Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-04-18 / 16. szám
SZOCIALIZMUS ÉS NEMZETISIG ZOLCZER JÁNOS MAGYARORSZÁGI RIPORTSOROZATA Ezeket a féltve, nagy pontossággal rótt betűket egy létező személy ,,körmölte“ papírra: a huszonhárom éves Cséplő György. Nem ismerem, szemé lyesen sohasem talákoztam vele. Mégis nagyon sokat tudok róla. Tudom azt, hogy Zala megye egyik kisközségének perifériáján, a cigánytelepen született, ott nőtt fel, majd az embertelen körülmények, a munka, a megélhetés, a boldogulás utáni vágy a fővárosba, Budapestre vitte őt. Dolgozni, tanulni akart. Hosszú, keserves utat járt meg, míg megtalálta az első munkahelyét a csillag- hegyi téglagyárban. Innen indult „felfedező“ útjaira: a téglagyár körüli emberek lakta, cigányokéhoz hasonló negyedbe és a rákospalotai cigány- klubba. Itt ismerte fel nemcsak a helyzetét és azt, hogy élete megváltoztatásának lehetőségei tőle, de nemcsak tőle függnek. A kitöréshez kevés az, hogy ő tisztességesen dolgozik, rendesen él — az előítéletekkel is meg kell küzdenie, melyek minden lépését gúzsba kötik. De Cséplő Gyuri nem tágít! Munkahelyet változtat, egy építőipari vállalat alkalmazottja lesz. Munkásszálláson lakik, a fővárosba érkezett cigányokkal barátkozik, megváltozik az öltözködése, a viselkedése, de tátongó űr keletkezik érzelemvilágában: hiányzik a melegséget, otthont nyújtó cigánytanya. Hazamegy, hogy végleg otthon maradjon, de az otthon töltött néhány nap elég annak felismeréséhez: már nem tud itt élni. Már eltávolodott a putrik düledező világától, a keservesen szegényes, megalázó élettől. Újra elindul egyik barátjával Budapestre... Ezzel már el is meséltem ifj. Schiffer Pál Cséiplö Gyuri című filmjének tartalmát. Félreértés ne esék. A történet nem kitalált, megkomponált cselekmény. Az elmondottak megtörténtek a valóságban. A rendező, az operatőr — Andor Tamás — csak végigkísérte az eseményeket. A pontosabb megértés kedvéért íme egy részlet a forgatókönyvből: „A Cséplő Gyuriról szóló filmben mindenki saját magát játssza, akkor és ott, amikor és ahol az események megtörténnek velük. Ilyen értelemben persze nem játsszák a szerepüket, hanem átélik azokat a helyzeteket, amelyekbe kerülnek. Ezeket a helyzeteket mi részben megfigyeljük, részben előhívjuk, katalizáljuk, helyenként megteremtjük. Bár a dokumentumfilm hitelességére törekszünk, filmünk mégis játékfilm.“ A nagyon tehetséges fiatal rendező ezzel a filmjével trilógiát alkotott a cigányokról. Első munkáját, a „Faluszéli há- zak“-at követe a „Mit csinálnak a cigánygyerekek?“ majd az alig egy hónapja bemutatott „Cséplő Gyuri“. A filmek készítésének módszerei minden tett vetítésen bemutatták az illetékeseknek — akik szép számban jelentek meg — és a vetítés után elbeszélgettek az alkotásról, megkérték őket, hogy szorgalmazzák a film eljutását minél nagyobb számú közönséghez, egyengessék az útját. A vetítés, a beszélgetés után Schiffer Pál interjút adott. Kötetlenül, hosszan folyt a szó. Nagyon megnyerő volt számomra a rendező közvetlensége, nyíltsága. A rendező: ifj. Schiffer Pál A fiiin operatőre: Andor Tamás — Hogyan találtál rá Cséplő Gyurira? — Sokat járok a cigányok közé. Hamar megtanultam, hogy mindenütt van egy ember, aki tárgyal a hozzájuk érkezővel. A németfalusi cigánytelepen Cséplő Gyuri vitte a szó^ Gyorsan megbarátkoztunk, részletesen mesélt nekünk a cigánytelepről, az életről. Meglepett beszédének ízes magyarsága, az elmesélt események drámai előadása. De Gyuri tele volt panasszal é reménytelenséggel. Újító, jobbító törekvései hamar és sorra kudarcot vallottak. És csak úgy mellékesen megkérdeztem tőle: „Azon még nem gondolkozott, hogy felmegy Pestre?“ „Már sokszor akartam, csak hát nehezen indul el az ember“ — mondta. Egy villanás volt az egész, és tudtam, róla kell filmet csinálnom. — Sokan azt hiszik, hogy a cigányokról könnyű beszélni, írni, ebben az esetben filmet készíteni. Abból indulnak ki, hogy bármit is mond az ember a cigányokról az érdekes, látványos lehet. Csak azt nem tudatosítják, hogy ennek a „műfajnak“ is ugyanannyi a buktatója, mint bármely más témának. Tehát messzemenőleg nem olyan „könnyű“ a cigányokról szólni. — Ebben teljes mértékben igazat adok neked. Már első filmem tapogatózásakor tudatosítottam ezt. Holott nem a „könnyű, látványos“ közhit indított a cigányokhoz. Hogy mi? Az egyik összetevő egy személyes motívum volt. Olyan családból származom, amelyik két generációra visszamenőleg politikus család volt, ahol a valóságba, a társadalom életébe való beavatkozás vágya mindennapi gyakorlatnak bizonyult. Ez nem direkt módon ugrott ki nálam, hanem egyfajta gondolkodásmód, érzékenység, érdeklődés, magatartás kialakuláshoz vezetett. S ennek az érvényre juttatását találtam meg a dokumentumfilmekben. Közrejátszott még az is, hogy épp akkor fejeztem be a főiskolát, amikor a magyar dokumentumfilm született. Ez a lehetőség, Igény párosult egy olyan társadalmi légkörrel, nevezetesen a 60-as éveknek abból a speciálisan magyar, de egyúttal egész Európában, sőt a világon is meglevő légkörével, amelyben a társadalmak azzal az igénnyel léptek fel, hogy önmagukról pontos képet kapjanak. En a cigányok világát, életét választottam. De így elmondva megtévesztő lenne, mert minden esetben, amikor a cigányokról szóltam, beszéltem rólunk is, a cigányokat elítélő vagy megértő emberekről is. Tehát nem kimondottan cigány filmeket készítettem. Egy társadalmat mutattam be, amelyben cigányok is élnek. Következik: LlMomfi és egy porszem esetben az utóbbiéhoz hasonlítottak. A kis létszámú stáb csavargóit az országban, cigányok között élt nyitott szemmel, kamerával. És ami a stáb, a rendező legfőbb erénye, hogy mindenütt tényhüséggel törekedett a valóság ábrázolására. Nem vontak be filmjeikbe színészeket, nem okoskodtak ki miméit fordulatokat. A tények, az élet diktálta a forgatókönyveket. Számomra a film egyéb erényei mellett ez a legfontosabb. A filmet pesti tartózkodásom idején a mozik még nem játszották. A pécsi filmszemlén került bemutatásra, s a kritika szinte egybehangzóan üdvözölte az alkotást. Mindenképpen szerettem volna megtekinteni. Márcsak azért is, mert idehaza jómagam is gyakran töltök rö- videbb, hosszabb időt a cigá nyok között, többször írtam róluk, és tavaly láttam Dusán Ha- nák Rózsaszín álmok című, cigánytémájú filmjét. Szerettem volna összehasonlítani a két alkotást és a magam tapasztalatait a más országban élő cigányok helyzetét illetően, örültem, amikor megtudtam, hogy a filmgyárban levetítik a filmet a város vezetői, a tömegszervezetek illetékes dolgozói előtt — s én is jelen lehetek. A vetítésnek fontos célja volt. A film társadalmi forgalmazását akarta előmozdítani. Hogy mi is ez a társadalmi forgalmazás? Schiffer Pál előző dokumentumfilmjeit bemutatták ugyan a mozik Is, de kasszasikere nem volt a nyugati filmek mellett. Szinte természetes, hogy ezeknek kevesebb a nézőszámuk, kevesebben nézik meg azok közül, akik tehetnének is a filmekben vázolt siralmas helyzetek megváltoztatásán valamit: (szocialista brigádok, kisebb nagyobb kollektívák, társadalmi szervezetek.) így nem maradt más, mint hogy a film készítői hónuk alá csapva munkájukat, kilincseltek és saját maguk „forgalmazták“ filmjüket. Most viszont új utat választottak. A már emlíKészül a film ARATÓ ENDRE: TANULMÁNYOK A SZLOVÁKIÁI MAGYAROK TÖRTÉNETÉBŐL 1918—1975. A nemrég elhunyt Arató Endre akadémikus olyan kötettel „lepte“ meg az érdeklődőket, amely könyv — bár következtetni lehetett -korábbi munkái alapján — bátor tettnek minősül. Példát is nyújtva: a társadalom- tudományok miként fonódnak össze a legaktuálisabb társadalmi problémákkal, napjaink égető és „kényes“ problémáival. Mert Arató Endre könyve bizony számtalan kényes problémát vet föl. Előszavában összefoglalja, összefogja eszmeileg, ideológiailag mindazt, amit könyve két fő részében (Az első köztársaságban, A második világháború idején és a felszabadulás után) közel négy és félszáz oldalon keresztül adatokkal és tényekkel bizonyít. A szilárd marxista eszmeiség és a szigorú tények (adatok) kapcsolata adja a könyvének összetartó vázát. Nem kívánjuk itt Arató Endrének megelőző munkáit felsorolni, csupán kettőre hívjuk fel a figyelmet: A ma- gyar-cseh-szlovák viszony ötven éve. 1969. és A feudális nemzetiségtől a polgári nemzetig. 1975. Szinte az u- tóbbinak a folytatása, részletes „kivetítése“ a mostani tanulmánykötete. A kellő eszmei felkészültség marxista szemlélet és a bőséges anyagfeldolgozás, az azzal való biztonságos bánás lehetővé teszi, hogy más népek, vagy népcsoportok életét, kultúráját pontosan körvonalazzuk, még akkor is, ha más a történettudomány módszere, mint az irodalomtudományé, és hogy Arató Endrét bizonyos életrajzi szálak is fűzik Szlovákiához. Ezeket figyelembe véve is cáfolat Arató Endre könyve. Mert végül is mindkét állam, a mai szocialista államok az egykori Osztrák-Magyar Monarchia romjain jöttek létre. Persze, hogy eltérő a fejlődés, különbözőek az adottságok. Nem kevés és nehéz próbát kellett kiállni és átélni. Ennek történeti végígvezetése Arató Endre könyvének egyik legnagyobb tudományos érdeme. Kezdve azzal, hogy éles határt Von az 1945 előtti (polgári), valamint az azutáni (szocialista) korszak között, nem hallgatja el a tévedéseket, a türelmetlenséget, a- mely mind-mind megannyi súrlódás, vita előidézője lett. És főiként a kölcsönös bizalmatlanságé. Dehát Arató Endre világosan leírja: „A bonyolult problémát csak marxista módon lehet megközelíteni...