Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-08-02 / 31. szám

8

Koreográfus

Pattogó ritmus, kavargó lendület: táncol az Ifjú Szívek. Ropják a táncot szépen, mutatóson. Fiatal vérrel, lelkesedéssel. Siker, dübörgő taps kíséri fellépésüket immár több mint két évtizede. A siker kivívásában persze nemcsak a táncosoknak vannak érdemeik, hanem a háttérben lévőknek is. Többek között a koreográfusnak. Az Ifjú Szivek koreográfusa JÓZEF KVOCAK. Hogy mióta?

— Kezdettől, tehát 1955 óta. Alapító tagja vagyok az együttesnek — mondja a koreográfus.

Az Ifjú Szívek 1975-ben ünnepelte megalakulása húsz éves évfordulóját, és az akkor megjelent jubileumi évkönyvben ezt írta két évtizedes munkájáról Kvoéák:

— Tánccsoportunk húszéves működése a- latt úgy igyekeztünk összeállítani a műsort, hogy az a szocialista realizmust tükrözze, a nép előrehaladását szolgálja. Bemutatott müveinkkel a dolgozó népet szolgáljuk, eszmei, esztétikai, erkölcsi nevelését segítjük és életét teljesebbé, boldogabbá, elégedettebbé akarjuk tenni. Tánccsoportunk nemzetközisége abban nyilvánul meg, hogy továbbfejlesztjük az itt éló magyarság népi hagyományait, színpadra visszük a hazánkban'Ú6 nemzetek ésnem--- zetiségek táncait és bemutatjuk a baráti szocialista államok táncait. Tánccsoportunk soraiban egyaránt megtaláljuk a magyar, szlovák, cseh és ukrán diákokat, munkásfiatalokat és dolgozó értelmiséget.

Jozef KvoCák már gyakorlott koreográfusként vette át az Ifjú Szivek táncegyüttesét.

— A Kassal Munkás Együttesben kezdtem már gyermekkoromban, aztán a kassai színház mellett létesült balettiskolát végeztem el. A középiskola után a Szlovák Népi Együtteshez, a STukhoz kerültem. Tőlük jártam el a Galán- ta melletti Hodyba, ahol a CSEMADOK mellett megalakult a Népes, vagyis, a Népművészeti E- gyUttes. Kezdetben mint szólótáncos szerepeltem náluk, később aztán egyre gyakrabban láttam el a koreográfust tisztet. Rendes katonai szolgálatom idején tagja voltam a Katonai Művészegyüttesnek, aztán a Szlovák Nemzeti Színházban balettáncos, és közben néhány e- gyüttes, sót a film és televízió koreográfusa is voltam. A Nemzeti Színháztól 1900-ban végkép átmentem az Ifjú Szívekhez, amelynek az indulása nehéz volt, de a fiatalok lelkesedése, optimizmusa leküzdötte a kezdeti nehézségeket. Teljesen új tánccsoportot kellett kialakítanunk. Össze kellett gyűjtenünk a fiatalokat. A fiatalok jöttek, és egy kis igyekezettel velük mindent meg lehet valósítani. Ezért választottuk az Ifjú Szívek elnevezést is, célunk az, hegy mindig újabb és újabb fiatalokkal dolgozhassunk.

Huszonkét esztendeje létezik az együttes, ha öt évvel számítjuk az egyes csoportokat, illetve egy-egy táncosgenerációt, most tartunk az ötödik váltásnál. A táncegyüttes létezésének huszonkét évével lemérhetjük a fejlődés fokát. Több mint ezren cserélődtek, közülük sokan hivatásosak lettek, így például Sárszögi Csilla, aki ma a Népművelési Intézetben komoly munkát végez, a Mészáros-fivérek a Katonai Közművelődési Központban fejtenek ki tevékenységet és a kelet-szlovákiai amatőr táncmozgalmat magas színvonalra segítették. Az Ifjú Szívek tagja volt Nagy jános, kiváló szobrász lett belőle. Sokan lettek mérnökök, orvosok, pedagógusok, kiváló szakmunkások. Tapasztalatunk az, hogy ha valaki az együttesben jól elvégezte munkáját, az megállta helyét az életben is, eredményeket ér el a munkahelyén. A táncművészet fegyelemre és pontosságra nevel, segíti a művészi, esztétikai érzék kifinomulását. Nálunk legalább olyan fegyelemre van szükség, mint például az élsportolóknál, akik kötelességtudás, fegyelem és pontosság nélkül eredményt elérni nem tudnak.

A fiatalok megszeretik, megkedvelik a tánc- művészetet, olyannyira, hogy még ma is van több olyan tagunk, akik elvégezték a főiskolát, komoly hivatásuk van, diplomás emberek, mégis köztünk maradnak. Még valamire szeretnék kitérni. Együttesünk kezdettől az internacionalizmus szellemében működött. Az induláskor ez volt a jelszavunk: Ismerd néped kultúráját és tiszteld, becsüld az összes nemzetek és nemzetiségek kultúráját isi Az együttes összetétele is úgy alakult, hogy együtt vagyunk magyarok, szlovákok, csehek és ukránok, mégpedig mindig a legnagyobb egyetértésben.

Célunk a csehszlovákiai magyar népi táncművészet fejlesztése, ugyanakkor nem feledkezünk meg arról sem, hogy a közös hazában velünk együtt élő nemzetek és nemzetiségek népművészeti tárházából is merítsünk és megismerjük az ó művészetüket is. Terveink a jövőben: további jó munka kifejtése. A NOSZF 60 éves jubileumára és a Februári Győzelem 30. évfordulójára új műsort állítunk össze.

■ - A minap 60. születésnapját ünnepelte Tibor AndraSovan zeneszerző új zenét írt nekünk; meg kell említenem, hogy az együttes két évtizedes működése során állandó közvetlen munkatársunk volt, és már igen sok szép zeneművet komponált, külön a mi számunkra. Így például a Szép Júlia, a Feketekői kastély, a Felszabadulás, a Hej halászok, halászok, a Parasztvér és a Nemzetek tánca című műsorszámainkhoz, melyekkel együttesünknek nagy sikerei voltak mindenütt, ahol felléptünk. Most készítjük vele közösen a Nagy évszak című táncjátékot, ez egész 'estét betöltő műsor lesz. A februárt ünnepségekre a Győzelmes Február tánckompozíciót készítjük elő Alexander Moy- zes zenéjére.

—OS

'/

O

rsújfalu (Nová Strá2). Az útmenti apró Be- csali-csárda után lekanyarodik az utas a föút- röl és betér a kempingtáborba, hogy megigyon egy kőiát vagy bekapjon valami kis ennivalót a tábor éttermében. Majd mielőtt még újra nyeregbe szállna, nagy lélegzettel friss levegőt szív a tüdejébe, végighordozza a tekintetét a tenyérnyi jege- nyésen, s a csöppnyi faházakon. Inkább csak sejti, mintsem tudja, hogy ott a telep fölé magasodó védőgát mögött ballag valahol a lomha folyó, a Duna.

Ennyi volt eddig számomra és mások számára is ez a kis tábor, amelyet ebben az évben nyári művelődési táboruk helyéül választottak a vágsellyel Vörösmarty Mihály Ifjúsági Klub és a a CSEMADOK komáromi helyi szervezetének tagjai. Ott a védögát mögött óriási kavicshegyek emelkednek, a folyó partja pedig szinte 1- deális hely a napozásra, fürdésre. Július kilencediké és tlzenharmadika között valami olyasmi történt Örsúj- falun, ami fiatalságunk legszebb idejére emlékeztet, a- mikor magunk is táborozni jártunk és vitatkoztunk, tno- hó érdeklődéssel figyeltük, merre is tart a világ.

Most hát ugyanazt tették azok, akik elmentek Örsújfa- lura. A nap merőn szemezett a földdel, a talpak a- latt izzott a folyópart fövénye, de az a néhány tucat táborozó (szombat-vasárnap majdnem százra rúgott a létszámuk J, a forró napon kuporogva előadásokat hallgatott, kérdézett, vitatkozott a nemzetiségi kultúra jelenéről s jövőjéről. Beszélgetett a nemzetiségek kialakulásáról, létéről; összehasonlította a franciaországi, a spanyolországi s ezzel ellentétben a magyarországi és csehszlovákiai nemzetiségek

TÁBOROZNI

JÖ

életét. Vagy éppenséggel .a magyar nyelvről (Lörincze Lajos nyelvésszel J és irodalomról beszélgettek. Mert Mózsi Ferenc fiatal magyar író arról beszélt például, hogy miért is ír és miért is él úgy, ahogy él, vagyis; társadalmilag elkötelezetten.

Beszéltek az Irodalmi Szemle munkájáról, a lapok színvonaláról, újságírásról, a szlovák nyelvre fordított magyar prózáról, versről. Népi kultúra a csehszlovákiai magyarok életében cím alatt Nagy László tartott e- lőadást. Püspöki Nagy Péter pedig a Kettős Morva Birodalom kérdéséről beszélt, — mint ahogy azt már a táborozás programját közölve, mi is hírül adtuk lapunk huszonhatodik számában. Este pedig — no és ez volt az, ami sokakat vonzott — Budai Ilona és a Tekergő e- gyüttes közreműködésével táncházat rendeztek. Énekeltek, táncoltak, s egy-egy új tánclépéssel vagy valamelyik tájegység jellegzetes népi táncával is megismerkedtek a Jelenlévők.

