Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-03-28 / 13. szám
LEHETŐSÉGEK, AMELYEKKEL ÉLNI KELL Szép rügyfakasztó napon jártam Vajányban (Vojany). A napsugarak vidám ölelkezésében boldogan dobban a határt járó mezőgazdász szíve. Éledezik a föld, a szövetkezeti iroda melletti libafarm úsztatóiban gágogva fürdik a sok száz fehér liba. Szatmári Gyuri szerint ilyenkor egy vérbeli gépjavító többet gondol az utolsó géphibák kijavítására, mint a szerelemre. Pedig Gyuri márcsak tudja, nősülni készül... Jő Ismerősként üdvözöljük egymást, Rezes Sándor elnökkel. Régi mezőgazdasági vezető, átélt már jót-rosszat a szövetkezetben. Most sem megy minden hiba nélkül, problémák vannak, „de azért jön a következő nap, hogy megoldjuk őket“ — mondja. Milyen Is ez a gazdaság, amelynek székházéban ülők? A négy falu — Bés, Iske, Va- jány, Deregnyő — határa 3595 hektár földterület. Négyszáz- hatvan taggal dolgoznak. Ezek közül csak negyven a harminc éven aluli. És máris a témánál vagyunk: Vajány határában három jelentős Ipari üzem működik. Az Ipar adta lehetőségek mellett érdekli-e a fiatalokat a mezőgazdaság? — Ezen a vidéken évszázadokon át apáról fiúra szállt a föld szeretete. Meghatározó volt itt mindig a paraszti munka. Aki érez a föld iránt valami vonzalmat, az itt marad, települjön ide száz üzem, akkor is. Nem Ilyen egyszerű a válasz, tudja ezt Sándor bátyám is. Tudja, hogy az idősebbeket, az életük nagy részében mező- gazdasággal foglalkozókat nem lehet könnyen elcsalni az iparba. Akárcsak azt is, hogy a fiatalokat ma már jobban érdekli a technika, a gépek, mint a mezőgazdasági munka. Munkaerő gondjaik azonban egyelőre nincsenek. — Nincsenek, mert Igyekszünk megteremteni azokat a feltételeket — ha nehezebben is megy —, amelyek az iparban már eleve adottak, adja meg a választ töprengésemre az elnök. Fölépítettünk egy gépjavító műhelyt, amelyben öltöző, zuhanyozó is van. Az embereket reggel autóbusz hozza és viszi. Van üzemi konyhánk, naponta főzünk. Tizenkét családi lakóházat építünk a fiataloknak. Az állatgondozóinknak Is megkönnyítjük a munkájúikat, mert véleményem szerint a mezőgazdaságban már ez az egyedüli munka, amit még mindig „parasztinak“ alantasnak tartanak. Két korszerű Istállót építünk, ahol 150 tehén gondozásához elegendő lesz két ember. Azok is fehér köpenyben, „távirányítással“ gondozzák majd az állatokat. Leiegyeztetni Is sok mindezt, nem még végiggondolni. Hát lehet itt baj az utánpótlással? — Ha ma jelentkezne tíz fia tál nr'-kára fel tudná'k-e őket venn ■'> — Tíz szakképzett, alapgyakorlattal rendelkező fiatalt azonnal tudnánk alkalmazni, a vezetésben, irányítással megbízva. Ez a tíz poszt ugyan most is be van töltve, de idősebbekkel. Az idősebbeknek nagy a tapasztalatuk, de már nem tartanak lépést a fejlődéssel, nincs bennük kísérletező szellem. Én pedig szeretem a kísérletezőket. A múltkor is fölvettünk egy fiatalembert, akit azzal adott tovább az előző üzeme, hogy nem sok vizet zavar. Nem akartam elhinni. Lehetőséget adtunk neki, kezdetben segítettük, elnéztük a kudarcait is, támogattuk őt, és ma már a legjobb munkásaink közé tartozik. Hát ezért vagyok én híve a fiataloknakl — Van a környéken