Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-05-16 / 20. szám
9 * rdemes művész lett ő Is. Színművészeiével érdemel te ki a kitüntetést. Rendhagyóan kezdte a pályafu tűsét. Nem a világot Jelentő desz kákon szerepelt először, hanem mozi vásznán. A Szent Péter eser nyöjében Játszott először, az első közös magyar szlovák filmben. Akkoriban még kisiskolás lány volt Banska Stiavnicán. Mint a méhkas, úgy zúgott az iskola, lázban égtek a lányok. Filmesek érkeztek a Kisvárosba. Statisztákat kerestek Csinos, fiatal lányokat — Én is a kiválasztottak között voltam — emlékezik érdemes művész. őnk. Sok lányt elkápráztatna az 1- lyen szereplési lehetőség. És Mii kát? Nem hatott rám különösebben a felvevőgép. Nem Is gondoltam rá, hogy valaha színésznő leszek. Mint általában minden lányt, en gém is érdekelt a színészet, de csak nézőként. Csupán a véletlen szólt közbe. Kétszeres véletlen. Az egyik a filmesek érkezése. A másik? — Azért mentem a Színművésze ti Főiskolára, mert oda, ahová először jelentkeztem, nem vetlek fel. Ez, ugye, szinte hihetetlennek tűnik, de a fiatalabbik Váááry Milka Vásáryová lány, a Magda is állítja, hogy soha nem akart színésznő lenni. Szerencsére mindketten azok lettek, és sok szép alakítással örvendeztetik meg a nézőket. Ma már persze nekik is sok mindent Jelent a színház, a Játszás. — A színház a mi templomunk — vallják. — Ha beülök a nézőtérre, és nézem színésztársaim Játékát, hálás néző vagyok. Ünnep nekem minden előadás, akkor is, ha mint néző vagyok Jelen. Azt szeretném, ha mindig úgy érezném, hogy csak nekem játszanak a színpadon. Lengyelországban Jártamkor megnéztem néhány előadást, alázatosan, belső ünnepélyességgel Játszottak a színészek, a nézőtéren szorongó fiatalok pedig meghitt légkört alakítottak ki részükre. Ügy érzem, náluk nagyobb súlyt helyeznek a kollektív munkamód szerre, közös Igyekezettel fáradoznak a darab érdekében, megvitatják részletesen, és mindenki szót kap. Tárgyilagosan és szakértelemmel szól másakról. Tapasztalata, gyakorlata révén Jogot formálhat rá, hisz remek alakításait nemcsak a hazai színpadokon tapsolták meg. Most is éppen olyan lelkesen játszik, mint a színiiskolán majd az első szerepében, Majakov szki] Gőzfürdőjében. Nagyon ér dekes feladatot kellett megoldania, hiszen a darab előre helyezett időpontban, egy évezreddel később, 2962-ben Játszódik le. Emlékezetes szerepe Shakespeare Oféllája is. — Ez volt az első igazán nehéz szerepem. Nagyon jól sikerült, s utána e- gyík szerep a másik után következett. Érdemel elismeréseként megkapta a Kiváló munkáért kitüntetést. Akkor egyszerűen csak eny- nyit mondott: „Örülök az elismerésnek“. Mikor Arbuzov darabjában Likát Játszotta, a televízió neki ítélte az Arany krokodilt. Ű ezzel fogadta a kitüntetést: „Örülök az elismerésnek.“ Most érdemes művész lett. — Nagyon örülök neki — mondta — de a kitüntetés egyben kötelez Is. Még több igyekezetre, még Jobb teljesítményekre. A szlovák színművészet egyik legnagyobb sikerét jelentő Üvegre festve című darabban az Angyalt játssza, másik remek szerepe az Ügyvédnő. Nekem mégis akkor tetszett legjobban, mikor Milan Rufus verseit szavalta a költő Meséskönyvéből. Atérzéssel, meleg hangon, emberin, művészi versmondással. — Rufus verseit olvasva ünnepnapnak érzem a hétköznapokat is — mondta közvetlenül a versmondás után. Ez a hétköznapról ünnepnapra átváltás sugárzott a szavalataiból. Nem lenne teljes a róla