Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-03-14 / 11. szám

f£«

PERHÄCS FERIRE azonban sehogy sem illik rá ez a leírás. Merőben más tulajdonságok jellemzik, mint a letűnt idők mesterét.

Fiatal, mindössze huszonhat é- vés. Ebben a korban még manapság sem igen szokták ilyen felelősségteljes beosztásba sorolni az embereket. Perhács Feri, vagy a- hogy ismerősei hívják, Ferkő a= zonban rászolgált erre. Szakmai tudásával, szorgalmával, munka- szeretetével, higgadtságával, megfontoltságával és nem utolsósorban politikai képzettségével.

Idestova három éve mester a vasút michal'anyi távközlő és biztosító berendezési vonalszakaszán. Munkahelye a dobra! vasút? állomás. A szokásos térképeken ugyan hasztalan keresnénk ezt a nevet, pedig rendkívül fontos vasúti csomópont. Közvetlenül hazánk hatalmas szárazföldi kikö? tője, Agcsernyő (Cierna nad Ti- sou) előtt fekszik. Ügy is mondhatnánk, hogy Dobra a nagy jelentőségű átrakodó pályaudvar kapuja. Naponta száz és száz szerelvény halad ki-be rajta. A forgalom biztonsága Itt mindennél előbbre való, és erre ügyel Perhács Feri három társával.

Bizonyos értelemben váltóvagy jelzőőrnek is nevezhetnénk őket. Csakhogy a váltóőr megint ügy él a képzeletünkben, mint az, aki esőben, hóban, fagyban puszta kézzel dobálja át a vágányokat. Itt viszont minden automatizálva van. Feri munkahelye egy hatalmas panel, tele gombokkal, karokkal, fényjelekkel. Ez a pályaudvari biztosító reléállomás. Rendkívül elmés szerkezet. Segítségével minden gombnyomásra történik: a váltók átállítása, a jelzőlámpák kezelése több kilométeres körzetben. A reléállomás teljesen kizárja a baleset lehetőségét, mert még tévedésből sem enged egyidőben egy vágányra két szerelvényt. Hlbá- sodás esetén automatikusan megállítja a forgalmat,

r

Ötvenketten a 15 millióból

A

MESTER

H

azafelé igyekeztem, amikor megszólított egy idős asszony. Ne haragudjak, de kinyomozta, hogy én itt lakom, és mivel újságnál dolgozom, szívességet szeretne kérni tőlem. Az igazat megvallva, nem talált túl lelkes hangulatban. Siettem, fáradt, nyűgös voltam. És ez a szívességdolog nem tűnt túlságosan bíztatónak. Biztosan valami családon belüli torzsalkodás, esetleg lakásügy, amin kívülállónak szinte lehetetlen segítenie — gondoltam magamban. Csakhogy egészen másról kezdett beszélni.

Egy esztendeje költözött erre a lakótelepre, férje meghalt, gyermekei nincsenek. Ahol régen lakott, minden házszegletet, udvart ismert, a lakókról nem is beszélve. Ha akart se lehetett volna egyedül. Aztán jött a nagy változás. Keservesen, de beletörődött, hogy nincs kihez szólnia otthon, a házban, az utcán. Legfeljebb az orvosi rendelőben, várakozás közben akadt partnerra. Egy délelőtt gyerekek csöngettek, mi tagadás, elég bizalmatlanul nyitott ajtót. Köszöntöttték, és meghívót hoztak egy ünnepségre, amelyet csak nekik, a környéken lakó öregeknek tartanak. Elment az ünnepségre. Hazudna, ha azt mondaná, hogy azóta gyökeresen megváltozott az élete, hogy nem érzi magát egyedül. Rendes nyugdíja van, megél belőle, nem szorul senkire, de mégis nagyon jólesett, hogy számon tartják. Szóval arra kért, írjak azokról, akik így törődnek velük.

Jó, mondtam, és elköszön tem. Mi van ebben olyan különös — gondoltam. Van néhány ember, aki szeret

«KtÄBtiiattCl!.'-:

A felületes benyomásból ítélve arra lehetne következtetni, hogy akkor itt a személyzetnek semmi dolga. A valóság azonban az, hogy ember beavatkozása nélkül a gép bármire képtelen lenne. Mert az csak gép, akármilyen tő? kéletes is. A döntés és a cselek-1 vés joga változatlanul az emberé, és az övé a felelősség is. Az ü= gyeletes egy pillanatra sem veheti le a szemét a szüntelenül vil? lógó panelről, és állandóan készenlétben kell lennie, hogy a keletkező üzemzavart, akár kint a pályán is pillanatok alatt eltávolítsák, mert még rágondolni is rossz, mekkora kárt okozna a népgazdaságnak akár csak néhány órás forgalomkiesés.

Perhács Feri fejénél éjszaka is ott a telefonkészülék, mert szükség esetén az ágyból is kihúzzák. Hogy bosszankodik-e ilyenkor? Nem, egyáltalán nem. Feri, sze? rencsére szenvedélyesen szereti a szakmáját. Az ő esetében szerencsésen párosult a kedvtelés, vagy ha ügy tetszik, a hobby a hivatással.

Mosolyogva meséli, hogy gyermekkorától érdekelték az elek?

jótékonykodni, biztosan ráérnek, vagy ez a kedvtelésük. Különben pedig igazán természetes, ha törődnek a rászorulókkal. Itt meg kellett állnom egy pillanatra, ugyanis hazugságon kaptam magam. Nagyon jól tudom, egyáltalán nem olyan természets manapság a másokkal való törődés, hiszen az imént jómagam is bosz- szűsan topogtam, amikor az idős nő megszólított és magáról beszélt. Meg aztán, ha valaki szabad idejében másokért végez munkát, hányszor hallani ilyesféle megjegyzéseket: biztosan nem ingyen teszi.

hány órás elfoglaltság, munka jelentené a gyógyulást, mert hiába napfényesek, kényelmesek a szobák, ha lakóik szoronganak a tétlenségtől, magánytól. A doktornő „szabad idejében“ (ha egyáltalán van ilyen) előadásokat tart a betegségek megelőzéséről, az egészséges életmódról ... S az előadásokon, melyeket inkább beszélgetéseknek nevezhetnénk, telt ház van. Hogyan győzi mindezt energiával, nem tudni. Mert otthonában is jócskán akad elfoglaltsága, 2 gyermeke van.

A másik asszony, akivel megismerkedtem, középkorú,

gyom az egész jótékonykodást. Nem a hála hiányzik, hanem a gondolkodásmód bosszant. Maholnap kinevetik, aki másokkal is törődik.

K

özömbösség, nemtörődömség, elzárkózás, olykor rombolás. Vannak, akik parkot építenek; ha nincs takarítónő, közösen felmossák a lépcsőházat, ha baj van. idegennek is segítenek. Aztán mások, ugyanabban a házban lakók, kitépik a frissen ültetett fákat, összeköpdösik a lépcsőházat, kitörik az ajtó üvegét. Csoda, ha a segítőkész ember néha kedvét veszti?

tromos berendezések. Mindent da= rabokra szedett, ami a keze ügyébe került. Egy időben összevásá? rolt minden használhatatlan tévékészüléket. Az emberek mosolyogtak rajta. Szabad idejében még most is bütykölgeti a tévé? és rádiókészülékeket, villany ház? tartási gépeket.

1971-ben az elsők között érett? ségizett le vasúti szaktanintézet? ben a távközlő- és biztosítóberendezések kezelésére létesített szakon. A katonai szolgálatot is a „szakmában“ töltötte, és azt mondja, hogy igen sok hasznos dolgot tanult ott.

Most is folyvást tanul, mert azt tartja, hogy a technika olyan rohamosan fejlődik, hogy aki nem képezi magát, az nem tud vele lépést tartani. Ezt egész kézzelfoghatóan tapasztalta, amikor a leleszi kilencéves iskolában vezette a rádiós szakkört. Azt mondja, egyenesen elképesztő, hogy a mai gyerekeknek milyen magas a műszaki képzettségük. Olyan dolgokat tudnak, amiről neki gyerekkorban még halvány fogalma sem volt. Ennyit fejlődött a világ alig pár év alatt.

Éppügy tisztában van vele, hogy a ma embere nem lehet szakbarbár, politikai téren is legalább o- lyan tájékozottnak kell lennie, mint a szakmai kérdésekben. Ezért tavaly beiratkozott a SZISZ trebiiovi járási bizottsága mellett működő Marxista Esti Egyetemre melyet a pártszervek hatáskörébe tartozó ismert marxista esti egye? temek mintájára hoztak létre.

A teljes képhez tartozik még, hogy kiváló munkája és maga? tartása elismeréséül öt évvel ez? előtt felvették a pártba. Jelenleg a vonalszakasz ágcsernyői részlegén működő pártcsoport vezetője és az egész vonalszakasz SZISZ- =alapszervezetének alelnöke.

Egyszerűen fáradhatatlan.

j

Palágyi Lajos

Akikkel beszéltem, nem különös emberek. Biztosan állnak lábukon, családjuk van, s talán azért jut másoknak is szeretetükből, mert van miből adniuk. Nem divat ma másokkal törődni, mondta egy ismerősöm. Mindenki él magának és ha valaki nyüzsög, az gyanús, szinte restellni való. Furcsa pironkodás ez. Mert sok mindenre lehetne hivatkozni. Munkára, tanulásra, elfoglaltságra. Vagy éppen arra, hogy ezt nem jutalmazzák. De miért éppen azt szégyellnénk, ami egyike szép emberi tulajdonságainknak?