már több ipari üzem. Miért maradtok mégis a mezőgazdaságban? — kérdeztem a velem szemben ülő három fiatalembert: Szatmári Györgyöt, Eszterházy Jánost és Titko Emilt. Szatmári György: — Nekem már többen mondták sör mellett a kocsmában: „Mit akarsz te, te csak a „jéer dében“ dolgozol“! Nem csiná lók én az ilyen dumából nagy ügyet. Mondjon mindenki, amit akar. Apám traktoros, gyér mekkoromtól látom őt a gép nyergében, s még kicsi voltam amikor már megfigyeltem, hogy javítja a masináját. Azt hiszem ő szerettette meg velem a gé pékét. Meg aztán itt dolgozik a bátyám is, egy helyütt a család. — De van ennek azért más oka is... — mondom. — Nézdl Helmecen tanultam meg a mezőgazdasági gépek javítását. Ha az iparba mennék karbantartónak, lefogadom, hogy nem lenne ilyen jó dolgom. Például a villanytelepen szagolnám azt a büdös füstöt. Itt kevesebben vagyunk, érzem, megbecsülnek, és az sem mellékes, hogy adómentesen kapom kézhez a fizetésem. Kéréseik én itt annyit, mint más az iparban, ha nem többet. — Végül is: nem ez az utóbbi tényező marasztal? Gyuri fölnevet, nagyon naivnak tartja a kérdésem. — Mond, melyik fiatal veti meg a pénzt? Egyik sem. Mikor lesz szükségem a pénzre, ha nem most, fiatal koromban. De én csak a pénzért nem tudnék egy percig sem olyan munkahelyen maradni, ahol nem végezhetnék kedvemre való munkát. Megmondhatja János is, Emil is, hogy ha belekezdek egy munkába, még azt is elRezes Sándor felejtem, hogy ebédidő van. Véget ér a munkaidő, de amíg nem búg fel a gép hiba nélkül, addig haza nem megyek. — Volt úgy, hogy este tízkor hagytuk el a műhelyt — nyugtázza Gyuri szavait Esz- terhay János. Gyuritól még megtudom, hogy odahaza tehenet tartanak, ő kaszálja neki a szénát, eteti, gondozza. — Hogy is van azzal a tavaszi szerelemmel? — kérdezem végezetül Gyurit. — A jövendőbelim tanít, é- rettségije van. Nekem nincs, de ez nem probléma. Ősszel mégis szeretnék beiratkozni az esti ipariskolába. Megjegyzem nem csak a menyasszonyom miatt. János és Emil már nem ilyen bőbeszédű. Jánostól megtudom, hogy a családjából négyen dolgoznak a gazdaságban, és ha az apja traktora meghibásodik, ő javítja meg. Emil is gépjavító, de most épp a munkásokat szállító autóbusz sofőrjét helyettesíti. Azt azonban mindketten őszintén elmondják, hogy szeretik a munkájukat, és ha a szövetkezet a továbbiakban is megértőén kezeli a fiatalok problémáit, nem hagyják el a munkahelyüket. „Nem jó munkás az, aki e- gyik helyről a másikra vándorol. Az meg különösen nem, aki a jót is otthagyja“ — mondják búcsúzáskor. Zolczar János Foto: a szerző Szatmári György Titko Emil Eszterhay János M 3 Irénke néni... Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) három iskola található egy épületben: két gimnázium és egy alapiskola. A bejárati ajtóval szemben óriási betűkkel van kiírva: BÜFÉ. Vezetője Lengyel Irén, akit mindenki csak Irénke néninek szólít. Ebben a nyolc négyzetméter alapterületű kis helyiségben — merem állítani — nagyobb a kínálat, mint némelyik városi büfében. Bő választékot találunk sajtból, van tej, péksütemény, kétféle szendvicskenyér, halsaláta, többféle sütemény, keksz, nápolyi, csoki, cukorka és frissítőnek két- háromféle