“ De ki is fejti, pontosítja is ezt a gondolatot, amikor a burzsoá Csehszlovák Köztársaságról beszél: „Leleplezzük tehát az ellenforradalmi magyar sovinizmust, és a magyar nacionalizmus minden formáját. Ugyanakkor nem hunyunk szemet a csehszlovák nemzeti elfogultság, sovinizmus és a magyarok fejlődését akadályozó nemzetiségi politika előtt, amely kiterjedt a gazdasági, politikai és kulturális életre“ (10. old.). Arató Endre ezt következetesen alkalmazza — végig a köteten, s tematikailag is ezt követi. Bizonyára a szakemberek az . egyes tanulmányok irodalom-anyagában sok új ösz- szefüggést találnak majd csehek, szlovákok és magyarok egyaránt. Arató Endre könyvének másik nagy érdeme, hogy a fentebb vázolt szempontok alapján bemutatja, elemzi azokat a mozzanatokat, amelyek korábban is haladó- ak voltak, így kerekedik ki a nagyszerű tanulmány, -az Együtt a haladásért címmel (a Sarló, a Dav, Az Út stb. összefüggése), így kap méltó é-s történelmileg konkrétan elemzett helyet (egy közép-tkelet-európai távlatba .helyezve) -a Szép szó csehszlovákiai útja, azok az antifasiszta mozgalmak és összefogások, melyek már München előtt jelentkeztek, és így foglalja el méltó helyét például Gustáv Husák kötete a Szlovák Nemzeti Felkelésről ... De éppúgy az 1968-as események elemzése is (363—368. old.). Így érthető és indokolt előszavának ama bekezdése, melyben — többek között — arról ír, hogy „nem lebecsülhető szerepe volt tehát Csehszlovákiának az egyetemes magyar haladás történetében, hisz jelentős kölcsönhatás figyelhető meg a kedvezőbb viszonyokkal élni tudó szlovákiai magyar és a magyarországi demokratikus mozgalmak között...“ (10. old.). Két mozzanatra újra és újra fel kell hívnunk a figyelmét (ti. ezek nélkül Arató Endre kötete két főrészének összesen tizenhárom tanulmánya kevéssé érthető): Jobban, kellően Ismerhető meg ennek a kötetnek számos összefüggése, ha legalább átforgatjuk Arató Endre néhány, korábbi munkáját, másfelől — erre ő !s felhívja a figyelmet — mindezen problémaköröket Ke- let-Európa egészébe kell behelyezni (11. old.). Ezek nemcsak az eltéréseket mutatják meg, hanem plaszti- kusabbá teszik pl. Csehszlovákia polgári demokratikus rendszeréből fakadó előnyeit (1945 előtt), éppen az ellenforradalmi Magyarországával szemben. Amikor — 1918 őszén — létrejött, az Osztrák-Magyar Monarchia romjain a Cseh-, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács, a Csehszlovák Köztársaságért már addig is szí vósan harcoló polgári erőkkel szemben „a Nagy Október által megmozgatott munkástömegek... a szociális ta Csehszlovákiáért harcoltak“ (12. old.). Ezt példának szántuk arra, mily következetesen és árnyaltan képviseli Arató Endre a marxista elemző módszert. A történelem objektív tényeket produkál, s akt nem akar szemet hunyni, vagy torz képet rajzolni, annak objektív tényekkel kell szembe néznie és számolnia. A szocializmus és a nemzetiség problémája sem közelíthető meg másként. Az Igazságot az objektív tényeknek megfelelően kell és szabad vizsgálni. Arató Endre kötete ezt bizonyítja, ezért nagyszerű és régen várt szellemi teljesítmény. Megrázó és megdöbbentő erejű könyv! Pedig történészi munkáról általában és ritkán szokták ezt elmondani, ezt a szépirodalmi alkotásoknak, memoároknak tartják fenn. De Arató Endre tanulmánykötete ilyen értékrendű mű. Ti. nemcsak a rációt, az érzelmeket is „megmozgatja“. Rádöbbent tényekre, összefüggésekre. Megszokott gondolati kategóriákból ráz föl, szinte kibillent belőlük, mert az igazságot akarja megmutatni. A kérlelhetetlen, objektív tényeken alapuló igazságokat. Arató Endre ezt és ilyen tudósi testamentumot hagyott hátra. Példának Is, követésre méltónak is, fájdalmas, hogy neki már nem nyugtázhatjuk köszönettel. Kovács Győző Film, színház és egyéb
