Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-03-21 / 12. szám

Feketefehér és színes grafika, olaj és tempera. Tarka álomvilág, élmények, emlékek. A festőművész emlékei. A szépet keres!, önmagában, környezetében, a tegnapban és a mában, a múltban és a jelenben. Em lékel tárházát tárja a né zők elé, keresi az Igazságot a jót, az emberit.

Nagyon elfoglalt ember Marián Minaroviö festőművész.

— Mindjárt jön az uram — mondja háziasszonyi ked vességgel a festőművész felesége, Mikola Anikó. Tegnap jöttünk vissza egy kis kirándulásról, kisfiúnkat vittük el a Nagy-Fátrába. Síelni szerettünk volna, sajnos hő nem volt, sár viszont annál több. Most töméntelen sok munka vár ránk.

Többek között a szerdahelyi kiállítás.

— Nagy János szobrásszal lesz közös kiállításom a Csallóközi Múzeumban — veszt át a szót Marián Mi- narovlő. Nem ez az első kiállítása, nem is a legnagyobb, mégis nagy gonddal készül rá.

— Erre a kiállításra Is éppen olyan gonddal, mint az előzőkre. Igyekszem a legjobbat nyújtani. A kiállítás mindig fontos tényező a képzőművész számára. Bizonyos szempontból ez alkotásának tulajdonképpeni értelme, alkotómunkája egy- -egy szakaszának a lezárása.

Tavaly a Cyprlán Majer- ník Galériában láthattuk Marián Minaroviö képeit. „Emlékezések tárháza“ — nevet adta kiállításának a festőművész. Hogy miért?

A művészetekben is az 1- dősebb korban szokás „belenyúlni“ az emlékezés tárházába, Marián Minaroviö viszont művésznek is fiatal. A válasz:

— A jelennel is emlékezésekkel tartom a kapcsolatot, amit tegnap éltem át. újra átélem ma. Gyűjtöm a benyomásokat, hogy aztán az emlékezés révén formálMarián Minaroviö

jam meg mindazt, ami bennem felgyülemlett.

Az „Emlékezések tárháza“ csaknem teljes egészében a színház világában gyűjtött élményanyag feldolgozása. A kulisszák és öltözők világa, a világot jelentő deszkák mögötti különleges világ.

— Az Emlékezések tárházából Is kerül alkotás a szerdahelyi kiállításra? — kérdem tőle.

— Igen, így például A színésznő álma. Hu Tháliában Lajos, a vízi manó, A faun délutánja, A bolond muzsi kája, Vidámpark az agyban. Most válogatom össze. Elég sok képem van egyéb kiállításokon, Marokkóban Is az egyik közös vándorkiállításon, aztán Prágában. Remélem idejekorán visszaérkeznek, sajnálnám, ha egyiket- -másikat nem tudnám elvinni a szerdahelyi kiállításra. A Csallóközi Múzeum három kiállítási termében ekkép tervezzük műveim elhelyezését: Az elsőben a fekete- -fehér grafika, a másodikban a színes grafika kap helyet, az utóbbi három esz tendőben készült alkotásaim négy ciklusából; a Ballada az emberek országáról, a Múzsákból, a Muzsikából és a Körökből. A festményeim a nagy terembe kerülnek, elsősorban a már említett Emlékezések tárbázáA LEGJOBBAT NYŰJTANI...

MinarovtC: A színésznő álma IPalotai Gabt)

ból, kiegészítve a Történél ml körök képvariációja ciklusból és a Ján Stacho költészete inspirálta irodalmi ciklusból válogatott müvek kel.

Széleskörű Marián Minaroviö palettája, kiállítási anyagát jól kiegészítik Nagy János neves szobrászművészünk alkotásai.

— Igyekeztünk egybehangolni a kiállítást. Nagy János kisebb szobrokat és ér méket állít ki. Közös kiállításunk egyébként április 11- én nyílik meg.

Nézegetjük alkotásait, elő ző kiállításának katalógusát.

— Ogy éreztem, hogy ezt csak piros színben festhetem meg, ezt pedig csak zöldben — mondja képeire.

Nézem a festményeket, ne kém is piros és zöld a szín érzetem, de persze a kész mű hatására. Jól oda kell figyelni, hogy a piros és zöld színből kibontakozzanak az alakok. Földi és túlvilág! lények, egyszerű halandók és a fantázia szülöttjei Is. De ahogy nézem a képeket, valahogy úgy érzem, valóban hatalmába kerít a színházi légkör, felgördült a függöny, megkez dődött az előadás. A szín ház világa a kívülállókra is hat, de igazán csak az Is meri, aki benne él.

— Nekem szerencsém volt velük élhettem, velük örülhettem, velük bánkódhattam Ezt a különleges világot csak azok ismerhetik, akik benne' vagy legalább is a színészekkel együtt élnek.. Velük voltam az öltözőben, a folyosókon, a kulisszák mögött.

Velük volt ott, ahol a színészek feltárják az Igazi arcukat, nem a szerepszerintit, hanem az emberit. Akkor, mikor a világot jelentő deszkákról levonulva visz- szaváltoznak halandókká és ott, ahol szürkébb a színház tarka világa, ahol jobban észrevehető a nagy Igyekezet, a fáradságos Idegmunka.

— Bizalmatlanul fogadtak, aztán megszoktak és befogadtak maguk közé. Türelmesen elnézték, hogy ott lábatlankodok körülöttük és felvázolom élményeimet..

Három színházból szerezte

élményeit Marián Minaro- viö, a háromból kettő magyar színház: a Thálla és a komáromi Magyar Területi Színház.