málna. — Irénke néni, mióta dolgozik az iskolában mint elárusítónö? — 1969-ben jöttem ide, A büfé a tejbárhoz tar^ tozik. Előtte én is ott dolgoztam, de sokkal jobban szeretek itt lenni. Eleinte azért vállaltam ezt a munkát, mert mindkét gyerekem kicsi volt, reggel, munka előtt nyugodtan elvihettem őket a napközibe. Most már, ha összehasonlítást teszek, rájövök arra, hogy a fiatalok sokkal kedvesebbek, s nem olyan szemtelenek és brutálisak mint némelyik felnőtt. — Ki szállítja ide az árut? — Igyekszem minden nap friss élelmiszert beszerezni. A kekszeket és a salátát magam cipelem a tejbárból. Így az órák alatt sem unatkozom, mindig akad valamilyen elfoglaltságom. — Mennyi szokott lenni a havi bevétel? — Ügy átlagosan 27-28 ezer korona. Ezzel elégedett is vagyok, hiszen cigarettát és alkoholt nem árulok. A legtöbb hasznot a szendvics és a sütemény hozza. Málnából hetente 6-800 üveggel fogfy el. Figyelem a szorgoskodását, s meglepődve hallom, hogy az egyik kislány kötszert és ollót kér. Csodálkozva pillantok az elárusítónőre, hiszen ez nem tartozik az élelmiszerek közé ... — Igen, elég gyakran előfordul, hogy valamelyik diák fájdalomcsillapítót, sebtapaszt, tűt, cérnát és hasonló dolgokat kér. Sokszor még a csomagjaik megőrzését is vállalom. Ez csak természetes, ha tudok, szívesen segítek — magyarázza mosolyogva Irénke néni. — Utolsó kérdésem az lenne, van-e valamilyen gondja, problémája? — Sajnos van. A Fogyasztási Szövetkezet dolgozói észre sem vesznek. Nem tudják milyen kicsi is ez a helyiség. Itt bent még vízcsap sincs, pedig nagy szükségem lenne rá. Igazán felfigyelhetnének erre. Másik dolog: naponta kétszáz kiflit adok el. ötven darabbal több kellene, de a péküzem csak százzal hajlandó növelni a szállítmányt. E- gyedül ezt sem tudom megoldani. Vagy ha itt az iskolának valamilyen programja van, jó volna előre tudnom. Ilyenkor a felesleges árut lerendelhetném. Irénke nénit az épületben valamennyi tanuló kedveli és szereti. Az órák közti szünetben szívesen szaladnak hozzá, mindenkihez kedves és figyelmes. Kívánjuk, hogy problémái minél előbb megoldódjanak, munkájában ne zavarja semmi! Köszönöm a beszélgetést. Kántor Mária ELNÉZÉST... Az Űj Ifjúság 11. számában megjelent Miért vagy olyan, amilyen vagy című kerekasztal-beszélgetésünk folyamán szó volt arról is, hogy milyen a viszony az üzemek és az iskolák pártszervezetei, az üzemek gazdasági vezetősége, a szakszervezetek, valamint a SZISZ között. Erről a viszonyról beszélt főleg Virág Frantisek, a SZISZ nyugat-szlovákiai KB dolgozója. Szavainak visszaadásába a fordításnál hiba csúszott be. Az említett viszonyról a következőket mondotta: „Az üzemek népgazdasági feladatainak biztosításában (tervteljesítési feladatok) partneri viszony van az üzemek gazdasági vezetőségei, a szakszervezetek, valamint a SZISZ között. Ugyanez a helyzet a fiatalok munkaaktivitása és munkakezdeményezése terén az iskolákban is. A pártszervezetnek a SZISZ bizottságai és alapszervezetei felé mindkét esetben vezető szerepe van, ami főleg az irányító, ellenőrző és módszertani tevékenységben nyilvánul meg.“ A tévedésért Virág Frantisek és olvasóink elnézését kérjük. A szerkesztőség
