Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-03-21 / 12. szám

ÜNNEPSÉG PETŐFI SZOBRÁNÁL Mint minden évben az idén is összegyűltek fiatal­jaink a bratislavai Petőfi-szobornál, hogy az 1848-as szabadságharc 130-ik évfordulóján kegyelettel adózza nak a nagy forradalmár költő emlékének. A CSEMA- DOK városi bizottsága által szervezett kegyeletes ün­nepségen az ünnepi beszédet dr, Rácz Olivér író, a CSEMADOK KB alelnöke tartotta, aki többek között e- zeket mondotta: Március ünnepe van: ma 130 esztendeje, hogy kitört az 1848—49 es forradalom és szabadságharc, s a nagy­szerű láng, amelyet 1848 március 15. gyújtott lobogás ra, ma is ünnepi fénnyel ég s világít szívünkben. A szabadságharc füzét oly tiszta szándékok és nemes célok szították és táplálták, hogy nemcsak a tenger ként feltámadott népet tudta magához vonzani, hanem a szabadságvágy és a forradalom idegen hőseit is, a legendás Bem tábornok, Dembinszky, Wysoczky lengye­léit, Ceccopieri olasz zászlóaljait, Leiningent és a bécsi legionistákat, Damjanlchot, Guyont, a különböző nem zetek fiait, akik szívüket és életüket kínálták fel a nép harcában az önkény és az elnyomatás ellen. A 48-as hősök célkitűzése korunk leghaladóbb, leg­forradalmibb társadalmi akaratának a megvalósítása, a népet letgázó feudalizmus, az önkényuralom megdön­tése és felszámolása volt. A nép nyomorának megszün­tetése, a szellemi és anyagi jólét megteremtése, hogy a Monarchia népei méltó helyet vívjanak ki Európa szabadságáért küzdő népeinek táborában. Petőfi milliók nevében hallatta szózatát, nem csoda tehát, ha az önkényuralom mindent elkövetett, hogy megakadályozza a Monarchia börtönében sínylődő kis népek összefogását, pedig a falvakból egyaránt sze­gényszag szálldosott, s a fiatal férfiak legjava egya­ránt népfölkelőnek állott be, a forrongó határokat jár­ta, s feszült haraggal figyelte a belső ellenséget, urait, akik sanyargatták, deresre fektették, emberi méltősá guktól és betevő falatjuktól fosztották meg. A nép megálmodott országának eljöttét várta, évszázadok kínkeserves tapasztalatai tanították meg rá, parasz­tok kaszával, katonák hiányos felszerelésben, parasz­tok, katonák; a nép amely nem bízhatott senki más­ban. hanem önmagában. A népek közös szabadsáharcát a szövetkezetit csá­szári és cári önkényuralom vérbe fojtotta. A szocia­lista forradalmi átalakulásoknak kellett bekövetkezni­ük, hogy Petőfi és a szabadságharc eszméi megvalősul- assanak. Március hőseit a tettek érlelték naggyá és emberré. Ezért és így lett a 48-as forradalom és a szabadságharc bukásával is közös történelmünk egyik legragyogóbb fejezete. Annak tekintették a marxizmus klasszikusai is. Engels így vall róla: A magyar forradalom és sza­badságharc kivívta az egész világ megbecsülését. Le­nin a szabadságharc leverését a hóhérok művének ne­vezte. Ez az örökség kötelezi a hajdani márciusi mai örököseit, azokat, akik büszke és áldozatos hagyomá­nyok után jutottak el a döntő, a végleges örökséghez, a NOSZF örökségéhez, hogy a testvérnépek közösségé­ben, a szocialista tábor erőinek szoros összefogásában