— A harmadik volt a legnagyobb, a Szlovák Nemzeti Színház, de az előző kettő több élményt Jelentett számomra. Talán azért, mert ott kezdtem az Ismerkedést a színház világával. Az iskola elvégzése után elég nehéz volt a rajt, nem volt hol dolgoznom, ezért kaptam az »lkaimon, hogy mint ösztöndíjas alkotó képzőművész a színházhoz mehessek, Komáromban kedvező lehetőség kínálkozott. Ez ugyanis tájoló kis színház, úgyszintén a Tbália is, egyiknek sincs nagy műszaki felszerelése, Jobban egymásra vannak utalva a színészek, ' mint a nagy színházakban. Ezekben a színházakban tanultam meg, hogy ahhoz, hogy a valót, a színház Igazi légkörét ábrázolhassam, előbb bele kell tanulnom a különleges légkörbe, meg kell ismernem a színház belső életét. Már azelőtt Is volt bennem vonzódás a „komédiások“ világához, boldog voltam, mikor egyik titkos vágyam teljesült. Igen jó és barátságos volt a hangulat, könnyen alakult ki köztünk a szorosabb baráti kapcsolat. Velük éltem és közöttük dolgoztam. Így születtek meg ezek a képek.

Nyitott szemmel Járt Marián Minaroviö a színház világában, és amit látott, az segíti őt egyéni útján. Az Iskolából kikerülve tapogatódzva indult el, megmeglátszott, hogy Vincent Hloüník és Albin Brunovsky tanítványa, de már pályája elején sem majmolta nagyhírű elődeit, hanem a tanultakat jól hasznosítva és érvényesítve fokozatosan alakult ki Izmos tehetségének sajátos arculata. Munkáiban nem a színészek portréja a lényeg, hanem a színházi világ légkörének a szemléltetése, a színész érzelmi világának a feltárása, új elemek, kifejezési formák létrehozása. Ezt az igyekezetét látjuk Illusztrációiban is, melyekben ugyan csak a nagy elődök: Fulla, Sokol, HloSník, Brunovsky nyomdokain halad, de sajátos egyéni ízzel. Ez művészetének legfőbb értéke.

— mészáros —

MÁRIA A

Vékony, magas, göndörhajú lány. Megjelenésében, mozdulataiban van valami megnyerő. Krausz Máriának hívják. Szurkolok neki: Csak ő nyerné meg a rozsnyói járási szavalóverseny negyedik kategóriájában az első helyet, vele bizalmasan el tudnék beszélgetni? Szerencsém van. Mária nyert.

„A szüleim tizenöt évvel ezelőtt még a MATESZ tagjai voltak. Anyukám színésznőként, apukám rendezőként tevékenykedett a társulatnál. így már kiskoromban sokat láttam őket próbálni, hallottam, amint anyukám gyakorolja a szöveget, készül az előadásokra. Apuval, amikor már nagyobb voltam, elemeztük a verseket. Ez mind bizonyára közrejátszott abban, hogy megszerettem a költeményeket, szívesen szavaltam, versenyeken is fölléptem. Később már tudatosan foglalkoztam a versmondással, magam választottam ki az előadásra szánt verseket, egyedül készültem föl."

Szép sorjában elmondott gondolatok, csillogó szempár villanásai kíséretében. Néha kell csak közbe szúrnom egy-egy kérdést, szinte maguktól „bújnak“ elő Mária szavai.

„Engem a versek nemcsak akkor érdekelnek, amikor versenyre, föllépésre készülök, hanem mindig Először próbálom megérteni, majd megérezni a verset, a vers mondanivalóját. Most Bábi Tibor: Hegytetőn című versét adtam elő. Azt hiszem, azért sikerült nyernem, mert ennél a versnél pontosan ráéreztem a költő érzelemvilágára. Engem is foglalkoztatnak filozófiai kérdések: Vagyunk. Miért vagyunk? Hogyan vagyunk? Rádöb- benés az egész vers. Szinte megidézi az egész életet. S én azt tartom jó versnek, amiből az ember következtethet, ami bennem újabb és újabb gondolatokat vet fel. Nem tudok úgy elaludni,

NYERTES

hogy este ne vegyek a kezembe könyvet. Az olvasás az utolsó napi ténykedésem. Tegnap szerelmes verseket olvastam, az Énekek énekét.

Szerelmes versek? Egy negyedikes gimnazistánál ez természetes. Gondolom és mondom is halkan Máriának: „Bizonyára szerelmes vagy.“ Mária elmosolyodik, nem süti le a szemét, inkább nyíltan a szemembe nézve válaszol:

„Nem, nem is mondanám. Inkább csak szeretnék lenni. De nem sürgetem, majd eljön.

— Milyen típus vagy? — szúrok gyorsan közbe egy kérdést.

„Azt én is szeretném tudni! Szeretnék optimista lenni, mert úgy érzem pesszimista vagyok, pedig semmi okom sincsen rá. Talán azért érzem így, mert túlságosan szétszedek mindent, fontolóra veszem a legapróbb dolgokat is, sokat töprengek a részletkérdéseken. Talán inkább romantikus léleknek mondanám magam, akire hatnak az érzelmek.“

Szinte várom már, hogy Mária kirukkoljon a tervével: az érettségi után színésznő szeretne lenni. De csak nem mondja. Felteszem hát a kérdést én. Megcsóválja a fejét.

„Nem, nem álmodozom ilyenekről. Én nem azért szeretem a verseket, nem azért szavalok, hogy így könnyebben bekerüljek a színházhoz. Én egyszerűen csak szeretem a verseket. Ebben az évben nyílik egy új szak a prágai Károly Egyetemen: filma és színháztudomány: beadtam a jelentkezésem.“

A járási verseny után a kerületi következik. A legfelső lépcsőfok a Jókai-napok. Remélem, ott lesz Krausz Mária.

— ezer — Foto: Zolczer

I

?