Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-03-28 / 13. szám
V BŰZLIK A MÚMIA (ÜGY)... A tudományos világ egyik legnagyobb botránya immár második éve húzódik. A Ramszesz-ügy 1976-ban kezdődött, és még nincs vége. A híres francia tudós, orvos és publicista, dr. Bucaille Kairóba érkezett, hogy kutatásokat végezzen 11. (Nagy) Ramszesznek múzeumban őrzött múmiájával kapcsolatban. A helybeli tudósok nagy meglepetésére dr. Bucaille úgy nyilatkozott, hogy Ramszesz múmiája előrehaladott rothadási állapotban van, amit nyilván baktériumok okoztak. A Kairói Nemzeti Múzeum szakértői szerint ez lehetetlen, dr. Bucaille nyílván tévedett. Erre Bucaille repülőgéppel Kairóba hozatta párizsi kollégáit, akik azonnal megerősítették „szakvéleményét". Ramszeszt szerintük mikroorganizmusok és gombák támadták meg. Az ügy a legmagasabb fórumokon is érdeklődést keltett, inkább hittek a külföldi szakembereknek, mint az egyiptomi tudósoknak. 1976 novemberében tehát — Bucaille sugalmazásának megfelelően — Ramszeszt megfelelő „csomagolásban" Párizsba szállították, ahol a múmiát államfőnek kijáró tisztelettel fogadták. (Le Bourget repülőterén a Nemzeti Gárda tisztelgett, zene- 0 kar játszotta a Marseillest, jelen voltak a francia kormány képviselői és... dr. Bucaille is ott sürgölődött.) Az egyiptomi szakértők nem hagyták any- nyiban a dolgot, segítségül fordultak egyrészt a francia sajtóhoz, másrészt a Washingtont és a londoni tudósokhoz. Ez utóbbiak megállapították, hogy a múmiának az égvilágon semmi baja, szó sincs mikroorganizmusokról. Az egész ügy dr. Bucaille a- gyában született meg, aki így akarta a közvéleményt a francia tudomány „eredményeire" felhívni; ő maga pedig társaival együtt igyekezett ettől kezdve hónapokon keresztül a „legértékesebb múmia megmentöje“ szerepében tetszelegni. óriási sajtópárbaj folyt. A fenti véleményt a rájuk jellemző tapintatlansággal rögtön szellőztetni is kezdték az amerikaiak. Dr. James Harris, a „New York Times"-nak adott interjújában kijelentette, hogy a múmia teljesen „egészséges", bármiféle „betegségről" beszélni tudományos becstelenség. A londoni „Times" nyilvánosságra hozta azt az 1975-ös jelentést, melyet egy előző bizottság készített, és amely nyomát sem találta semmiféle baktériumnak vagy mikroorganizmusnak. Egész kis sajtóháború kerekedett az ügyből Párizs, valamint London és Washington között (France Soir: „A múmia három fővárosban bűzlik...") Hogy azért mégse múljon el a dolog pozitív eredmény nélkül — a párizsi vizsgálat alkalmával szenzációs felfedezésre is sor került. 11. Ramszesz földi maradványait kutatva, a tudósok nikotin maradványait fedezték fel. Feltételezhető, hogy a fáraó dohányleveleket rágott, vagy ki tudja, talán füstölt is. Az ügy azért nagy jelentőségű, mert eddig sehol, semmilyen körülmények között sem került elő semmilyen bizonyíték arra vonatkozólag, hogy az ókorban ismerték volna a dohányt. Eddig feltételezték, hogy csak a spanyol-portugál konkvisztádorok hozták át Európába Amerika felfedezése után. (Magyarorsziág nyomán) § mióta ember él a Földön, sérülések is érik. A vadászat, a háborúk, az utcai és otthoni baleseteik, az üzemi sebesüléseik nemcsak az egészséget, a munka- képességet károsítják meg, hanem olykor az életet is veszélyeztetik. A legérzékenyebben az idegrendszer reagál a kedvezőtlen hatásokra. Ha az ideg összezúződik, az izmok felmondják a szolgálatot, elvesztjük a hallásunkat, látásunkat vagy éppenséggel mozgásképtelenné válunk. Biológiailag életben marad az ember, de rendszerint kirekesztődik