haladjunk tovább a szocializmus építése útján. Hogy kitartó, következetes munkával jólétet és műveltséget teremtsünk sorainkban, s országunk nemzeteivel és nemzetiségeivel építsük tovább azt, amiről Petőfi ál­modott. A kévéház ablakán ki­szűrődik a zene. Mo­dern zene. Olvasom a tájékoztatót: Lakatos Béla zenekara muzsikál. Lakatos Béla? Híres-nevezetes név a Lakatos, sok nemzedéken át muzsikáltak a Lakatos-iva­dékok. Húzták a hallgatót. Amúgy régi módon. Hegedű, bőgő, cimbalom. Lakatos Bé- láék nem a hegedűn szólal­tatják meg a szép melódiá­kat. Villanyorgona, gitár, klarinét, dob. Elnémul a zene. Beme­gyek. A kávéházban egy kis szünetet tartanak a zené­szek. Jól megtermett, jól öl­tözött öt férfi. Egyikük sem emlékeztet a régi cigányze­nekarok fáradt muzsikusai­ra. A „prímás“ Lakatos Bé­la. Kérdem tőle: — Hol a hegedűje? Nevet. —M* már csak így, mo­dernül ... Ujjai nem fonódnak a he­gedű nyakára. Fürgén fut­Lakatos Béla zenekara — balról jobbra: Sárközi Miklós,Lakatos István, Bunda Gyula, Bunda Dezső és Lakatos Béla. NAGY SZERELMÜK A ZENE károznaik a villanyorgona billentyűin. — Én már nem hegedü­lök ... Valamikor klarinéton kezdtem. Most ez a hang­szerem .— mutat a villany­orgonára. Nincs cimbalmos, bőgős, brácsás, kontrás. Klarinét van. Azon Sárközi Miklós játszik. Énekel is. Különbö­ző nyelven. Aztán megint klarinétoziik. — Azért játszunk mi ci­gányzenét is — mondja Sár­közi Miklós. Bizonyítanak. Magyar és szlovák hallga­tók, cigánydalok. Jó a rit­mus. Rezgőcsárdás — vil­lanyorgonán, gitáron, dob­kísérettel. Ülünk az asztalnál. — Az én nagyapám a La­katos Sándor — mondja La­katos Béla. — Üjvárott ját­szott, de sok más helyen is. Hívták mindenüvé, járta a világot. Kiváló prímás volt. Az öreg Lakatosnak a he­gedű volt a hangszere, azon cifrázta a Repülj fecskémet, meg a Csak egy kislány van a világont. Hajnalig, meg a- zon is túl, húzta a Most kez- dődiket. Akkoriban nem fut­hatott be a vonat az újvári állomásra, hogy a Lakatosék bandája ne húzta volna a talpalávalőt. Így fogadták az állomás peronján az érkező két. Az unoka villanyorgonán játszik. — Ezt jobban szeretik « fiatalok. Merthogy jobban lehet rá táncolni... Kérdem tőlük, hogyan ve rődtek össze? — Én és az öcsém, a Pis­ti, meg Sárközi Miklós újvá­riak vagyunk. A Bundáék bratislavaiak. Bunda Gyula és Dezső gi­tároznak. Lakatos István a dobos. — Régen játszunk együtt. Ki tudná megmondani, ho­gyan verődik össze a zene­kar? A Lakatos-zenekarba csak jó muzsikus juthat. Iskolá­zott zenészek valamennyien. A zene hagyományában nőt­tek fel. Apáról fiúra szállt a zenetudós, éppúgy, mint az ütött-kopott hegedűk, bő­gőik, klarinétok. A déd- és ükapák még azt húzták, hogy a muzsikusnak dalból van a lelke, meg hogy a muzsikusnak gyémántkő a lelke, az unokáknak is a ze­ne a nagy szerelmük. — Hogy előtte hogyan volt, azt nem tudom. De azt igen, hogy a nagyapám sok­felé járt, világlátott muzsi­kus volt. Bár ami a külföldi meghívásokat illeti, mi sem panaszkodhatunk. Jártunk már sokfelé ... — húzza ki mellkasát Lakatos Béla. — Tíz éve vagyunk együtt, jól