Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-02-28 / 9. szám
Az oldalt KULCSÁR FERENC állította össze HODOSSY GYULA: ISMÉTLŐDŐ MONOLOG Látjátok, már a nadrág is leesik rólam. Tudjátok, mikor még a nagyságával együtt éltem, minden ruha feszült rajtam, jól néztem ki, most meg csak rám kell nézni, o- lyan vagyok mint egy koldus, undorodom saját magamtól, tudjátok mikor még a nagyságával együtt éltem, munka után mindennap betértem ide egy sörre, nem ez volt a törzshelyem, itt dolgozom a sarkon a geodéziában, és útba esett, pont egy hete, amióta kóborolok, nem voltam itt, dolgozni se voltam, csak kóborolok, egy hete volt még egy három szobás házam, a tárgyalás után meg lett egy szobám, boldog lehetek, negyvenéves fejjel elmondhatom, van egy szobám külön kulccsal, de bemenni abba a szobába soha nem fogok, vagy talán munka után menjek haza, menjek be a szobába és legyek csendben, hallgassak, mikor a gyermekeimnek az anyja .férfit hoz a házhoz, és hallgassak akkor is ha szerelmeskednek, na ezt már nem, ezt ne kívánjátok a saját házamban, amelyet tíz évig é- pítettem, már csak nem fogok meghúzóz- kodni mint egy egér, a nagysága mikor hazajött a munkából nekifogott az asszony! munkáknak, főzött, takarított, mosott, kapkodva dolgozott, majd leült az írógép elé és gépies gyorsasággal fűzte be, majd húzta ki a papírokat. Szorgalmas asszony, mondogatták a szomszédok, még egy ilyen szorgos gépírónő nincs az egész vállalatnál, dicsérte az igazgatója. Szorgalmas volt, csak nem volt lelke; a gyerekek is észre vették, hogy az anyjuk egy gép, egy robot. Egyszer a négyéves kislányom bőgve futott hozzám, hogy anyuka elkergette, és szipogva mondta, pedig nem is volt rossz. Én azzal vigasztaltam, hogy anyukának dolgozni kell, s ha dolgozik, akkor csendre van szüksége. Megmagyaráztam neki, hogy a- nyuka szereti Őt, és azért dolgozik, hogy legyen pénze kiflire, kakaóra meg arra a piros kerékpárra. Persze azt is tudtam, hogy ezt nem értette még a lányom, Anikó, de kellett valamit mondanom neki, hogy megvédjem a nagyságát attól, hogy idővel a gyerekei úgy beszéljenek róla, mint egy robotról. Anikó még mindig szöpögött. Énekelni kezdtem, rövid idő múlva kivirult és velem énekelt. Én a Tisza parton lakom, énekeltük. Nagyon szeretett énekelni, de mielőtt tovább énekeltünk volna, felkiáltott: „Apu, mikor megyünk le a Tiszára fürdeni?“ Sikerült, mondtam magamban, megbékélt az anyjával. Holnap — válaszoltam, és énekeltünk tovább: Sír egy kislány ott a zöld ablakon. Tudjátok, én azért kértem meg a nagysága kezét, mert gyereket akartam. Hányszor, de hányszor elképzeltem legényfejjel, hogy van egy fiam, hogy mikor a munkából hazamegyek, már messziről futok anyámhoz, akinek a karján nevetgél az én kis Rákóczim. Elképzeltem, hogyan fogom nevelni, hogyan fogja azt mondani: Apu. Utáltam én a nőket, ha sürgölődtem is körülöttük, de egynek se mondtam, hogy szeretem, pedig abban az időben divatban volt ez a szó. Suttogták. Kiabálták. Ugye, Te is szeretsz? — kérdezgették. A mennyköves fenét szeretlek, miért szeretnélek? Ha le akarsz velem feküdni, akkor azt mondd. Egyáltalán tudod, mi az a szeretet. Tudjátok, én csak egynek vallottam szerelmet, nem a feleségemnek, egy lánynak, Anikónak hívták. A szomszéd Molnár lánynál tíz évvel voltam idősebb, rokonaik nem voltak az országban, csak külföldön, ezért nagyon örültek, ha a lányukat elvittem falura, a nagyszüleimhez nyaralni. Ők szívesen látták, mert barátságos, szorgos lány volt. Tizenhetedik születésnapján Anikót elvittem táncmulatságra, felkérték táncolni, elment, de a második szám után otthagyta a hapsiját és oda futott hozzám. A legközelebbi szombatra megbetegedett; a fürdők teli voltak hosszú, barna hajú lányokkal, olyanokkal, mint amilyen Anikó volt, aki nem lehetett közöttük. Bent