Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-08-23 / 34. szám

8 IIMl --G

ONDOLATOK

KÖNTVEKRŐl

MEG

EMBEREKRŐL

BaloghÉva:

— Főleg a diákok vásárolnak könyvet meg Jobbára a melósok, mert az „értelmiségiek“ felénk se néznek ,..

Egy kisváros — ebben az esetben Nagy- kapos (V. Kapuáany) — műveltsége nem mérhető le az egyetlen könyvesbolt forgalmán, de az eladott könyvek száma és tartalma néhány érdekességre enged következtetni.

Kezdjük az elején:

Nagykapos környéke teli nemrégen vagy újonnan épült ipari üzemekkel. (Tranzit, Slovnaft, Hőerőmű, textllgyár, cipőgyár...) A bennük dolgozó munkások egy része az ország különböző pontjairól érkezett Kapósra. Mondanom sem kell, hogy ezek család- talan, kóborló típusú, keményvágású melósok, akik Inkább szorongatják a söröskorsót meg a cicomásán öltözött helybeli cigánylányokat, mint a könyveket. Kivétel persze mindig akad, de a nagy többség megelékszik a kemény munka után néhány korsó sörrel, kisebb, nagyobb verekedésekkel, olcsó szerelmi kalandokkal, és sajnos a maradék általános, humánus emberi életformát folytató társait Is magával ragadja. Mert azt nem hallottam — bár egy hónapot töltöttem egyhuzamban Nagykapo- son —, hogy a lengyel vendégmunkások otthonról visszatérve könyveket árusítottak volna. A Kapóson született vagy az Időközben otthonra találtak körében ugyan kialakult némi „Intelligencia“, mely már elkülöníti magát — az általuk használt szót írom ide — az „alja népségtől", az utcán és kocsmákban csavargóktól, de ennek a rétegnek Is a nagyobb része megmaradt a házépítés örökös gondja-bajánál, a fóliás kertészkedésnél, a pletyka-perpatvarnál, és ha könyvet vesz, csak azért teszi, mert új szobabútort vásárolt, és az üres polcokon úgy Illik, hogy ott porosodjon néhány Jókai-, Benkesl-könyv, egy-egy Petőfi kötet, vagy soha föl nem lapozott lexikon. Mondom kivétel akad. (Riportot Is olvashatott róla az olvasó nemrégiben lapunkban.) A kivételek száma azonban még annyira kevés, hogy nyugodt szívvel általánosíthatok.

A városban már eleve értelmiséginek számító orvosok, tanítók, mérnökök (sajnos, hogy helytelenül még mindig csak ezen fogialkozást űzőket nevezi a köztudat értelmiségieknek) Is ritkán látogatnak el a könyvesboltba.

Marad tehát minden „rétegből“ a — kivétel.

Mit vásárol, tehát ez a „kivétel"?

A könyvesbolt két dolgozójától, Balogh Évától és Hornyák Katalintól kapom meg a választ.

— Az orvosok, tanítók a művészetek iránt érdeklődnek. A munkások detektív — és kalandregényeket keresnek, a középiskolások pedig mai témájú müveket.

— Azt mondták egy régebbi beszélgetésünk alkalmával, hogy az évi forgalmuk 550 ezer korona. Ki vagy kik vesznek tehát ennyi értékben könyvet?

— Az üzemek. A környező vállalatok megvásárolják a könyveket és különféle alkalmakkor megajándékozzák velük a munkásokat. Meg sok könyvaorsjegyet vesznek, amit kiosztanak az alkalmazottak között, akik ezt később szintén könyvekre váltják be.

De, hogy elolvassák-e...?

Beszélgetés közben felvetődött egy érdekesség: Kapóshoz közel a hármas határ, Magyarország, Szovjetunió. Köztudott, hogy a keleti seomszédalnknál nagyon olcsó a könyv.

Felmerült bennem a kérdés, hogy ebben az esetben az emberek nem vásárolnak-e ebben a két országban „szellemi éhségük" csillapítására. Csakhamar bebizonyosodott, hogy feltevésem helytelen volt. Először, amikor Sátoraljaújhelyről jövet a vámon kinyitottam a táskámat, s a benne lévő tizennégy könyv láttán meglehetősen furcsa képet vágtak. Ügy látszik, a könyvekkel érkezők kevesen lehetnek. Néhány nap múlva a szovjet-csehszlovák határátkelő állomáson dolgozó vámtiszttel beszélgettem, aki elmondta, hogy inkább kölnit, vodkát meg tranzisztoros készülékeket hoznak az emberek, könyv csak ritkán akad.

És némi ellensúlyozásként elmondom.

hogy hallottam néhány nagy — értsen ki, mit akar a „nagy" szó alatt — könyvtárról, és azt is megtudtam, hogy a nagy könyvtártulajdonosok szívesen kölcsönözik a könyveiket. Meggyőződésem viszont, hogy aki igazán szereti a könyvet, kellemes érzést érez, amikor könyvespolcára ránéz, és bármely pillanatban leemelheti a kedvenc könyvét, hogy benne egy-egy aláhúzott mondatott bármikor elolvasson, nem szívesen kölcsönöz könyvet. Tehát ez Is inkább amolyan önmutogató gesztus, hogy nesze, tudd meg, nekem Is van könyveml Olvass, ha már te nem díszíted vele a lakásodat!

Végigjártam az egy hónap alatt jópár nagykapos! családi otthont. Közben szinte mindenütt lelkendezve dicsérték a szőnyeget, a bútorfalat, amelyen elárvultán ott kuksolt néhány könyv. Elmondták, hogy milyen drága volt a bútor, az ország másik végéről szerezték be, mert nekik csak ez kellett, de azt egyetlen egy helyen sem hallottam, hogy a portáját mutogató egyén azt mondta volna: „Ezt a könyvet nehezen szereztem meg! Vagy olvastad már ezt? Szereted X írót?"

Mutogatták eleget bútoraikat, hímzéseiket, gyermekük oklevelét, bizonyítványát, könyvtárlátogatásra azonban senki sem hívott meg, pedig sokan tudták, hogy engem igen érdekelnek a könyvek. És amikor egyik Ismerősömnek utázás közben a vonatban azt mondtam, hogy Magyarországra megyek szétnézni egy kicsit a könyvesboltban, azt tanácsolta, hozzak Inkább cseresznyepálinkát, kávét, vagy esetleg szamóca- kompótot.

Félreértés ne essék, kedves nagykapo- siak, ha égy vesszük, nem kell szégyelnilik magukat a leírtakért sajnos nincsenek egyedül. Megnyugtathatom önöket — ha ez ugyan megnyugvást jelent? —, hogy nemcsak Nagykaposra illenének az itt leírtak. Sok más városkára és falura is.

Fogadjanak el egy jé tanácsot: változtassanak önök elsőként ezen a helyzeten!

Zolezer János Foto: a szerző

Könyvespolc

1831 tavaszán Pestről egy jiaial orvos érkezik Zemplén megyébe, hogy elfoglalja új hivatalál. Ezzel a mozzanattal indul

VLADIMÍR MIRO TÜZES ÉGBOLT című regényének eseménysorozata. A fiatal orvos nem sefti, hogy alighogy megismerkedik pompás ebédeken, vacsorákon, mulatságokon a megye kis és nagy uraival, mágnásaival, bocs- koros nemeseivel, tengődő népével, máris az események olyan forgatagába kerül be, mely irgalmatlanul leleplezi ennek a látszólag csöndes,bé- kés és idillikus világnak az igazi arcát. Az országban, s különös erővel itt, az északt megyékben felüti fefét a kolera. Egyidefűleg különös rémhírek kelnek szárnyra a nép körében, majd egyre elemibb erővel, a szomszédos megyékbe Is átcsapva MtOr a nincstelen nép véres felkelése, amelyet aztán még kegyetlenebb memóriás követ. Az eseménysorozaton keresztül az író feltárja a mélyebb történelmi összefüggéseket, a történelmi folyamatok és változások belső törvényeit, elvezetve nemcsak regényének hősét, hanem olvasóit is a nagy történelmi szükségszerűségek felismeréséhez.

A népszerű, ifjúságnak megjelentetett sorozat, az így élt... újabb két darabbal szaporodott. Az ÍGY ÉLT KÖRÖSI CSOMA SANDOR a nagy székely tudós életét és munkásságát tárgyalja, a kezdetektől, iskolai éveitől, a nagy, hatalmas akaraterőről tanúskodó felkészüléstől á- zsiai útjáig, ott végzett kutatásait és viszontagságos helyzetét is tömören, tanulságosan bemutatva. A kötetet korabeli dokumentumok, levelek, képek, szoborreprodukciók teszik szemléletesebbé és teljesebbé. A másik ÍGY ÉLT NEWTON

a nagy angol tudóssal ismertet meg bennünket. Tudjuk, hogy megalkotta a differenciál- és integrálszámítást, a fizikai optikát, a nevével fémjelzett mechanikát, amely 200 esztendőn át volt a fizikai fetlödés alapja. De milyen volt a kor. amelyben élt? Milyenek voltak a kortárs tudósok? Hogyan érdeklődlek a korszákalkotó felismerések? Milyen volt Newton, az ember, az esendő gyenge és mégli'“' csodálatos ember, akinek igazi arcvonásait eltakarja előlünk a túlzó kortársi tisztelet és a későbbi két évszázad félistenítő csodálata. Ezt kísérli meg felvázolni a tudománytörténész oknyomozó pontosságával és az író múltba látó képességével Vekerdl László.

Ebben az Időben a környékbeliek babonás félelemmel néztek az épületre, sötétedés után messze elkerülték. Az a hír járta, hogy az utolsó előtti rendfőnök, aki még itt halt meg, Renald atya szelleme kísért éjszakánként a kolostor falai között. Később kiderült, egy fiatal páter, aki megszállottként hitt küldetésében, néhány gimnazistából és volt Szent Imrés egyetemistából „ellenálló" csoportot szervezett, és ők tartották éjszakánként titkos összejöveteleket az elhagyott kolostor termeiben. A csoportot hamarosan felszámolták, 6 ettől kezdve már csak néhány öregasszony emlegette a Krisztusban megboldogult Renald ayát.

Pár hónap múlva azonban egyik napról a másikra, nagy mozgás támadt az öreg kolostor körül. Felállványozták a falakat, különböző mesteremberek kezdtek dolgozni a szobákban, ledobálták a tetőről a hiányos cserepeket és vadonatújjal cserélték ki, Kijavították az ereszcsatornákat, pótolták az elhordott ajtókat, ablakokat. A munka abban az időben szokatlan gyorsasággal folyt, nem volt fennakadás anyagban, szállításban, szakember Is volt bőven. A környékbeliek, akik segédmunkásként dolgoztak a felújításon, mindennek a magyarázatát abban a néhány kevés szavú, zártarcú férfiban látták, aki időnként megjelent.

Végleges rendeltetését 1982-ben nyerte el, akkor szegezték ki a főkapu mellé a táblát: „XXI. sz. FIŰ- NEVELÖ INTÉZET".

Ezen a májusvégi késő délutánon az épület egyik első emeleti szobájában már égett a lámpa. Dombal Illés, az otthon harminc- esztendős tanára azoknak a fiúknak az iratait tanulmányozta, a- kiknek az érkezését mára jelezték. Egy Idő múlva abbahagyta az olvasást, levette a szemüvegét, megdörzsölte a szemét, majd önkéntelen mozdulattal összeborzolta és ismét lesimltotta a haját. Fáradtnak érezte magát, hátradőlt a székén.

Az ügyeletes nevelői szoba az első emeleten volt, ablakai előtt hatalmas platánfa állott. Lombjai korán besötétitették a helyiséget. Dombai asztalán egy kis olvasó lámpa égett, s háta mögött egy falra erősített polcon elhelyezett rádióból Dvofák ÜJ világ szimfóniája hallatszott a Cseh Filharmonikusok előadásában, Karel An- cserl vezényletével. Dombéinak e- gylk kedvence volt az Oj világ, és most szerette volna néhány percre gondtalanul átadni magát a zene élvezetének. Nemsokára azonban ismét a fiúkra gondolt, akiknek még ma meg kell érkeznlöik. Csak a nyolcasba teheti őket, Gebéék helyére.

Gebéék ... Ismét maga előtt látta őket, amint az Irodában felsorakoztak, hogy átvegyék a papírjaikat. A sor elején Slntér állt, tisztességes nevén Kaba Dénes, magasra nyúlt, görnyedt tartásé fiú. Látszott rajta, igyekezett bizalomgerjesztőén nézni, de Dombal nem hitt az őszinteségében. Ismerte Sintért, tudta, napokig képes a legjobb arcát mutatni, s közben már régóta valami disznósá- gon töri a fejét. A következő fiúban, Kockában már jobban bízott. Ha csak két hónapig kitart új munkahelyén, melyet az Ikarusban szerzett neki, meg van mentve. Hasonlóan bizakodó volt Kréta esetében is. Kréta apja jól kereső mérnök, de már évek óta kü- lönváltan élt a feleségétől. Az asszony nem bírt a fiúval, de presztízs okokból sokáig titkolta, hogy napokra eltűnik, elcsavarog. Dombal megegyezett a szülőkkel, hogy a fiút vidékre küldik kollégiumba, és a gimnázium igazgatójával is, aki megígérte, mindenki úgy fogja tudni, hogy a fiú beteg volt, s levegőváltoztatás miatt kellett vidékre vinni. Az utolsó fiúnak — Gebének hívták az Otthonban — nem sok jót jósolt. Ismerte a körülményeit, tudta, ha visszakerül a régi környezetébe, elöbb-utóbb ismét dolga lesz a Gyermekvédelmivel.

2:2. ötven százalék. Nem valami jó arány, állapította meg enyhe rosszkedvvel, és arra gondolt, pár évvel ezelőtt, amikor az intézetbe jött, még azt képzelte, csodákat tud majd művelni. Azok, akik ide

kerültek, még éppen csak a felületen ütköztek össze a törvény- nyél, vagy csak egyszerűen veszélyeztetett helyzetben, rossz környezetben élnek, abból kell kiemelni őket. Ezeket a gyereaeket még nem lesz nehéz gyors, időben történő beavatkozással — ezzel a céllal létesítették az Otthont — helyes Irányba terelni, gondolta, amikor a nevelői állást elvállalta a XXI-esben. Azóta rájött, cseppet sem ilyen egyszerű a helyzet, nem Is beszélve arról, hogy kényszerűségből az Otthon sem teljesen rendeltetése szerint működik: olyan fiúk Is idekerülnek, akik már alaposan bele kóstoltak a bűnözésbe, s a nevelőknek néha meg kell e- légedniök azzal, hogy az ő rossz hatásukat ellensúlyozzák.

Nem mindig teljes sikerrel — állapította meg Dombal, és megpróbált újra a zenére figyelni. Most már nagyjából sikerült, és nemsokára meglepődve állapította meg, egyszer sem vette eddig észre, hogy ebben a csodálatos művében Dvorzsák úgyszólván mindent a fúvósokra bízott. Minden témát a fúvósok indítanak, s a vonósok csak később segítenek nekik, hogy színezzék, kiszélesítsék a témát.

Amikor a műnek vége lett, elzárta a rádiót. A csendben hallani lehetett, hogy valamelyik szobában énekelnek.

„Rácsok szűrik át a vágyát Tüzből vetik meg az ágyát Csengő tépi szét az álmát Mert a Zsernyák kitépte a

szárnyát."

Egy darabig hallgatta, de aztán arra gondolt: 30 éves elmúlt, és még csak egyszer sem jutott el küllőidre, heteken keresztül nem mozdul ki, nem tud kimozdulni az intézetből, és már csaknem két hete, hogy a menyasszonyát utoljára látta. Mérges lett magára, és ismét elővette a nyomozati (egyző- könyvet, melyet egy bizonyos Boros százados vett fel Kászon Ferenc fiatalkorú vallomásáról, és folytatta tanulmányozását ott, a- hol pár perce abbahagyta.

Kopogtak az ajtón, és az ügyeletes jelentette, hogy meghozták az új fiúkat.

— Üljetek le — mondta, miután a négy fiú felsorakozott.

A felszólításra bizonytalan köszönet volt a válasz, de továbbra is áliva maradtak.

— Na, üljetek már le. Vagy azt kívánjátok, hogy én is felálljak? — A fiúk leültek a bőrhuzatú, nehéz fotelekbe, de még mindig feszengve várták, ml fog történni. Dombal, ha ő vette át a fiúkat, a papírok, az abban leírtak alapján mindig megpróbálta kitalálni, melyik kicsoda. Most úgy érezte, nincs nehéz dolga. A papírok két testvért emlegettek, s az nem lehet más, mint a középen ülő két fiú, akik közül a kisebbik, kevés eltéréssel három-négy évvel fiatalabb kiadása a másiknak.

— Tehát te vagy Hajó Gábor — nézett az idősebbre.

— Igen.

— Te pedig Hajó Tibor.

— Igen — bólogatott buzgón a kisebb.

Most már csak a két szélsőt kellett azonosítania. Először a halszélen ülőt vette szemügyre. Nagydarab, erős testalkatú fiú. Látszik, rendszeresen sportol. Valószínűleg birkózott, de az is lehet, hogy bo- xolt. Kese ha], világos, vidám tekintetű szem. Szája könnyen húzódik mosolyra, mint most Is, a- mlkor találkozik a tekintetük. Valószínűleg szeret marháskodnl, jó- pofáskodnl, a problémákat nem veszi lelkére, semmit sem szív túlságosan mélyre.

Nem, nem ő, egészén biztosan a másik lesz az „elsőrendű", A kezdeményező. Aki mindent magára vállalt. Az, amelyik a jobb szélén ül, ez a csupa In, csupa Ideg, sötét hajú, aki most is úgy ül ott, mint amikor a rugót összenyomják, és pattan abban a pillanat-