Tóth Lajos, a vágsellyel Vörösmarty Mihály Ifjúsági Klub vezetője — a táborozás egyik főszervezője ■— a klub munkájáról tartott kis vitaindító bevezetőt. És itt talán megállhatnánk egy pillanatra. Mert miről Is volt szó a bevezetőjében, majd az utána következő vitában? Arról, hogy hogyan is szervezzünk klubot, mi szükséges ahhoz, hogy jól működjön egy klub. Nos? Tóth Lajos sok okos gondolatról szólt, elvégre is rengeteg a tapasztalata, a több mint tíz éve működő klubot kezdettől ő vezeti. Egy dologról azonban nem szólt egészen világosan, mégpedig, hogy lényegében a legfontosabb; legyen aki vezeti, aki szervezi, aki Idejét áldozza a- zért, hogy néhány fiatal otthonra találhasson a klubban. Azaz; egy olyan ember, mint ől Mert mire is tanít bennünket, az ifjúsági szervezetek tagjait? Hogy sokszor — mint például az ő esetükben — klubhelyiség, sőt művelődési otthon nélkül is lehet komoly klubtevékenységet kifejteni, csak csinálni, szervezni kell, s meg kell találni, akárcsak ö azt a helyet és formát, azokat a körülményeket, amelyek között összejöhet az a néhány érdeklődő, akinek a lelke szomjas a kultúrára, s nem sajnálja idejét sem.

Mert — és lényegében ez az, amit befejezésül még el szeretnék mondani a nyári művelődési táborról — Tóth Lajos és dr. Bajnok István a táborozás két fő szervezője, akárcsak a klubesteken, a táborozás esetében is megtalálták azt a formát, a- mely gazdagon kiaknázható ifjúsági szervezeteink munkájában, ráért táborozni különben is jó.

—németh—

Szombat, vasárnap sokan eljöttek táborozni

Jutka elmosolyodott, amikor felidézte ezt az emléket. Itt még szelídek voltak, nem feszítették a húrt. Az ismétléseknél azonban már az volt a lényeg, hogy minél később vegyék elő a pénzt. Amikor a pincérnek, vagy a vezetőnek már a kezében a kagyló. Amikor már tárcsázott, ami- kpr már halfózott. Amikor már elindultak a rendőrök. S végül, amikor már ott Is voltak, zordan, részeg, duhaj társaságra felkészülve, s helyettük Jólnevelt fiatalembereket találtak, a részegség legkisebb jele nélkül, a- kik készségesen fizettek, mihelyt megtalálták farmerzsebükben a pénzt.

Ezek voltak a szép Idők! Valahányszor elhatározták, hogy ezt játsszák, tudták, Izgalmas estéjük lesz. Dehát az Ismétléseket mégiscsak korlátozta a pénz, húsz-harminc forintos alapon ezt nem lehetett játszani, ehhez az kellett, hogy a tét három-négyszáz

forint legyen, s ezt ők sem engedhették meg maguknak estéről, estére.

Így aztán kénytelenek voltak egyéb játékokkal keverni. Időnként úgy tettek, mintha a lányok nem Ismernék a fiúkat, visszautasították közeledésüket, s csak amikor már a levegőben lógott a botrány, amikor a pincérek, vagy valamelyik szomszédos asztalnál ülő lovagiasságtól hajtott férfi közbe akart avatkozni, akkor „Ismerték fel“ a régi haverokat. Ennek a játéknak azonban nem volt túlságosan nagy sikere. A lányoknak nagyon vehemensen kellett tiltakozniok a fiúk közeledése ellen ahhoz, hogy valami kijöjjön belőle, s ehhez általában nem volt kedvük, túlságosan Idétlennek érezték magukat ebben a szerepben. Így hát időnként raégvlsz- szatértek az angol nyelvű társalgáshoz, de most már ez sem szórakoztatta úgy őket, mint kezdetben.

Ezen az estén is több ízben elhangzott, hogy ki kellene valami jó bulit találni, valami új Izgalmas játékot, de senkinek sem jutott valamire való ötlet az eszébe. Ültek hát, szürcsölték a dzsúszt, kortyolgatták a sört, de még ebben az általános lötyögésben is feltűnt a többieknek a testvérek, Jutka és István rossz kedve, szórakozottsága, hogy gondolataik meglehetősen messze járnak az Orchiedá- tól. Többször meg Is kérdezték az o- kát, de a testvérek csak legyintettek, vállukat vonogatták és később is csak ennyit mondott Jutka;

— Lezajlott az évi nagyjelenet. A- nyu barátnője meglátta apát valami szőke démonnal, és természetesen benyögte neki. Apa eleinte tagadott, de aztán megtört a bizonyítékok súlya a- latt.