feküdt a kórházban, nagyon rosszul volt, ágya szélén ültem, megszorította a kezemet. Nem halok meg, megígértem. Az éjjel már csörgött a telefon, meghalt, mondták. Sokáig nem mozdultam ki a házunkból, igyekeztem megbékélni a gondolattal, hogy nem láthatom, hogy nem beszélhetek vele. Ezt követően, ha megismerkedtem egy lánnyal, elsőnek azt tisztáztam vele, hogyha gyereke lenne tőlem, csak Anikónak hívatnák. Persze, hogy Anikónak fogják hívni, vágták rá a legtöbben, de láttam, hogy nem értenek meg. Nem is lehet egy nőtől ilyet kívánni, és ugyanúgy azt sem értették meg, miért ragaszkodom ahhoz, hogy a fiam a Zoltán nevet kapja. Katona. koromban az egyik gyakorlaton történt,. az. Árokban álltunk, körülöttünk por- és füstfelhő imbolygóit, a puskák, ágyúk, tankok és a repülőgépek zaja felőrölte idegeinket. A mellettem álló katona nem bírta hallgatni, s mikor lőnünk kellett egy mozgó pontra, kiugrott az árokból. Lelőtték, mellém esett, a fejét a térdemre tettem, kigomboltam a ruháját, tüdejét érte a lövés, hörögve megszólalt: „Mondd meg neki, rólam nevezze el a gyerekét, mondd meg neki, szeretem. Mire oda ért az orvos, már nem élt. Nem voltak hozzátartozói, csak egy lányt szeretett; a levelei között kutatva, tudtam meg, hogy ki az a lány. Parancsba kaptam, hogy keressem fel a szerencsétlent. Vonatra szálltam, miután megérkeztem, a falu kocsmájában érdeklődtem a lányról, jegyben jár, igen, már három hónapja. Rendes a fiúja, a szomszéd faluból jár ide, kőműves. Ismerik Árent Zoltánt? kiáltottam a tömegre. A Zolit? Persze. Szerencsétlen fiú, mielőtt bevonult katonának, eltemette az anyját, az apját meg nem is ismerte, válaszolták. Zoli szerette, nagyon szerette a lányt. A kocsmában az arcok ijedten fordultak felém. „Csak nem történt valami baja?“ Nem, semmi sem történt vele, nem is fog történni, csak eltemetjük. Zsebre tett kézzel kisétáltam a kocsmából, nem kerestem meg azt a lányt, ha elém állna, megölném. Ugye, ti megértitek, értitek ezt még soha nem mondtam el senkinek, mert tudjátok, nekem az életben semmi sem sikerült, csak az, hogy lett egy Zoltán fiam és egy Anikó lányom. Nagyon szeretem őket, s ha beszélni akarok velük, akkor a nagyságától kell engedélyt kérnem rá. Látjátok, már a nadrág is leesik rólam, tudjátok, mikor még a nagyságával együtt éltem, minden ruha feszült ratjam. Jól néztem ki, most meg csak rám kell nézni, olyan vagyok, mint egy koldus, undorodom saját magamtól... LAMPL ZSUZSA: Andrea Andrea önálló életet élő kis hölgy, és egetverő elképzelései vannak, de annyira eredetien fogja fel a számára érthető dolgokat, hogy nem lehet őt kinevetni. A srácoktól születésnapjára gerberacsokrot kap meg pisilő babát. Van egy barátja, akit nagyon szeret, s bizalmasan m'egsúgja, hogy összeházasodnak. Andrea kislány. Neki nem lehet hazudni. Mindent lát. Rajzol, szaval és olvas. Verseket ír és énekel. Néha segít nekem keresztrejtvényt fejteni. Lelkiismeretfurda- lásom van, ha nem válaszolok neki rendesen, ezért t- gyekszem megmagyarázni, hogy miért írok „okuláréi" okuliare helyett. Nem érti, de azért megkérdezi, hogy miért van a másik sor elején a gya. Az elv az elv, tehát meg kell magyarázni. Tudod, ez a gyagya fele, mert gya meg gya, az gyagya. S megdöbbenve látom, hogy hüppögve sírni kezd: „Te nekem hülyeségeket mondasz, mert nem akarod, hogy én is tudjam". Sír. De két perc múlva már lekvárosbajusszal tér visz- sza a konyhából, és kék szemével cinkosan rám kacsint. — Hoztam neked is. Ilyenkor szeretném megmutatni kis szívét, felmutatni a rajzait, átnyújtani nektek egy kitépett füzetlapot, melyen ez áll: Nem voltam egy picike, nagyobb voltam a golyónál, nem kiseb mint a golyó egy kicsikét nagyob voltam a golyónál de HEJESKE VOLTAM MIND AZ ARANY FA. Köteles Erzsébet: Mőbius tér HAJÖS LÁSZLÓ: összetűzés Nincs