Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-08-02 / 31. szám

m 9

PORTRÉK

ÉS

FEJLŐDÉSEK

Ha valaki csak kicsit Is jártas és ismerős a szlovákiai magyar irodalom elmúlt — harminc esztendőt felölelő — történetében, ■lámára nem ismeretlenek Fábry Zoltán egykori, önvádlő megjegyzései és figyelmeztetései (Emberek az embertelenségben, Har- madvirágzás előszavai stb.j, hogy ti. még nem készült el a csehszlovákiai magyar Irodalom rendszerező és összefoglaló irodalomtörténete.

Ez a hiány még megvan ma is, de megvalósításának egyre több a biztató jele. E- zek egyike Turczel Lajos most megjelent kötete. Portrék és fejlödésképek. A- kötet címének második fele, „fejlődésképek“, mér konkrétan utal egy hiányzó és összefoglaló igényű törekvésre. Olyanra, mint éppen ö nyújtott, de társadalomrajzzal: Két kor mezsgyéjén (1967).

Egyáltalán nem egyszerűsíteni akarjuk a problémakörök lényegét, ha azt írjuk, hogy annak a fejlődéstörténeti rajzába kell beleilleszteni az irodalomtörténeti (és kritika- történeti) fejlődésképet. Mert mit is ölel fel Turczel Lajos mostani kötete? Portrékat, fejlődésképeket, valamint könyvkrlti- kákat és karcolatrögzftéseket. E legutóbbi ugyancsak az irodalomtörténeti összefoglalás igényét sugallja, hiszen nemzetiségi irodalomról, annak történetéről lévén szó, különösképp jelentkezik az együttélő népek Irodalmának, kultúrtörténeti históriájának és politikai kapcsolatai feltárásának szükségessége (Kapcsolataink Petőfivel, a különösen értékes Fuölk és a csehszlovákiai magyarok, A szlovák műfordítás útja 1945—68 között, a magyarországi Magyar Írás kap csolata a csehszlovákiai magyar irodalommal, hogy ezeken is túllépve, a romániai magyar szellemi életbe is eljusson — A Hét, vagy Kós Károly stb.j.

Engedtessék meg, hogy ezúttal elsősorban Turczel Lajos korábbi munkáira, s jelen cikkeire koncentráljunk. Tulajdonképpen a portrékat is — megfelelő helyükön — bele kell olvasztani az előkészítendő irodalomtörténeti szintézisbe (Gondolunk itt és most pl. az Írás és szolgálat c. Turczel-kö- tet tanulmányaira, eszmefuttatásaira). Ismételjük; Turczel Lajos a társadalomtörténeti és kultúrtörténeti alapvetést jó tízesztendeje elvégezte. Az bizonyára ma már benne is tovább bővült és gyűrűzik. Ennek bizonyítéka számos, azóta megjelent — és legújabb kötetében nem szereplő — írása és tőként a Fejlődésképek című nagy fejezete, amely szemléletmódjában, aspektusában és bőséges dokumentációjában igen sokat nyújt a szóban forgó irodalomtörténeti összefoglaláshoz.

Kibontakoznak a különböző korszakok: A csehszlovákiai magyar valóságirodalom (mely eredetileg Az éhség legendája c. publicisztikai gyűjtemény előszavaként jelent meg), szinte ennek folytatásaként következik az Észrevételek a Sarló irodalom- szemléletének és irodalompolitikájának kérdéséről. Pillanatig sem lehet vitás, hogy a legtöbb vitát kiváltó egyik téma: a Sarló kialakulása, iránya, fejlődése stb. Kétségtelen, e két témakörhöz kitűnően 'kapcsolható, sőt csakis ehhez kapcsolható a Fábry- ról Irt cikk, a Slmándy Pálról készített tanulmány, a Györy Dezső-kötet kommentálása és nem utolsó sorban a már jelzett Fu- fSík-tanulmány. A korabeli csehszlovákiai társadalom mozgásáról adnak képet ez írások.

így kell és lehet „átemelni“ más nagy fejezetből a Fejlődésképekbe, a Petőfi-cikket a Kapcsolatrögzítésből, hogy A csehszlovákiai magyarság Petőfi-képe a két világháború között Imponáló, jelen-múlt kapcsolatot gazdagon dokumentáló fejezetet nyújtson. A pozitív tényanyagot felsorakoztatva és rendszerezve, a Horváth János-l legjobb hagyományokra bukkanunk, ötvözve egy új Horváth Jánosnál nem tapasztalható eszmeiséggel: a történelmi és dialektikus materializmussal (itt kötődik a könyv a Két kor mezsgyéjén-hezl), a marxizmussal. Itt és ebben áll Turczel Lajos új kötetének, e könyv eszmeiségének a lényege: a pontos filológia és a marxizmus szellemiessége.

Csak félve tesszük fel a kérdést: éppen mert oly szuggesztív hatású a csehszlovákiai (1945 előtti és utáni) irodalom számtalan vonulata, a Petőfi fejezeteket kivéve, kissé nem aránytalanítja a kötetet a Kas- sa-Kazinczy, avagy a Kármán-, valamint a Tompa-fejezet? A cél világos: a hagyományok szerepe, és mint Turczel Lajos ki is mondja — a korszerűség példája (Kármán). Annyit e törekvés is bizonyít; nagylélegzetű előszó keretében mintegy a csehszlovákiai magyar irodalom és irodalomtörténet előképét, előtörténetét lehet ezzel megteremteni. Bizonyos folytonosságot, és — Csehszlovákia létrejöttével — egy minőségileg újnak elemzését és bemutatását. Hogy mindezek után majd elérjen a mához, hiszen Darkó István, Szabó Béla, Egri Viktor vagy Sas Andor bemutatása után már következik az új nemzedék, új gondokkal, új vonásokkal (Ozsvald Árpád, Duba Gyula stb., stb.). Komoly, nagy vállalkozása e kötet a csehszlovákiai magyar irodalomtörténetnek, s jelentősége és szerepe csak inkább ' növekszik, ha minduntalan rábukka- i^l[^.a r^napság oly ^»erű .. hídszerep jSlémefere.- Hiszen á szIovÍk Tfitffbrdfíás útja szép és nagyszerű példa erre.

A további számvetésekben bizonyára Turczel Lajos is bővíteni,, gazdagítani fogja az itt leírtakat. Nem fogja zokon venni, ha egynémely kérdésben, megállapításával vitába szállnak. De az irodalomtörténetírás, ez a kifejezetten kollektív gondolkodó-alkotó munka csak így gazdagodhat. így minden újabb, hasznos meglátást köszönettel kell nyugtázni, miként most tesszük ezt Turczel Lajos kötetével kapcsolatban is, kívánva neki, hogy be is tudja fejezni az elkezdett munkát, egy nagy ívű pálya újabb szakaszát.

Kovács Győző

A „Magyar Remekírók“ sorozat legújabb köteteként jelent meg a „Tömörkény István válogatott novellái“ című kötet.

„Tömörkény István több volt a művész-fotográfusnál ... írónak igazán író volt néhai jó Tömörkény István, nagyon magyar s any- nylra szegedi, hogy az már szinte bosszantotta az embert ... Hanem tárcaírónak alig tudok elképzelni magyarban különbet, az aprólékosságnak ilyen kivételes művészét. Néha-néha úgy fölmelegszik, mint egy igazi nagy költő, egy lírikus, s az embereket pedig mindig szereti. Olyan valaki, akihez el fognak járni iskolába, sokat tanulni, esetleg néha tökéletesebbre menendő nagyok is“ — írta róla már é- letében halhatatlan kortár- sa-utóda Ady Endre.

Egy másik kortárs-utód, Krúdy Gyula pedig így méltatja elődjét: .

„KI volt Tömörkény? A magyar Alföld költője volt. Petőfi volt, de prózában írt. Szegedi paraszt volt, de verse érzett, költeményt mondott. Nemzetünk kincse volt, mint a régebben meghalt magyar költők, akik elhal ványodva de felejthetetlenül néznek vissza szépséges nemzeti múltunkból ... A szélmalmok csöndes forgása a láthatáron, a füvek szinte szemmel látható növekedése, a távoli tanyák őskori csöndje, a Tiszának megbékélt, megnyugvó folydogálása, a háborúmentes emberélet biztonsága, a jegenye módjára, lassan növekedő új generáció csöndben történő felváltása, a kiszolgált kocsikerekeknek szinte emberi pihenése: — ez volt Tömörkény Magyarországa“.

S egy harmadik nagy (s ugyancsak szegedi) kortárs vallomása: „.., csak azt

mondja, amit lát, és csak úgy mondja, ahogy látja“. (Juhász Gyula).

Az Európa Könyvkiadó rendkívül népszerű „Helikon Csillagok“ sorozatában jelent meg új kiadásban a

XVllI. századi francia drámairodalom egyik legnagyobb alkotása Beaumarchais „Figaro házassága a- vagy egy bolond nap“ című vfgjátéka.

.A „Figaro házassága“ vérbeli vígjáték — írja Ily- lyés Gyula. — De tréfáival is a maga Idején dermesztő kihívás volt a század erkölcse, előítéletei ellen; ma, mindezek ráadásul, hiteles korkép.

Ez volt a forradalom előestéjének s első idejének legsikeresebb színdarabja, a bemutató után egyfolytában százszor játszották. A tünte- • tések és felkelések hősei e- zen nevettek, ebből merítettek kedvet“.

A „Figaro házassága“ Ily- lyés Gyula immár klasszikus értékű fordításában jelent meg magyar nyelven. A kötetet Bognár Árpád illusztrációi díszítik.

Ugyancsak pompás Helikon-kiadványként jelent meg, ráadásul két nyelven, az eredeti orosz szöveggel és Lator László remek magyarításában Alekszandr Biok halhatatlan poémája, e „Tizenketten“.

„Terjeng mord árny. / Hó ragyog. / Orkán, orkán acsa- mg, kavarog, csavarog! /

Orkán, orkán / ront mindenre mogorván!“ — kezdődik az 1918 januárjában Irt költemény, s így fejeződik be:

„... Így vonulnak a nagy éjben, / nyomukban az éhes eb, előttük a hóesésben / —

véres zászló a kezében, / a golyó nem sebzi meg — / vad viharban, mord borúban, / fehér rózaa-koazorú- san, / hógyöngyösen, hófehéren / Jézus Krisztus megy az élen“.

A népszerű „Így élt" sorozatban látott újra napvilágot Fekete Sándor „így élt a szabadságharc kűltője" című kiváló életrajzi regénye. Petőfi Sándor élete — saját műveiben, kortársai emlékezésekben és egykorú képekben.

Petőfi Sándor alakja — eszménykép; életútja — az akaraterő, a tehetség diadala, halála — a hazaszeretet és hősiesség gyönyörű példája.

A Madách és a budapesti Móra Ferenc Könyvkiadó a költő százötvenedik születésnapjára jelentette meg első ízben Fekete Sándornak az Ifjúság számára írt, „Így élt a szabadságharc költője“ című könyvét.

Ez a sodró erejű írás a költő saját művein, kortársak visszaemlékezésein és levelein, a korabeli sajtó cikkein keresztül mutatja be Petőfi Sándor életét és munkásságát.

Száz kép — közöttük Petőfi szépírásfüzetének egy oldala, az általa rajzolt sl- ketnéma-ábécé, apró grafikái a fiáról, Nagyszalontáról, Aranyról, Bemről, régi színlapok Petőfi nevével, kortársak képei — díszíti a most második kiadásban megjelenő kötetet, melynek előszava így kezdődik;

„A legtöbb eurőpal népnek van egy két olyan költője, akit nem egyszerűen a szép versek művészének tart a világ, hanem mintegy az illető nép eszmei megtestesítőjének. Az angoloknál iShakespeare, az oroszoknál Puskin, a németeknél Goethe és Schiller, az olaszoknál Dante tölti be ezt a szerepet. A magyar költészet nagyjai közül Petőfi Sándor az, akit az egész emberiség legjobban ismer és becsül, s akit népünk is mindenkinél inkább a magáénak vall. Változnak az idők, az irodalmi ízlések és divatok, de Petőfi Sándor több mint százhúsz esztendeje a magyar nép legkedvesebb költője maradt."

még jóidéig e körül forgott a beszélgetés.

Közben Annamarlt egy másik asztaltól táncra kérték. Máskor a fiúk

— aszerint, hogy milyen kedvük volt

— udvariasan vagy nyersebb formában, ki szokták védeni az ilyen próbálkozásokat. Most még ehhez sem volt kedvük, hagyták, hogy Annamária azt csináljon, amit akar. ö pedig úgy döntött, elmegy táncolni. Ettől kezdve a többiek nem törődtek vele, csak akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor a második tánc után székére lehuppanva így szólt:

— Mit szóltok? A fej négyszázat í- gért a habtestemérti

— Szétverem azt a boldvilágos pofáját — horkant fel Ziegler.

— Vedd le a gázt! — szólt rá Tamás. majd Annamáriához fordult: — És te? Mit mondtál neki?

— Azt, hogy kevésl

— Igazad van Ezt neki, nem egy Ilyen nőt négyszázért.

— És mit csináltál volna, ha ezret ígér — kérdezte Csilla szokatlan érdeklődéssel.

— Legyél nyugodt, kisfiam, akkor is azt mondom: kevés.

— Állati szar hely lett ez is — pillantott körül, arcán leplezetlen undorral István. — Teljesen ellepték a kurvák. És nyomukban a szexuális nyomorban tengődő kanok. Lassan 1- deje lesz, hogy áttegyük a székhelyünket máshová.

—Csak ne kapkodd ell

— Miért? Te annyira élvezed ezt a kanszaggal kevert kurva illatot? — nézett dühösen Tamásra István.

— Pillanatnyilag Igen Ugyanis, ha nem lőttetek volna rS Annimárlapa ■asa megadta a nagy tippet.

— Miféle tippet adott az „én pasasom“?

— Ez az ürge, aki — ahogy én elnézem — legjobb esetben is diszpécser lehet valamelyik gyárban, ma kapott valami külön jutalmat, célprémiumot, vagy mit tudom én mit. És elhatározta, csinál magának, meg a haverjainak egy jó estét. Azt azonban nem is sejtette, hogy tulajdonképpen nekünk fog egy igazán jó estét szerezni.

— Hogyan — kérdezte István még mindig nagyon mérsékelt lelkesedéssel.

— Várj, én már sej töm, mire gondol — kiáltott közbe Jutka. Rosszkedve egy csapásra elmúlt, már előre é- rezte az elkövetkező játék Izgalmát, s ez messzire fújta az otthoni dolgokat, az előbbi kényszeredett ücsörgés rossz ízét, az unalom minden bá- gyasztó hatását.

— Nagy ötlet, mi — nézett rá cinkos mosollyal Tamás.

— ÖrláslI

— Lennétek szívesek minket is beavatni — sértődött meg azonnal Csilla baba.

— A lassú agyműködés a süketségnél és a vakságnál is nagyobb csapás. Isten azokat szokta ezzel súly- tanl, akiknek az ősei kicsapongő életet éltek.

Tamás most már elemében volt. Végre ismét csillogtathatta fürge e- szét, kivételes stllárls készségét, melynek révén mindent kerekded, jól gördülő mondatokban, s Időnként frappáns megfogalmazásban tudott elmondani.

— Kopaszodó barátunk, aki feltehetőleg diszpécserként teszi magát hasznossá a népgazdaság valamely je lentős szektorában nagyszabású népi vetélkedő alapjait vetette meg, amikor négyszáz forintot ígért Annamária klsportolt bájaiért. Én az ő helyében természetesen többet ígértem volna, de ez semmit nem von le abból az érdeméből, hogy neki köszönhető mai játékunk nagy ötlete, melynek lényege: kiért ígérnek többet?!

Annamária elismerően csettlntette: — Kurva nagy ötlet.

— Állati izgi lelkesedett Csilla is. De aztán hozzátette:

— Gyerekek, ebből oltár! balhé lesz.

— Miért — kérdezte Jutka. — Egyszerű a dolog, akármennyit ígérnek, mindenre azt mondjuk; kevés.

— És, ha valamelyik tag szlvóskod- ni kezd? — aggályoskodott Csilla.

— Akkor majd szóltok nekünk — nyugtatta Tamás.

— Majd mi jobb belátásra bírjuk — tette hozzá Ziegler.