— Ebből kell ilyen nagy ügyet csinálni — húzta el az orrát Csilla baba.

—• Hülye vagy — támadt rá István. — Ezt már rég megszoktuk. Ki a fenét érdekel? De, ha nekem elszarják Párizst — az öreg a hülye nőügyeivel, anya meg a korlátolt féltékenységével — én nem tudom, mit csinálok velük.

— Miért? Ml köze a kettőnek egymáshoz — kérdezte Annamária furcsa hangon, mivel a dzsuszos poharat nem vette el a szájától, mialatt beszélt.

— Nagyon sok. Anyának most az a rögeszméje, hogy apa, míg egyedül lesz kint, bele fog esni valami kis csajba, és képes lesz lelécelni, csak hogy tőle szabaduljon.

— Oltárt nagy baromság lenne —• jegyezte meg halkan Tamás.

— Persze, hogy az. De ezt ne nekem mondd, hanem az anyámnak — válaszolt kedvetlenül István.

— Apa különben is képtelen lenne Ilyesmire — mondta Jutka.

—Miért? Amilyen csajok ott van- nakl

Ez Ziegler volt, de István rögtön letorkolta;

— Hülye! Azokat anélkül is megkaphatja.

— Csak azt nem értem még mindig, ml köze az anyátok féltékenységének a ti párizsi utatokhoz? — kérdezte Csilla.

— Csak annyi, hogy anya elhatározta, bemegy a miniszterhelyetteshez, és megfúrja az egészet,

— Hülyeség — legyintett Tamás.

— Annál is inkább, mivel a minisz- terhelye'tes is férfi — jegyezte meg Annamária, poharát még mindig az alsó ajkának támasztva. — És nem fog bedőlni ilyesminek. '

— És, ha mégis bedől? Ha például kiderül, hogy előfordult már hasonló eset? Akkor ml van? Ha netán betojik?

— Egy miniszterhelyettes soha nem tojik be — mondta Annamária, a poharát szájától végre elvéve olyan komolyan, hogy egy pillanatig még István is bedőlt neki, és dühösen feléje kapta fejét. —• Egy miniszterhelyettes azért miniszterhelyettes, hogy soha ne tojjék be — folytatta Annamária most már gúnyosabb hangszerelésben.

Jutka ekkor már nem nagyon figyelt rájuk. Az apjára gondolt. Szerette, kisebb korában rajongásig szerette, és sokáig nagyon nehezen viselte el mindazt, amit a rendszeresen megismétlődő veszekedések alkalmával anyja apja fejéhez vágott. Később arra az álláspontra helyezkedett, hogy apja Ilyen, Ilyennek kell — és lehet szeretni. S annak ellenére, hogy mostanában nagyon keveset volt velük, elképzelhetetlen volt számára az a lehetőség, hogy egyszer s mindenkorra elszakadjon tőle.

István érdekes módon, fiú létére, szigorúbban ítélte meg apjuk ügyeit. Igaz, ebbe belejátszott az is, hogy István elsődlegesen mindent a saját szemszögéből nézett. Ha volt közöttük különbség, akkor mindenekelőtt ez volt. István számára konkrét, nagyon kézzelfogható lehetőség volt a párizsi út, a két éves — minimum két éves — ott-tartózkodása, s ehhez foggal körömmel ragaszkodott. Jutka számára ugyanez valami távoli, bizonytalan, megfoghatatlan dolognak tűnt, amit igazából el sem tudott képzelni.

Egyébként valóban meglehetősen távoli volt az utazásuk, mivel úgy döntöttek, egyelőre csak az apjuk megy ki, és a család csak a következő évben követi, ha Jutka túl lesz az érettségin. István akkorra már harmadéves lesZ, leteszi a nyelvvizsgát, és nyugodtan folytathatja kint jogi tanulmányait, úgyis nemzetközi jogásznak készül, csak előnyére válik, ha Párizsban tanul. Jutka művészet- történész szeretett volna lenni, és a család úgy döntött, hogy a- Sorbonne- -ra fog beiratkozni.

Mindezt azonban nagyon távolinak érezte Jutka. Csak most fejezi be a harmadikat, előbb még jön a szünidő, aztán újabb Iskolaév, érettségi; hol van még Párizs? Az előző esti cirkuszból is inkább anyjának az a fel- tételezése bántotta, hogy apjuk képes lenne otthagyni őket. Az, hogy esetleg meghiúsulhat a párizsi utazás, nem vált számára konkrét veszéllyé, semmi különösebb aggodalmat nem váltott ki belőle. Annál inkább nyugtalanította Istvánt, és az asztalnál