visszaút a beomlott forráshoz, hegyvonulatok dagálya s apálya lüktet ereimben. Szülőföldem vallomása egyetlen időcseppben lényembe cseppen. Amint felgyorsul vérem árja, szépíti új tejutak milliárdja. (Éljek száz vagy sok ezer évet, mind kevés, bogy földem, népem megteremtsen végleg.) FABIAN FRIGYES: Terezín Terezín, Terezín. Hol a jaj, hol a kín? Hóhérokra átok, nagy fekete szállott. Terezín, Terezín. Bitófa idekinn. Gázkamra odabenn. Terezín, Terezín. Terezín, Terezín. Emberfia vállain gyöngéd szárnyú béke s fájdalom pecsétje. Terezín, Terezín. Mennyi kín, mennyi kín! Sóhajtás és átok falaidra szállott. KARSAI KATALIN: Vigasz ím ez az ölelés — bölcsődalok óriástekercse visszatérés a lehunyt szemű házba ím ez az ölelés. Oszvégi gondolatok. Amit leírt, valóban őszinte szavak és mondatok. De szavak és mondatok a műalkotásban funkcióhoz kell, hogy jussanak: nem elég csak egymás után leírni őket, ahogyan eszébe jutnak, hiszen a mű éppen azért mű, azért alkotás, mert alkotója, az ember értelmi és érzelmi adottságai segítségével megalkotja: minden fölhasznált szava a mondanivalót segíti, árnyalja, gazdagítja, izzítja vagy ha kell, hideggé, komorrá teszi. A müvet meg kell komponálni, mégpedig úgy, hogy a tartalom átfolyjon a formába, a forma pedig belefolyjon a tartalomba: egymássá válva hordozzák az író akaratát, magatartását, magatartásának szellemét, világnézetét. Gyöngyhajú lány. „Verse“ nem kerülhet nyilvánosságra, bármennyire is megértjük ■'zer?!mi vágyódását és a kis Mohó Ágnes mágnestestének vonzását. Kohóként dobogó szíve — a kohó dobog is?!, miért nem inkább esernyővel sétál a hóesésben, kiskutyát vezetve — félreveri a rímet és a ritmust, elégeti az ép szavaikat, de még Inkább a szép emberi értelmet. Annyira, hogy „verséből“ csak szaggatott, rossz slágerszöveg lett, macskazenére hangszerelve. B. L., Bratislava. Novellájának a szerkezete nagyon kezdetleges, s az előadás is didaktikus, teljesen szétválik benne a forma és a tartalom: érezni, hogyan erőlteti a cselekmény folyását, csak azért, hogy elmon- dattassa hősével a minden és a semmi filozófiai problémáját. Ráadásul a hős elhallgatása, komorsága sem válhat hitelessé, mivel a tudomány mai állásfoglalása szerint a véges végtelen nagy sebességgel és állandóan tágul, s a gondolat demokratizmusa nem teszi lehetetlenné sem a véleménykülönbségeket, sem az újabb ismeretek megszerzésének lehetőségét. Éppen a dolgok relativitása miatt. Zs. M., Bratislava. Lélektanilag hiteles az írása. Az őszinteség, a szenvedély is dicséri magatartását, emberiességét. Művészetet teremtenie, novellát alkotnia mégsem sikerült — a kifejezés, az előadás, a leírás lapos maradt, elnagyolt, a vaskos erotikum teljesen elfedi az etikumot, de mást is: magát az életet, a teljes életet, azaz az élet teljességét. A lelki és testi élet között bonyolultabb, áttételesebb, gazdagabb, teljesebb a kapcsolat, többszálú köztük a szellem cselekvése, viselkedése, magatartása. Omega. Kísérletei nagyon hullámzó színvonalúak lettek. Az abszurdoidot abszurddá rontja, iránytalanná, megfoghatatlanná, a groteszket vaskos banalitások teszik élvezhetetlenné, és sokszor az ízetlen natu- ralizúlás, a képtelen jelzőik, szókapcsolatok használata és a logikátlanság, a nyelvi zavarok is bántóak. Verseire mindez még hatványozottabban érvényes — a szellem éle, iránya hiányzik belőlük. Műfordításai közül a Plávka-fordítás látszik a legtisztábbnak, jó lenne — és a jövőben ezt automatikusan tegye meg — ha elküldené az eredeti szlovák szöveget is. F. F. Versei jó íráskészségről vallanak, természetesen a kezdés sóik hibájával: hígítás, a versnek, azaz a magatartásnak az ellágyulásával, elbizonytalanodásával, a szerkezet szilárdságának elvesztésével, vagy olykor a magyarázkodással. Prózájáról a következő alkalommal.