összehangolódtunk. Már az első évben meghívtak ben­nünket Opatiába, Jugoszlá­viába. jól sikerült a vendég- szereplés, azóta már sok vá­rosban voltunk. Sikerünk volt az NDK-ban és az NSZK-ban is. Most április­ban megint készülünk, talán fél évre vagy egész évre. Nyilván elégedettek velük, különben nem hívnák őket. — Az újvári zeneiskolából engem küldtek el Liberecbe a Vít Nejedig katonai zene­iskolába. Tizenötéves voltam — mondja a „prímás“. Jól kellett muzsikálnia a kis Lakatos-gyereknek, ha őt küldték Liberecbe. — A mi időnkben nem volt könnyű bekerülni a ze­neakadémiára, mint a mos­taniaknak, így hát nagyon örültem, hogy mehetek a 11- bereci iskolába. Jó muzsiku­sokkal kerültem egy évfo­lyamba. Velem kezdte az is­kolát Michal Galovec, a Bel­ügyminisztérium zenekará­nak őrnagy-karmestere, meg Silvester kapitány is, a Ban­ska Bystrica-i helyőrségi ze­nekar hadnagya. Az iskola elvégzése után bekerültem a Csehszlovák Hadesereg Köz­ponti Zenekarába. Kiváló karmestereink voltak, példá­ul Jindfich Praveőek őr­nagy, vagy Mikulás Sluka és Sfastny őrnagy. Javakorban levő zenészek Lakatosék, de már nyomuk­ban felsorakozik az újabb nemzedék. — Hány gyerek folytatja a családi hagyományokat? — kérdem tőlük. Számolgat­ják a gyerekeket, aztán ki­bökik: — Eddig hat. Van, aki már egy kissé el­szakad a hagyományoktól. Például Lakatos István e- gyik lánya. De azért neki is van némi köze a zenéhez, hem egészen hűtlen. Harma­dik éve jár balettre. — Igaz, a harmadik gye­rek nem zenél, de főképp azért nem, mert még csak hét hónapos, ő egyelőre csak ritmusra rugdalózik — nevet a papa. —mj­Könyvkiállítás Lapunkban alig fél évvel ezelőtt számoltunk be a du- naszerdahelyi kultúrház megnyitásáról. Az eltelt idő éta számos akcióról adhat- 'unk hírt, mely a kultúrház vezetőinek jó munkáját di­cséri. A napokban itt ren­dezte meg a Madách Könyv­es Lapkiadó Vállalat azt a könyvkiállítást, melyen az utóbbi két év termékei kap­tak helyet. Felvételeink a megnyitó alkalmából készül­tek. —esi — A CSEMADOK érsekújvári (Nővé Zámky) szervezete mellett működő képzőművészetet kedvelő klubja az idei Czuczor-napok keretében a szer­vezet kiállító termében megnyitotta Fekete Zoltán fiatal amatőr-művész olajkép-tárlatát. A művészetet kedve­lőik szép számban jelentek meg a tárlatnyitőn. Az ünnepélyes megnyitón József Attila Levegő című költeményét Va- reczky Attila adta elő, Balogh György, a klub vezetője, pedig kere­va-i Kerületi Pedagógiai Intézet kép­kiállításon elnyerte a második díjat. Ez annál inkább értékes, mert e tár­laton több akadémikus festő is sze­repelt. Fekete Zoltán szerényen meg­jegyzi, hogy müveit a főiskolán szerzett tudásának kkszönheti. Hálá­val gondol vissza minden tanárára, akik Nitrán a főiskolán tanították: Dvorákovára, Fielleszre, Féliksznére, Jelenák akadémikus festőre, Machata akadémikus szobrászra. Fekete képei modern művészeti al­FIATAL AMATŐR FESTŐMŰVÉSZ BEMUTATÓJA setlen szavakkal üdvözölte a megje­lent közönséget, valamint Fekete Zol tánt. Tóth Ildikó a helybeli köz- gazdasági középiskola tanulója Váci Mihály Származás című versét