzünk a harcban elesett társainkról, és megesküdjünk, hogy az ifjúság dolgos keze, alkotó elméje és lelkesedése sosem e- sik többé áldozatul a háborúnak.“ Igaz, a londoni konferencia óta sok minden megváltozott a világban. Felbomlott az antifasiszta koalíció, lezajlott a szomorú emlékeket ébresztő hidegháború, és az Ifjúság körében is időnként különféle kétes irányzatú áramlatok kerekednek felül a világ különböző tájain. A DÍVSZ azonban töretlenül kitart a Londonban tett eskü szavai mellett. Megalakulása óta küzd az olyan békéért, amely nem ismeri a fasiszta diktatúrát, a fajüldözést, a gyarmati kizsákmányolást, amelyben nem a monopóliumok, hanem a népek akarata érvényesül. Célkitűzéseiben, programjaiban ezért alkotott kezdettől egységet a békéért való határozott fellépés az imperializmus elleni harccal, a felszabadulásukért, a teljes politikai és gazdasági függetlenségükért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért küzdők sokoldalú támogatásával. Alig pár hónappaJ megalakulása után, 1946 elején kezdeményezte a DÍVSZ az első szolidaritási akciót az elnyomott spanyol nép támogatására. A Párizsban összehívott nemzetközi szolidaritási konferencia felhívására világméretű tiltakozó mozgalom bontakozott ki a fasiszta Franco-rendszer ellen. Már a londoni világkonferencián megszületett a gondolat, hogy megrendezzék az ifjúság világfesztiválját. A DÍVSZ következő évi első ülésén aztán megszületett a döntés, és a rendezéssel Csehszlovákiát bízták meg. Nehéz feladat várt a csehszlovák fiatalokra, alig két évvel a nagy világégés után vendégül látni több mint 17 000 küldöttet. Hazánk fővárosa azonban helyt állt a vendéglátó szerepében, és az első VIT a világ ifjúsága békeakaratának nagyszabású seregszemléje volt. A következő években a DÍVSZ szolidaritási mozgalma középpontjába más és más kontinensek kerültek, mivel az imperializmus elsősorban Európán kívül próbálkozott uralmának kiterjesztésével. 1970 őszén a DÍVSZ 8. közgyűlésén hirdették meg „Az ifjúság vádolja az imperializmust“ világkampányt, amelynek akcióiban kiemelkedő szerepet kapott az indokínai népek — elsősorban a vietnami nép — támogatása. A berlini X. VIT alkalmából kicsúcsosodott világkampány legjelentősebb akcióját az a fél millió dollár készpénz és egymillió dollár értékű kórházi felszerelés értéke jelentette, amelyből 500 férőhelyes gyermek- kórház épült Vietnamban. A korábbi évek szolidaritási mozgalmához hasonlóan „Az ifjúság vádolja az imperializmust“ világkampány keretében is számos kezdeményezés született az Izraeli agresszói következményeinek felszámolására, a palesztin nép nemzeti jogainak bizt tosításáért küzdő arab népek, a portugál gyarmatok szabadságharcosai, a fajüldöző dél-afrikai és rhodésiai rézsűnek áldozatainak támogatására. A 106 ország több mint 200 ifjúsági és diákszervezetét képviselő küldöttek azzal váltak el egymástól, hogy júliusban az a- merikai földrész első szabad szocialista országában, Kubában gyűlnek össze, hogy ismét magasra emeljék a világ haladó ifjúságát összefogó szolidaritás zászlaját. HAVANNÁBA KÉSZÜLVE Ahogy közeledik a XI. VIT megnyitásának ideje, ügy fokozödik világszerte az e- lökészületek láza. Rövid villámlátogatást tettünk néhány országban, hogy lássuk, hogyan készülnek a fiatalok a világ haladó ifjúságának legnagyobb seregszemléjére. MAGYARORSZÁG A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának felhívására a magyar fiatalok április 22-én kommunista munkaszombatot tartottak. Egymillió ember válaszolt a felhívásra, hogy önként vállalt munkával járuljon hozzá az idei tervfeladatok teljesítéséhez, a havannai fesztivál költségeihez. Ifjak és idősebbek dolgoztak a lakások, óvodák, bölcsődék építésén, korszerűsítésén, a parkok, terek, utcák csinosításán, s mindenekelőtt saját munkapadjaik mellett. A kommunista munkaszombat félmifliárd forint termelési értéket eredményezett. A KISZ ezenkívül „Köszöntünk VIT, köszönünk Havanna“ címmel vetélkedőt indított, amely lehetővé tesz!, hogy minden .magyar fiatal részt vegyen a VIT hazai előkészületeiben. SZOVJETUNIÓ A Szvetlogorszk teherhajó feüéizetén még január végén megérkezett a kubai fővárosba az első VIT-szállítmány a szovjet Ifjúság szolidaritási alapjából, és azóta Is szépen gyarapodik a fesztiválalap. A szovjet előkészítő bizottság irodájában nagy a forgalom. Megnőtt a spanyol nyelv népszerűsége, mindenki Igyekszik elsajátítani a VIT házigazdáinak nyelvét. KUBA Kubában 1978-at a Világifjúsági és Diáktalálkozó évévé nyilvánították. Az egész országban lázas munka folyik, hogy előteremtsék a negyvenmilliós VIT-alapot. Csupán a havannai tartomány fiataljai 40 ezer pesóval gyarapították eddig. Ez a pénz háromszáz fiatal három hónapon át tartó, különböző mezőgazdasági üzemekben végzett társadalmi munkájának az eredménye. A tengerparti sugárúton, Havanna leghosszabb sétáiíyán, a Maleconon Ifjúsági védnökséggel a VÍT-re felépül az Ifjúság Kútja, a Fuente de la Juventud. A fesztiválra készül el ugyancsak a Malecon végén a 25 emeletes szuperklinika. Hatalmas fesztiválvirág díszíti majd az oldalát. DEL-JEMEN Anis Hassan Yahia, az Egyesült Nemzeti Front politikai bizottságának tagja felszólította Dél-lemen fiatalságát, hogy dolgozzon sikeresen a tizenegyedik VIT lebonyolításán. A politikus kijelentette, hogy az ország kormánya igen fontosnak tartja a jemeni fiatalok aktív részvételét a nagy nemzetközi fórumon. IRAK Bagdadban ülést tartott az Iraki nemzeti előkészítő bizottság. K. M. Hussein, az Iraki Általános Ifjúsági Szövetség elnöke aláhúzta, hogy nagyon fontosnak tartja az iraki fiatalok aktív részvételét a világif- júságt találkozón, mert ez egyben harcot is jelent az Imperializmus, a cionizmus és a fajüldözés ellen. PUERTO RICO 1977 áprilisa, a Puerto Rtco-i nemzeti e- lőkészitő bizottság megalakulása óta igen sok kulturális és gyűjtési akció zajlott le a VIT jegyében. A Puerto Rico-1 ifjúsági szervezet a közeljövőben több VIT-kiadvány megjelentetését tervezi, és júniusban szervezi meg a nemzeti Ifjúsági találkozót. NAGY-BRITANN1A Nagy-Britannia Ifjúsága aktívan részt vesz a tizenegyedik VIT előkészítő munkálataiban — jelentette ki R. Obsborne, a nemzett előkészítő bizottság vezetője. Charles Clark, a nemzetközi előkészítő bizottság angol képviselője kiemelte, begy a havannai VIT a világ ifjúságának hatalmas méretű tüntetése lesz az Imperializmus, a neokolonializmus, a neofasizmus ellen. ALGÉRIA Djamel Houhou Algéria ifjúsági és sportügyi minisztere elaökölt a nemzeti előkészítő bizottság első ülésén. A miniszter bejelentette, hogy a bizottság munkájában részt vesznek a Nemzeti Felszabadítás! Front pártjának, az ország tömegszervezeteinek és a minisztériumoknak a képviselői is. A bizottság külön szerve választja ki a Havannába utazó delegáció tagjait. A választás alapja a szocialista építésben végzett munka mennyisége és minősége. SAN SALVADOR Dantei Hernandez, a Salvadort Kommunista Ifjúsági Szövetség főtitkára kijelentette, hogy az országban uralkodó politikai helyzet ellenére a nemzeti előkészítő bizottság Igen aktív munkát végez, és Salvadort ezen a nagy oenizetközi fórumon áz ország összes ifjúsági szervezetét reprezentáló delegáció fogja képviselni. CHILE A Német Demokratikus Köztársaságban élő chilei fiatalok képviselői teljes támogatásukról biztosították a tizenegyedik VIT előkészítésével foglalkozó nemzeti bizottságot. A Szabad Német Ifjúsággal közösen kiadott nyilatkozat része annak a megegyezésnek, amelyet az Unidad Popular és az NDK fiataljai kötöttek. E megegyezés az élet legkülönbözőbb területein Irányoz elő közös cselekvést. Az NDK fiataljai segítenek a chileiek társadalmi beilleszkedésében és együtt harcolnak egy űj, demokratikus Chile kialakulásáért.