a társadalom életéből. Hippokratész óta az orvosok sokféleképp igyekeztek helyrehozni a károsult idegeket. Az első idegösszevarrásra az olasz elszakadt idegnek önmagától kell kinőnie. $ Csakhogy azt minden orvostanhallgató tudja, hogy oxigén híján az Idegsejt 5—7 perc alatt elhal. Nos, a kutatók arra gondoltak, hogy az ideget is oxigénnel kell ellátni. De honnan vegyék az oxigént? A megoldást a szervezet maga kínálta fel, mivel a „fulladozó“ ideg tőszomszédságában levő véredényekben nagy mennyiségű oxigén áramlik. A műtét abból áll, hogy az idegnek a gerincvelő felé eső csonkját a közeli artérián ejtett kis metszésen át bedugják az érbe, s ezután a metszést bevarrják. A véráramban az ideg rohamosan növekedni kezd, négy-hat hét alatt eléri a normális hosszúságot, s az izmokat idegek? i a Salicetti vállalkozott 1247-ben. E műtét azonban kudarccal végződött, s évszázadokra feledésbe merült. 1835-ben Ilja Bu- jalszkij orosz sebész több tucat ídegműté- tet végzett. Eljárásának módosított változatát napjainkban is világszerte alkalmazzák. Az elszakadt ideget a sérülés után nyomban össze kell varrni, maximális pontossággal egyesítve annak minden részletét. Sajnos, sokszor sikertelen az orvosi beavatkozás, mert a műtéti technika bonyolult, s az elszakadt ideg csonkjai gyakran olyan messze vannak egymástól, hogy nem lehet összeilleszteni őket. Nagyon is érthető, hogy számos ország sebészei igyekeztek olyan megoldást találni, amellyel a nehézségek leküzdhetők. Kutatásaik során különböző utakat követtek. Borisz Ognyev szovjet sebész például azt javasolta, hogy a hiányzó ideget va- nádium- vagy tantálötvözetből készült szállal pótolják. A kutató több kísérletet is végzett ebben az Irányban. Ám az idegimpulzusok túlságosan gyengéik voltak ahhoz hogy a fémszálon tovahaladjanatk. Az idegsebészet legújabb törekvése, hogy az ideg hiányzó szakaszát élő protézissel, megfelelőképp előkészített és tárolt ideggel pótolják. Ahhoz azonban, hogy e protézis mfiködésképes legyen, gyakran elég hosszú időre van szükség. Csakhogy ezalatt a beidegzés nélkül maradt izom elsorvadhat, s az idegátültetés nem hozza meg a várt eredményt. A megsérült Ideg .újszerű regenerálási módját nemrég javasolták moszkvai orvosok. Módszerükkel néhány hónappal ezelőtt ismerkedtünk meg a Központi Sztomato- lógiaí Kutatóintézetben, ahol végignézhettük Fjodor Hitrov professzor egyik műtétjét. A műtőasztalon egy balesetet szenvedett férfi feküdt, akinek a nyakán több Ideg megsérült. A legrosszabb állapotban a nyelv alatti ideg volt, mivel szinte teljesen szétzúzódott. Ekkor a professzor olyan műtétbe fogott, amilyet még senki sem végzett a világon. Módszere kitűnően bevált. Figyelemmel kísértük a beteg gyógyulását is. Három hét múltán a nyelv alatti ideg teljes mértékben helyrejött. Újra „kinőtt“. A beteg Ismét rendesen tudott beszélni, nyelni, nevetni... Az új műtéti eljárás alapjait a moszkvai Sztomatológiai Intézet tájanatómiai és sebészeti műtéttani tanszékének munkatársai dolgozták ki, Alekszandr Krajev profesz- szor és Artyom Legosin docens vezetésével. Az elgondolás egyszerű volt — az elérve beidegzi azokat. Az állatkísérletek azt mutatták, hogy a hagyományos módon összevarrt ideg hatszor lassabban regenerálódik, mint az, amelyet az artéria belsejébe varrtak be. Kiderült az is, hogy az ideg bevarrása helyén nem képződnek vérrögök, s így ez a műtét nem jár trombózisveszéllyel. — Az általunk kidolgozott eljárás nagy reményekre jogosít fel — mondta Krajev professzor. — Hatékonyságáról meggyőződhettünk Hitrov professzor, a kiváló sebész-klinikus végezte műtétek során. E- zért most olyan kísérleteket Indítottunk el, amelyekben a károsodott gerincvelő idegek működését szeretnénk helyreállítani. Képzeljük csak el: ha a keresztcsonti 1- degfonat megsérül, az ember nem tud lábra állni. Mi ezen úgy igyekszünk javítani, hogy a feljebb található gerincvelői szakaszon — az ágyéki részen — megkeressük a megsérült ideg ép részét és „beledugjuk“ a megfelelő artériába. Az előzetes eredmények azt mutatják, hogy ezek az Idegek is belenőnek a károsodott részbe. A módszernek az egyszerűség is nagy előnye, mert a sebészek könnyen elsajátíthatják az eljárás technikáját. A kutatómunka jelenleg is tart, mert a tudósoknak még rengeteg elméleti és gyakorlati feladatot kell megoldaniuk. Az elmélet és a gyakorlat szakemberei együttes erőfeszítései azonban máris teljes értékű élettel ajándékozhatnak meg egyes, régebben gyógyíthatatlannak vélt betegeket. A Szovjetunió című lap nyomán F. Hitrov Lenin-dijas professzor A. Legosin docens műtét közben így nő bele az ideg az artériába Néhány hete ez a kutya csak három lábát tudta használni. 7 Az írás h ■ :• : " i A régészek általában úgy vélekednek, hogy az írás először i. e. 3100 táján Mezopotámiában jelent meg olyan jelek kimunkált rendszereként, amelyeket templomi feljegyzések céljára használtak. De vajon miből és hogyan alakult ki e jelrendszer, egyáltalán honnan eredt a jelek használatának ötlete? Ezekre a kérdésekre igyekszik feltételezett választ adni Denise Schmandt-Besserat, a francia származású, az USA Texas Egyetemén működő régész. A régészeket évtizedek óta foglalkoztatták azok a kicsiny mértani alakzatú ősi — esetenként tízezer éves — agyagtárgyak, amelyeket nagy számban tártak föl Egyiptomtól az Indus völgyéig. Egyesek játékoknak, sőt holmi ismeretlen őskori társasjáték darabjainak vélték őket. A párizsi Louvre közel-keleti művészeti osztályának vezetője, Pierre Amiét vetette föl azt a gondolatot 1966-ban, hogy egy ősi tájékoztatási rendszer részei lehettek e tárgyak. Schmandt-Besserat elfogadja ezt a feltevést. S összehasonlítva az agyagtárgyakat azokkal a korai írásjelekkel, melyeket egy — a mai Irak területére eső — ősi mezopotámiai település: Warlca területén találtak, arra a következtetésre jutott, hogy az agyagjelek egy olyan — feltételezett — tájékoztatási rendszerbe tartoztak, amely aztán írássá fejlődött. E fejlődésnek négy szakaszát különbözteti meg. Az első a legrégebbi agyagjelek korától i. e. 8500 tájától 3500-ig tartott, és kicsi (legföljebb 5 cm átmérőjű) kúpok, tárcsák, félgömbök és golyók tartoztak bele, melyek juhokat, olajoskorsókat. A második fejlődési szakaszban az árut hajón továbbító kereskedők az agyagjeleket lepecsételt agyaggömbökbe, úgynevezett bullákba foglalták, melyeket aztán az áru címzettje felbontott, s a bennük levő jelekből ellenőrizhette, hogy hiánytalan-e a küldemény. Voltaképpen tehát az első fuvarlevelek jelentek meg e bullákkal. A harmadik időszakban rájöttek, hogy a bullák felnyitása nélkül is ellenőrizhető a szállítmány, ha az agyaggömbökbe zárandó jeleket először kívülről rányomják az agyag még lágy felszínére. Végül a negyedik szakaszban rájöttek, hogy magukat a jeltárgyakat el sem kell készíteni, elég csupán alakjuknak a megörökítése az agyagbullán. így végül a feljegyzések agyagtáblákra kerültek. Az agyagjelek a megfelelő képírásjelekkel összevetve. Balról jobbra a fenti sorban a korsó, mellette a bőr, az alsó sorban a ruha és a birka agyagjele, illetve alattuk a képírás jele látható.