— Gyerekek! Az nyer, aki elsőnek éri el az ezrest.

— Állati izgi — közölte újból Csilla Baba.

— De lelkesek vagytok, de lelkesek — nézett rájuk bosszúsan István.

— Mi bajod van — kérdezte Csilla. — Végre van egy jó buli. Belvák leszünk!

— Az meg mi?

— A Belvárosban tevékenykedő kis csajok új neve — világosította fel Annamária.

— Amilyen a Méri — segített Csilla.

— Hülyeség. Méri egyszerűen kurva lett.

— Tévedés. A Méri belva lett. Ez minőségi különbség.

— Túrót, digós lett. Csak olasz srácokban dolgozik — helyesbített Ziegler.

— A név tökéletesen mindegy — vetett véget a vitának Tamás. A lényeg az, h'Vlgyelm, hogy ma kipróbál juk, mit tudnak a legősibb női szakmában. Vessük félre a polgári konvenciókat, tépjük szét a szocialista erkölcs amúgyls laza kötelékeltl Ettől a pillanattól kezdve feljebb lehet húzni a szoknyát, kiki mutogathatja a bájait, biztató mosollyal viszonozhatja a fürkésző férfitekinteteket. Mindent szabad, amit egy jobb belvárosi prostituált, természetesen titkos prostituált — csak azt tudnám ki előtt titok — megengedhet magának. Harcra fel, hölgyeim, kezdődik a küzdelem.

Ebben a pillanatban megszólalt a zene, ami cseppet sem volt véletlen, hiszen Tamás pontosan belőtte magát, s különben is, ha a zenekar késik a belépéssel, ugyanilyen hangnemben még perceken keresztül tudta volna folytatni szövegét. Amint a zene megszólalt, Annamária „palija“ máris ott termett az asztalnál; láthatóan igyekezett, nehogy más vigye el a nőt. Hamarosan elkelt Csilla és Jutka is. A fiúk magukra maradtak az asztalnál. Egy darabig figyelték a lányokat, de aztán unatkozni kezdtek. így aztán kénytelenek voltak a maguk számára is kitalálni valami játékot. Ehhez legalkalmasabbnak az a há rom lány tűnt, aki pár perce jött be az Orchideába, és telepedett le az egyik asztalnál.

Amikor Feriék elhatározták — akkor még nagyon halványan körvonalazott céllal —, hogy estére elmennek az Orchideába, mindenre inkább gondoltak, mint hogy Zsu lesz az első, akit megplll.intanak

A bajt tetőzte, hogy Kishajót azon

nal kiszúrta a pincér, és ez a kínos jelenet tovább csökkentette biztonságukat.

— Parancsoljanak — állt meg asztaluknál a pincér, és le nem vette a szemét Kishajóról, bármennyire is 1- gyekezett az úgy fordulni, hogy ne láthassa az arcát.

— Négy kávé és négy sör — rendelt Feri.

— Négy kávé, négy sör — ismételte meg gépiesen a pincér, de a szeme egyre csak Kishajón volt, aki már azt hitte, megússza, mert a pincér közben a hamutartóért nyúlt, oldalt lépett úgy, hogy szembekerüljön Kishajóval.

— Elnézést, ön hány éves?

— Tizenhét.

— Nem haragszik, ugye, ha megnézem a személyijét.

Kishajó morgott valamit, és felállt:

— Megvárlak benneteket.

— Inkább eredj haza, Mondtam, hogy ne gyere — bosszankodott a bátyja.

Kishajó klsomfordált, a pincér pedig elindult a három kávéra és három sörre csökkentett rendelésért. A táncnak ekkor lett vége, és egy közeli asztalnál két lány huppant le a székre. Feri ekkor pillantotta meg a telefonáló lányt. A parkett szélén állt, és egy harmincöt körüli kockás kabátos férfival beszélgetett. Aztán elindult, és leült ahhoz az asztalhoz, melyhez előbb a két lány telepedett, A férfi elkísérte, meghajolt, majd egy távolabbi asztalhoz ment. Aztán még három fiú is leült az asztalhoz. Az a három fiú, aki előzőleg Zsuzsával, Katival és Erzsivel táncolt.