Nem különös embere

JV

A

kikről az asszony beszélt, nincsenek sokan. A körzeti orvosnő, ápolónő, és rajtuk kívül még hárman. Nem lehet róluk azt mondani, hogy unatkoznak, kijut nekik a munkából állásukban is, otthon is. Az ember alig hinné, mennyi szaladgálásban került, amíg a kis ünnepséget megrendezték a környéken lakó öregeknek. Szerény vendégség volt üdítővel és szendviccsel, de a pénzt is ők adták össze. Hoztak otthonról poharakat, tányérokat, szalvétát. Egy kis emlékplakettet is készítettek, egy szál virágot tettek mellé — A fiatal orvosnőt szeretik, keresztnevén szólítják. Páciensei nemcsak terápiáért, gyógyszerért keresik fel, hanem a jó szóért. És ő sok mindent tud betegeiről. Tudja, hol van szükség anyagi támogatásra, mert kicsi a nyugdíj és sok a kiadás, tudja, hogy másoknak nésKWnaogaee—■

energikus. A siránkozást sohasem szerette.

— Panaszkodni sokkal egyszerűbb, mint cseleked ni. Az ember pedig nem járhat csukott szemmel, hogy ne lássa, mi történik körülötte. Ha megkérnek, szívesen segítek bárkinek. A múltkor például a szomszéd házból jött egy fiatalember. A szomszédok nem ér tek rá segíteni, de a nevem címem megadták neki. Pa naszkodott, hogy baj van a radiátorokkal, ömlik a víz, úszik a lakás. Telefonáltam a szerelőért, aztán míg megérkezett, a férjemmel mertük, lapátoltuk a vizet. A fiatalemberrel akkor találkoztam legközelebb, amikor játszóteret kezdtünk építeni és toboroztam a jelentkezőket. Öt is megkér deztem, jönne-e segíteni Vállát vonta, és azt felelte: az ő gyerekei jól megvan nak otthon. Ilyenkor gondolok arra, hogy abbaha

're! méh

A szülői értekezleten jel- íllt az egyik anyuka és zsebéből egy papírlapot húzott elő.

— Tessék nézni, ezt találtam a gyerek táskájában!

A papírlapra gyerekkezek két szót írtak: „csepregi szeretlek".

— Ml lesz ebből a gyerekből, tanító néni kérem? Mit csináljak vele?

Az elsős tanító néni nyugodtan válaszolt:

— A „levelet“ tegye vlsz- sza Bandi táskájába és alkalomadtán hívja jel a figyelmét arra, hogy a Csep- regl-t nagy Cs-vel kell írniI Különben nagyon örülök, hogy kisfia már az első osztályban eszközként használja az írást.

Az anyuka kissé megdöbbent, és csak akkor nyugodott meg, amikor a tanító néni közreadta tapasztalatait, mesélt az évről évre megismétlődő nagy „problémáról".

Jellegzetes és talán legszebb színfoltja a kisiskolások életének a gyerekszerelem. Megnyilvánulási formái sokfélék, kis odafigyeléssel felismerhetők. Ha például a gyerek vacsora közben állandóan Andreáról \ beszél, és a mesék főszereplőjéül is Andreát kéri, | akkor az jelent valamit.

Az is „valami“, ha hét- j éves fiúcska egyszeriben , „táskavivő“ vagy „játszóié- \ : rí“ lovaggá vedlik át. Még csak véletlenül sem ül fel a körhintára, arra csak üljenek a lányok! Ö majd for- j gat ja a hintát! És izzad, lohol, forog .. j A cél: neves- \ setek lányoki

Van, aki csak közvetít. Vagy azért, mert ő is sze- : reine szerelmes lenni, csak , még nem tudja, kibe, vagy j csak azért, hogy óra alatt legyen valami egészen különleges mondanivalója.

— Laci! szerelmes beléd a Kotvasz Gabii — súgja jól hallhatóan az első pad- ból az utolsóba. Laci pedig teljes öntudattal válaszol:

— Tudom! — és azon az órán gyönyörűen ír.

Vannak padszomszéd-sze- relmek. Ezek áltálában „é- letre szólóak“, pontosabban addig tartanak, ameddig a szomszédság. Ezek függetlenek a szomszédnak az osztályközösségben betöltött helyétől, tanulmányi e- redményétől. ö a szomszéd. Ha lassabban csomagol, vagy öltözködik, a másik segít neki. Ez a másik nem minden esetben a fiút Ha nem megy a feladat, szívesen felajánlják mintául a sajátjukat. Közös mozi. vagy színház látogatáson is egymás mellé ülnek, s természetesen minden húsúéikor számítani lehet a „szomszéd“ locsolására, illetve csoki-tojás ajándékára...

Mindez csak előjáték; a mindent elsöprő nagy szerelem előjátéka.

A mester a mäliböl örökölt ióadag előítélet alapján a legtöbb ember képzeletében úgy él, mint szűrős tekintetű szigorú. mogorva, sőt goromba de mindenesetre ;dös, msgiet* szémélr aki rosszabb pillanataiban minden ok nélkül sorra ver! az Inasokat. így jellemezhettük volna a mestert ej . kor. amikor az inasokat nem annyira a szakmára, mint inkább a béketűrés-e nevelték: