Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-09 / 32. szám
' ím A KORMÍlFAJ IRÖJA — FÁBRY ZOLTÁN EMLÉKEZETE Ha élne, most lenne nyolcvan esztendős. Élete és munkássága nemcsak az antlfaslzmussal fonódik össze, hanem Csehszlovákia történetével is. Akkor indult írói pályáján, amikor megalakult, létrejött Csehszlovákin. Életműve nemzetiségi területen, több nemzetiség közösségében bontakozott ki. A pályalndító pillanatoktól kezdve végigkísérte őt a háborús élmény, Ady háborús költészete és jóslásai, a kisebbségi sors, a nemzetiségi írói tudat, s gondolati megformálásának, stílusának valami különös, sajátosan Fábry Zoltán-l hangulatot adott a német expresszionlzmus. I. Stószon született Fábry Zoltán 1897. augusztus 10-én. A Stószi délelőttök- ben erről meglehetősen sokat ír, és arról Is, hogy kisdiák-korától a könyvek befolyásolták életét. Diákéveit — 1908—-1915-ig — a rozsnyól evangélikus főgimnáziumban töltötte. A reáltudományok iránt alig-allg volt érzéke és fogékonysága. Olvasni szeretett, mohón. Ezt vette észre egyik tanára, Pásztor Mihály, aki az 1912-ben megindult Irodalomtörténet című folyóirat füzeteit adta a diák Fábry Zoltán kezébe. 1964-ben egy levélben Irta: „különös, „szellemi atyám“, nem volt. A háborús írók közül a német expresz- szionisták és itt különösen Fritz von Unruh. Példakép, antifasiszta halhatatlanság két név, melyek bennem élnek: Carl von Ossietzky, Thomas Mann. Es egészen, minden más hatást messze felülmúlón, egy életet eldöntőn és kísérőn: Ady Endre!“ Az Igazi nagy életélmény Fábry számára a háború lett: 1915-ben, allghogy leérettségizett — vitték a frontra; Galíciában élte át a „gyilkos élményt“ (A béke Igazá-ban olvashatunk erről), 1916 koraőszén. A galíciai lövészárokban is a könyvhöz menekült. És amint átélte az első szabadulást a „halál torkából“, vált elkötelezett íróvá, vált antlmilltarlstává. Így jutott el Fábry Zoltán a háborútól az Emberlrodalom igenléséig. Aztán az olasz frontra került; Itt érte — a nagy offenzlva előtt — a felváltás, a megváltás az életbe. Azóta írta és mondotta Fábry: Fegyver s vitéz ellen. A háborút túlélt ember és író kötelességét, elkötelezettségét Ismerte fel Fábry Zoltán; ez vált az író, később az antifasiszta, erkölcsi magatartásának lényegévé. Az 1918—19-es forradalmak után Fábry hazatért Budapestről Stőszra, és itt maradt haláláig. Így aztán pályája végeredményben egyazon környezetben bontakozott ki, mint jeleztük, így vált nemzetiségi íróvá, ahogy akkor mondották: „szlovenszkói magyar íróvá“. Előadókörutak, majd — élete utolsó tizenöt évében — a kassai kórház tették „színessé“ életét. A harmincas években pedig az illavai és a kassai börtön. Ugyanakkor: földrajzilag egy helyen élve bár, a szellem, a gondolat útjain járta be az író a világtávlatokat, s lett a vox humana, az erkölcsi realizmus és az antlfasizmus írójává és gondolati megteremtőjévé. Mert Fábry Zoltán nemcsak az anA 23 éves Schreiber Aliz egyik legmeg- hittebb barátfa, gondozófa volt az 1970-ben elhunyt Fábry Zoltánnak. Aliz rna mozgalmi ember, a szepsi Tesla ü- zem szíSZ-bizottSágénak az elnöke. Fiatal társat, kollégái közül kevesen tudják róla, hogy miért ragadt rá vagy hogy kitől e- red a „CSACSI“ név. Ha Fábry Zoltán neve fel is vetődik, akkor sem bizonyos, hogy tudják, milyen kapcsolat fűzte ezt a fiatal lányt a nagy íróhoz. Pedig Fábry is említést tesz róla néhányszor, akárcsak az író kortársat visszaemlékezéseikben. Most Schreiber Alizzal, azaz Csacsival emlékezünk vissza Fábry Zoltánra. • — Hogyan ragadt rád a Csacsi becenév? — Mi szemben laktunk Zoli bácsival. Gyakran megkért engem és a bátyámat, mint gyerekeket, hogy fussunk el neki a oostáért, Wlaszovitsnéhoz az ebédért... Mi szívesen megtettük neki ezt a szívességet, amiért cukrot, csacskát kaptunk. S ebből a csocska szóból kerekedett ki a Csacsi név. Én akkor még nem tudtam, hogy ml ennek a magyar szónak a jelentése, s én is- így szólítottam Zoli bácsit. Már nagylány voltam. amikor lefordította nekem ezt a szót. Jól emlékszem, hogy az emberek mennyire felháborodtak, amikor én kisiskolás lányka a falunk íróját, Fábryt Csacsinak mertem szólítani. Nem értették, hogy egy ilyen o- kos ember, mint Fábry nekem ezt megengedte. Pedig nagyon egyszerű a magyarázata: mindenkinél jobban szerette a gyerekeket, s minket a bátyámmal pedig főleg, mert nagyon sokat sürögtünk-iorogtunk körülötte, segítettünk neki. S más oka is volt még annak, hogy nekem Zoli bácsi megengedte, a Csacsi megszólítást, melyet 6 így magyarázott meg: „Az ember sohasem annyira okos, hogy a másik ne mondhatná neki; Csacsi.“ CSACSI — Azt mondtad, hogy gyakorta játszottatok. Milyen játékok voltak ezek? — Számomra játéknak számított az is, ha együtt mehettünk sétálni. Zoli bácsi egyedül soha nem indult el. Mikor még élt a kutyája, mindig azzal járt, később pedig velem. 0 mindig lassan bandukolva ment, én meg mint egy kutyus futkároztam körülötte. Számomra érdekes játéknak számított postájának osztályozása is. Ha ezt véletlenül egyszer is elmulasztottuk, már megjegyezte: „Mi az? Már nem is érdekel, hogy ki Ir nekem?“ De gyakorta játszottunk „szlvacsdo- bálósdit Is“, az utolsó időkben egyre többet. — Milyen volt az író napirendje? — Minden reggel nyolc óra előtt felkelt és úgy igyekezett, hogy pontosan nyolc 6- rakor reggelizhessen. Ezalatt anyám rendberakta a szobáját. A reggeli után villámgyorsan megírt néhány levelet. Ezt bámulatos gyorsasággal tudta csinálni. Délelőtt olvasott, dolgozott. Nyáron, ha nem volt beteg, pontban fél kettőkor átjött hozzánk e- bédelnl. Télen mindig átvitte neki anyám az ebédet. Ebéd után kiállt az ablakba és addig állt ott, amíg a munkából buszokon érkező munkások haza nem értek. Ha egy szép nő jött, akkor ki is hajolt az ablakon, és sokáig nézte. Este átvittük hozzá a vacsorát, és nála maradtunk hétig, nyolcig. Miután ml elmentünk, éjfélig olvasott. — Milyen nyelven beszéltetek? — Németül, pontosabban azzal a német tájszólással, amelyet a mi vidékünkön, Stósz környékén beszéltek. De idővel nagyon sok magyar szót megtanultam tőle, és magyarul is megértettük egymást. — Hogyan emlékszel vissza az utolsó napra, halála napjára? — Aznap ebéden volt nálunk. Anyám krumplilevest és lencsefőzeléket főzött. Nem nagyon ízlett neki. Este anyám vasalt, és a körözöttet én vittem át. Még üzent is, hogy mondjam meg anyámnak: nagyon ízlett a vacsora. Az este kivételesen jó kedve volt, s ilyenkor mindig a mosdón levő szivaccsal dobálództunk. Nagyon sokáig játszottunk. Amikor elmentem, ő kiálli az ablakba, addig nézett, míg haza nem értem. Mielőtt még beléptem volna a kapunkba, egymásra kiáltottunk: kakukkl Mikor hazamentem, anyám megjegyezte, hogy ma különösen jókedvű Zoli bácsi, és van valami furcsa a viselkedésében. De ekkor még nem gondoltunk semmi rosszra. Anyám reggel korán kelt, és vasalta Zoli bácsi ruháit. Egyszer csak a szomszédik szerző felvétele) asszony kiáltott, hogy Fábrynál ég a villany. (Ez volt ugyanis a jel. Ha rosszul é- rezte magát, felgyújtotta a villanyt.) Anyám azonnal átszaladt hozzá. Amikor meglátta a mozdulatlanul fekvő Zoli bácsit, megijedt, az ablakhoz rohant és kiáltozott. Apám észrevette és utánarohant. 0 sem akarta elhinni, hogy Zoli bácsi halott lenne. Tükröt tartott a szája elé, de a tükör csak nem párásodon be... Aztán apám átszaladt értem. Még az ágyban voltam, amikor mondta: „Kelj fel, Csacsi meghalt!“ Átfutottam, és még az élettelen test láttán sem akartam elhinni, hogy Csacsi, Zoli bácsi halott. Orvost hívtunk, aki megállapította, hogy hajnali három és négy óra között infarktus végzett vele. Most, ha átmegyek a házba, mindig az az érzésem, hogy ott van, él. Sokat álmodok vele, de mindig mint élővel. Olyan volt nekem, mint egy második nagyapa. A közös játékaink, ajándékai is mind megvannak. Főleg az a hajas baba nagyon kedves nekem, amelyet hatéves koromban kaptam. Van tőle egy könyvem, a „Vigyázó szemmel“, amelynek a „Ne sírj kislány!“ címet akarta adni, de a kiadóban lebeszélték ... Nálunk az a szokás, hogy azt teszik be a koporsóba a halott mellé, amit a megboldogult nagyon szeretett. Én az „Európa elrablása“ című könyvet adtam oda, amelynek a 304. oldalán a ml családunkról ír. Aztán megvan még nekem Zoli bácsitól a „Hazám, Európa“ cseh nyelvű fordításban, amelyre így dedikált: „Csacsinak csak csehül: Csacsi“. Emlékkönyvembe pedig ezt Irta: „Két Csacsi. Egyik nagy, a másik kicsi. Egyik jó, a másik rossz. Légy te a jó és én a rossz.“ Zolczer János Ft békés József Lehet, hogy ezek itt közben ösz- szehaverkodtak? — villant fel Feriben, de a telefonáló lány hangja a következő pillanatban már szétfosz- latta ezt az Illúziót. Az Orchideában az a viszonylagos csend uralkodott, mely akkor szokott rövid időre beállni, amikor elhallgat a zene, de az asztaloknál még nem veszik fel az előzőén elkezdett beszélgetés fonalát. Ebben a halk zsongásban Feri tisztén hallotta a lány hangját: — Gyerekek! Esküszöm, ezek atan- tuszosok. — Hol? — ott. — Melyik a főnök? — A tantuszklrály? Az ott. — Már amilyen klassz srác! Feri ettől mégjobban zavarba jött, mint a „tantuszklrály“ elnevezéstől. Mereven nézett előre, s abban reménykedett, hogy a többiek nem hallották a másik asztalnál elhaló szavakat. Mille azonban röhögve meglökte: — Hallod? Jó vagy a csajnál. — Eredj a fenébe. — Na, mit vagy úgy megllletődve! Ezek is csak olyan csajok, mint a többiek. Felkérjük őket, aztán ... — Aztán? — Ha akarsz, beolvashatsz neki. — Akar az isten. —Hát? Tulajdonképpen miért jöttünk ide? — Mit tudom én. Marhaság volt. — Elmehetünk — szólt bele Gabi. — Annyira nem sürgős — mondta Feri, pedig legszívesebben itt hagyta volna már az egészet. Maga sem értette, miért volt neki olyan fontos pár órával ezelőtt, hogy! Ide jő jenek. Elégtételt akart tenni? Miért? Végeredményben Kishajó megérdemelte, hogy meglecké„t ssék; mindnyájan érezték. Miile közrar.űkJd lsével — túlfeszítette a húrt. öl :i égette le a lány, nekik szólt o kioktatás. Egyáltalán miért vette 6 magára, miért a- vatkozott bele, amikor őt bosszantotta legjobban, hogy Kishajóék elvesztették a mértéket. Ugyanakkor Kishajó igazában föl se fogta, mi történik, Mille pedig fütyült az egészre. Ügy mint most. Most is fütyöré- szik. Halkan fütyüli azt a számot, a- mit az előbb játszottak. És láthatóan jól érzi magát. Jóízűen kortyolgatja sörét, és nézi a nőket. Időnként megjegyzéseket tesz rájuk, és már háromról is megállapította: a legnagyobb vihar sem sodorná le róla, ha egy gyenge szellő rásegítené. Fene tudja, hol szedte föl ezt a háború előtti, roskatag szólást, de mostanában, ha egy jó nőt lát, minden alkalommal használja. Persze, lehet hogy azok a srácok, annak a lánynak az asztalánál, ugyanígy gusztálják Erzsit, Katit, meg Zsuzsát... — Csak azt tudnám, mi a fenének kellett nekik ide jönni — mondta ki Gabi azt, amire Feri gondolt. Gabi már jó féléve együtt járt Erzsivel. Ha a lány anyja éjszakás volt, néha hajnalig is ott maradt nála. Attól a pillanattól kezdve, hogy meglátta Erzsit az Orchideában, lelombozódott, nem szólt egy szót sem, csak sértett pillantásokat küldött a lányok felé. Most pedig dühösen morogja: csak azt tudnám, mi a fenének kellett ide jönni? — Majd én megkérdezem tőlük. Feri örült, hogy felállhat, odamehet egy másik asztalhoz. Így — legalább látszólag — otthonosan mozoghat ebben a közegben. Elvégre, akinek ismerősei vannak egy másik asztalnál, aki fesztelenül odatelepedhet hozzájuk, az már nem lehet Idegen itt. Maga sem tudta miért érezte fontosnak, hogy úgy tűnjék, otthonosan mozog az Orchideában. — Elárulnátok, miért jöttetek ide — ült le a lányok asztalához. — Miért? Nekünk nem szabad — válaszolta Feri számára érthetetlen ingerültséggel Erzsi. — Csak az van kiírva, hogy kutyát behozni tilos — toldotta meg Zsuzsa. — Ma este ugyanis az Orchideához volt kedvünk — szólalt meg Kati is. — Mert otthon, lefekvés előtt az asztal körül zavarnak benneteket, ha előzőleg nem tölthettetek néhány 6- rát valami hasonló helyen! — Ogy, ahogy mondod — válaszolt Kati csaknem ellenségesen. Feri nem értette őket. Mind a három lány jó haver, ismeri őket kicsi koruk óta. Itt meg, mintha teljesen kicserélték volna őket. — Mi bajotok van? — Nekünk semmi. És neked? — Én nagyon jól érzem magam — állt fel bosszúsan, és visszament az asztalukhoz. — Na, mi van — kérdezte Gabi. — Semmi. Teljesen bezsongtak. — Micsoda? — Mondom, begolyóztak. Ogy beszélnek, mintha három órával ezelőtt még nem együtt lettünk volna a téren. — De miért? — Ök tudják. — Nem kérdezted? — Nem. — Ezt azért megtehetted volna. — Eredj! Megkérdezheted te is! Gabi felkapta fejét, és Feri is érezte, valami indokolatlan érdesség, türelmetlenség volt a hangjában. Marhaság — gondolta — a végén még összeveszek a legjobb barátommal e- miatt a link, megjátszós kis csaj miatt, aki most is feltűnősködik, n.a- gyokat nevet, magyaráz a haverjainak: úgy látszik, itt sem bír magával. —Csakugyan ... olyan hülyén vá- laszolgattak, hogy nem volt kedvem tovább faggatni őket — próbált enyhíteni előző szavain, amikor látta, hogy Gabi végleg beburkolózik sértődöttségébe. Gabi nem válaszolt, csak Mllle kezdte részletezni az egyik nő mellének értékeit. Feri nem figyelt rá. Elhatározta, a következő táncnál felkéri a telefonos lányt. Erre azonban nem került sor, mert abban a pillanatban, ahogy felhangzott a zene a harmincöt körüli kockás kabátos férfi már ott állt az asztalnál, és elvitte a lányt. Hasonló gyorsasággal kérték fel a másik két lányt is, sőt Zsuzsáéknál is azonnal ott termett a három fiú, és elvitte őket táncolni. Ez történt a nagymel- lű lánnyal is, akit Mllle nézeKetett. — öregem, itt már minden jó nő foglalt — mondta bosszúsan. — De legközelebb lekörözöm a palit. A következő táncnál valóban sikerült megelőznie a nagymellű lány lovagját, és nemsokára jókedvűen és büszkén villantotta tekintetét Feriék felé, akik továbbra is ott ültek az asztalnál. Gabi azért, mert bántotta Erzsi viselkedése, Feri pedig mert valahogy gusztustalannak érezte ezt az egész tülekedést a nők körül. Egy perce se folyhatott azonban a tánc, amikor mindketten Zsu hangjára kapták fel a fejüket. — Tudod, kinek ígérgess te — hallották. — Annak a külföldre szakadt nagynénlkédnek, aki hastáncos lett Hong-kongbanl Zsuzsán látszott, tökéletesen megfeledkezett hosszúszoknyás eleganciájáról, a szalonról, az Orchideáról. Szikrázó szemmel állt a fiúval szemben, aki pimasz arccal vigyorgott rá, Ferinek az volt az érzése, Zsuzsa