rajzolt kép, ha nem emlékeznénk meg leg- hálásabb feladatköréről, az anyai szerepről. Gyakran látható az utcán két szép gyermekével, Évikével és a kis Tamással. Vidám, közvetlen, testhez álló szerepe ez is Milka Váéáryovának. A gyerekek egyébként az anyjuk nyomdokába léptek; már szerepeltek a felvevőgép előtt. Gratulálunk a két gyermekhez és az érdemes művész címhez. —os Április végén rendezte meg a CSEMADOK KB, a brati- slavai Népművelési Intézettel, a Dunaszerdahelyi Járási és Városi Nemzeti Bizottsággal és a Járási Népművelési Központtal karöltve a III. Dunamenti Tavaszt. Ez a rendezvény volt a csehszlovákiai magyar amatőr bábegyüttesek központi seregszemléje. A bábjátszók fellépéseit két jelentős esemény előzte meg. A fesztivál első napján tanúi lehettünk egy jói sikerült bemutatónak, mely a pedagógiai bábjátszás foglalkoztatási lehetőségeivel ismertette meg a járás óvónőit. Ezután nyitották meg a Dunaszerdahelyi Városi Népművelési Házban az Ízléses és a járás pezsgő bábmozgalmi munkájáról tanúskodó bábkiállítást. A bábjátszók fellépéseire első ízben került sor. Megnyugtató volt az új, minden igényt kielégítő környezet, annál kevésbé azonban a szokatlanul sok szervezési pontatlanság. Ügy vettük észre, maga a város sem élt teljesen e rendezvény jegyében. Erről tanúskodott a múlthoz viszonyítva jóval szerényebb propaganda és a fesztiválhangulatot idéző lobogódísz elmaradása. A seregszemlét megelőzően hiányoltuk a szlovákiai magyar sajtóban és rádióban a bábmozgalom népszerűsítését szorgalmazó hírverést. Bábmozgalmunk fejlődését követve meg kell állapítanunk, hogy annak minőségi görbéje felfelé ível. Ezt bizonyította a most látott előadások zöme is. Együtteseink ténykedését illetően nem szabad figyelmen kívül hagynunk elsősorban azt a hatalmas és páratlan jelentőségű eredményt, melyet a vezetők a nevelés és a jellemformálás terén elértek. Sokat fejlődött az együttesek képzőművészeti jellegű munkája is, melyet főleg a tetszetős bábuk kivitelezése fémjelzett. Rendezőink munkáját nem minden esetben jellemezte az a törekvés, hogy a darabban érvényre juttassák fantáziadús elképzeléseiket, hogy a színház — így a bábszínház — nyelvén gondolkodjanak és fejezzék ki mondanivalójukat. Némely esetben éppen ezért hiányoltuk a formai egyszerűséget, a tisztább stílust, a művészibb rövidítést, sűrítést vagy bábszerfíséget. Általában sokat javult bábosaink színpadi beszéde. Elvétve azonban tanúi voltunk rossz intonációnak, tagolt beszédnek, sőt néha ért- hetetlenségig gyorsuló hadarásnak, vagy * didaktikus hangvételű szövegmondásnak. A jövőben együtteseinknek az eddiginél még jobban kell ügyelniük a színpadi nyelv szépségére, helyességére, hitelességére és hatásosságára. Igen bíztató haladást értek el bábosaink a bábuk mozgatása terén. Játékukból nagyrészt eltűnt az eddig gyakran tapasztalt bizonytalanság, és annak belyéré a bábmozgatás törvényeihez való ragaszkodás és a felszabadultabb, kifejezőbb játék került. A bemutatott daraboknak volt azonban egy sajnálatos, közös nevezőjű hiányosságuk: rendezőink nyilván megfeledkeztek arról, hogy a bábszinpadi produkció szerves része a világítás. A drága felszerelés beszerzése nem elfogadható kifogás. A világítástechnika használata ugyanis nem minden esetben az anyagiak kérdése, hiszen itt is segíthet az ezermesterek leleményessége, a hazai gyártás. Talán az is meglehet, hogy egyes bábjátszóink nem ismerik eléggé a színpadi fényhatások érzelmi többletét, annak dramaturgiai és rendezői szükségességét. Az is igaz viszont, hogy a Dunamenti Tavaszon az együtteseknek nincs fellépés előtti próbalehetőségük. Ezért lehetetlen a színpad előzetes bevilágítá- sa és a helyes fénybasználat is. A Ifi. Dunamenti Tavasz örvendetes közös jellemzője a produkciók sokrétűsége volt. Hosszú idő után ismét találkoztunk a mesedarabok megszokott, leegyszerűsített stílusát túllépve a zene helyes, a cselekményt és a színpadi szót felhatványozó alkalmazásával (Délibáb — KoSice), sőt a kitűnő zenei válogatásra és összeállításra alapozott bábpantomímmal is (Pipitér — Dunaszer- dahely). Akadt együttesünk, amely nem riadt vissza a paraván nélküli megoldástól, megőrizve műsora eredetiségét, hatásosságát és bábszerfiségét (Nyírfácska — Po- zsonyeperjes). Az elmúlt évekhez viszonyítva több báb- csoportunk szakmai előrehaladásáról tanúskodott (Virt, Komárom, Tornaija, Gúla), és ígéretteljesnek mondható az új kollektívák bemutatkozása is (Tardos- kedd, Ekecs). E kilenc bábegyüttes versengéséből az 1. kategóriában a pozsonyeperjesi Nyírfácska került ki győztesen (A három pillangó), míg a fi. kategóriában a pálma a dunaszerdahelyi Pipitéré lett (Tündérszép Ilona). A zsűri különdiját — megokoltan — a koäicei Délibáb kapta. (A hét holló). E három bábcsoport kimagasló teljesítményt nyújtott, bemutatójuk rég óhajtott bábszínházi élménnyé érett. Kár, hogy a többi együttes nem tudott velük szorosan lépést tartani. Bosszantó, hogy most sem akadt képviselője a III. kategóriának. Való tény, hogy jelenleg nincs is ifjúsági korosztályú bábegyUttesünk. Ennek okát jó lenne mielőbb ás megfelelő helyen elemezni, megtalálni és orvosolni. Bázmozgaimunk életfeltételeit illetően ugyanis ifjú generációnk nevelése, s ezen belül művészeti nevelése kell, hogy végre előtérbe kerüljön, elsősorban a középfokú iskolákon, de ezen kívül szükséges, hogy e folyamatban felelős szerepet vállaljon szocialista társadalmunk Is, elsősorban annak kulturális és más tömegszervezetei. Kissé nyugtalanító az a tény is, hugy nem volt versenyzőnk a IV. kategória, a szóló-bábjátszók mezőnyében (Két évvel ezelőtt még volt!), pedig a kis- színpadi formák szellemében e művészeti területen csaknem kiaknázhatatlanok a lehetőségek. Érdemes lenne kihasználni őket. Nem hallgathatjuk el, hogy az elért fejlődésben nagy érdeme van a bratislavai Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának, amely már a harmadik éve nyújt elméleti és gyakorlati továbbképzési lehetőséget, bábmozgalmunk művészeti vezetőinek, illetve rendezőinek. Sajnos a módszertani segítség színvonala járásonként elég változó, sok helyütt még mindig nem kielégítő, ami gyakran az együttesek és a népművelési központok elégtelen együttműködésének az eredménye. A most tapasztalt fejlődés, sőt néhány esetben kedvező minőségi ugrás ellenére sem lehetünk teljesen elégedettek. A műkedvelő bábjátszás szerepének, céljának helyes felismerése, a gyermekek és az ifjúság nevelésében vállalt feladat felelősségének súlya ugyanis még inkább arra kötelez minket, hogy még jobbá, színvonalasabbá tegyük bábjátszó művészetünket. Ezt az alapelvet kell érvényre juttatnunk nemcsak a bábjátékban, hanem a módszertani munka tekintetében is. S a célok felismerésén túl társadalmi összefogással meg kell teremteni az eddigieknél alaposabban a megvalósítás feltételeit is. Szőke István LEHET MÉG JOBBAN IS