szaval­ta el. Végül Sidó Zoltán, a helyi szervezet elnöke mondott ünnepi be­szédet, amelyben szocialista társadat munkban az ember központi szere pét és a képzőművészet jelentőségét emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a he­lyi szervezet már a huszonhatodik kiállítást rendezi meg és bízik abban, hogy ezen a tárlaton üdvözölheti a harmincezredik látogatót is. Fekete Zoltán megköszönte a szívélyes üd­vözlést és a kiállítást megnyitotta. Beszélgettem Fekete Zoltánnal, aiki Ipolynyékről (Vinica nad Iplom) származik. Az ipolyságl gimnázium elvégzése után a Nitrai Pedagógiai Fakultás hallgatója volt, ahol ma­gyar-szlovák nyelv és képzőművé- vészeti nevelési szakon szerzett szak- képesítést. Első nagyobb sikerét 1977-ben érte el, amikor a Bratisla­kotások. Nem a külső feltűnő formák hatására törekszik, hanem az embe­rek belső megnyilvánulásainak visz- szatükröződésére. A 41 olajfestményből álló tárlat minden egyes képe megkapja a szem­lélőt. Művei között nem a tájképek dominálnak, hanem potrék. Kitűnő Kassák Lajos potréja, to­vábbá Az alkotóverseny győztese, ahol a nő arcán finoman, szinte le- heletszerüen érzékelteti azt a lelki gyönyört, amit az alapos munka után, a jól megérdemelt győzelem vált ki. További tervei iránt is érdeklőd­tem. Elmondta, hogy jövő tervei gra­fikai alkotások, tollrajzok, . linómet­szetek és pasztell munkák. Nagy ter­ve költőink, íróink szimbolikus portréi. Szép tervek, nemes célkitűzések. Kívánjuk, hogy Fekete Zoltán amatőr festőművész minél több helyen ren­dezze meg tárlatát és minél nagyobb sikert érjen el. PhDr. Hofer Lajos Ahol a terv gyakorlattá válik Az elmúlt időszakban a nyárasdi (Topof- níky) SZISZ-tagok gyakran hallatták ma­gukról valamilyen vállalás, értékelés vagy klubesemény kapcsán, ami élénk szervezeti életről, tevékenységről tanúskodik. Arról tanúskodik továbbá az a munkaterv is, amelyet a tagság az értékelő tagsági gyű­lésen elfogadott, hogy annak megfelelően fejthesse ki ez évi tevékenységét. A mun­katerv egyik pontja értelmében a vezető­ség irodalmi színpad szervezését kapta feladatul, hogy fellendítse a szervezet kulturális életét. Az eredmény nem váratott sokáig ma­gára. Szorosan együttműködve a helyi kultúrház vezetőjével a távlatinak tűnő és sokak által túl merész munkatervi pont teljesen új értelmi megfogalmazást kapott. A megalakult irodalmi színpad szereplői kötelezettséget vállaltak, hogy kultúrmű­sorral járulnak hozzá a dicső Februári Győzelem 30. évfordulójának méltó meg­ünnepléséhez. A rendelkezésre álló rövid idő ellenére is elkészült a műsor, mely színvonalassá tette a nemes évforduló tiszteletére meg­rendezett ünnepi gyűlést. Ezzel azonban még korántsem ért véget a munka. Az együttes benevezett az irodal­mi színpadok járási versenyébe, ahol szak­emberek állapítják majd meg a szép szó művelésének területén elért eredményeiket. De ettől az eredménytől függetlenül nagyra értékeljük a nyárasdi fiatalok kez­deményezését, további tevékenységükhöz pedig jó munkakedvet kívánunk. VARGA TIBOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents